Beküldte siposbaja -
Napló a futásaimról 2015. novembertől.
(Az előtte lévő időszak naplója a Fuss, hogy érezd: élsz! című könyvem V. részében található. Ez annak lényegében a folytatása időrendben.)
Jelenleg már 173 futásról olvasható itt színes, képes beszámoló. Több esetben kiderül, hogy ezek az írások nemcsak a futásról szólnak. Hitem szerint annál sokkal többről. Egy életérzésről.
(A futások beszámolóihoz tartozó aktuális fényképek többnyire csak a
Sipos János - futás, táplálkozás, önfejlesztés Facebook oldalamon és az általam 2015. novemberben létrehozott, Az ÉN időm nevű zárt csoportban láthatóak a napi bejegyzéseknél. Érdemes a jó vitalitású életet élni akaróknak azt is lájkolniuk illetve oda is csatlakozniuk. Igyekszem ide is folyamatosan bemásolni a fényképeket, de a gyakori - és számomra nagyon fontos - unoka projekt miatt ez gyakran csak jelentős késéssel oldható meg.)
Mit lehet szeretni a matematikán?!? És a futáson?!?
- Mit lehet szeretni a matematikán? – kérdezte nemrég az egyik tanítványom.
- Mit lehet szeretni a futáson? – kérdezték már korábban többen is.
Mivel én mindkettőt szeretem, így illetékesnek érzem magam a válaszadásban. Megválaszoltam. Ahogy én élem, ahogy én látom.
Rájöttem arra is, hogy a matematika világa és a futás világa között nagyon szoros a kapcsolat.
Még hogy a matematika és a futás közt?!? Gondoltad volna?
Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem – bár tudatosan törekszem erre, pl. lassan már 14 éve nem nézek híradót a TV-ben egyik csatornán sem, azaz igyekszem a kezem, a lábam, az egész testem mellett az agyamat is magam mosni – nem megy könnyen beletörődni olyan disznóságokba, amelyek léteznek, de megszüntetésükre nincs közvetlen befolyásom. Ha felbosszant valami napi aktualitás, akkor elmegyek, futok egy jót, és kitisztul a fejem. Vannak ügyek, amelyek ilyen módon való "megoldásához" elég 10 km, vannak, amelyekhez egy félmaraton is alig-alig elég.
Én évtizedeken keresztül a közoktatás, az iskola eléggé zárt világában, mintegy burokban éltem. Úgy érzem, az átlagnál szélesebb volt a kitekintésem a környező világra, de miután dolgozhattam 4 évig a létező legmagasabb szakmai vezetőként, majd 9. éve - részben más területen – az egyéni vállalkozók világában élek, fokozatosan rá kellett jönnöm, hogy korábban én is nagyon keveset láttam az ország, a világ működéséből.
A matematikában a legtöbb állítás egyértelműen vagy igaz vagy hamis. Az életben viszont általában nem ilyen kristálytisztán fehérek vagy feketék a dolgok, mint a matematikában. Ott van példának okáért mindjárt a bőrszín. Ugye az sem vagy fehér vagy fekete, vannak más bőrszínek is. Azután meg lényeges - pl. az adott ország vagy akár az egész Föld működésével kapcsolatos - kérdésekben ma már nagyon nehéz (és az internet világával mára még nehezebb lett) eldönteni, hogy mi az igazság, hiszen rengeteg álhír jelenik meg a médiában. Azaz könnyen manipulálhatóvá válunk. A manipulált ember pedig elveszíti az egyik legfontosabbat, a szabadságát. Az igaznak hitt információi foglyává válik.
A matematika ebből a szempontból sokkal biztonságosabb terület. Ha most eltekintünk attól az egyébként fontos ténytől, hogy a matematika kiindulásként - például a geometriában - a hétköznapi életünkben nem létező, nem megfogható dolgokkal (mint pl. pont, egyenes, sík, amelyeket alapfogalomként, definíció nélkül használunk) kapcsolatban fogalmaz meg állításokat, akkor azt mondhatjuk, hogy ott feketén fehéren el lehet dönteni a dolgok igazságát. (No azért a matematikában is van még pár eldöntetlen kérdés. De amit az emberek többsége megismer belőle állításként, az vagy igaz vagy hamis.)
A matematikában nem nézőpont, nem értékrend, nem érdek kérdése a legtöbb kijelentés helyességének megítélése. Ott mondhatja neked valaki, hogy szerinte pl. a 2x2 az 5, és ha te esetleg nem vagy biztos a dolgodban, akkor neked csak a szorzás (esetleg még az összeadás) definíciója után kell nézned, és nyugodt lehetsz abban, hogy neked van igazad, és – az ilyen esetek többségében – ő is könnyen és gyorsan belátja, hogy neki meg nincs.
A való világ (szándékosan nem nagybetűvel írtam) azonban nem így működik. Pl. jó-e most az nekem, neked, nekünk vagy sem, hogy pár éve Donald Trump lett az USA aktuális elnöke? Erre aztán sokféle szempontból sokféle válasz van. (Ennek megfelelően az elmúlt években sokfélét olvashatott és hallhatott is róla mindenki, aki akart.) Bármelyik is a legszimpatikusabb számodra, nem lehetsz (ne is legyél) nyugodt abban, hogy te az igazság pártján állsz, mert ez nem feketén-fehéren eldönthető kérdés.
Nekem évtizedeken keresztül a matematika és a matematika tanítása egy olyan lelki megnyugvást, egy olyan belső békét, egy olyan jó érzést adott, hogy van egy világ, amelyikben biztosan a jó, az igaz, az értékes érvényesül, és én annak az oldalán állok, és hogy mindenki állhat ott, aki akar, senki sincs szándékosan kirekesztve belőle.
A matematika számomra hatalmas szabadságérzetet nyújt, a gondolat szabadságának felemelő érzését.
Megtanított arra, hogy ezt a szabadságérzést csak a – mindenkire egyformán érvényes – játékszabályok betartásával érem el. Mekkora ellentmondásnak tűnik! A játékszabályok betartása nélkül nincs igazi szabadság!
Most már lassan kilencedik éve ismerkedem a futás, a futók világával. Itt már nem olyan egyértelműek a fogalmak, mint amilyen pl. a matematikában a kör meghatározása („A kör egy ponttól egyenlő távolságra lévő pontok halmaza síkban.”). Itt már nem lehet olyan egyértelműen eldönteni egyes állításokról, hogy igazak-e vagy hamisak-e minden emberre vonatkozóan (pl. hogy egy maraton előtt milyen mértékben és mikor töltsd fel a szervezeted szénhidrátokkal).
De egy biztos, a futás és a futók világa, közössége számomra egy olyan csoda, amit nem is reméltem, hogy a mai világunkban még létezik. Az ezen csoda részbeni megismerése után íródott Fuss, hogy érezd: élsz! című könyvem jelentős része is „az élet egy különleges ízéről, egy életérzésről szól. Arról, hogy mit tud adni a futás idősnek és fiatalnak, nőnek és férfinak, szegénynek és gazdagnak, ateistának és hívőnek, vékonynak és testesebbnek, lustának és fürgének, egészségesnek és betegesnek egyaránt. Hogy mit tudsz adni te magadnak.)” – ahogy ezt a könyv előszavában meg is fogalmaztam. Mindenkinek egy kicsit mást ad.
Hogy akkor végül is számomra hogyan kapcsolódik egymáshoz a futás és a matematika?
Hogy tehát akkor mi a közös nevező számomra a futásban és a matematikában? Néhány dolgot kiemelek ezek közül.
Szeretem a futásban, hogy a matematikához hasonlóan itt sincs királyi út. Lehet akármekkora a vagyonod, lehet akármekkora hatalom a kezedben, lehet bármilyen a bőröd színe egy maratonért, de már egy félmaratonért is mindenkinek keményen meg kell dolgoznia. Amennyit te beleteszel, annyit kapsz vissza. Igazságos, nem?
Mindkettő egy életérzést ad, a szabadság életérzését.
Érzed, hogy élsz. Szabadon élsz. Szabad vagy!
Hogy miből érzed ezt futás közben? Erről szólnak az alábbi élményeim, amelyeket egyetlen őszi futásom közben gyűjthettem be.
Amikor
Amikor futás közben észreveszed, hogy a sarki zöldséges a fekete táblájára fehér krétával kiírta, hogy mennyibe kerül ma a burgonya,
amikor felismered a hátulról rohamosan közeledő zúgó hangból, hogy motor vagy autó fog nemsokára megelőzni,
amikor meghallod a lágy őszi szellő által susogásra késztetett sárguló falevelek hangját,
amikor úgy véled, hogy az élénk dunai szél meglibbenti a (dús vagy kevésbé dús) hajkoronádat,
amikor érzed, hogy a tested büszkén, egyenesen feszít,
amikor meg tudod különböztetni a belélegzett levegőt a kilélegzett levegőtől,
amikor észreveszed, hogy a lépéseid és a légzésed szaporaságát össze tudod hangolni,
amikor kényelmesen, lazán, egyenletes tempóval, nagyjából állandó pulzussal, erőlködés nélkül bírsz futni,
amikor érzékeled, hogy milyen kényelmes annyira begörbítve tartani futás közben a tenyered ujjait, hogy egy közepes méretű paradicsom beférne közibük,
amikor a lábujjaiddal vígan tudsz zongorázni futás közben,
amikor a frissítő kútnál érzed, hogy a lecsorgó víz lágyan simogatja a nyelőcsövedet,
amikor meglátod a száradó kukoricatábla szárain csüngő aranyló kukoricacsöveket,
amikor megérzed az út mentén frissen kaszált fű illatát,
amikor meg tudod különböztetni, hogy a folyó túlpartján a lágyan hullámzó víz tetejére sirály vagy kócsag szállt le,
amikor nem reménytelenül állni, hanem határozottan közeledni látod a távoli templom napfényben csillogó tornyát,
amikor el tudod kapni a szembejövők tekintetét, hogy melléd érve irigykedve mérik végig tetőtől talpig a testedet,
amikor nem azon görcsölsz, hogy megjavítod-e az eddigi legjobb félmaraton idődet, mert nem az számít,
amikor semmid nem fáj,
amikor a futásod utolsó kilométerén is észreveszed, hogy ki bólint neked mosolyogva a volán mögül,
amikor a napi edzésterv szerinti adag végén – hogy nehogy már rögtön véget érjen ez az örömérzés – vígan futsz még egy ráadás kilométert,
no, akkor érzed azt, hogy a természet, a téged körülvevő világ szerves részeként tudatosan, saját magad, mindenki mástól függetlenül kontrollálod a tested. Érzed, hogy élsz!
Szabad vagy! Szabad a tested, szabad a lelked!
Ezt a fenti szabadságot adja nekem a futás is, a matematika is.
Persze mindenkinek más és más a szabadság iránti igénye. Így kerek a világ. Te átgondoltad már, hogy neked milyen nagy? Mire jutottál magaddal?
Sokan tudják már rólam, hogy nekem van egy álmom: én táncolni akarok az unokám lagziján az ifjú párral. (A pár hónapostól a közel 10 évesig terjedően van már 5 unokám, azaz ez még várhatóan egy jó 20-30 éves projekt.). Eleinte többen megmosolyogtak ezért, de ma már a legtöbben elhiszik, hogy számomra ez véresen komoly.
Teszek is érte sokat, hogy ez meg is valósuljon. Van már számos eredménye is ennek a 2011. szeptember 14-én meghozott döntésnek:
akkor 1 év alatt -20 kg, azóta egészséges táplálkozás, szinte semmi alkohol, üditőket sem iszom, 8 éve nem voltam beteg (lázas sem), semmilyen gyógyszert nem kell szednem, 8 éve futok sérülésmentesen (évente most már 2000-nél is több km-t).
Szóval érzem és élvezem, hogy élek. Ezért szeretem én nagyon a matematika mellett most már a futást is. Ugye érthető?
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó, és jó vitalitással élni még jobb. 63 évesen is.
Hálás vagyok, hogy futhatok.
2019. december 31.
2018. október
Bajai Rádióban beszélgetés
A szeptemberi Wachau maratonom után októberben hívtak a Bajai Rádióba egy beszélgetésre.
Nemrég megkaptam a hanganyagot két - egy 9 és egy 16 perces - részletben.
Gondolatok futásról, önfejlesztésről, táplálkozásról. Egy életérzésről.
Ahogy én gondolom, ahogy én élem. :-)
Jó szívvel ajánlom!
2018.12.27.
Ki sokat fut, sokat ehet.
Élveztem, hogy sikoltozva serceg a zsír. 
:-)
+12 km (Olyan lassú tempóban, hogy biztosan csak a zsír égjen.)
- 1012 cal.
Nálunk évtizedek óta családi születésnapok és névnapok közé ékelődik be a karácsony. Most is egyfolytában 5 napon át ünnepi ebéd kihívása elé néztünk. Mikor már a 4. nap után úgy éreztem, hogy elég jól álltam a mértékletesség próbáját, ma, az 5. napon a sógornőm még megjelent kétféle sütivel pluszban. És amilyen finomakat tud sütni ő is, az unokahúga is, biztos voltam abban, hogy szükség lesz ma este egy nem tervezett futásra, hogy ne szaladjanak el a kilók. Inkább szaladjak el én. :-) Így is lett. Mire elmentek az utolsó vendégek is, sötét lett, de azért ez sem volt kifogás.
No, de aki sokat fut, az sokat ehet. :-)
Meg is jutalmaztam magam utána egy újabb sütivel. :-)
A következő 5 napban már csak 2 ilyen kihívás vár rám, és jó esélyem van rá, hogy elérjem a 10 napos célom!
Hálás vagyok, hogy futhatok. :-)
2018.12.25.
Jézuska meghozta az idei 2500. km-t nekem.
Igaz, ehhez ma reggel még 13 km-t kellett futnom. :-).
Az utolsó km-en végig mosolyogva. :-)
Mai jutalmaim:
+1 napfelkelte
+29 őz/szarvas
- 1104 cal.
Ki sokat fut, sokat ehet. :-)
Így aztán ehetek ma megint sokat. :-)
Hálás vagyok, hogy futhatok. :-)
Békés karácsonyt mindenkinek! :-)
2018.12.23.
Az emberi test miért nem éppen gömb alakú?
Én - a mai, ünnepre készülő, de megosztó, zűrzavaros világunk dolgain elgondolkodva - a tegnap déli kényelmes futásom közben (10 fok, 10 km) megvilágosodtam ebben a kérdésben. :-)
Miközben ezzel az idei 215. futásommal eljutottam 2477 km-ig.
Egyrészt hogy' néznénk ki tökéletesen gömbölyűen?!? :-)
Ráadásul unalmas is lenne, ha mindenki egyforma alakú lenne, és esetleg csak a méretben különböznénk egymástól. A különbözőség érték. :-)
Aztán mennyi kellemetlenség, mennyi baj származna belőle! Pl. nem tudnánk nyugton megállni pihenni sem, mert minden - nem tökéletesen vízszintes - felületről legurulnánk. Csak egy gödör aljáról nem, de hát ki szeret a gödör alján tartózkodni?!? :-)
De ha szerencsére nem is rendelkezünk a mindenféle szimmetriával bíró gömb alakkal, azért majdnem síkszimmetrikus a testünk. Van ugye a bal oldal és van jobb oldal. Ami persze nem azért van így, hogy eszerint megosszanak bennünket, megosszuk egymást.
Van bal szemünk, és van jobb szemünk, hogy térben lássunk.
Aztán van bal fülünk, és van jobb fülünk, hogy a rossz mondatoknak egyiken be, a másikon ki!
Van bal kezünk és van jobb kezünk..Van bal lábunk és van jobb lábunk. Ha a két kezünket vagy a két lábunkat tartósan nem egyformán, nem szimmetrikusan használjuk, akkor a testünk hamarosan különböző fájdalomüzenetekkel segít jó útra térni bennünket. (Ezzel a hosszú távú futások következményeként a futók könnyen szembesülhetnek.)
Hogy mi van a szívünkkel? Miért nem pont középen van? :-)
Ha a szívünk ott lenne, ha a testünk tökéletesen síkszimmetrikus lenne, akkor a saját tökéletességünk biztos tudatában még nehezebben néznénk el mások - számunkra nyilvánvaló - tökéletlenségét. :-)
Hogy ha már nem középen van, akkor miért van egy kicsit balra a szívünk? :-)
Azért, hogy megértőbbek, elfogadóbbak, támogatóbbak legyünk azokkal is, akik esetleg nem mindenről úgy gondolkodnak, mint mi, akik esetleg nem olyan ütemben fejlődnek, mint mi, akik esetleg nem olyan gazdagok, mint mi, akik esetleg nem olyan bőrszínűek, mint mi. Szóval azokkal is, akik mások, mint mi.
Hogy jobban tiszteljük, jobban szeressük egymást. Ne csak karácsonytájt.
Hogy élhető legyen a világunk. Mindenki számára. :-)
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." (Antoine de Saint-Exupéry)
Hálás vagyok, hogy futhatok. :-)
2018.11.25.
Boldogság van!
Egyéni csúcs 10 km-en. Egy újabb idei célom kipipálva. :-)
Remek érzés, hogy az ember tud még 62 évesen is fejlődni! :-)
Az idei 2018 km-es célomat is már bőven túlhaladtam. 2300 km-nél tartok, és május 22. óta az Egyenlítő mentén is már 1436 km-nél. :-)
A mai futásom - kivételesen - nem fényképekkel tarkított, és nem a komfortzóna biztonságos határain belül maradásról szólt. Egy kicsit kijjebb toltam megint a határaimat.
Részletek:
Futásaim döntő többségénél a jó vitalitás megőrzése a cél. Hogy érezzem és élvezzem, hogy élek, hogy a gyönyörű természet részeként élek.
Időnként azért rám jön a gyorsabban szaladhatnék is.
Pár héttel ezelőtt eldöntöttem, hogy futok 53 percen belüli 10 km-t. (Kevéssel 54 percen belülit már futottam korábban kétszer is.)
A múlt hónapban kezdtem fokozatosan. hozzászoktatni a testem a gyorsabb tempóhoz, 10 km-en át 6 percen kívüli átlagtempóval. Hetenként egyszer futottam 10-10 s másodperccel gyorsabb átlagú 10 km-t. (6:05, 5:55, 5:45, 5:35, legutóbb 5:25-ös átlagtempót úgy, hogy szándékosan mindig a táv második felét futottam gyorsabban.
(Persze azért közben volt heti 4 másik, váltakozó iramú vagy éppen egyenletes, lassú tempójú, általában szintén 10 km-es futásom is.) No meg elkezdtem tudatosan növelni a lépéseim hosszát. (Az első futós éveim egyikében egy közös futásnál mondta is a fiam, hogy a 187 cm-es magasságomhoz képest túlságosan apró léptekkel futok. Azóta javultam már, de úgy tűnik most, hogy ebben még bőven van tartalékom. )
Ma úgy indultam neki, hogy minimális célként megdöntöm az eddigi legjobb 10 km-em idejét (ehhez 53:30-on belül kellett futnom). A nem titkolt célom pedig az, hogy fussak 53 percen belüli 10 km-t. Ahhoz:5.18-on belüli tempó kell.
Ennek eléréséhez most fényképet is csak előtte készítettem.
Duna-töltés Bajaszentistván és Érsekcsanád közt. Szinte tökéletes futóidő. (Ebéd előtt 8 fok, szélcsend, igaz, elég magas, 94% feletti páratartalom.)
A tervezettnél egy kicsit gyorsan kezdtem. Az első 2 km-en 5:14-es átlagtempó.
Aztán az első 6 km-en 5:22-es átlagtempó. Sajnos a 8. km-en egy kicsit bealudtam (5:33-as km), így 5:24-re csökkent az átlagtempóm, és az 5:18-on belüli össz átlagot el kellett engednem. (Nem bíztam magamban annyira, hogy az utolsó 2 km-t 5 percen belüli tempóban meg tudom futni. (Lehet, hogy kellett volna?)
Számolgattam, hogy ha az utolsó 2 km-en nem hajrázok, még az 53:30-on belüli egyéni csúcs sem lesz meg.
No, azt már nem!
Akkor eszembe jutott Usain Bolt, és hogy mi lenne, ha még egy kicsit megnövelném a lépéseim hosszát?
Erről is írtam a Fuss, hogy érezd: élsz! könyvemben. (3. gödör: Mire vigyázzak futás előtt, közben és után?)
"A profi sprinterek nem mozgatják gyorsabban a lábukat a hobbifutóknál – állítja Sam Allen, a loughborough-i egyetem kutatója. De mégis, mi okozza akkor a sebességkülönbséget? Hát az, hogy Bolték hosszabbakat és erőteljesebbeket lépnek. Az ő futásuk hatékonyságát persze futóiskolai, biomechanikus szakemberek bevonásával növelik. Kimutatták, hogy míg egy hobbifutónak 50-55 lépés kell a száz méter teljesítéséhez, addig a profik 45 lépésből megoldják. Usain Bolt 41-ből.)
No jó, ez nem 100 m és nem is az ő tempója, de hátha nekem is használ. :-)
Kellemesen meglepődtem, hogy az addig 90% körüli pulzusom nem nőtt meg, mégis 5:12-es 9. km lett belőle, különösebb gond nélkül, változatlan lépésszaporasággal.
Az utolsó km-re maradt bőven tartalékom. Az utolsó 500 m-t 4:45 körüli tempóban nyomtam (már 90% feletti pulzussal), és sikerült 53:16 alatt lefutni a 10 km-t. :-)
Úgy egyéni csúcs. Igaz, ez még nincs 53 percen belül, de majd az is meglesz. (Szergej Bubja is csak mindig keveset javított a világcsúcsán. :-) )
2018.11.08.
Hogy mi köze Babits Mihálynak a mai futásomhoz?
Hogy én milyen szerencsés vagyok! :-)
A mai futásom közben megint történt valami, ami eszembe juttatta azt a verset, amit gimis koromban még nem igazán értettem.
Azóta már tudom, vallom, hogy az egész világ egy nagyon sok tagból álló zenekar, egy hatalmas rezgő rendszer, tele különböző szaporaságú és különböző tágasságú rezgésekkel. Azok a dolgok keltik fel az érdeklődésemet, amelyek rezgésének szaporasága az én rezgésem szaporaságához hasonló. (“Egy húron pendülünk.” - fogalmazza meg szépen a nyelvünk ezt a rezonancia jelenséget.)
Ma ismét meggyőződtem erről.
Nem sok időm maradt délben futni, de milyen jó, hogy megint elmentem! :-)
Az idén harmadszor volt szerencsém ahhoz, hogy a bekötőút melletti tanya galambjai jókora csapatban repülve az én fejem fölé vissza-visszatérjenek, és hallgassam a szárnyaik együttes suhogását, a levegő rezgését.
Meg is álltam, hogy újra meg újra hallhassam ezt az égből jövő kellemes muzsikát. :-)
Az emberben jó érzést keltő dolgok fontosabbak minden időeredménynél. :-)
Ahogy Babits Mihály írta:
“Megmondom titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek.”
Az én lelkemben is lehet ilyen dal, mert nagyon tetszett a madarak szárnysuhogásának zenéje. Nekem játszották el újra meg újra ezt a darabot. :-)
Otthon meg a kertemben tavaszi, nyári és őszi virágokat találtam november 8-án. Ezeket is érzi a lelkem. :-)
Az élet szép, az élet minden.
Hálás vagyok, hogy futhatok. :-)
2018.10.24.
A mai 10 km futásom közben kevesebb eseménnyel is beértem volna. Nemcsak én. Az a néni is.
Így jár az, aki a palacsintasütést a futás elé helyezi időrendben.
Palacsintasütés közben "Elszálltak a felhők, tiszta lett az ég.". Gondoltam, akkor ebéd előtt még futok egy jót, és gyönyörködöm a természet őszi szépségeiben.
Mire beöltöztem, és nekiindultam, beborult, és a hirtelen támadt viharos szél, szakadó eső, eső elől kétségbe esetten menekülő gyalogosok és biciklisek fogadtak az utcán.
Ha nem villámlik, akkor ez az idő nem zavar. (6,5 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem futni, azért ez még nem így volt. A futás keményebbé teszi az embert.).
Különben is, végre esik! :-)
A Dózsa György utcán, a járdán szaladva, a vasúti töltés melletti körforgalom előtt váratlanul megjelent mellettem hátulról egy jó nagy méretű, sötét vöröses barna-fekete színű német juhász kutya. Ha lelassítottam, ő is. Ha gyorsítottam, ő is. Békés természetűnek tűnt, de azért gyakran oldalra pislantottam, nehogy nekem jöjjön. Szorgalmasan kocogott mellettem. Időnként hátranéztem, hátha közelben van a gazdája, de hírét-hamvát sem láttam.
Amikor átfutottunk a vasúti sínek alatt, előttünk, a játszótér mellett megláttam egy törékeny, idős nénit, aki pórázon sétáltatta a jóval kisebb méretű kutyáját. Nem gondoltam rosszra, mert az én ideiglenes futótársam békésen kocogott mellettem.
Amikor azonban egymás mellé értünk, a német juhászkutya keresztben előttem átszaladt a másikhoz. Azt hittem, csak szagmintát akar venni (mert ugye az rendkívül fontos számukra), és futottam tovább.
Nemsokára azonban hangos segélykiáltást hallottam:
- Segítség! Segítség!
Megállok, hátranézek, és látom ám, hogy a néni - saját kutyáját maga előtt szinte pajzsként tartva, a drótkerítés mellett - kétségbe esetten próbálja távol tartani magától az idegen kutyát. Első pillanatra azt üzente az agyam, hogy "menekülj!", de látva a néni arcát, segélykérő tekintetét úgy értékeltem a helyzetet, hogy a kutyájának is, neki is komoly baja eshet, én meg reménykedtem abban, hogy lábbal elég gyors vagyok, és elriasztom a kóbor kutyát, ha odarúgok neki.
Legnagyobb meglepetésemre, amikor odaértem, a német juhász békésen otthagyta a hölgyet kutyástól, mindenestül. (Nem láttam, hogy hogy kezdődött a baj, de könnyen el tudom képzelni, hogy kisebb kutya támadta meg félelmében a nagyobbat.)
De nem volt még vége a kalandnak! A hölgy - ekkor még mindig kiabálva - nekem esett, hogy miért nem pórázon vezetem a kutyámat!
Hiába mondtam neki, hogy nem az enyém (még a lakcímemet is megmondtam neki, hogy nézze meg ott, nekünk nem ilyen kutyánk van).
Aztán ahogy elmúlt az infarktusveszély, lassan lecsillapodott, és talán már azt is elhiszi, hogy nem az én kutyám az a német juhász.
Az meg kényelmesen sétált tovább a régi malom felé, én meg gyorsan át a zebrán az út másik felére, hátha nem követ tovább.
Így is lett.
Addigra az eső is elállt, és utána futottam egy jót.
A Sugovica töltésén kb. 50 m-en át 3:20-as tempóban is. (Gyorsabban most nem ment.)
Hogy érezzem, hogy élek.
Mert élni jó, kutyaharapás nélkül élni még jobb. :-)
Hálás vagyok, hogy futhatok. :-)
2018.10.08.
Életem leggyorsabb km-e mostantól: 4:34!
Miután a mai ebéd előtti 10 km első 6 km-ét lefutottam szép egyenletes 5:52 körüli km-ekkel, a 7. km-en az agyamba villant, hogy mi lenne, ha kicsit hosszabb léptekkel futnék?
5:14-es km lett belőle, és úgy éreztem, hogy nem hajtottam ki magam teljesen.
Egy perc szusszanás, és akkor lássuk, tudok-e 5 percen belüli km-t futni!!?! (4:50 körül volt az eddigi legjobbam.)
Tudtam. :-)
5:00-ás tempóról szép lassan, egyenletesen 4:00-ra gyorsulva lett meg az egyéni csúcs. Igaz, közben a levegőt persze minden lehetséges nyíláson át szívtam magamba. A pulzusmérő biztosan kiakadt volna, ha nálam van. :-)
Azután az utolsó 2 km-en levezetésként élveztem az egyre színesebb ruhákat öltő őszi természetet, a nyáriasan melengető napsugarakat. No meg, hogy ilyen gyors km-t tudtam futni. :-)
Élni jó, és jó vitalitással élni még jobb! 62 évesen is. :-)
Hálás vagyok, hogy futhatok. :-)
2018.10.07.
„Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék,
Szép magyar vitézek, aranyos leventék!”
Szurkoló voltam vasárnap a SPAR Budapest Maratonon. class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1025"> :-)
Előzmények 1:
Miért nem futottam most is ezt a maratont, mint az elmúlt 3 évben?
Azért ,mert két hete futottam a Wachau maratont, és két héten belül újabb maratont fussanak a nálam is fiatalabbak! :-)
Előzmények 2:
Előtte nap azért a családi futáson - az Őrzők Alapítványnak a Tűzoltó utcai gyermekklinika javára szervezett jótékonysági futásán, amiről tegnap külön posztot írtam - részt vettem. Megható érzés volt az elmúlt bő 1 év történései után, hogy a családunkban 3 generáció 6 embere futott, futhatott együtt. Legalább olyan fontos volt ez nekem, mint az én korábbi első maratonom. :-)
Előzmények 3:
Amikor reggel mentem kocsival az Állatkert felől a Lánchíd közelébe a tervezett "szurkolópontomhoz", a Podmaniczky út és a Teréz körút kereszteződésénél a mellettem és kevéssel mögöttem haladó autó - nálam is idősebb - sofőrje nem vette észre, hogy ő a jobbra kanyarodó sávban van, és egyenesen jött tovább. Mivel a Podmaniczky utcában a körút másik oldalán parkoló autók miatt elfogyott előtte az út (még ez sem volt neki gyanús), ő kicsit balra tartva oldalról nekem is ütközött a kereszteződésben. Én nem is láttam őt, csak egy csattanást hallottam a jobb oldalamról.
Szerencsére megúszta mindkettőnk autója "8 napon belül gyógyuló sérülésekkel", de mire kitöltöttük a szükséges papírokat, a startról jóval lekéstem.
Messziről láttam, hogy a Duna túlsó felén már sokan futnak. Mire átfutottam a Lánchídon, hamarosan már a 3 óra 30-as irammenők zászlóit és a velük futók seregét láttam a 10 km-nél, a Clark Ádám téren.
Előbb a hídon ismerős - most szintén szurkoló minőségükben jelen lévő - futókkal (Katona Beáta, Székely Attila, majd Bolla Rita) "futottam össze", majd az útvonal széléről megszámlálhatatlan sok ismerős futót láttam. Olyan sűrű sorokban özönlött a menet, hogy hiába kértem el előre több futó rajtszámát Az Én időm FB csoportunkban, többüket esélyem sem volt meglátni. Gyakran ők köszöntek rám. Neveket nem is sorolok, mert még a végén véletlenül kihagynék valakit a sok közül.
Voltak az ismerősök közt Spartathlont már sikerrel teljesítők, és olyanok is, akik életük első maratonját futották. Nosztalgiával gondoltam vissza az én első maratonomra (izgultam akkor rendesen, a start előtt majdnem 200 volt a pulzusom), ezért most nekik szurkoltam a legjobban. :-)
Én csak tapsoltam és kiabáltam ("Hajrá! Hajrá!") rendületlenül, folyamatosan. Mint annak idején - amikor még jó volt a magyar foci. - a válogatott meccseken, csak most kb. 3 órán át.
Fantasztikus volt a hangulat! :-)
A Clark Ádám téren egy fúvószenekar is húzta a talp alá valót. Érdekes volt a spontán összeverődött, folyamatosan cserélődő nézősereg. Ahogy elkezdtem folyamatosan szólóban tapsolni, egyre többen követtek, és időnként már egész vastaps jellege volt a buzdításunknak. :-)
Jó volt látni sok ismerős vagy ismeretlen futó hálás tekintetéből, visszaintegetéséből, visszaköszönéséből, pacsijából, hogy milyen jól esett nekik a biztatás. (Tudom tapasztalatból, hogy milyen az, amikor az ember úgy érzi, hogy az ereje már fogytán, és kap jókor egy külső energialöketet. Ezt azok, akik maguk nem voltak még olyan helyzetben, lehet, hogy nem is értik.)
Megvártam a menet végét, az 5 óra 30 perces (még éppen szintidőt jelentő) irammenőket is, egészen a Záróbuszig.
És milyen jól tettem, hogy megvártam! Így legalább egy gyors összeölelkezés erejéig találkoztam Iváncsics Zsolttal, a magyar Forrest Gumppal, az egyik legjobb szívű, legigazabb magyar emberrel, aki most is a menet vége felé haladt. De nem azért, mert nem tudna gyorsabban futni, hanem azért, mert most is olyan kisfiút tolt maga előtt egy kocsiban, akinek csak így adatott meg a maraton élménye közelről. :-)
A zenélést éppen abbahagyó fúvószenekar vezetőjéhez odamentem gratulálni. Megköszöntem nekik a futók nevében azzal, hogy nem is gondolja, mennyi erőt tudnak adni a futóknak az útvonal melletti muzsikával. Meglepődtem, hogy megismert "régmúlt koromból". Kiderült, hogy iskolaigazgató. :-)
Aztán le a rakpartra, a Lánchíd tövénél, hiszen addigra már a gyorsabb futók odaértek a félmaratonhoz is.
Félmaraton.
No, ott már nagyon látszott a különbség az edzettebbek és a még kevésbé felkészültek között!
Egyre nagyobb szerepet játszott a küzdőképesség. Emberi sorsok villantak a szemem elé. Ki tudja, milyen nehézségek, előzmények után jutottak el ezek az emberek (férfiak és nők, fiatalok és idősebbek) idáig, hogy nekivágjanak a nagy kalandnak, a MARATONnak. Óriási respekt nekik!
Amikor a 4 óra 30 perces irammenők is elfutottak mellettem, könnybe lábadt a szemem. Szinte magamat láttam ott küzdeni közöttük, hiszen kb. ilyen felkészültséggel rendelkezem én is.
Félmaraton közelében már több emberi dráma is lejátszódott. Voltak, akik belesétáltak (ki tudja, később meddig tudták folytatni). Voltak, akik sírva kiállásra kényszerültek. Nem mindenkinek sikerül a maraton. De biztos vagyok benne, hogy megpróbálják újra! Szívből kívánom, hogy előbb-utóbb sikerüljön nekik! :-)
Mivel a családomnak megígértem, hogy fél 1-re hazamegyek, így a legnagyobb drámákat, a maraton végét nem láttam már. Lehet, hogy a tapsom, buzdításom nagyon jól jött volna néhányuknak.
Szívből gratulálok minden indulónak! Sok meló van abban, mire eljut az ember a maratonra.
Le a kalappal minden futó előtt, aki teljesítette, amit vállalt, és fel a fejjel azoknak, akiknek esetleg most nem sikerült vagy nem sikerült olyan gyorsan, mint szerették volna! :-)
Óriási élmény volt szurkolóként is! 3 óra alatt vörösre tapsoltam a tenyeremet, és majdnem berekedtem.
Aki még nem kóstolt bele a SPAR Budapest Maraton hangulatába közelről, feltétlenül tegye meg jövőre október elején! Akár valamennyit futva, akár szurkolóként teszi, lehet, hogy akkor fog hozni egy olyan DÖNTÉSt, ami után lesz esélye jó vitalitással, sokáig élni.
Mert élni jó. Az élet szép, az élet minden. A legnagyobb kincs a miénk. :-)
Hálás vagyok, hogy futhatok. :-)
2018.10.06.
A megfizethetetlen érzés
500 m jótékonysági családi futás az Őrzők Alapítvány (azon keresztül a Tűzoltó utcai gyermeklinika) javára a SPAR Budapest Maraton Fesztivál első napján. A futás hazai ünnepén.
Amikor 500 m legalább olyan fontos, mint az első maratonod.
Amikor végérvényessé válik számodra, hogy a futásban sem a táv, sem a tempó nem igazán lényeges, Csak az, hogy futhatsz.
Amikor előtted egy 6 éves kislány fut, akit májusban még gyerekkocsiban kellett tolni, mert a kezelésektől akkor annyira legyengült.
Amikor ő mondja a végén, hogy jövőre már a 2 km-es távon fut.
Amikor a család 3 generációja fut együtt.
Mindez megfizethetetlen érzés. :-)
Az élet szép, az élet minden. A legnagyobb kincs a miénk.
Hálás vagyok, hogy futhatok. :-)
2018.10.02.
A matematika és a futás kapcsolata?
Ugyan már!
Az élet nem olyan, mint a matematika. Az életben az igazság, az IGEN vagy NEM az gyakran nem feketén-fehéren eldönthető kérdés.
Az érdekek mentén működő médián keresztül a sok nehezen ellenőrizhető álhírrel, a szándékos elhallgatásokkal az emberek többsége manapság könnyen manipulálhatóvá vált. A manipulált ember pedig elveszíti az egyik legfontosabbat, a szabadságát. A korlátozott igazságtartalmú információi foglyává válik.
A matematika ebből a szempontból sokkal biztonságosabb terület. Ott nem szemüveg, nem nézőpont, nem értékrend kérdése, nem a média hírein múlik egy állítás helyességének megítélése.
Nekem évtizedeken keresztül a matematika és a matematika tanítása egy lelki megnyugvást, belső békét, egy jó érzést adott (és ad ma is). Hogy van egy világ, amelyikben biztosan a jó, az igaz, az értékes érvényesül, és én azon az oldalán állok, és hogy mindenki állhat ott, aki akar, senki sincs szándékosan kirekesztve belőle. Ez nem a bal és nem a jobb oldal. :-)
A matematika számomra hatalmas szabadságérzetet, a gondolat szabadságának felemelő érzését adta és adja.
Megtanított arra, hogy ezt a szabadságérzést csak a – mindenkire egyformán érvényes és mindenki által be is tartott – játékszabályok betartásával érem el. :-)
Most már hetedik éve ismerkedem a futás, a futók világával. Itt nem olyan egyértelműek a fogalmak, mint amilyen pl. a matematikában a kör meghatározása: „Egy adott ponttól egyenlő távolságra lévő pontok halmaza síkban.”
Itt már nem lehet olyan egyértelműen eldönteni egyes állításokról, hogy minden emberre vonatkozóan igazak-e (pl. hogy mit és mennyit egyél, igyál maraton közben).
De egy biztos: a futás és a futók világa, közössége számomra egy olyan csoda, amit nem is reméltem, hogy a mai világunkban még létezik. Az ezen csoda részbeni megismerése után íródott - Fuss, hogy érezd: élsz! című - könyvem is az élet egy különleges ízéről, erről a csodáról, erről az életérzésről szól.
Úgy gondolom, hogy mindenkinek egy kicsit mást ad a futás.
Hogy akkor végül is mi a közös nevező a futásban és a matematikában?
Számomra az egyik legfontosabb. Mindkettő a szabadság életérzését adja nekem.
Érzed és élvezed, hogy élsz. Szabad vagy. Szabadon élsz. Szabad a tested és a lelked. :-)
Ugye ez egy jó érzés? Neked is megadatik? :-)
2018.09.29.
"Kicsiny falum ott születtem én..."
FUTASÜKÖSD 2018.
Körbe futottuk megint Sükösd összes utcáját.
Kb. 28 km. Kinek a két lábába, kinek a két kerekébe került bele ennyi. class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1025">:-)
A tavalyi hasonló program sikere után nem volt kérdés, hogy az idén folytatjuk-e.
Kérdezem a résztvevőket: jövőre folytassa Sükösd? class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1026">:-)
Nagy örömömre idén már előzetesen is többen jelentkeztek a Sükösdiek a Facebookon zárt csoportban.
Jóval 100 felett van azok száma, akik valamelyik távot (11 km, 7 km, 10 km, vagy ezek összege) legyűrték. (Két alkalommal meg is számoltam. Nem volt most sem szükségünk olyan "felkerekítésekre", mint ami a magyar NB I-es focimeccsek nézőszámának közlésénél zajlik. class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1027"> :-)
Szívből gratulálok minden résztvevőnek, kicsiknek, nagyoknak egyaránt! Azoknak külön is, akik életük leghosszabb futását tették meg ma. :-)
Az időjárás megkönyörült rajtunk, mert 10 fokban indultunk, 16 fokban érkeztünk, szinte végig napsütésben haladtunk. Az eső is elkerült bennünket, és a szél is csak a végére, a célba éréskor támadt fel. (Igaz, akkor annyira, hogy két - már pihenő - biciklit fel is döntött.)
A legidősebb és a legfiatalabb résztvevőnek idén is ígértem egy fagyit.
Az idén - a jelenleg Amerikában unokázó, tavalyi nyertes Kovács Ilona után - a 77 éves Diósi Tamás bácsi lett a legidősebb résztvevő, ő kerékpáron tekert. Induláskor büszkén jött oda hozzám mondani, hogy már "dupla 7-es". (Nem 2rule, hanem 77.) :-)
A legfiatalabb pedig maradt az Angeli családban, csak a tavaly 17 hónapos Marcel "kiöregedett", és az idén az öccse, a 14 hónapos Angeli Máté lett a nyertes. (Persze ő - még - nem futott, hanem a hátsó bicikli ülésén haladt az édesanyjával, Adriennel.) :-)
Köszönet az önkormányzatnak és külön Tamás Márta polgármesternek (ezúton is hálával gondolok az édesanyjára, Tamás tanító nénire, aki engem a 60-as évek elején megtanított írni, olvasni) a támogatásért, a finom frissítőkért (szőlő, alma, banán, narancs, forró tea, ásványvíz), a FUTASÜKÖSD 2018 karperecért (Remek ötlet volt Márti! A kicsik különösen nagy örömmel fogadták.), az autós kíséretért, a konyha dolgozóinak az egész délelőtti kiszolgálásunkért.
Köszönet Mihálovics Ferenc igazgató úrnak és az iskolának az Emléklapért, a finom sütiért, a FUTASÜKÖSD tábláért, a helyi lakosoknak az útközbeni szurkolásért.
Köszönet a kalocsai Török Tibor (Töce) ultrafutónak a tavalyi ötletért, és hogy most is eljött velünk futni.
No meg köszönet annak a rengeteg autósnak, buszvezetőnek, kamionosnak, akik percekig türelemmel, sőt sokan mosolyogva, dudálva, integetve várakoztak illetve totyogtak utánunk, amikor a főutcán haladt a karavánunk. Merthogy jó hosszú kígyót alkottunk. :-)
A sok jó barát mellett még egy ló barátom is lett. (Lásd az egyik fényképen!) :-)
A végén kellemes meglepetéssel állapítottam meg, hogy a vasárnapi Wachau maratonom után 6 nappal a mai 28 km-en nem fáradtam el, most sincs izomgörcs, izomfájdalom, izomláz.
Lehet, hogy 62 évesen életem legjobb kondijában vagyok? :-)
Éreztem és élveztem, hogy élek!
Hálás vagyok, hogy futhatok! :-)
2018.09.24.
Wachau Maraton
Rengeteg élményem volt, így a beszámolóm jó hosszú lesz. A futásom is az lett. Teli kalandokkal. Velem mindig történik valami futás közben. :-)
Aki a futás iránt esetleg nem is, de a turisztikai látványosságok iránt érdeklődik, annak is el kell látogatnia ide!
Wachau - ez egy kultúrtáj, egy tájegység neve. Ausztria 2000 óta világörökségi védelmet élvező, 30 kilométer hosszú völgyszorosa a Duna mentén, Melk és Krems an der Donau városok között, Alsó-Ausztriában, Bécstől 70-100 km-re nyugatra. Építészeti emlékekben, természeti szépségekben is gazdag szőlőtermesztő, bortermelő vidék.
Hogy' kerültem én - akinek régebben eszébe sem jutott, hogy külföldön fusson maratont - oda?
Egy régi egyetemi évfolyamtársam, Bodó István Kremsben él a feleségével évtizedek óta, és már évek óta csalogatott. Miután az én kedves Csúzi-Kovács József (Csucsu) barátom (régi egyetemi csoporttársam, kollégista szobatársam) tavaly szintén lefutotta a Spar Budapest Maratont, az idén, vele párban elfogadtuk a kedves invitálást. Nem bántuk meg. Sőt! class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1026"> :-)
1. Felkészülés a maratonra
Úgy érzem, hogy a maratonra való felkészülésem a céljaimhoz illeszkedően és szinte tökéletesen sikerült. Az idén lefutottam előtte már 1842 km-t, az utolsó 4 hónapban kb. 60 km-t hetente, többször 30 km-t is 6 perc 15 körüli átlagtempóban. Voltak benne dombos futások is bőven (pl. a balatonvilágosi 15%-os lejtő sokszor elcsábított a nyáron), heti rendszerességgel váltakozó iramú futások, saját testsúllyal végzett erősítő gyakorlatok, alacsony pulzuson futott távok, stb.
Az utolsó hónapban már kizárólag dél körül futottam a legnagyobb hőségben is, hogy ha netán nagyon meleg lenne a maratonon, akkor addigra megszokja ezt a szervezetem.
Sikerült 30-34 km-es futások közben is kipróbálni azt a frissítő csomagot (minőségben és mennyiségben), amelyet a maratonra is terveztem (magnéziumot is tartalmazó sótabletta, aszalt datolya, banán, víz, esetleg izotóniás ital, mert hogy én irtózom a különböző energiaitaloktól és gélektől).
Egy kellemetlen epizód volt csupán: a nyár végén a Sugovicában beleléptem egy éhes és éles kagylóba, amelyik kiharapott egy darabot a talpamból. De ez sem volt vészes, 1 hét szünet után már mertem óvatosan futni.
Ruházat, cipő: kipróbáltan csupa olyan, amelyikben várhatóan komoly kellemetlenségek nélkül lehet 4,5 órán át futni. Mert hogy ez volt a nem titkolt tervem, hogy végre fussak egy 4 óra 30 percen belüli maratont (ez átlagban 6 perc 25-ön belüli km-eket jelent).
Egyébként meg az a célom minden futásomnál alapelvként, hogy jól érezzem magam futás közben is, ne legyenek görcsök, izomfájdalmak. Hogy észrevegyem körülöttem a természet szépségeit. Hogy érezzem és élvezzem, hogy élek. :-)
2. A maraton előtti napok
Mivel előtte sokat (közel 500 km-t) kellett utaznunk, már pénteken délután irány Krems, hogy szombaton legyen időnk egy kis városnézésre, a környék megismerésére is (a maraton napja már alkalmatlan lett volna erre).
Péntek este azonban egy váratlan dolog történt velem. (Mondtam az elején, hogy velem mindig történik valami! :-) )
4 házaspár (amely mindegyikéből az egyik fél egyszerre végzett - nem is oly' rég, 1980-ban - Szegeden, a JATE mat-fiz szakon) jött össze erre a hétvégére Kremsben.
A megérkezésünk és a találkozás örömére koccintottunk egyet (én alkoholt csak az illendőség kedvéért, minimális mennyiségben, mert már évek óta alig iszom azt, és a maratont meg végképp nem akartam ezzel kockáztatni). Kínáltak különböző gyümölcsből illetve zöldségekből készített, igen csekély alkoholtartalmú italokat, és bár én évek óta szinte csak csapvizet - néha bubimentes ásványvizet - iszom, végül hagytam magam, és kipróbáltam. Egész kellemes íze volt, viszont utána a vacsorához használt kecsapos, joghurtos ízesítésű (egyébként nagyon finom) étellel együtt gyorsan és látványosan megártott. Alig egy órával később olyan heves hasmenés tört rám, hogy bő negyed óráig szinte a fenekemen pisiltem. (HIBA 1.) :-)
A háziasszonyunk orvos, és rögtön hozott nekem olyan port, amit vízbe keverve meg kellett innom, hogy a bélbaktériumaimat megnyugtassa.
Másnapra kutya bajom volt. Akkor megnyugodtam, hogy a maratonom nincs veszélyben. (Persze azt nem tudhattam, hogy ez a drámai erejű hasmenés mennyire gyengített le. Mindenesetre szombaton én már teljesen jól éreztem magam.) Sétáltunk kb. 10 km-t a Duna-parti városkákban, hegyoldalakon, szőlős dombokon, gyönyörködtünk a régi építészeti és a természeti szépségekben. Este még futottunk egy, az izmokat futásra felkészítő rövid kb 3 km-t a NAGY NAP előtt.
Azért kellett csak imádkoznunk, hogy a pénteken még 30 fok közeli nyár ne viharokkal változzon át vasárnapra mogorva ősszé.
3. A Wachau Maraton
Nemcsak a páratlanul szép környezet miatt egyedülálló ez a maraton. Abban is különleges, hogy nem a starthely közelében van a célkapu. Buszokkal elvittek bennünket kora reggel jó messzire, a Wachau tájvidék másik végére, Emmersdorf városába. (A félmaratonistákat közelebbre, Spitzbe.)
Az egyértelműen feliratozott buszok a kremsi pályaudvarról indultak, és katonás rendben, terv szerint odaértünk a starthelyre már 1 órával a start előtt. Közben a buszról is élvezhettük a Duna-part szépségeit.
Emmersdorfban leszállították a csapatot a buszról, és onnan kellett hazafutnunk. Nem volt mese. :-)
Az időjárás a kegyeibe fogadott bennünket. Induláskor 12, a célban 16 fok volt. Borongós, esőre álló, de szinte szélcsendes időben várakoztunk. Futás közben is csak egyszer sütött ki közben a Nap, akkor is csak egy rövid időre. Szóval szinte tökéletes időnk volt a maratonfutáshoz. :-)
Beöltöztünk persze a hirtelen jött hűvösben jó melegen a startig, és csak 10 perccel indulás előtt vetkőztem le a bemelegítésre. A felesleges csomagjainkat beadhattuk a buszba, és a célban volt vele randink legközelebb újra a rajtszámok szerint.
Mivel a tojtoj WC-knél elég sokan álltak a sorban, azokhoz a futókhoz csatlakoztam, akik a természet lágy ölén is el tudják végezni a dolgukat. Szóval "Zöld erdőben jártam...".
Kétszer is. :-)
Aztán elindultunk. A helyiek szerint a mezőny a legkisebb volt az utóbbi évekhez viszonyítva. Úgy ránézésre 6-800 fősnek tűnt. (Itt ugye csak a maratonra jelentkezettek startoltak, a félmaratonosokat és a negyedmaratonosokat értelemszerűen nem hozták el ilyen messzire.)
Már a start előtt lefényképeztem a 4 óra 30 perces iramfutót a zászlójával együtt, hogy nekem csak azt kell követnem 4,5 órán át, és akkor meglesz a tervezett időm is. :-)
Csucsu gyorsabban fut nálam, de azt mondta, hogy jó lesz neki is a 4 óra 30 perces idő, így aztán együtt vágtunk neki a 42,195 km-es távnak.
Pulzusmérőt mindig viszek a hosszú futásokra. Ez ad nekem biztonságot, hogy nem hajszolom tartósan bele magam olyan tempóba, amitől a mentőautóban kötnék ki. A telefonomat viszont csak fényképezésre akartam használni. Készítettem is futás közben 57 fényképet. Ezek egy részét megosztom veletek is.
A várakozás és a rajt izgalmai most már nem vitték úgy fel a pulzusomat, mint 3 éve az első maratonomon, de azért kellett 3 km, hogy először lemenjen a pulzusom a számomra maximális pulzus 80%-ára. Az első 10 km-t 80-85% közti pulzuson nyomtam.
Csucsu azt a taktikát javasolta, hogy mindig a 4 óra 30 perces irammenő futó előtt fussunk valamennyivel, hogy a frissítőpontoknál ne kelljen sorban állnunk. Így is történt. Aztán ez olyan jól sikerült, úgy elszaladtunk tőlük, hogy az első 10 km 59 perc valamennyi alatt meglett (a pulzusmérő karóráján néztem). (HIBA 2.) :-)
Mondtam a barátomnak, hogy ez a tempó nekem sok lesz a maratonra, úgy 6:10 és 6:20 közötti km-ekkel kellene futnunk a táv első felét. Le is lassítottunk.
Egy kicsit túl sűrűn voltak a frissítőpontok (az első 11 km-en 3), és így már 13 km környékén teltségi, jóllakottsági érzésem volt, utána nem is ettem a következőnél.
20 km környékére egy kicsit lelassultam, és amikor félmaratonnál megálltunk frissíteni, oda is ért az iramfutó egy kisebb csapattal.
Ez még nem lett volna baj, csak nekem volt egy vállalásom, aminek a megvalósítása elég kalandosra sikeredett. :-)
Mondtam, hogy velem mindig történik valami futás közben. :-)
A Duna-partján az egész országút le volt zárva több órán keresztül, így a feleségünk és a barátaink útközben nem tudtak velünk találkozni, csak a célban várhattak bennünket. Ezért megígértem a nejemnek, hogy SMS-ben megírom, amikor féltávnál és 30 km-nál járunk. Abból látni fogják, hogy minden rendben van, hogy ne kelljen hosszú órákon át feleslegesen izgulniuk. :-)
Mivel éreztem azt is, hogy lassulok, és a pulzusom sem volt olyan jó, mint terveztem, mondtam Csucsunak, hogy menjen nyugodtan tovább egyedül, ő jól bírja ezt a tempót. Rendes volt tőle és köszönöm neki utólag is, hogy nagyon nem akart otthagyni engem, segíteni szeretett volna, húzni magával, de én nem hagytam.
Végül persze nagy nehezen elfutott.
Hogy ne kelljen sok időt eltölteni ezzel az SMS-sel futás közben (futás helyett), előre megírtam és megcímeztem az üzenet szövegét ("Félmaraton minden rendben mindkettőnknél"), hogy csak rá kelljen kattintani a továbbítás gombra. Azonban meglepetésemre az üzenet üres volt.
Akkor gyorsan megírtam röviden, hogy "fele ok", és kicsit kapkodva megcímeztem a két feleségnek. A nagy igyekezetben azonban nem vettem észre, hogy a címzés elejére kezdtem el írni, hogy "fe", és így egy álcím is megjelent a listán. Kaptam is vissza rögtön az üzenetet piros betűkkel, piros felkiáltójellel:
"Nincs kézbesítve."
Újra próbálkoztam.
Megint jött a válasz: "Nincs kézbesítve".
Akkor vettem észre, hogy a két név előtt ott van egy "fe" szöveg is a címsorban.
Nem tudtam eldönteni, hogy a két feleség megkapta-e vagy csak a "fe" "nevű" ember nem kapta meg. Próbáltam azt kitörölni, nem ment.
Akkor végre kitaláltam, hogy új üzenet kell. Itt már gondosan vigyáztam, hogy jó legyen a címzés.
Hurrá, elment végre az üzenet! aria-label=Nyilvános role=button data-hover=tooltip data-tooltip-content=Nyilvános style='cursor:pointer;display:inline-block; zoom: 1' class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1038">:-)
Utólag tudtam meg, hogy ők háromszor is megkapták, és persze semmit sem tudtak arról, hogy miért. class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1039"> :-)
Most utólag eljátszottam itthon a telefonnal ezt a jelenetet, a valóságban eltarthatott ez 4-5 percig is. (HIBA 3.) class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1040">:-)
Amikor végre felemeltem a fejem, hírét hamvát nem láttam már az iramfutó magasban lebegő zászlajának sem.
És akkor elengedtem a tervezett 4:30-as célidőt.
Nem éreztem magamban annyi erőt, hogy fel tudok gyorsulni a táv második felében annyira, hogy ezt a több perces lemaradást behozzam.
Elvesztettem a motivációmat a táv második felére.
Onnan kezdve futós-fotós kirándulás lett. class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1041">:-)
Még jobban, mint addig. A táv első felében is csináltam 20 fényképet, a második felében ezt majdnem megdupláztam, összesen 57 fénykép készült a maratonom közben. class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1042"> :-)
Gyönyörű helyeken vezetett az utunk, és én tényleg élveztem, szép kényelmesen futottam, lehet, hogy 7 percesnél is lassabb km-ekkel. Teljesen mindegy volt akkor a tempó, hogy ha már nem sikerült a tervezett idő, akkor mikor érek be.
20 és 30 km között elkezdett esni, és kb. 1 órán át esett az eső. Igazából nem zavart, hiszen csak jobb lett általa a külső hűtés. class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1043"> :-)
30 km-nél eljátszottam még egy rossz helyre küldött SMS-t:
"Csucsu jól megy. Én lelassultam. Nem fáj semmim. 3 körül érek be."
Jött is vissza a válasz az ismerősömtől:
Örülök :-) :-) :-)
Ügyesek!!! De ez biztos mellé ment class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1047">:-) :-) class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1049">:-)
Így igaz! class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1050"> :-) - válaszoltam neki.
Szerintem nem is tudott róla, hogy én akkor maratont futottam, és jót nevettem ezen. class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1051">:-)
Kb. 35 km-nél visszafelé kellett egy rövid szakaszon futnunk, és hirtelen úgy éreztem, mintha apró csillagokat látnék. No, rögtön elkezdtem sétálni illetve gyorsgyalogolni. Hamar elmúlt ez a bizonytalan érzés, de azért az egészség az első jelszóval, futás helyett inkább kb. 3 km-t gyalogoltam.
Persze akkor többen elfutottak mellettem.
38 km-nél hátranéztem, és a távolban megláttam a ZÁRÓBUSZT, és csak egy futót közte és köztem. Na, azt már nem, nekem nincs a visszaútra buszjegyem!
Ijedtemben elkezdtem újra futni. class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1052">:-)
Hiába. Kb. 1 km múlva utolért - EGY KUKÁSAUTÓ. class=img role=presentation v:shapes="_x0000_i1053"> :-)
Ugyanis az útvonal mentén eldobált szemetet kis hegyes botokkal, a nagyobbakat kézzel összeszedték, mire a menet vége célba ért.
Aztán a célban kiderült, hogy még jó páran voltak akkor mögöttem. A célban meg még többen lettek, mert vagy 10 - ereje utolsó cseppjeivel küzdő embert - visszaelőztem, mert akkor én már futottam elég rendes tempóban. Visszajött a futókedvem. :-)
A célban engem eggyel több szurkoló várt, mint Csucsut, hiszen ő már régen (4:25.ön belül) célba ért.
Gratulálok neki! Kemény harcos! Egy nehéz, sok mindennel hátráltatott felkészülés ellenére is megcsinálta, amit tervezett! :-)
Nekem meg 5:19 lett a nettó időm.
4. Tanulságok?
A HIBA 1., HIBA 2., HIBA 3. megjegyzéssel a beszámoló közben megírtam, hogy szerintem mi volt az a 3 tényező, amelyik okozhatta, hogy nem sikerült a 4 óra 30-as maratont megfutnom.
Persze kicsit szomorú voltam ezért, de olyan nagy élmény volt ez az egész hétvége, hogy ez eltörpül mellette. Így meg majdnem egy órával legalább tovább élveztem a csodálatos osztrák Duna-part szépségeit. :-)
Maraton meg lesz másik is. :-)
Biztos vagyok abban, hogy fizikailag rendesen felkészültem, ezért nyugodt vagyok. Viszont megértettem még jobban, hogy a maraton az maraton. 4-5 óra alatt bármi közbejöhet, és azt akkor kell gyorsan megoldanod. Nekem most néhány dolgot nem sikerült jól csinálnom.
Eddig is tiszteltem a távot, ezután is fogom.
Viszont azzal, hogy a maraton második felét látványosan lelazsáltam, semmi görcs, izomfáradtság nincs rajtam. Nem úgy mentem el a végén, mint az első maratonom után. Másnap már futni is támadt kedvem, de azért azzal még várok 1-2 napot. A testemnek is jár egy kis pihenő. :-)
Köszönöm a családomnak, hogy már 7. éve támogat a futásomban!
Köszönöm a 7 helyszíni szurkolóm biztatását, meg azokét is, akik előtte és/vagy közben küldtek erőt, gondoltak rám, hogy jól sikerüljön a maratonom. (Tudom, hogy sokan vannak ilyenek a Fuss, hogy érezd: élsz könyvem olvasói között is. :-) )
Hálás köszönet a kremsi vendéglátóinknak, Bodó Istvánnak és kedves feleségének, dr. Kis Ágotának a pazar vendéglátásért, a remek programokért, a baráti, J vitaminban (J = "Jó érzést adó emberek társasága") ugyancsak gazdag hétvégéért! :-)
Az élet szép, az élet minden. A legnagyobb kincs a miénk. :-)
Hálás vagyok, hogy futhatok. :-)
2018.05.06.
Anyák napján drága jó anyámra emlékezve életem - bruttó időben - leglassúbb, de egyik legcsodálatosabb félmaratonja.
Így aztán nem volt akadálya annak, hogy fél 6-kor már elstartoljak Érsekcsanádról kelet felé, be az itt-ott fenyőerdővel fűszerezett akácerdőbe.
Már a 2. km-en megleltem az első árvalányhajjal teli kicsinyke tisztást. A telefonom rögtön átment fényképező funkcióba. Egyből eszembe jutott az 1984. május, amikor a régi kedves bajai gimimben (ahol diák is voltam, és 22 évig tanítottam is) az első osztályom a ballagó végzősök termének díszítéséhez kitalálta, hogy szereznek árvalányhajat. Nem tudom, hogy már akkor is védett növény volt-e, mindenesetre szedtek jó sokat Rém határában. Egy baj volt csak vele. A hűvös tavasz miatt még nem nyílt ki. Márpedig az árvalányhaj csak úgy szép igazán. Addig csak olyan, mint egy hosszú fűszál.
Mi legyen? Az egyikük kitalálta, hogy a biológia laborban vannak a tanulói asztaloknál beépített gázégők. Azok lángjánál felmelegítjük a "fűszálakat", eljátsszuk, hogy hirtelen megjött a nyár, és akkor biztosan gyorsan kinyílnak.
Az osztálynak - mondanom sem kell - nagyon tetszett a dolog. A ballagás előtti délutánon a fél osztály eljött segíteni. Órákon át csomónként melengettük gázlángnál az árvalányhajat. Persze volt bennem némi félsz, hogy majd eszetlenkednek, és felgyújtják a biológia labort. (Nem is szóltam előre igazgató urunknak, hogy ne kelljen neki is feleslegesen idegeskednie, van neki biztosan enélkül is sok dolga a ballagás előtt.) A diákok viszont meglepően fegyelmezetten csinálták, és nem is lett semmi probléma.
Így aztán - természetesen elfogódottság nélkül állítom - a mi általunk díszített osztályterem volt másnap a legszebb.
Hogy rohan az idő! Azok a diákok - ahogy a szerenádon tőlük kapott fényképalbumba ők írták: az első fecskéim - már mind 50 felett vannak. (Szerencsére mindnyájan messze túlélték az igazi fecskék átlagéletkorát, hiszen azok többnyire csak 4 évet élnek.)
No persze mivel ez a sikeres árvalányhaj megtalálás már a 2. km-en megtörtént, várt még rám "pár" km.
Nemsokára egy csodálatos dombról szemléltem az éppen felkelő Nap sötét felhők mögül kibújó sugarait, amikor látom ám, hogy ennek a dombnak a túlsó oldala egy valóságos árvalányhajerdő! Itt visszafelé is meg kell majd állni!
Petőfinek is tetszhetett az árvalányhaj, hiszen verset is írt róla:
"Árvalányhaj a süvegem bokrétája,
Árva leány a szerelmem violája:
Azt magamnak kinn a pusztán szakasztottam,
Ezt magamnak a faluban választottam."
(Árvalányhaj a süvegem bokrétája, 1844)
A versből ítélve valószínűleg akkor sem volt még védett növény az árvalányhaj. :-)
Csodálatos volt az erdei út. Az akác és a fenyő illata felváltva csapdosta meg az orromat. Olyan volt, mint amikor két, különböző frekvenciájú hullámforrásból jön a jel, és a találkozásukkor váltakozva hol az egyik, hol a másik jele érződik erősebben.
Mikor már éppen kezdtem hiányolni őket, a 8. km-en elém toppant jobbról egy erdei kis tisztáson, kb. 10 m-re tőlem egy törékeny őzike. Meglepődött, hiszen biztosan ritkán találkozik arrafelé emberrel, de mire átkapcsoltam volna fényképező üzemmódba a telefont, addigra már be is szaladt gyorsan az erdő sűrűjébe. Aztán egy hatalmas szarvas tűnt fel előttem az erdei úton, de amint meglátott, gyorsan befutott ő is az erdőbe. Őt egy jókora mezei nyúl követte a sorban, de az sem akart haverkodni. A sűrű növényzet miatt hamar eltűntek a szemem elől.
Titkon reméltem, hogy az Ólom-hegyi kilátót is megtalálom (tavaly már jártam ott a sükösdi futókkal), de olyan sok helyen ágazott el az erdei út, hogy ebben igazán nem reménykedtem.
Azért hogy biztosan meglegyen a félmaraton táv, kb. egyenesen kelet felé a kocsimtól számítva 10,5 km-t futottam, aztán vissza. (Hazaérve megnéztem a futásom útvonalát a telefonon, és kiderült, hogy közel lehettem a kilátóhoz, csak egy kicsit délebbre, Csávoly felé sodródtam.) Arrafelé olyan a terep, mint egy nagy hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent. Ennek köszönhetően több szarvast is közelről láthattam, mert csak akkor vettek észre, amikor már felbukkantam a domb tetején.
Mára 4 szarvas, 3 őz és 4 nyúl volt az egyik jutalmam.
Mire visszafelé futottam, a Nap is egyre feljebb kúszott az égen, viszont szerencsére egy jótékony felhő többnyire eltakarta előlem, így nem forrt fel az agyvizem. (Fél liter víz, 2 sótabletta és 4 szem datolya volt nálam frissítőnek, el is fogyott, és éppen elég is volt.)
Visszafelé hátulról sütötte a Nap a kobakomat, és az utolsó km-ekre már egyre melegebben. Így legalább nagyjából meg is száradt a hátamon a póló. Nagyon kényelmesen futottam, élveztem az erdő illatát, a madarak (fülemüle, cinke, sárgarigó, kakukk) nótázását. Az egyik fülemüle odaszállt az erdei út melletti fára, és közvetlen közelről, kb. 3 m-ről dalolt nekem. Fel is vettem a nótájából pár másodpercet. Kristálytisztán cseng ez az én madaram.
Az akácvirágzás nálunk már túl van a csúcson. A megélénkülő szél úgy szórta a fákról a fejemre és a lábaim elé a fehér akácszirmokat, mint a menyasszonynak szokták dobálni az esküvőn a rózsaszirmokat.
Ez biztosan megtetszett a tarka szárnyú pillangóknak is, akik vidáman röpködtek körülöttem.
Olyan sokat fényképeztem, hogy már a 16. km-en lemerült a telefonom.
Persze azért visszafelé felmásztam arra a nagy dombra, aminek az oldala tele van árvalányhajjal. Csodálatos látvány volt, ahogy a friss szélben lágyan hullámzott a fehér árvalányhaj. Még egy nagy birkanyáj is - sok kecske társaságában - legelt az erdők által körülölelt tisztáson. Béke volt. Ezt tudja nyújtani a természet az ember számára.
A domb tetejéről gyönyörű kilátás nyílt a Mecsek dombjaira és a szekszárdi dombokra is. Eszembe is jutottak a tegnapi hősök, akik a szekszárdi szőlős dombok között leküzdötték ebben a 30 fokos nyári melegben a Borvidék Félmaraton+ km-eit. Jövőre én is ott leszek!
Élveztem a kora reggeli illatokat, fényeket, hangokat, és persze a látványt.
Van egy frissen fehérre meszelt lapos kő annak dombnak a tetején. Felálltam rá, arccal a Nap felé széttártam a karjaimat, és csak szívtam magamba a napsugarakat. Éreztem és élveztem, hogy élek. Hálás vagyok, hogy élek, és hogy futhatok.
Hálával és szeretettel gondolok drága jó anyámra, aki sajnos már régóta nem lehet köztünk. Egyszerű parasztasszony volt, akinek a 4 elemin túl nem volt lehetősége tanulni, de mindent megtett azért, hogy én tanulhassak. "Tanulj fiam! Magadnak tanulsz!" - mondta gyakran, és most is a fülemben csengenek a szavai.
Milyen szerencse, hogy szót fogadtam neki! Azt tényleg soha senki nem veheti el tőlem, amit megtanultam. Ez a folyamatos tanulási vágy végig is kísérte életemet. Milyen egyszerű:
"Tanulj fiam! Magadnak tanulsz!"
Azt viszont nem értettem, anyám miért félt engem kisgyerekként olyan nagyon. Amikor olyan iskolásforma lehettem, akkor tudtam meg, hogy születésem környékén nekem nem 2, hanem 3 testvérem volt. Csak az egyikükre, a legidősebbre nem emlékszem, mert 56 nyarán, amikor én még csak pár hónapos voltam, ő 19 évesen Baján a régi Sugovica hídról fejest ugrott a Sugóba. Mivel nagyon alacsony volt a vízállás, egy felszín alatti kőnek ütközve megsérült a csigolyája, és pár nap múlva meghalt szegény. Kisgyerekként akkor sem értettem meg, hogy miért nem mehetek én is egyedül fürödni a közeli kanálisra, amikor a szomszéd gyerekek, a játszópajtásaim felsőben már egyedül járhattak oda. Később felnőtt fejjel értettem meg ezt. Igazán mélyen akkor, amikor már nekem is megszülettek a gyerekeim.
Ma újra megízlelhettem, hogy az élet szép, az élet minden. Ez a legfontosabb kincsünk.
Kívánom mindenkinek, hogy gyakran legyen ilyen napja! Kint a természet lágy ölén könnyebb megtalálni.
Mosolygós szép májusi nyári napokat kívánok! :-)
2017.11.19.
Számomra az év utolsó félmaratonja?
Baja, Alkonyat 1/4, 1/3, 1/2 maraton. Nekem 1/2.
Éreztem, hogy el kell mennem. Újra találkozhattam, és pár percet beszélgethettem itt Baján két nagyszerű futótárssal, két remek emberrel, Kosik Gabival és Iváncsics Zsolttal. (Aki még nem tudná, ő a magyar Forest Gump, aki sérült gyerekeket szokott bevásárló kocsiban, speciális kocsikban végig tolni félmaraton és maraton versenyeken. Hogy ők is átéljék azt az élményt, ami a sportos és egészséges embereknek megadatik.) 
:-)
Ugyan a rajt előtt tréfásan odaszóltam régi bélás diákunknak, Flander Marcinak (négyszeres magyar Iroman bajnok), hogy úgy látom, van kit legyőzni, de természetesen nem arra gondoltam, hogy én leszek az, akik őt megelőzi. :-)
Nekem elég kihívás magamat legyőzni. (Vívódtam is az utolsó pillanatig, hogy 1/4 vagy 1/2 maratonon induljak, hiszen október 15. óta nem futottam egyben 10 km-nél hosszabbat. 3 héttel ezelőtt a FUTASÜKÖSD2017 28 km-e sok pihenővel volt tarkítva.)
6 perces km-ekkel terveztem, de aztán 5,04 km-nél (addig 5:56-os átlagnál) lemerült az okostelefonom (mert én előtte nem voltam elég okos, és nem töltöttem fel). Így onnan csak a pulzusmérőre hagyatkozhattam. Nagyobb baj, hogy fényképezni sem tudtam utána, pedig közben már többször napsütésben, csodaszép helyeken futottunk (Petőfi-sziget, Sugovica.part, Duna-part, Nagy-Pandúr-sziget.)
A félmaraton első fele 1:02 alatt lett meg. Végül 140 körüli pulzussal, kényelmesen, többekkel beszélgetve, 2:08 alatt értem célba. Igazából el sem fáradtam. Most ebben a tempóban vittek volna még a lábaim tovább. (Lehet, hogy egy 4:30-on belüli maratonra is? Marad kihívás a későbbiekre is. :-) )
Örülök, hogy segíthettem az utolsó 5 km-en általam utolért középiskolás fiúnak élete első félmaratonját teljesíteni, tartani a tempót. És mindjárt ilyen jó időt ment! Innen is gratulálok neki! :-)
A végén már 8 fok és napsütés (végre napfény!) fogadott bennünket a célban, még a sapkát is levetettem az utolsó km-en.
Gyönyörű környezet, jó levegő, egészen jó őszi időjárás!
Éreztem, hogy élek!
Élni jó, és jó vitalitással élni még jobb!
61 évesen is! :-)
2017. 11.11.
Lencsés Éva, a boldogság Wifi
Borota.
Egy kis falu, egy kis sziget Magyarországon. Egyrészt a nyugalom és - talán ellentmondás? - másrészt a futás szigete. Ahol az egy négyzetméterre jutó ultrafutók száma évente egyszer rekordot dönt.
Ilyen spártai hősök jöttek itt össze, mint pl. Löw András vagy Németh Zoltán, aki a helyi kis iskola testnevelőjeként 8. alkalommal szervezett egy jótékonysági futást az iskola sportlehetőségeinek fejlesztéséért.
(Az "ultrák" utána Baján folytatták, ahol Lubics Szilvi tartott nekik előadást, és persze odáig - a borotai 10 km után - azt a 30 km-t futva tették meg. Mi az nekik?!? :-) )
Aztán itt volt és futott (és persze nyerte is a 10 km-t) pl. a négyszeres magyar Ironman bajnok, a bajai Flander Marci.
No meg persze két régi kedves tanítványom, két helyi tanító néni, Anita és Csilla miatt is jöttem (jövőre már ők is futnak, azt igérték), akik hívtak, és én mentem, mert ilyen családias, baráti hangulatú futóverseny nem sok lehet az országban. :-)
Negyedik alkalommal vettem ezen részt. Most is nagy örömmel jöttem. Már csak azért is, mert újra együtt futhattam Lencsés Évával (nekem a korom miatt Éva, a többségnek a koruk miatt Éva néni), aki az amatőr futók között egy ikonnak számít. 61 évesen kezdett futni, számtalan maraton és megszámlálhatatlanul sok félmaraton verseny sikeres teljesítője. 79. évében is egy pozitív energiabomba.
Éva olyan, mint egy WIFI. Valami láthatatlan sugárzással több méter távolságból is feltölt. Ha rákapcsolódsz, boldog leszel. :-)
Amikor pár hete megtudtam, hogy újra jön Borotára, akkor írtam neki, hogy szeretnék vele együtt futni most is. (Két évvel ezelőtt már voltam ilyen szerencsés, és sosem felejtem el azt a 10 km-t.)
Ő most is próbált hárítani:
- Ó, kedveském, nem tudsz te már ilyen lassan futni, mint én, fárasztó lesz az neked, unatkozni fogsz velem!
Én persze nem hagytam annyiban.
- Éva! Ezt 2 évvel ezelőtt már megpróbáltad, hogy lebeszélj magadról. Most sem fog sikerülni. Én tudom, milyen érzés veled futni.
És most is remek bő 1 órám volt! :-)
Szabó Sanyával közrefogtuk, hogy hármasban futunk, de mire a startnál észbekaptunk, izgalmában Éva már elviharzott. Lehet, hogy Flander Marcit vette üldözőbe? Marci mégiscsak fiatalabb nálunk, :-)
Aztán persze utolértük Évát, és Marci hamar lekörözött bennünket. (A 10 km 6 körből állt.) Vicces jelenet volt, amikor szemből jött egy busz, lassított, és a hátunk mögött éppen megjelent Marci. Kérdeztem is tőle rögtön, hogy csak nem érte jött egy záróbusz?!? :-)
Előtte a gyerekek versenyén a cél előtt ugyanúgy szurkolt Éva a kicsiknek, mint nekünk szokott a Nyugati felüljárónál a Spar Budapest Maratonon.
Köszönöm Éva! Felejthetetlen élmény volt újra veled, a társaságodban lenni!
És hát a helyi gyerekek!
2 nappal korábban "Élni jó!" címmel az iskola egészségnapján tartottam előadást a Fuss, hogy érezd: élsz! könyvem 3 témájában, Németh Zoli meghívására. Az előadás elején mondtam a gyerekeknek, hogy nagyon figyeljenek, mert a végén azokat fogom kihívni ide magam mellé egy közös csoportképre, akik azt mondják, hogy érdemes volt együtt eltöltenünk ezt a 2 órát. A végén mindenki kijött! Úgy megtapsoltak, mint korábban a diákjaim a gimiben matekórák után soha.
Még autogramot is jöttek kérni, ki a cipőjére, ki papírra, ki a karjára. Egészen meghatódtam.
No, ezek a gyerekek megígérték, hogy szombaton délelőtt a futásnál is találkozunk. Ott voltak. Egyrészt ők is sokan futottak a rövidebb távon (1,6 km az alsósoknak, 3,2 km a felsősöknek), másrészt olyan lelkesen szurkoltak nekünk az út szélén több helyen is a faluban, pacsiztak velünk, hogy azt nem lehet elfelejteni! :-)
Hát még ha a befutót láttátok volna! Mi Évával és Sanyával élveztük a legtovább a kellemes futóidőben a 10 km-t, és hármas holtversenyt terveztünk a végére, bodogan felemelve Éva kezét a cél előtt.
Azonban egy kicsit másképp alakult a befutó. Az utolsó 100 m-en valóságos sorfal vette körül az utat két oldalról a célkapuig, és az egyik kislány (Sári Kata, aki előtte maga is futott, méghozzá milyen jól a gyerekversenyen!) odaszaladt mellénk, erre egy sor további gyerek is, és együtt futottunk be, velük is kéz a kézben. Fantasztikus érzés volt!
Az eredményhirdetésnél nagy tapssal kórusban ünnepelték a legrutinosabb részt vevőt: É-va-né-ni! É-va-né-ni! É-va-né-ni! :-)
Éva azt a szeretet kapta vissza, amiről ez az idézet szól:
"Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viszonyulnak majd hozzád, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél." (Anthony de Mello)
Ez igazából egy közösségi futás volt, ahol persze nagy tapsot kaptak a kategóriánkénti dobogósok is, meg a babakocsiban gyerekkel futó hölgy is.
Borotán az egész falu összefog ilyenkor. Nagyon kedves vendéglátásban volt részünk most is, a frissítő sem mindennapos (forró tea, zsíros kenyér előtte is, közben is, helyi sütésű pizza a célban).
Köszönet a borotaiknak a kedvességükért, vendéglátásukért, az ismét felejthetetlen novemberi szombatért!
Jövőre november közepén újra itt a helyem! :-)
Mert élni jó! Jó vitalitással élni még jobb! 61 évesen is!
2017.11.07.
Az őzek győztek vagy én? :-)
Ma elmentem felkelteni a Napot. Persze futva, mert 6-kor már sietni kellett, nehogy megelőzzön. Közben megláttam a határban 3 őzet, amint a frissen kelt vetésen nyugisan reggeliznek a kicsit ködös hajnali távolban. Figyelve a haladásukat, gondoltam, becserkészem őket egy közeli fényképre.
Továbbfutottam mellettük, és egy keresztút melletti bozótsor rejtekében a szántóföldön eléjük vágtam. Megálltam egy bokor mögött, és vártam a közeledésüket. Azonban ők is megálltak, és a füleiket hegyezték. Nem mozdultam. Ők sem. :-)
Először nem értettem, hogy szúrtak ki, mert engem nem nagyon láthattak. Akkor vettem észre, hogy a nem túl erős hajnali szél épp a hátam mögül fúj pontosan feléjük. És akkor eszembe jutott, hogy miért is nem vagyok én beteg már évek óta, mióta futok. Mert hogy a futás végére olyan büdös izzadtságszagom van, hogy a vírusok sikítva menekülnek a közelemből is. :-) Az őzeknek meg ugye kiváló a szaglásuk.
Mivel pár perc után kezdtem egy kicsit fázni, és az egészség az első, sokáig nem várakozhattam. Úgy látszik, a látásuk is éles, mint a beretva. Amint megmozdultam a bokor mögött, rögtön elvágtattak. Bár úgy tudom, hogy futásban nem nagyon kitartóak, de azért nem versenyeztem velük. A sáros szántóföldön főként nem.
Így a közeli fényképnek lőttek. De legalább jó sáros lett a cipőm, és jó vizes a zoknim. :-)
Az elmaradt közeli fényképért kárpótolt a csodás napfelkelte, ahogy a Nap vörösen izzó korongja szép lassan, két kézzel kapaszkodva felkúszott a templomtorony tetejére. Meg aztán tovább is. Hogy süssön ránk melegen ma is. :-)
61 évesen is!
Mosolygós szép őszi napokat kívánok! :-)
2017.10.28.
FUTASÜKÖSD 2017
Végigfutottunk Sükösd valamennyi utcáján! Nagyszerű móka volt!
Először röviden a száraz tények:
Bárki bárhol csatlakozhatott futva vagy kerékpárral, hosszabb vagy rövidebb távra! Kb. 30-an futottak legalább 10 km-t, és tizenpáran futottuk végig mind a 28 km-t.
Kerékpáros - a kicsikkel (futóbicikli, roller, 1 négykerekű) együtt - 65 körüli számban jött. Többségük a teljes távon. Összesen 200 láb és 132 kerék egy időben, egy helyen, egy célért!
Azokkal együtt, akik beálltak közénk futni egy-két közt (pl. alvégen és a templom környékén), összesen kb. 100-an mocorogtunk együtt a búcsú előtti délelőttön!
Egy egész század! A főutcán vonuló konvojunk olyan hosszú volt, mint a régi időkben egy lakodalmas menet!
Közülünk 10 körüli számban futották életük leghosszabb távját a mai 11, 18 vagy éppen 28 km-rel! Nekik külön gratuláció jár!
A legidősebb célba ért résztvevő (kerékpárral) az 1948-as születésű Kovács Ilona, aki mind a 28 km-t letekerte.
A legfiatalabb előzetesen bejelentkezett résztvevő a 2016. február 3-i születésű Angeli Marcel (kisbiciklivel egyedül 1 km), de lehet, hogy nála is fiatalabb volt az az ifjú hölgy, aki a Templom utcában az anyukájával kézen fogva futott velünk felfelé a dombon pár száz métert fél 11 körül.
Tettünk egy kicsit a saját egészségünkért. (A tiédért te tudsz tenni!)
Köszönet a kalocsai Török Tibor Töce ultrafutónak az alapötletért, az önkormányzatnak - élén Tamás Márta polgármesterrel, aki az első szakasz 11 km-én futva, a többin pedig kerékpáron személyesen is részt vett a programon - a példás támogatásért (frissítő ásványvíz, tea, gyümölcsök, induláskor minden résztvevő mellére egy kitűző), az iskolának (a frissítőpont és a befutó iskola előtti kiváló megszervezésért, a FUTASÜKÖSD2017 tábláért, a résztvevőknek másolt emléklapért, a végén a finom süteményért) és a rendőrségnek illetve a polgárőrségnek az útvonal szakszerű biztosításáért.
És persze köszönet mind a 100 együtt mozgó sükösdinek! Mert nélkülük ez a nap nem jött volna létre.
Jó hír a most hiányzóknak is, hogy a megjelentek nagy többsége akaratából:
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK!
Részletes szöveges beszámoló - rengeteg élménnyel - az alábbiakban, továbbá sok-sok fényképpel a Facebookon.
Előzmények
Miért ez a mocorgás?
Vagyunk sokan (és egyre többen), akik úgy érzik, hogy a rendszeres futás megváltoztatta az életminőségüket. Jó irányba. Azt is látjuk, hogy az emberek egy része furcsán néz ránk. Nem értik, miért szaporázzuk a lépteinket télen, nyáron, esőben, hóban, fagyban, szélben, napsütésben. Pedig, ha értenék, ha tudnák, hogy milyen jó életérzést, milyen jó vitalitást ad a futás, hogy például milyen jó stressz űző, akkor sokkal több boldog ember lenne, sokkal kevesebb dolguk lenne az orvosoknak, és sokkal kevesebb gyógyszer fogyna.
A láb mindig kéznél van! A futás fiatalít! Segíti a testi és a lelki egészséget!
A futás révén alkalmunk van újra és újra felfedezni Sükösd és környéke természeti és épített szépségeit, a környező erdőket, mezőket is. Könnyen el tudunk jutni olyan gyönyörű helyekre, ahová a sükösdiek közül is kevesen járnak (pl.: Szent Anna kápolna, Ósükösd, Ólomhegy, kanális part, stb.) Sokan nem is gondolják, hogy ők is képesek lennének erre, viszont a kifogások gyártásában számos nagymestert ismerünk.
A futás, a mozgás, az egészséges, jó vitalitású élet szülőfalumban, Sükösdön történő népszerűsítésére találtam ki a FUTASÜKÖSD2017 programot. Egy kalocsai ultrafutó Török Tibor (Töce) ötlete adta az apropót. Ő a nyár végén tervezte el azt Kalocsán megcsinálni, hogy ő végigfutja egyedül Kalocsa utcáit. Jelentős részben sikerült is neki, pedig kevesen segítették őt ebben.
Sükösdön azonban egyből nagyon sokan az ügy mellé álltak, így nem volt kérdéses a program sikere.
A péntek délután viharos széllel érkezett hatalmas eső néhány előzetes jelentkezőt elbizonytalanított a szombat délelőttre tervezett programmal kapcsolatban. Azonban felhívtam az esőfelelőst, aki megígérte, hogy szombaton délelőtt Sükösdön nem fog dolgozni. Sajnos a szélfelelőssel nem tudtam beszélni, mert állandóan foglaltat jelzett a vonal.
Eljött a NAGY NAP!
Korán kellett kezdenünk a 4 órásra tervezett programot, mert az iskola táncosainak fél 1-kor már Homorúdra kellett indulniuk fellépésre.
Már fél 8-ra kimentem Sükösdre. A Daráló utcára kanyarodva úgy vakított a szemből éppen felkelő Nap, hogy szinte semmit sem láttam, teljesen le kellett lassítani az autómat, szinte lépésben haladtam.
A Polgármesteri Hivatal előtt szépen gyülekeztek a résztvevők, és 8 óra után pár perccel elindult a menet a főúton Dusnok irányába. Ki a saját lábain futva, ki felnőtt kerékpárt hajtva, ki gyerek biciklit tekerve, ki rollert, ki futóbiciklit lökdösve lábaival.
Elöl a rendőrség, hátul a polgárőrség kísérete jelentett biztonságot számunkra. Ők a főút egyik sávját mindig időben és szakszerűen lezárták a közlekedés elől, így nekünk csak arra kellett vigyáznunk, hogy a gyerekek (néhányan futva, többségükben biciklivel) ne csalinkázzanak be az úttest közepére. Kívülről nagyon megértőnek tűntek az autósok (sokan - még a távolsági busz sofőrje is - mosolyogva vissza is integettek). Azt meg, hogy a szombat reggeli nagy forgalom lassítása miatt miket mondtak magukban vagy hangosan, lehet, hogy jobb is, hogy nem hallottuk. (Ennyit ők is tehettek a mi egészségünkért. Persze érdemes lenne tenniük a sajátjukért is.)
Az első km végén, a falu legészakibb pontján egy hatalmas fácános kert látványa jelentett okot az első rövid megállásra. Sok gyerek nem látta még előtte.
Felfutottunk a falu legmagasabb pontján lévő házakhoz is. (A pincesort azért elkerültük.)
A második km-en először találkoztunk a reklámújságokat biciklivel kihordó férfivel. Mondtam neki, hogy adja nekünk a csomagját, mi délelőtt végigfutjuk az egész falut, és mindenhová bedobunk egy-egy lapot! Szerintem azt hitte, hogy csak viccelek, és nem állt kötélnek. Később még legalább 3-szor összefutottunk valahol, de akkor is rendíthetetlen maradt. Megbízhatóan végzi a munkáját.
A vasárnapi búcsúra a körhintások, a dodzsemesek és az egyéb beülős búcsúi szórakozást nyújtók már napokkal, hetekkel korábban megérkeztek. Azonban amikor körbe futottuk őket, abban a 9 óra körüli időpontban még szunyókáltak. Azért megálltunk csinálni egy közös képet. Nem is nagyon fértünk rá egyre.
A konvoj elején haladtunk mi, a saját lábunkon haladók, utánunk tekertek a biciklisek, a saját lábbal haladók. Mivel nagyon eltérő tempójú futók voltak a 30 fő körüli csapatban, természetesen a lassabbakhoz igazodtunk. Nem volt könnyű ennyi embert egy tömbben összetartani, már csak azért sem, mert sok kicsi, még óvodás korú biciklis is volt a csapatban, de azért a szülők segítségével sikerült problémamentesen haladni. Nem tudtuk viszont kideríteni, hogy az ovisok által kórusban szavalt "pizzafej" majd a "pizzapofa" rigmusok honnan származnak, mit jelentenek, de nem is az volt a fontos, hanem a nagyszerű hangulat, amiben az egész délelőtt telt.
11 km után, fél 10 körül jött az első pihenő az iskola előtt. Dicséret és köszönet az önkormányzatnak az előre megbeszélt frissítőkért (ásványvíz, banán, szőlő, körte), az iskolának az ízléses terítékért és a fotózkodásra nagyon jó lehetőséget kínáló FUTASÜKÖSD2017 őszi hangulatot árasztó színes nagy tábláért. (A szél időnként megtépázta a betűket, de mi rendületlenül visszanyomkodtuk a gombostűket.)
Forró citromos teával is vártak bennünket, ami bizony nagyon jól esett a kora reggeli 8-10 fokos hűvösben, és az időnként kellemetlenül erős szélben.
Tamás Márta, a figyelmes önkormányzati vezető futás közben - rugalmasan alkalmazkodva a programon résztvevő régi focistáknak a hosszútávfutók többségétől eltérő frissítési szokásaihoz - még egy láda sört is hozatott a célba.
Több helyi lakos sem akart lemaradni a kedves vendéglátásban. Kovács-Varga Edina saját készítésű egészséges kekszének receptjét biztosan el fogom kérni tőle. A saját házuk előtt pedig Pusztainé Wittendorfer Erika (aki később futva is csatlakozott hozzánk) az első szakaszon ásványvízzel, a sükösdi csapat korábbi gólvágója, Tamás (Füles) Karcsi és felesége, Szilvi az utolsó szakaszon egy kicsit erősebb illatú és gyors hatású itallal kínálta a résztvevőket.
Az alvégi Sükösd tábla előtt a főút melletti nem lakott ház tetejéről vagy 100 galamb röppent fel a tiszteletünkre az égre, és üdvözölt bennünket egy óriási kötelékrepüléssel. Bámulatosan csinálták az együttmozgást, pedig kicsit gyorsabbak voltak, mint mi.
A Hunyadi utca alsó végén a birkákból médiasztárt akartam csinálni, de ők nem akartak celebek lenni, riadtan elszaladtak.
Útközben többen beszéltünk arról, hogy megválasztjuk a falu leghangosabban ugató kutyáját (sok helyen megugatták a csapatunkat, szerencsére majdnem mindig a kerítésen belülről). Sajnos nem tudtunk dönteni, nagy volt a címért a tülekedés.
Számomra különös hangulatú volt ez a délelőtt, hiszen Sükösdön születtem, őt nőttem fel, ott tanított meg Tamás tanító néni írni, olvasni, ott voltam magyarból sikeres versenyzője Cseh Béla tanár úrnak. Ott fociztunk rengeteget a széles, akkor még homokos utcákon, esténként sokszor olyan sokáig, hogy a szülőknek könyörögniük kellett, hogy befejezzük. Persze a "Nem kapsz fiam vacsorát, ha nem jössz be azonnal!" fenyegetés általában hatott. Kedves emlék például az, hogy egyik közeli szomszédunk, Kaszás Terus néni, akinek nálunk sokkal idősebb gyerekei voltak, egyszer amikor süteményt sütött, kihozta az utcára a még friss, meleg sütiket, megkínálni vele az éppen előttük focizó szomszéd gyerekeket. Ugye vannak ilyenek manapság is?
Goethe mondta:
“A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.”
Ahogy korosodik az ember, egyre fontosabbá válnak számára a gyökerei. (Ha már egyszer a szárnyakból lassan kihullanak a tollak.)
Gondolom, a résztvevők közül több is volt olyan, aki Sükösd utcái - vagyok azok bizonyos részei - közül némelyiken most haladt át először.
Számomra meg jó volt azt is látni, hogy az elmúlt 50 évben milyen sokat fejlődött a falu.
Az utolsó órában már ritkábban sütött ki a Nap, és bizony a 28. km-en már nagyon sötétedett az ég alja a Duna felől. Az nem sok jót szokott jelenteni, ha az ember szabadtéri programon van.
A cél előtt pár száz méterrel néhány régebbi focista lerakta a biciklijét, és virtusból egy jó nagy sprinttel futott be az iskola előtti célba. Bennem is maradt bőven erő egy gyors befutásra.
Hogy a nemzeti színű célszalagot ki szakította át, nem tudom, mert a fényképezés miatt akkor éppen nem az elsők között haladtam. De nem is az első volt a lényeg, hiszen ez nem egy verseny volt. Valamennyien győztesek vagyunk. Tettünk az egészségünkért. A közös mocorgás volt a fontos. A szép és ráadásul egészséges közösségi élmény a szülőfalumban.
A köszönetnyilvánításból majdnem kifelejtettem az égieket, pedig hálásak vagyunk nekik is! Délben értünk be a célba. Frissítés, közös fényképezés, egy kis pihenés után fél 1-kor elkezdett cseperegni az eső, és a diákok a szépen vasalt népviseleti ruháikat már csak sietve tudták bepakolni a közben megérkezett buszukba. Pár perc múlva szakadt az eső, de én akkor már a kocsimban ülve hazafelé tartottam. Ezt jól megúsztuk!
Biztos vagyok abban, hogy a program hatására számos - eddig még önmagával vívódó - sükösdi fejébe befúrja majd magát a gondolat, hogy „Mi lenne, ha…?”, és lesznek újabb követőink, akik a saját kezükbe veszik az életminőségük irányítását, több felelősséget vállalnak és többet tesznek a jó vitalitású életért. A sajátjukért. Érdemes.
Aznap - még a délelőtti program közben, a házuk előtt eltekerő csapatról hátulról még egy fotót is mellékelve - az egyik helyi lakos kiírta a Sükösdiek a Facebookon zárt csoportba:
"FUTASÜKÖSD2017 program részvevői, nagyon ügyesek vagytok! Irigykedve nézlek titeket!"
Legközelebb ő is ott lesz, ebben biztos vagyok.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Én megint éreztem, hogy élek. Élni jó! Jó vitalitással élni még jobb!
61 évesen is!
2017.10.15.
A harmadik maratonom
Futottam hidegben, melegben, esőben, fagyban, kánikulában, sötétben, világosban. Hajnalban sokszor segítettem felkelni a Napnak. Az ébredő természet látványa és az az érzés egyszerűen varázslatos, csodálatos! Tudom ajánlani mindenkinek havonta legalább egyszer átélni!
Futottam magamért, hogy majd sokáig éljek jó vitalitással.
Futottam a 4 unokámért, akiknek táncolni akarok a lagziján az ifjú párral. (Az elmúlt hónapokban különösen sokat gondolva közülük is arra és sok-sok energiát küldve neki, aki - a korábbiakkal ellentétben - ma nem tudott a helyszínen szurkolni nekem.)
A nyári hőség elmúltával - korábbi önmagamhoz képest - szeptemberben egyre gyorsabban futottam. A havi 250 km-t a szokásosnál átlagban fél perccel gyorsabb (6 perces km-ekkel), és ebben nemcsak a hétköznapi 10 km-ek, hanem a hétvégi, legalább félmaraton hosszú futások is benne voltak). Pár hete 25:49-re javítottam a legjobb 5 km-et, 54 percen belülre a legjobb 10 km-emet, futottam 2 órás félmaratont és 3 óra alatt 31 km-t. Igaz, az mind kora reggel 10-15 fokban történt.
Ezek alapján 4:24-es maratoni idő volt várható, így végül - a maraton idejére jósolt meleg miatt - a 4 óra 30 perces iramfutókkal terveztem indulni. Aztán ha jól megy, majd a végén egy kicsit jobban belehúzok.
Már hetekkel korábban lestem az időjósok előrejelzéseit, és láttam, hogy hogyan változik át napról napra a két héttel korábbi esős, borongós 10-15 fok szép lassan egyre naposabb, egyre melegebb, a maraton idejére nagyrészt 20 fok feletti hőmérséklet jóslásba.
81 országból voltak futók, én is találkoztam a táv közben francia, olasz, svéd, brazil, portugál, szlovák, kínai futókkal.
Minden tekintetben profi BSI szervezés, a futás igazi ünnepe!
(Például annyira jó technikai pólót kaptunk most, hogy én - pedig vittem a kedvenc pólómat - rögtön fel is avattam.)
A start előtt még jó hűvös volt a Városligetben. Hosszú sorok kígyóztak az összes toy toy előtt. Pedig volt belőlük rengeteg.
Béres Alexandra tartotta a bemelegítést a téren. Szép látvány volt az egyszerre mocorgó tömeg.
A start előtt üdövözöltük egymást sok ismerős bajai futóval (a FuTeam sárga pólói messzire világítottak), nagy örömömre összefutottam a kiskunhalasi ifjabb és idősebb Tabajdi Józseffel és a spartatlonista Jeszenszky Péterrel is.
Végre személyesen is találkoztam Hernádi Lacival, akit nemcsak a futásai miatt tisztelek.
Csucsuval időben megtaláltuk egymást, aztán fél 10-kor elkezdődött a visszaszámlálás, és elindultunk. Pontosabban a mezőny eleje, a leggyorsabb futást (pl. a magyar bajnoki cím elérését) tervezők, hiszen mi hosszú percekig egy métert sem haladtunk előre. Aztán közel 10 perc után a mi chipünk is megszólalt a startvonanál, és mi is nekilódultunk.
Mértem a pulzusom, ami a rajt izgalmai miatt most is 160 felett volt. (Persze hol volt ez az első maratonom előtti közel 200-as pulzushoz!)
Az első km-eken megnyugodott a pulzus, és szépen beállt 140 körülire. Úgy gondoltam, hogy 140 és 150 közti pulzussal végig tudom futni a maratont.
Az út mentén nemcsak szurkolók ezrei buzdítottak bennünket, hanem 30-nál is több zenekar szórakoztatta a népet. Az Operánál éppen a Halleluja szólt a tiszteletünkre.
Ahogy terveztem, közben is készítettem fotókat. Nagy élmény volt a Lánchídon átfutás, és persze az Alagút, amiben mindenki meghülyül egy kicsit, és rájön a kiabálhatnék, mert ugye fantasztikus a visszhangja. (Eszembe jutott, hogy amikor pár héttel ezelőtt egy hajnali órán átfutottam itt, és hátulról hirtelen bejött egy szirénázó mentőautó, azt hittem, rögtön rám szakad az alagút.)
10 km környékén a pesti oldalon találkoztunk Csucsu feleségével és két felnőtt fiával, akik most szurkolni jöttek az apjuknak. (Később is kitartóan szurkoltak, többször is találkoztunk velük.) Rögtön készítettünk is közös fotókat.
Az út menti szurkolók buzdítását persze nemcsak azok vették magukra, akiknek az éppen szólt. Jól jött az mindenkinek!
Sok nagy figurával találkoztunk. Én is kedvet kaptam közben a szurkoláshoz, egy későbbi maratonon egészen biztosan meg is teszem.
Volt például 10 km környékén egy pöttömnyi lányka, aki amikor mellé értem, éppen azt kiabálta, hogy:
- Ez egy energiát adó tenyérpacsi!
Hát persze, hogy visszaszaladtam hozzá!
- Micsoda?!? Egy energiát adó tenyérpacsi?!? Akkor kérek én is egyet!
És persze kölcsönös mosolygás közepette kaptam is belőle.
Úgy 12 km környékén találkoztam először Lencsés Évával (többeknek Éva néni, nekem a korom miatt már Éva), aki egy fogalom az amatőr futók körében. 61 éves korában kezdett futni. Azóta számtalan maraton és félmaraton sikeres teljesítője, de ami talán a legfontosabb, most már 78 éves, és még mindig fut maratonnál rövidebb távokat, és valami hihetetlenül jó életérzés sugárzik belőle. Egyszerűen jó a közelében lenni! Pusztán a jelenléte feltölti az embert energiával. Most a szurkolásával is erőt adott sokunknak.
Remek szurkoló volt Szeibert Anikó, Katona Beáta, Bolla Rita, Nyakas Erika, Molnár Éva, Juhász Orsi is. Köszönet nekik is a biztatásért!
(Ha valakit esetleg nem vettem észre a tömegben, attól elnézést kérek.)
A pesti rakpartról a budai látkép és aztán a Margitsziget olyan gyönyörű volt, hogy muszáj volt megállni egy-egy pillanatra fényképezni is.
Többször találkoztunk a lila mezes, lila lufis Bátor Tábor szurkolóival. Szerintem a legjobb szurkolótábor címet most is ők érdemelték ki!
21 km-ig együtt futottunk Csucsuval. Mindig egy kicsit a 4 óra 30 perces iramfutók előtt (ott nem volt olyan sűrű a mezőny, általában zavartalanul lehetett futni), hogy a frissítő pontoknál megállhassunk egy kicsit enni, inni, és akkor se maradjunk le.
A maraton első fele mindenben a terv szerint alakult: tempó, közérzet, hangulat, fényképezés. Féltávnál küldtem is a feleségemnek SMS-t, hogy:
21 km OK.
A 21. km-en azonban (2 óra 13 perc futás után közel dél volt már akkor) a hőmérséklet előzetesen gyorsan emelkedve elérte a csúcspontját.
Mit mondjak? Nem fáztunk! Utólag megnéztem, a rakparton déltől kezdve 3 óráig folyamatosan 24 és 25 fok között volt árnyékban. Napon meg közel 30. Mert ott ugye csak ritkán jut árnyék. (Az én fejem meg általában az oldalról jövő árnyékból is kiemelkedik.)
A pulzusom ezzel párhuzamosan szép lassan felkúszott 150-re. Az irammenők tempóját követve a vízszintes terepen is. Nekem a maximális pulzus 170 körül van, és 90% (nekem ez ugye 153) felett nem ajánlatos egy amatőrnek tartósan maratont futni, ilyen melegben különösen nem.
Tudom, hogy az ember döntéseit alapvetően két dolog határozza meg. A félelem vagy a vágy. Félelem valakitől / valamitől illetve a vágy valaminek az elérésére.
Azt pedig előtte eldöntöttem, hogy nekem legfontosabb az egészség. Most is. Maraton közben is. Én - a korábbi évek tapasztalatai után - izomfájdalom, görcs nélkül akarok célba érni. (Persze most lehetőleg 4 óra 30 percen belül.)
Ebben a hőségben azonban nem akarok elájulni, rosszul lenni sem.
És akkor kezdődött a második félmaraton. A budai rakpart aszfaltján vagy 10 km hosszan, végig tűző napsütésben.
A 21. km-nél a frissítés miatt jól lemaradtam az iramfutóktól, mert már előtte a hídon is csak mögöttük futottam. Ahogy kezdtem utánuk sprintelni, a pulzusom egyből ment 150 fölé. Akkor döntenem kellett, és én nem akartam kockáztatni. Az esetleges baj miatti félelem legyőzte bennem a 4 óra 30-on belüli beérés vágyát. Gyakoroltam az egyik legnehezebbet, az elengedés tudományát.
Elengedtem az irammenőket. Csak a pulzus ne menjen 150 fölé!
Számomra új verseny kezdődött akkor, a második félmaraton elején. Önmagammal.
El is kezdtem elölről számolni a km-eket. A maradék 21-et. Magamban felosztottam 3 db 7 km-es szakaszra. Vártam nagyon a 28 km-es jelet.
A tempón éreztem, hogy a 150-es pulzus mellett egyre lassulok. Könnyű volt ezt látni is, hiszen ami addig nem fordult elő, sorban elkezdtek engem előzgetni. Gondoltam, hogy így egy idő után a 4:45-ös irammenők is utolérnek. 30 km után - átérve a pesti oldalra - ez be is következett. Akkor még számolgattam, hogy ha őket követem, akkor még megjavíthatom az eddigi legjobb maratonomat (4 óra 57), de az az igazság, hogy ez egy szemernyi motivációt se jelentett akkor már számomra.
Pedig sem görcs, sem izomfájdalom nem jelentkezett, a gyomrom is rendben volt. (A frissítéseket a terv szerint csináltam, igaz a saját extra magnézium ampullámat a tervezett 30 km helyett már 26 km-nél megittam.)
A megállások után egyszerűen nem volt kedvem futni. Onnan kezdve turistásra fogtam a figurát. A 33. km után végig sétáltam a pesti rakparton, km-eken át, és élveztem a nyárias napsütést. Tényleg élveztem! Jól le is barnultam! Amikor a futás utáni zuhanyozás előtt levetettem a pólót, a nyakamnál szépen látszott a különbség. (Recept a barnulásra: fusd jó sokáig a maratont!)
Többen meg akartak állni segíteni a futók közül. Ismeretlenek is. Mert ez egy ilyen világ. Pl. Soós Peti, aki az első maratonomon volt iramfutó, és aki most a 20. Spar maratonját futotta (most nyugdíjas tempóban, ahogy ő fogalmazott). Innen is gratulálok neki.
Meg Csillag Rita is, aki az első maratonját futotta, neki is szívből gratulálok!
De én most köszönettel elhárítottam a segítséget. Egyszerűen fontosabb volt számomra, hogy jól érezzem magam, és hogy sérülés nélkül célba érjek.
A Lánchídnál egy különösen jó hangulatot teremtő zenekar szórakoztatott bennünket. Vidáman integettem nekik, és le is akartam fényképezni őket. Viszont addigra már olyan nedves volt a "hasi-tasim"-ban az okostelefon érintős képernyője, hogy nem tudtam benyomkodni a kódokat sem.
Azért utána elkezdtem újra szép komótosan kocogni is. A pulzust már alulról sem bírtam felvinni 150-re, és bizony nemsokára elrohantak mellettem az 5 órás irammenők is.
A maratonisták számára rettenetes Nyugati felüljárónál - ahogy előzetesen ígérte is - megint ott szurkolt Lencsés Éva, és adta az utolsó energiákat a már csüggedő futóknak.
A frissítések rendben voltak, viszont a kék színű izo látványa azért megviselt, annyira messze áll az a természetestől. Amikor volt lehetőség a választásra az izóból (úgy emlékszem, csak kétszer fordult elő, hogy nem), mindig a sárgát választottam. Meg a West Endnél a magnéziumot, meg a kálciumot.
Szép lassan kocogtam akkor már, a Városliget viszont olyan gyönyörű színekben pompázott, hogy ismét sétáltam is egy kicsit. Aztán persze az utolsó km-en eszembe jutott, hogy nem sétálni jöttem, hanem maraton versenyen vagyok, és akkor megint kocogtam. Az utolsó kanyar előtt a családom is, aztán meg Csucsu barátom is szurkolt a családjával. Csucsunak külön gratulálok, hiszen ő végig bírta a tervezett tempót, sőt 4:24-gyel ért célba élete első maratonján! Ilyen melegben!
Én meg egy 2:13-as első félmaratonra futottam / sétáltam egy 3:02-es második félmaratont. Így is bőven az 5 óra 30 perces szintidőn belül értem célba.
Köszönöm mindenkinek, aki szurkolt, szorított értem!
Messziről még Gosztolya Józsi is kiabált, üdvözölt a kordon mögül a célban. Biztos vagyok abban, hogy ő most is korosztálya legjobbjai közt ért be.
Jól esett, hogy a befutónál megvárt a családom mellett Fodor Edit is, aki 10 km-en futott, és már 1 órán belül! Gratulálok neki!
Aztán még összefutottam végre személyesen is két nem bajai futótárssal, Kiss Lacival és Petrevszky Nikoval is. Meg két régebbi ismerőssel, Dinnyés Örssel és párjával, Németh Anettel is. Keményen leküzdötték ők is!
A maraton után irány haza, Bajára! Persze - jó kis kerülővel - útba esett a soltvadkerti fagyis is. A csokis gesztenye fagyijukat imádom! Le is nyomtam belőle rögtön 4 gombóccal! Elvégre megint maratonista lettem!
3 óra autókázás után Baján kicsit darabos mozdulatokkal másztam ki a kocsiból, viszont nagyon jól aludtam, és másnap reggelre már alig éreztem az izmaimban a maratont. Ma még azért nem futok. Jár a testemnek a pihenés.
Sokat gondolkodtam azóta a történteken. Egyik oldalról kicsit szomorú vagyok, hogy nem sikerült 4 óra 30 percen belül. Másrészt megcsináltam görcs és izomfájdalom nélkül.
Ennek most így kellett lennie. Valószínűleg a jobb időeredményhez segített volna, ha a nyáron nem cserélem el a kánikulában való futásokat a hajnali, kora reggeli futásokra.
Az is lehet, hogy nem a maratonfutás az én világom. Három a magyar igazság. Meg egy a ráadás - szokták mondani. Majd jövőre év elején eldöntöm.
Nagyon sokáig akarok még futni. Én táncolni akarok mind a 4 unokám lagziján az ifjú párral! (No, ez legalább egy 20-25 éves projekt még, hiszen az ikrek még csak másfél évesek.)
A kutyámat, Mirát is el kell még vinnem többször futni. Megígértem neki.
Október 28-án meg jön a FUTASÜKÖSD2017! A búcsú előtti délelőtt körbe futjuk szülőfalum összes utcáját! Kb. 27 km. Jó móka lesz! Remélem, sokan leszünk!
November 11-én meg egy 10 km-es jótékonysági futás a borotai iskola javára. No, az két dolog miatt is izgalmas nap lesz. Egyrészt két ottani tanítónő, régi tanítványom is megígérte, hogy fut velem legalább 1 kört. Másrészt mert akkor lesz az ultrafutók találkozója is egy kétszeres spártai hős, az iskola testnevelője, Németh Zoli szervezésében. Az egy négyzetméterre jutó ultrafutók száma talán soha máskor nincs akkora Magyarországon. Különleges világ, különleges emberekkel.
Szóval futok tovább, hogy érezzem, hogy élek!
Mert élni jó! Jó vitalitással élni még jobb! 61 évesen is!
2017.09.17.
Jól eső esőben egyéni csúcs félmaratonon és 3 óra alatt
Szombaton kora este hirtelen órási vihar tört a városra. Órákig nem volt sem közvilágítás, sem áram a mi városrészünkben. Így legalább már 9-kor lefeküdtem aludni, és kipihentem magam a vasárnap hajnalra tervezett hosszú (legalább félmaratonra tervezett) futás előtt.
Futni azért lehet, legfeljebb jobb lesz a külső hűtés! :-)
16 fok, enyhe szél, gyakori elázás. (Olyankor kopogott a hajam helyén rendesen.)
Induláskor, 5-kor még csak szemerkélt az eső, viszont olyan sötét volt a Duna töltésén, hogy mindjárt az első 100 m-en majdnem leszaladtam a töltésről abban a korom sötétben. Egy jókora útszéli pocsonya térített vissza az aszfaltra, és így rögtön egy lábmosással alulról is garantált volt a hűtés. :-)
Fő frissítés az egyes részek végén a kocsiból (banán, mazsola, izotóniás ital), a részek közepénél pedig kézből (izo és szükség esetén szőlőcukor).
A warm up után 5:40 körüli km-eket terveztem, és a barátságtalan körülmények ellenére a 8 km végére is meglett 5:40 az átlagtempó. Ezért aztán emeltem a tétet. Mi lenne, ha? Mi lenne, ha megcsinálnám életemben először a 2 órán belüli félmaratont?!? (Az elmúlt hetekben többször futottam már tizenpár km-t 5:40-en belüli átlaggal, és jól bírtam.)
A második rész alatt is kb. meglett az 5:40-es átlag, igaz ehhez kellett azért 150-es pulzus. Azért nem tudom az átlagot biztosan, mert az órám egy közel 3 km-es szakaszt átugrott térben és időben. Így aztán ugrott a "hivatalos" egyéni félmaraton csúcsom. Nem baj, mert a jövő héten újra megcsinálom! :-)
Aztán a 2. körben olyan frissnek éreztem magam, hogy sajnáltam volna a 3. körrel befejezni mára, kitaláltam, hogy a félmaraton után egy 4. körrel megcsinálom életemben először 3 óra alatt a 30 km-t is.
A kb. 2 órás félmaraton örömére még a Nap is előbújt egy kicsit a felhők mögül. Egyből ragyogott a hajnali természet! Gyorsan csináltam is néhány fényképet!
Aztán jött az újabb jutalom: élőben, kint a természetben most láttam először egy rókát, egy szép vöröses rókát. Nem a kis Vuk volt, hanem a méretéből ítélve Karak vagy Kag, és óvatos fajta volt, mert meglátva a Simabőrűt, lompos farkát csóválva gyorsan átszaladt a Duna felé a töltésen. :-)
Azt hittem, hogy a lassan-lassan megjelenő autósok kerekeitől sikerül megmentenem egy vékonyka kis siklót, meg egy nagyítóval is alig látható méretű zöld békát, de sajnos ők már nem mozdultak, hiába tessékeltem le őket az út mellé a földre.
Olyan jól éreztem magam, hogy akár beleálltam volna a 4 órán belül maraton kísérletbe is, de akkor jött a következő két égi jel:
Jó döntést hoztam, mert alig ültem be a kocsiba, megjött a jó kis vihar, dörgéssel, villámlással, hatalmas széllel, jókora záporral.
Én addigra már elégedetten hazafelé tartottam.
Hála és köszönet Flander Marcinak, aki egy tavalyi cikkével ráirányította a figyelmemet a plank gyakorlatokra, azok fontosságára (meg nekem is, hogy elhittem neki), és akitől még ellestem a verseny közbeni hűtés fontosságát is.
Először futottam (kb.) 2 óra alatt félmaratont (2:04 volt az eddigi legjobbam), és először futottam 30 (sőt mindjárt 31) km-t 3 órán belül.
Jöhet október 15.! :-)
A futás fiatalít!
Éreztem, hogy élek!
Élni jó! Jó vitalitással élni még jobb! 61 évesen is! :-)
2017.09.10
A Wizz Air FM napján Sükösd Air FM+
nekem szülõhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Marci első maratonos barátja, Angeli Pityu is csatlakozott hozzánk.
8-kor indultunk, kellemes 20 fokban, napsütésben. A sükösdi alvégi kanális hídnál jött össze a nagy ötös. Ott, ahol gyerekkoromban a 60-as évek első felében drága jó anyámék még a folyó partján mosták a ruhákat, lepedőket, ágyneműket házi szappanjaikkal. Mi meg kergettük addig a víz szélén a kíváncsi kishalakat. :-)
Aztán - ma, a vodicai búcsú napján - irány a Duna felé a határba, a Szent Anna kápolnához! A 60-as években még messzi falvakból is jöttek zarándokolni a nyári Anna napi búcsúra, ki a kápolnához gyalog, szekereken, zászlók alatt, menetben idősek és fiatalok.
A por most is olyan bokáig érő volt, mint akkoriban. Edit vadonatúj szép futócipője nem sokáig látszott újnak. :-)
Az egyik csatorna mentén egy hattyúcsalád vasárnap délelőtti sziesztáját zavartuk meg. A fehér öregek a még szürke gyerekeiket gyorsan be is terelték előlünk a nádasba. Nekem még éppen sikerült lefényképeznem néhányat közülük. :-)
Ósükösdön mindjárt az első háznál találkoztunk egy régi bajai ismerőssel, Pataki Lacival, aki ott tartja a méheit. Persze rögtön előkerült a pálinkája, de azok maradtak köztünk kisebbségben, akik engedtek a csábításnak. Akkor még csak a 6. km-nél jártunk, vigyázni kellett. :-)
Az Ósükösd Turistaház évek óta nagyon kellemes épülettel és környezettel várja az igazi pihenésre, csendes kikapcsolódásra váró csoportokat. Utolsó ottjártam óta egy gyönyörű kis tóval, benne aranyhalakkal is gazdagodott. Ott meg az egyik bajai országgyűlési képviselővel, Ikotity Istvánnal és társaságával (benne egy régi kollégám egyik - azóta természetesen már felnőtt - gyerekével, régi diákunkkal) is találkoztunk, beszélgettünk pár szót.
És ott volt csapvíz! Mert az akkorra már egészen jól esett! :-)
Utána Duna-töltés, gátőrház. A töltésoldalban nyugisan legelésző tarka tehenek, a zsilipnél vígan úszkáló kacsák.
A 13. km-ünknél értünk le a Duna-partra. Szerencsénk volt, mert régi barátom, Lógó András éppen kint volt a víkend házánál (halászni készült az öccsével), és friss sükösdi Anna vízzel olthattuk szomjunkat.
Ott a Duna-parton még dr. Cseh Bélával, egykori sükösdi magyartanárommal is találkoztam egy percre. Örökre hálás vagyok neki, hogy annak idején a szövegértés és a szövegalkotás terén olyan sokat segített nekem, hogy sikeres magyar versenyzője lehettem. Éppen itt volt nála a kisebbik lánya, aki annak idején a 60-as évek vége felé még a fotel mögé bújt szégyenlősen, amikor Béla engem a járási és a megyei versenyekre készített fel esténként a saját lakásán. :-)
Jó magas volt a Duna, az ottani - máskor elég nagy - öbölben ki sem látszottak a kövek, amik között hej de sokszor mentünk át Andrásékkal csónakkal a túlpart - alacsony Dunánál hatalmas - homokzátonyaira fürödni családostól! Mekkora fejelő partik voltak ott régen! Egyszer (jó két évtizeddel ezelőtt) még az akkori sükösdi és az érdekcsanádi plébános is beszállt egy páros fejelő meccsre. Nem voltunk Andrással ebben valami udvarias vendéglátók. Nem szerettünk veszíteni. :-)
Aztán jött futótúránk legmonotonabb, leginkább embert próbáló része. Az egyenes bekötő úton kb. 4 km a faluig, közeledve addigra már a 20. km-hez. Motiváló volt, hogy akkor már látszott a sükösdi templom tornya, aminek a tövénél lévő cukrászdában
várt bennünket az előre megbeszélt fagyizás.A monotóniát és a vasárnapi csendet napraforgó aratás, az út mellett vasárnap is dolgozó kombájnok zaja törte meg. Ha lett volna időnk bámészkodni, lehet, hogy nyulakat, rókákat is találtunk volna.
Judit ekkorra ott elöl nagyon belelendült, annyira, hogy észre sem vette, hogy megálltunk az egyik kombájnnál beszélgetni és inni. Editnek addigra már különösen nagyon jól esett a nyakára öntött víz, a külső hűtés is. Elvégre a 20. km után és napon meg már 30 fok felett tartottunk addigra.
Akkorra már nagyon vonzott bennünket a fagyi! A fiúk még kitalálták, hogy menjünk fel (bocsánat fussunk fel) a falu melletti legmagasabb pontra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Duna felé, a távoli Mecsekre. Így is lett.
Ott meg a szőlő sorok szélén az éppen szüretelő bajai Koch Antival és barátaival futottunk össze. Tréfásan mondtuk nekik, hogy ha lenne nálunk kés, beállnánk szüretelni. Természetesen meghívtak bennünket egy jó borra is, de mi ellent álltunk a kísértésnek, mert addigra már a fagyinkat kockáztattuk, hiszen tudtuk, hogy délben bezár a cukrászda, és odáig még volt 2 km. :-)
Le a szőlős dombokról, irány a templom! Közben elfutottunk sok-sok ismerős ház előtt, amelyekhez ezernyi élmény kötött, köt azóta is. Például ott, ahol 42 évvel ezelőtt kezdtem udvarolni egy csinos ifjú hölgynek. No nem 42 éven át tartott ez, mert az udvarlás pár év után sikeres lett. Ő már 39 éve a feleségem, és mellette két gyerekünk, 4 gyönyörű unokánk is tanúsítja ezt a sikert. :-)
A fagyis még éppen nyitva volt. Le is nyomtuk a megérdemelt gombócainkat. És még az utánpótlás egy részével is találkoztunk. Mivel Angeli Pityu háza mellett futottunk el, elhozta
fagyizni a 3 fia közül a két - már saját lábán járó - nagy legényét is. Tündéri srácok! Biztosan sokat fognak ők is mocorogni, mert ezt látják az apjuktól, hogy futni jó! :-)Aztán - mivel a 24-nek ugyan sok osztója van (több, mint a 25-nek), de a 25 mégiscsak négyzetszám - megbeszéltük Edittel, hogy a Juhász család háza előtt hagyott autónkig még futva megyünk. Így lett neki a leghosszabb futása az eddigi 22 km helyett 25 km. Gratulálok Editnek! Jól bírta úgy, hogy közben még sokat nevettünk és beszélgettünk is. :-)
Így lett nekem meg egy J, N és D vitaminban egyaránt gazdag vasárnap délelőtti 25 km (kb. 25 000 lépés), 574 méter szinttel.
Otthon aztán egy kis nyújtás, és persze lenyomtam az előre megsütöttből néhány mákos-mézes-banános palacsintát. Mert kell az energiapótlás is. Ma egy egész napi energiaszükségletemet elégettem futás közben.
Közeleg október 15., a Spar Budapest Maraton 8harmadik maratonom) napja, most már hétvégeken újra kell ilyen hosszűakat (meg még hosszabbakat is) is futni.
Köszönöm a résztvevőknek, sokat fiatalodtam közben ismét ott belül! :-)
Éreztem, hogy élek!
Fuss, hogy érezd: élsz! :-)
Élni jó! Jó vitalitással élni még jobb! 61 évesen is! :-)
Mosolygós szép őszi napokat kívánok!
2017.09.28.
Az idei első 30+ km
2017.08.26.
Dombra fel!
Reggeli vitaminhalmozás 11 km-en át.
J , N és D vitamin együtt ritkán van. 
:-)
Egy kis dombozás ismét Tóh Edittel: Gellérthegy és Budai Vár. Fel és le ugyanannyi km. Kocsival időben is kb. ugyanannyi. Futva lefelé persze sokkal hamarabb, mint felfelé. Ki érti ezt?!? :-)
Onnan fentről szemet és lelket gyönyörködtető panoráma. (Ez viszont kocsiből kevésbé élvezhető.)
A Nappal együtt ébredt a főváros.
A Gellérthegy most is rendesen megzakatoltatta a tüdőmet, a végén már egy gözmozdony hangját is elnyomtam.
Kellene egy ilyen domb Bajára is. (Bezzeg a kínaiak! Ők felépítenék maguknak! :-) )
Éreztem, hogy élek! :-)
Élni jó! Jó vitalitással élni még jobb! 61 évesen is. :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2017. 05.10.
Amikor
Ma kora este 11 km. A tegnapi dombozás után erdőre, mezőre vágytam.
2017.05.09.
A favágó emlékére
2017. 05.08.
Üzenetátadás valakitől valakinek.
Bajaiak figyelmébe! Valaki a Nagy-Pandúr-szigeten, az erdei út Duna-partra kiérő rövid szakaszán (a folyamkilométer kőnél), közvetlen a vízparton kövekből kirakott egy magas tornyot (lásd a képen!). Egy másik valakinek ez megtetszhetett, mert odaírta alá, hogy adjon életjelet magáról az, aki azt építette.
Szóval adjon életjelet magáról!( Gondolom, írja oda valamilyen elérhetőségét.)
Naplemente előtti kellemes 10 km.
Az első felében kényelmes, maraton tempós D és N vitaminhabzsolás, aztán a másik felében egymás után 5:12-es, 5:11-es és 5:10-es km. Hogy érezzem, hogy élek!
A Sugovicán keményen húzták a lapátot a kajakosok és a kenusok.
Lélekfeltöltő volt az erdőben hallgatni a madarak kórusát!
A Duna holtágaiban kezd ismét a víz lenni az úr.
Találkoztam sok futóval. Például az erdő mélyén (és a futásom végén) Nyirati Bélával egy szembe pacsira. Gyorsan szaporázta a lépteit! 
:-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! Jó vitalitással élni még jobb! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2017.05.06.
Új egyéni csúcs félmaratonon!
2017.03.29.
Ma hajnalban 0 nyúl, 1 sapka, 2 kesztyű, 3 őz.
Alig akart a nagy vörös óriás felkelni.
Fejben már a szombat délutáni bajai Kikelet Félmaratonra készülődve. Tényleg, jössz arra te is? :-)
A 7-ből 3 km 5:40-es tempóban tervezve és pulzusmérés nélkül, csak úgy érzésből 5:36, 5:41, 5:37 alatt megfutva. Gépiesedik a szervezetem?
Fuss, hogy érezd: élsz! :-)
Élni jó! Jó vitalitással élni még jobb! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok! :-)
2017.03.28.
Nagy, vörös és elálló füle van. Ki az? (Sten Malté)
Nagy, vörös és nincs is füle. Mi az? :-)
Bizony, az embert könnyen át lehet állítani, de a természetet nem annyira. Ma ugyanabban a hajnali időpontban mentem futni, mint a múlt héten, de se pacsirta, se Nap. Úgy látszik, nekik nem szólt senki az óraátállításról. :-)
A mezőn a sötétben csak két fekete kupac látszódott, elég közel hozzám. Nekik én is csak egy sötét, lassan mozgó kupac lehettem sokáig, mert ilyen közelre nem szoktak engedni. Két őz, aztán egy fürge nyúl, később több hangos fácán.
A tempótól a pulzusom is, sőt a telefonom is elaludt, így mire végre sikerült felkelteni a Napot (ő volt a nagy, vörös, fül nélküli óriás), addigra éppen lemerült a telefonom is.
Aztán feléledt az erdő, egyre többféle énekes kezdte a reggeli kóruspróbát. Csodálatos érzés az ébredő természet része lenni nagy, nem vörös, ámde elálló fülekkel is. :-)
Fuss, hogy érezd: élsz! :-)
Élni jó! Jó vitalitással élni még jobb! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok! :-)
2017.03.26.
Tökéletes futóidő: 13 fok, napsütés, enyhe szél. Sok-sok N és D vitamin.
A mai 10 km közben 6-szor léptem ki és be a komfortzónám - időnként nehezen nyíló és szűk - kapuján. Futottam 6 db 5:30-on belüli km-t kocogós szünetekkel. Az első visszalépés után a pulzusom azt hitte, megúszta ennyivel. A második kilépésnél már látta, hogy ennek a fele sem tréfa. A harmadiknál már könyörgött, hogy hagyjam abba. (A pulzusmérőm már egyenesen jajveszékelt. Aztán beletörődött mindkettő.)
Mondtam neki, hogy jó lesz, ha szokja, és jól viseli majd magát jövő szombaton délután is, amikor a bajai Kikelet Félmaraton jön!
Bajaiak figyelmébe!
Újra járható körbe (a Futrinka utca utáni erdőben is) a Nagy-Pandúr-sziget!
Sétálva, biciklivel vagy akár persze futva is! :-)
Késő délután napsütésben különösen gyönyörű! A ma délutáni futásomon készült képek egy része is erről tanúskodik!
A piacnál páváskodó madár se csúnya! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! Jó vitalitással élni még jobb! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016.12.31.
Ez volt a 2016. év
A futásaimmal kapcsolatos 2016. évi céljaim, azok teljesülése.
Először rövidebben (de ez is elég hosszú lett).
Az idei évben 200. alkalommal indulok neki ma a futásnak! Ennyiedszer győzöm le magamat.
Hajnalban, nappal, este - mindegy volt. 200 beöltözés, 200 nekiindulás, 200 agytisztítás. (Én azt is magam mosom.)
A táv egy-egy alkalommal általában 10 km, de 1 maraton és még 27 db legalább félmaraton távú (közte 7 db 30-35 km) futásom is volt.
5 alkalommal futóversenyen is indultam. (Azokon hivatalosan is mérik az időnket. De igazából nem is annyira fontos, hogy mennyi az az idő, hanem az, hogy létezik az az idő. Az ÉN időm. Amikor jó levegőn vagyok, kint az "N vitamint" adó természetben. Amikor magammal vagyok, de nem magányosan. Amikor kitisztulnak a gondolataim.)
2380 km-rel zárom az évet. Elégettem közben közel 200 000 kalóriát, azaz több mint 100 napi energiaszükségletemet. (Ennyivel többet ehettem! Mert - bár nem látszik már rajtam - szeretek enni. Persze - általában - arra is vigyázok, hogy miből mennyit. Mert alapvetően ott dől el a vitalitásunk.)
Ha összeadjuk, képzeletben egymás mellé tesszük a futások idejét, akkor mintegy 260 óra jön ki. (Ez kb. majdnem 11 teljes nap magamra. Ez mind "az ÉN időm". 200 részletben ennyi ideig mocorogtam intenzíven, tartottam a pulzusomat magasan. (Hogy aztán a nyugalmi pulzusom most már évek óta 60 alatt legyen. Megtakarítva ezzel egy évben a korábbi átlagos 40 millió éves szívverésemből mintegy 10 milliót.)
Hálás vagyok azért is, hogy a futás révén az idén is megismertem sok-sok értékes, nagyon jó embert. Akik miatt egy kicsit jobb, élhetőbb a világunk.
Érzem és élvezem, hogy élek. Hogy jó vitalitással élek. Mert élni jó. Jó vitalitással élni még jobb! 60 évesen is!
Érdekelnek a részletek is?
Akár igen, akár nem, mosolygós szép napokat, jó vitalitású életet kívánok az újesztendőre (is)!
No meg azt, hogy legyen erőd meg is tenni érte azt (mozgás, táplálkozás, önfejlesztés terén), ami rajtad múlik!
Akkor tehát részletesebben:
Az év elején írásba foglalt célok teljesítése, örömök, tanulságok.
1. A tavaszi Kikelet Félmaratont Baján természetesen teljesítettem. Idén harmadszor. A tervezettnél egy kicsit lassabban, de annál nagyobb örömmel, mert egy nagyon kedves futótársnőm Nyíregyházáról eljött erre a versenyre, és az ő rendkívüli pozitív kisugárzása miatt számomra az időeredményemnél fontosabbá vált vele kényelmesen, jókedvűen beszélgetve lefutni a távot. Igazi örömfutás volt! (Utána pár héten belül - jó kis egyéni csúccsal - 2:06 alatt lefutottam ugyanazt az útvonalat.)
2. A fájdalommentes örömfutásnak tervezett maratont sikerült a legkevésbé megvalósítanom. Pedig most sokkal jobban felkészültem, mint előtte évben az elsőre. Viszont előtte egy hónappal – akkor még nem tudtam az okát – egy hétvégi 30 km feletti futásnál meghúzódott mindkét a combom, és a balos tartósan úgy is maradt. A Spar Budapest Maraton 30. km-e után már (a záróbusz kellemetlen leheletével a hátam mögött) örültem, hogy egyáltalán beértem a célba. Már 15 km-től fájt a bal combom, és 30 km környékén már menni alig tudtam miatta. (Csak azért fejeztem be a távot, mert azzal a futásommal egy rotarys jótékonysági ügyet - határon túli magyar gyerek életmentő szívműtétjének támogatása - is bevállaltam, és mindenképpen illett teljesítenem a vállalásomat. Belebetegedtem volna lelkileg, ha nem érek célba.)
Pár nappal utána döbbentem rá a hibámra. A cipő! Lejárt a "szavatossága" az ütéscsillapításnál. Mintha fapapucsban futva teljesítettem volna a maratont.
Nagy-nagy tanulság: figyelni kell, hogy az adott cipőben már hány km-t futottál! (Mert ez kívülről - pl. a sarok kopásánál - szinte nem is látszik meg a jó futócipőkön.)
Azóta már van két remek új futócipőm, és az egyikben csak a félmaraton vagy a még hosszabb futásokat fogom csinálni. Persze most már nemcsak írom a távokat, hanem figyelem is a cipőnkénti km összesítést! (Ez utóbbi maradt el a nyáron.)
3. A 6 órás bajai bulifutás a nyáron nem volt (akkor bőven megcsináltam volna az év elején tervezett 30 km-t), ősszel viszont – két héttel a maraton után – nem mertem még annyira terhelni a bal combomat (másik cipőben sem). Egy félmaraton távot azért összefutottam az első 3 órában. Sok jó ember társaságában futás nélkül is jó lenni. Hát még futva!
4. A borotai iskolai jótékonysági futás most is nagy élmény volt. Egy kicsi, családias verseny. Kis település nagy szívvel. A 2 régi kedves tanítványom miatt (is) jövőre is megyek. (Nagyon remélem, hogy ők is futják majd akkor már velem a 10 km-t!)
Ennyi ultrafutóval sem nagyon találkozhatsz egy napon máshol. Olyan környezetben érezni, hogy valami más rezgésszámmal működik az élet.
5. A Több ezer km Dóriért (Péterfay Dóra egy egyetemista bajai vak lány) projekt nekem továbbra is a szívügyem, és örülök, hogy sokan támogatták az ő tanulását az idén is. Köszönet érte. (Remélem, 2017-ben is így lesz ez.)
6. A 2016-ra tervezett összesen 2016 km már az októberi maraton közben teljesült. 2380 km a vége. Ezzel maximálisan elégedett vagyok.
7. Megtartani a kilóimat? A 103 kg „régi szép idők” már a múlt, nem fog az már visszajönni. Rám biztosan nem.
Azért tudok én ám hízni most is! Az októberi maraton után a szokottnál kevesebbet futottam, "cserébe" többet ettem, és most éppen 4 kg-val több vagyok a megszokott 83 kg-nál, de lehet, hogy ez az én ideális súlyom. (A BMI kalkulátor most is ezt válaszolta: "az Ön testtömeg-indexe az ideális tartományba esik! Sem fogyókúrára, sem hízásra nincs szüksége. Csak arra kell vigyáznia, hogy ezt az eredményt meg is tartsa. A normált testtömeg-indexû emberek várható élettartama a leghosszabb, a táplálkozással összefüggõ krónikus betegségek kockázata pedig a legkisebb." Ugye hogy megéri?!?).
8. A legfontosabb célom - „Egészségben, jó vitalitással élni, élvezni a futást.” - továbbra is megvan, sőt! (Mert ugye én táncolni akarok az unokáim lagziján az ifjú párral, és idén áprilisban 2-ről 4-re szaporodott az unokáim száma. Ezzel a feladatom is még nagyobb lett.)
Élni jó! 60 évesen is! Jó vitalitással élni még jobb!
Hogy mi a pontos célom 2017-re? Arról később.
Mosolygós szép napokat, jó vitalitású életet kívánok mindenkinek az újesztendőre is! No meg azt, hogy legyen erőd meg is tenni érte azt, ami rajtad múlik!
2016.12.30.
Elköszönés a vadkacsáktól
Óévi fél órás elköszönés a Sugovica-parttól, idei futásaim gyakori helyszínétől. A sirályok is bejöttek ide a Dunáról, a még mindig el nem olvadt jégre potya táborozásra.
Megígértem a vadkacsáknak, hogy most 2 napig nem háborgatom a nyugalmukat.
A mai 5 km ismét D vitaminban és N vitaminban dúskálós volt.
A holnapi futással meglesz a kerek 200 idei beöltözés, nekiindulás!
Fuss, hogy érzed: élsz!
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.12.28.
Óévi elköszönés a kanális parttól
Fényre vágytam, mint minden, ami él.
Csak úgy szívtam magamba a D vitamint!
6 km.
Óévi elköszönés a kanális parttól, közel 5 évvel ezelőtt megkezdett futásaim akkori kizárólagos helyszínétől.
Éreztem és élveztem, hogy élek!
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.12.27.
Sikerült!
Csak azért is!
Pedig karácsony első napján még elég rosszul álltam vele.
Nálunk ilyenkor 1 héten át ünnep van (karácsony előtt feleségem szülinapja, karácsony után az én névnapom, közte meg ugye a karácsony).
Mivel november második felében felszedtem pár kilót (egyszerű volt a recept: több kaja, kevesebb futás), most elhatároztam, hogy - ilyen se volt még - karácsonykor fogyok le egy-két kilót.
Ha szűken is, de 1 kiló sikerült!
Igaz, ehhez ma reggel már egymás után negyedszer el kellett mennem futni. (Ma ismét 10, az elmúlt 4 napban összesen 36 km.)
Hosszú idő után még a Nap is kisütött erre! Kellemesen simogatta, melengette az orcámat odafelé az egyik, visszafelé a másik oldalon.
D vitaminban és N vitaminban gazdag futás volt!
Néhány 6 percen belüli km-rel is, hogy érezzem és élvezzem, hogy élek.
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.12.26.
A harmadik védőoltás
Ma reggel beadtam magamnak a harmadik védőoltást a karácsonyi elhízás ellen. Úgy látom, talán a szinten tartásra elég lesz.
Ehhez persze a tervezett alapadagot - a tegnapi sütik mennyisége miatt - megtoldottam 2 km-rel.
10 km, 5 fokban. Már majdnem napsütésben.
A mai állatvilág:
5 6tyú (egy kiúszott a képből), sok száz károgó fekete varjú egy nagy csapatban kint a mezőn és az egyik tanyánál egy nem várt, kerítésen kívüli komondor.
Ezek közül visszafelé melyik várt meg? Csak a komondor. Elő is vettem a leghalkabb, lihegés nélküli futásomat, és közeledve hozzá fél szemmel mindig felé sandítottam. Még hátul is lett szemem! :-)
Csak akkor kezdett el utánam szaladni, amikor 100 m-rel arrébb megálltam fényképezni. No, azzal a képpel gyorsan végeztem. :-)
A 8. km-en egy jó kis 200 m-es sprint. Csak hogy érezzem és élvezzem, hogy élek!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép karácsonyt mindenkinek!
2016.12.25.
A második védőoltás
Ma ebéd előtt a második karácsonyi elhízás elleni védőoltás is beadva magamnak. :-)
Családi 8 km (lányommal, vejemmel). Jó kis esőben, de legalább plusz fokokban!
Benne egy 200 m-es sprint is, ami a csövön kifért, csak hogy érezzem és élvezzem, hogy élek! :-)
Közben megleltem két új - velem hajszálra pontosan megegyező hosszúságú lépésekben futó - barátot a jövő évi maratoni futásomra. Már az április 1-i bajai Kikelet Félmaratonra is jönnek.
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép karácsonyt kívánok!
2016.12.24.
Az első védőoltás
Beadtam magamnak az első védőoltást.
Tudod mi a legjobb védőoltás a karácsonyi elhízás ellen?
Futás: ma is, holnap is és holnap után is.
Gyönyörű fehér takarót borítottak reggelre a világra az angyalok.
Csupa N vitamin volt a természet!
Megvolt a ma reggeli 8-as, jöhet a bajai halászlé!
Békés karácsonyt mindenkinek!
2016.12.22.
A futás nekem olyan, mint a zene és a tánc
Nekem nyóc! Sőt 2x8!
A D vitamint már napok óta nem engedik lejönni odafentről, ezért ma sok N vitamint spájzoltam be. (Megosztom veletek néhány pillanatát.)
Ebéd előtt 8 km futás, közben 8 sprint.
Volt közte 5:30-as km is. Csak hogy élvezzem és érezzem, hogy élek. 
:-)
Nekem a futás olyan, mint a zene és a tánc. Nem az a lényeg, hogy minél előbb a végére jussak, letudjam, hanem hogy közben érezzem és élvezzem, hogy élek!
Szóval: énekelj és táncolj, amíg szól a zene! :-)
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.12.20.
Aranyvasárnap
Aranyvasárnap délelőtt.
Hideg és zúzmara és borongós szürkeség. A kutyát sem küldik ki ilyenkor. Erre a feleségem elküld boltba. Embernek nyoma sincs az utcán. (Itt a városszéli boltban. Gondolom, a plázákban nyomorognak.)
Normális, aki ilyenkor nem inkább bent a jó meleg kuckóban dorombol?
Hazaérek a melegbe. Átöltözöm. Még egy kesztyű.
Elmegyek futni. Normális az ilyen? :-)
D vitaminból egy morzsányi se, de N vitaminból annál több! :-)
Jégúrfi kezdi átvenni a hatalmat a kisebb vizek felett. A Duna még nem hagyja magát.
A tél által tálcán kínált örömök.
Hazafelé útközben még a halat is megrendeltem karácsonyra!
10 km ismét az enyém lett.
Futottam egy jó 5:40-es km-t is, csakhogy élvezzem és érezzem, hogy élek!
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.12.16.
7:7
Kiegyenlítettem a számlámat, behoztam Hosszú Katinkát!
Megelőzni már nem akarom. (Másnak sem nagyon sikerül.) :-)
Ma ugyanis meglett a 7. 10 km-em is.
A hajnali sötétségben megtörtént futások után ezt az utolsót szép világosban, napfényben terveztem megvalósítani.
Erre mi történt? Hajnalban ködapó olyan vastag takarót borított az alvó tájra, hogy még délelőtt is csak elvétve bírta magát átfúrni rajta a Nap D vitaminja. :-)
N vitamin viszont volt bőven, mert nem a városi betonrengetegbe futottam be, hanem az én jól bevált terepemre, a kanális partjára. Ki a Duna-hídig. No meg persze vissza. :-)
Cserregő szarka és hófehér hattyú páros volt az extra jutalom.
Meg a jó érzés, hogy teljesítettem, amit a múlt héten magamnak megfogadtam: Hosszú Katinka mindegyik VB aranya iránti tiszteletből futok naponta egy-egy 10 km-t. (Azzal a szépséghibával teljesült, hogy közben egy napot ki kellett hagynom, mert a hétfői romlott tejföl kedden rendesen kifejtette a hatását.)
Azért persze még futok az indén, de holnap pihi! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.12.15.
Hosszú Katinka már csak 7:6-ra vezet!
:-)
Ma hajnalban megvolt a 6. 10 km! :-)
Kellemes meglepetésre csak +1 fokra hűlt le reggelre a levegő.
Egy belealvós első km után felébredtem, és hogy érezzem és élvezzem, hogy élek, km-enként egyre gyorsabb első 5 km-t futottam. Az ötödiket már 5:21 alatt!
Visszafelé ismét lementem a vízparti homokba futni, de szerintem az én sugó-parti vadkacsáim őrökkel figyeltetnek engem, mert hiába kocogtam feléjük a sötétben szándékosan nagyon lassan, óvatosan, még a közelükbe sem értem, mire ők hangos hápogással méltatlankodva átúsztak a túlpartra, és nekem csak a V alakú vízhullámok maradtak itt.
Holnap világosban megyek futni, és lekenyerezem őket! :-)
A sétáló utcán végig követett hátulról egy biciklis, egészen a templomnál lévő karácsonyi kapuig. Ott aztán mellém tekert, és mosolyogva, barátságosan megkérdezte:
- Ez ugye még nem a célkapu?
- Nem, az még jó 3 km-re van Bajaszentistvánon!
Erre mosolyogva és elismerősen biccentett. Jól esett. :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép napot kívánok!
2016.12.12.
Ólomlábakon
A hétvégi két visegrádi Nagy-Villám hegy futás (le aztán fel) után rendesen kicombosodtam. Egy ólomkatona lábai az enyéimhez képest könnyű habszivacsból készülhettek. :-)
Ámde mire ma hajnalban felébredtem, Hosszú Katinka az éjjel újabb (sorban immár a 7.!) aranyát nyerte, így a ma reggeli (sorjában a 4.) 10 km-emmel éppen csak visszaküzdöttem magam a 3 elmaradásra. Viszont az úszó VB-nek vége, ezért már csak 3 egymást követő nap kell hajnalban indulnom. Van esélyem utolérni őt. :-)
Baján nincs Nagy-Villám (legfeljebb nyáron, akkor is kisbetűvel: nagy villám, de akkor általában több is), így mára maradt a megszokott, komolyabb dombot alig tartalmazó hazai terep.
Viszont van nekünk egy csodálatos Sugovica-partunk, ahol ma hajnalban is ébresztőt fújtam a vadkacsáknak. Ők hangos, rekedtes hápogással vették zokon, hogy megzavartam a nyugalmukat.
Előtte és utána fantasztikus csend honolt a sötétben a Sugovica homokján!
Az időeredményről inkább ne beszéljünk. Tudom, ma pihenőnapot kellett volna tartanom, de hát ez a Katinka nem hagy nyugton az aranyaival. :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.12.11.
Ismétlés
Bár most minden nap futok 10 km-t, de nem csökkent a megmaradt feladatom mennyisége, mert Katinka az éjjel megint nyert egy aranyat. Óriási gratula neki! :-)
Hajnali ismétlés. Ugyanott, ugyanannyit, mint tegnap. Hasonló tempóban. Annyi előnnyel, hogy tudtam, kibírom belesétálás nélkül is, így az most be sem volt tervezve. Nem is kellett.
Ma mértem is: 10,3 km lett a táv, így megnyugodtam, hogy tegnap mérés nélkül is megvolt a 10-es. :-)
A hegyre fel éppen olyan keménynek bizonyult, mint tegnap. Megnéztem a térképen: kb. 350 m szintemelkedés van ott. Egyben.
A két egymást követő hegymenet nap után jól kicombosodtam! :-)
Jól megértettem, hogy a dombos félmaratonoknál miért hosszabb a szintidő 2,5 óránál.
A végén, fent a hegyen megint futottam egy 100 m-es sprintet, ahogy a csövön kifért. Hogy érezzem és élvezzem, hogy élek! :-)
Ezek a fényképek a hajnali futás közben készültek. A Nagyvillám hegytől le a Duna-partig terjedő szakaszon és vissza. Csodálatos volt az ébredő természet!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.12.10.
Itt nyugaton kel fel a Nap?!?
Szombat.
A második 10 km törlesztése.
A személyes megtapasztalás napja.
Visegrád. Ahol nyugaton kel fel a Nap? :-)
Doppingoló rendőr.
Alkalom szüli a tolvajt.
Ma meggyőződtem arról, hogy ha egy út a hegyről lefelé 3,5 km-en át végig lejt, akkor az az út visszafelé 3,5 km-en át végig emelkedni fog. Futás közben is. :-)
Mert hogy így jártam. Reggel a 10 km-re tervezett visegrádi futásomnál a hegy tetején, induláskor vettem észre, hogy lemerült az okostelefonom. Hogy fogok én így 10 km-t futni hegyek-völgyek között (ahol ugye gyerekkorunkban zakatolt a vonat), idegen terepen, ahol még sosem futottam?!?
Megvan! Keresek turistautakat.
Az első mindjárt visszavezetett a kiindulóponthoz... De legalább kb. 2 km-t már lefutottam! :-)
Utána viszont nemsokára észrevettem a dombok közt vezető autóúton egy közlekedési táblát, amely szerint a hegy tetejéről a Duna-partra vezető, kanyargós, szerpentines, rövidebbik, nyári út mentén 3,5 km-re van a lenti (Visegrád és Dunabogdány közti) duna-parti főút.
Akkor hát rajta! Éltem az alkalommal. Otthon Baján úgysem lehet ilyen szinteset futni egyben.
Azért sem volt mese, mivel a hét elején Hosszú Katinka iránti tiszteletből bevállaltam annyi 10 km-es futást, ahány aranyat ő szerez.
Tudtam, hogy ez visszafelé kemény menet lesz, ezért lefelé sem rohantam el a futást, csak figyeltem, hogy miből tudom kitalálni, hogy hány km-nál járok. Aztán a turisták nyári szórakozóhelyeinél megtaláltam a jeleket. Pl. a Jurta tábornál, ahol annak idején az egyik gimis osztályommal aludtunk is pár éjszakát. (Már amennyit lehetett akkor ott aludni a jurtában, tizenéves serdülőkkel egy közös felső légtér mellett.)
Már lefelé kiderült, hogy egy kicsit túlöltöztem, hiszen a korábbi fagyos reggelek után most 4 fok meleg volt, az aláöltözésem pedig nem változott.
Lent a Duna-parton a Szentendrei-sziget északi csücskénél kötöttem ki. Lementem egészen a vízpartra, és lapos kavicsokkal kacsáztam párat (a harmadik egészen sokáig, szinte megállíthatatlanul pattogott, szinte siklott a víz tetején). Majd erőt vettem magamon, és indulás vissza! :-)
Úgy terveztem, hogy a 3,5 km-es hegymenet során a szórakozó helyeknél, 1,1 km-nél és 2,5 km-nél megállok. No nem szórakozni (különben is zárva voltak), hanem sétálok egy kicsit (ha nagyon nem bírom már a kocogást felfelé).
Már épp egy kis gyaloglásra akartam váltani, amikor 1 km környékén jött fentről szembe egy rendőrautó, és a rendőr bentről mosolyogva, elismerően integetett, amitől olyan jó kedvem támadt, hogy nem álltam meg sétálni. :-)
A cipzárt már ekkor teljesen lehúztam, és hamarosan a sapkát is felhajtottam a fülemről. Volt itt fűtés belülről épp elég!
A 2. km-en elkezdett az agyam olyan régi, gyerekkori képeket elibém tolni, amelyek életem nehéz, kemény, embert próbáló perceire emlékeztettek (pl. amikor Sükösdön a háztáji földünkön a nyár közepén a vöröshagymát szedtük, rakásokba dobáltuk, és ott vágtuk le a szárát és a bajuszát kint a határban, a hagymaföldön, a tűző Napon, 40 fokos melegben, természetesen ernyő nélkül).
Az a gondolat, hogy azokat is túléltem, most annyi erőt adott, hogy nem álltam meg 2,5 km-nél sem! (Talán a későbbi években meg ez a mai a futás fog erőt adni egy hétköznapi problémám legyőzéséhez?)
A 3. km elején meg az jutott eszembe, hogy itt van ez a bajai Hosszú Katinka, akit a sikertelen 2012-es olimpiája után egyesek le akartak beszélni az úszásról, most meg évek óta ő a világ úszókirálynője. Neki is voltak nehéz percei, napjai, mégis legyőzte önmagát. Én meg most épp ezért vállaltam be a 10 km-eket az aranyai után. Csak nem fogok akkor most belesétálni?!?
Nem sétáltam bele! Csak azért se!
Lógott a nyelvem, talán jobban, mint otthon a kutyánké a nyári melegben! (Az időeredményről ne is beszéljünk, igaz, most ha akarnék se tudnék, mert nem tudtam mérni.) De amikor megláttam oldalról jobbra fent a bobpályát, még mosolyogtam is egyet. Annyira megörültem, hogy ott fent a sík terepen futottam egy jó 100 m-es sprintet, ami a csövön kifért. Hogy érezzem és élvezzem, hogy élek!
A szálloda előtti utolsó 200 m pedig jutalomfalat volt: újra lejtőn lefelé futhattam.
Szóval sikerült a felfelé 3,5 m megállás nélkül, és nagyon büszke voltam magamra. Ezt vasárnap reggel is meg kell ismételni!
Utána a szállodában jó kiadós reggeli (volt mit pótolnom), majd wellnes. Alaposan átmasszíroztattam az egész testemet a leggyorsabb, legkeményebb vízsugárral, majd egy kis szauna, és olyan kellemesen éreztem magam, hogy utána a feleségemmel délben az erdőben - majd délután lent a Duna-parton - megtett további séta km-ek is jól estek. Az erdő szélcsendes volt, néhány madár vidám dala törte csak meg a csendet. Minden csupa N vitamin volt!
Csak a világtájakkal vagyok egy kicsit összekavarodva itt a Duna-kanyarban. Az "Előttem van észak, hátam mögött dél, balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél." vers itt úgy sem működik, ha helyesen mondom: "Ha előttem van észak és a hátam mögött dél, akkor balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél." A gyakorlatban nálam így sem működik, mert itt össze-vissza kanyarog a Duna, és sosem tudom, hogy éppen merre van észak. Szerintem itt ez még az erdőben lévő fákat is összezavarta, mert a mohás oldaluk is elég kaotikusan változott.
Bizony itt megtörtént velem, hogy a ma reggeli hegyi futásom kezdetén - számomra - majdnem nyugat felé kelt fel a Nap. Szerencsémre délutánra már nem sütött, így legalább nem volt esélyem újra elrontani.
A naplementét azért már a közben feltöltött telefonnal felszerelkezve láttuk, és megnyugodva észleltem, hogy a telefon iránytűje napnyugta felé nyugattól egy kicsit dél felé mutatott.
Az égbolt pedig varászlatosan szép lett! (Lásd a fényképen!)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.12.09.
A törlesztés megkezdődött
Ez a Katinka már megint jól megfuttat! :-)
Tiszteletem jeléül bevállaltam minden aranyáért egy-egy 10 km-es futást. (Ilyen hidegben félmaratont nem mertem, mint a nyáron.)
Erre 2 nap után már 3 aranynál tart! :-)
Csak élőben ne lennének magyar idő szerint ilyen lehetetlen időpontban a döntői.
Pénteken reggel - ezúttal már világosban - leróttam Hosszú Katinka újabb aranyai iránti tiszteletem jeléül az első 10 km-es ígéretemet. Holnap jön a második! :-)
Mivel világos volt, így nem bent a városban futottam, hanem irány ki a szabadba! Kanálispart, Duna-part. Sok-sok N vitamin.
Az egyik bokor ágai közé bújt cinegét majdnem sikerült elkapnom (egy fénykép erejéig), de mire kattintottam, felröppent. :-).
Éreztem és élveztem, hogy élek! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép napot kívánok!
2016.12.04.
Most akkor ki a dúsgazdag?!? :-)
Pénteken egy 15 éves diák - amikor a Rotary Club Baja tagjaként a vakok, gyengénlátók, mozgássérültek támogatásáról szóló, Baján általam koordinált Tapintható-Láthatatlan projektről, az 50 óra közösségi szolgálat egy értelmes eltöltési lehetőségéről tartottam nekik az iskolájukban egy rövid tájékoztatót - azt mondta, hogy ő azt hallotta, hogy a rotarysták dúsgazdag emberek. Azt válaszoltam neki, hogy lehet, hogy vannak köztük olyanok is, akik anyagiakban nagyon gazdagok, de sokan közülük egészen másban. Talán a tájékoztató végére megértette, hogy miben.
Az én hétvégi dúsgazdagságom az alábbi:
Péntek este a kisebbik unokáméknál alvás, reggel velük ébredés, egy kis simogatás, dögönyözés, majd (hogy pár évtized múlva táncolhassak majd az ő lagzikujon is az ifjú párral) futás a délegyházi sok bányató közül az egyiknek a partján. Egy kört a fiammal, egyet még ráadásként egyedül.
Szikrázó napsütés, egy kis fagy, csípős szél, 9 km futás, szép, N vitaminban gazdag környezetben.
Egészen jó már az a balos is! Futotta már átlagban 6 percen belüli km-ekre, és több sprintre is. Csak hogy érezzem, hogy élek! :-)
Szombaton délután plank gyakorlatok 20 (időnként 44) kilós "élősúllyal", a nagyobbik unokáimmal a hátamon. Este velük alvás, reggel náluk ébredés. Játszás, kacarászás, csikizés, ölelgetés, dudorászás.
Hajnalban - amikor ők még aludtak - 13 km futás, hogy például lássam, milyen gyönyörű a karácsonyi díszkivilágítás azon az Andrássy úton, amelyiken a nyáron Hosszú Katinka aranyai tiszteletére sorban futottam a félmaratonokat. :-)
Szomorúan tapasztaltam, hogy még reggel fél 6-kor sincs bekapcsolva a díszkivilágítás ott sem, a Hősök terén sem, a Parlament épületén sem. Azért készítettem jó pár szép, karácsonyi hangulatú képet útközben, pl. a Bazilika előtti téren. Örömömre mire visszafelé futottam, az Andrássy út fele is már karácsonyi hangulatot árasztott. Sikerült néhány budapesti karácsonyi látványosságot megörökítenem. Jó szívvel ajánlom ezeket a képeket azoknak, akiknek nem lesz lehetőségük mostanában Budapesten járni. :-)
Annak a látványnak már kevésbé örültem, ami a Vörösmarty tér és a Deák tér között fogadott reggel 6 körül: szemét szemét hátán, pedig úgy tűnt, nem menekültek jártak arra az éjjel, hanem szórakozó magyar illetve egyéb európai fiatalok. Igen, más országokból is, mert pl. az egyik, amikor meglátott, hangosan elkezdett biztatni, hogy: "Run! Run! Run!". Csak a Forest hiányzott a végéről. :-)
Jó kis hideg volt. Induláskor -7 fok, mire visszaértem, még mindig -4. Nem baj, fagyjanak meg a bacik és a vírusok! :-)
A vékony kesztyűm ehhez már kevésnek bizonyult, sőt a fél táv környéki sok fényképezés miatti lazsálás közepette bizony már kezdett a hátamon is, a derekamnál is hűvös lenni. Persze egy-két 5:30-on belüli km-rel gyorsan sikerült kompenzálnom, hogy ne fázzak.
Nagyon jól, sőt kifejezetten jól esett a futás, pedig ilyen sokat frissítő nélkül még nem is futottam!
Persze a végén a forró tusfürdőben sokáig melengettem magam! :-)
Kezdek újra teljes értékű lenni! No nem "százas", csak teljes értékű futó. :-)
Szóval volt nálam a hétvégén bőven futás, simogatás, megölelés, csikizés, kacarászás, dudorászás, játék. :-)
Igen, van olyan rotarysta, aki dúsgazdag. Én is közibük tartozom. :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.12.01.
Kutyapóráz
Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött futó! :-)Fagyjanak meg a vírusok és a bacik!
Én (főként ilyenkor télen, hajnalban) általában kaputól kapuig futok. Talán - a megfelelő táplálkozás mellett - ez is oka annak, hogy már 5. éve még csak náthás sem vagyok télen sem. :-)
Már alig várom, hogy friss hóban is lehessen futni!
Ma hajnalban az ígért nulla fok helyett jött +4 fok valóságos hőségnek tűnt a tegnapi mínuszokhoz képest. :-)
A ma reggeli futásom közben legjobban egy meg nem történt kalandnak örültem.
A közvilágítás diszkrét sötétjében egy ismerősöm a kutyáját sétáltatta egy hosszú pórázon. Ebből én a sötétben csak őt láttam és a kutyát. Ő egy kicsit elbambult, földnek szegezett tekintettel sétált, és amikor közvetlen közelbe értem, akkor vette csak észre, hogy jövök, és hogy a póráz keresztben áll előttem a járdán. Akkor viszont szerencsére gyorsan észbe kapott, és átugrott a járda másik (kutyával azonos) oldalára, én meg néztem, mit ugrál itt előttem keresztbe, csak akkor értettem meg, hogy majdnem keresztül estem a térdmagasságban feszes pórázon.
Még jó, hogy nem futottam (még) gyorsabban! Vannak előnyei a lassú futásnak is. :-)
Egyébként ma újabb 2 perccel hamarabb futottam le a 8 km-t, és most már volt több 6 percen belüli km is. Lassan alakul már a bal lábam.
Odafelé egy kicsit le kellett húzni a cipzárt a nyakamnál, visszafelé jövet a hirtelen támadt szembe szélben pedig a Patikában Koltai Róbert által énekelt "beoson a szél a gallérba" jutott eszembe. Cipzár gyorsan vissza.
Nagyon jól esett a lelkemnek is, hogy a héten már háromszor is futottam / futhattam. Alakul ez újra. :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.11.29.
Alakul
Tegnap hajnalban elkezdtem, ma hajnalban folytattam. Ha egyszer egy üzlet beindul...
Mind bolond, aki ilyen hidegben fut! Fuss te is! Jobb lesz utána az egész napod! :-)
Ma már 2 perccel hamarabb meglett a nyolcas.
A ma hajnali futásom közben a közvilágítás diszkrét félhomályában jó hangosan és mosolyogva egy "Szép jó reggelt"-tel ráköszöntem a járdán szemből megjelenő biciklis lányra. Először - mivel váratlanul érte a dolog - megriadt (lehet, hogy még mindig azon gondolkodik, hogy honnan ismerjük egymást, de ezen gondolkodhat egy darabig, mert sehonnan), aztán mellém érve ő is mosolyogva visszaköszönt. Remélem, jobb napja lett neki is! :-)
Megdicsérem a testemet:
1. Közel két hét önkéntes kényszerpihenő után már képes egy-egy jó kis 8 km-re (nem felejtett).
2. Képes sebesen alkalmazkodni a korai futás időpontjához, és (nevess csak rajta, de ez nagyon fontos, hogy ne kelljen menekülő útvonalat keresni futás közben), ilyen gyorsan átállt arra, hogy a korai futás előtt 5 órakor legyen a nagy dolog.
És még milyen okos az agyam is! Ki tudtam számolni, hogy
+1 - (-2) = 3, azaz tegnap hajnalban három fokkal volt melegebb, mint ma. Bizony ez már télies idő volt a javából! Éreztem a kesztyűn keresztül is a hajnal csipkelődését. :-)
Fuss, hogy érezd, élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép napot kívánok!
2016.11.28.
Nekem nyolc! :-)
1 fokban, 1 kakas kukorékolása mellett.
Amelyik futást nem posztolják, az nincs is - tartják sokan.
Nekem most 13 napig nem is volt mit.
Azért nem futottam, mert a bal lábam már 1 hónapja nem teljesen jó (érdekes, nem futás közben fájt), és ki akarom magam teljesen gyógyítani. Mivel az éves 2016 km célomat a futás terén már bőven teljesítettem, így most az önmagamnak való megfelelés kényszere sem hajt, hogy menni kellene mindenáron.
Azért elég nehezen bírtam futás nélkül, és ma hajnalban már kocogtam egy jót. :-)
Ez a 8 km éppen jól esett a lelkemnek is.
A belváros karácsonyi pompába öltözött, én meg jó melegen.
1 fok, sapka, kesztyű, hosszú ujjú felső is. Szinte téli idő volt. Ember alig mocorgott kint az utcán hétfőn reggel fél 6 körül. Én viszont éreztem, hogy ez a futás nekem jó. :-)
A hétvégén a képen látható két új barátra leltem, akiktől a ma hajnali futásomra is jöttek már velem, és a végén megkérdeztem tőlük, hogy akarnak-e jövőre velem 2 órán belüli félmaratont és 4,5 órán belüli maratont futni!
- Szívesen! Bírni fogjuk! - válaszolták.
Ebben maradtunk. Tartós barátság lesz belőle.
Az új cipőkben érezhetően nőtt a "deltaté", azaz a talajnak csapódáskor a lefékeződés ideje, és remekül érezni az ütéstompító hatást a talajra érkezéskor. Tehát nagyobb a "deltaté", azaz kisebb mértékű a lassulás, ahhoz pedig Newton bácsii II. törvénye szerint elég kisebb erő, azaz most már kisebb pofonokat kap a testem alulról, a talajtól. (Mert, hogy ugye az októberi maratonon jól felpofozott a régi cipőm alulról.)
Most már nem lesz mostanában 13 napos futás szünet! :-)
Fuss, hogy érezd, élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép őszi napokat kívánok!
Rájöttem valamire. A matematika világa és a futás világa között szoros a kapcsolat.
Még hogy a matematika és a futás közt?!? Gondoltad volna?
Hogy te nem szereted egyiket sem? Akkor sokat veszítettél már! Ha esetleg eddig ezt nem tudtad volna, az alábbiakból megérted, hogy mi mindent. A legtöbbet, amire sok ember vágyik.
Nem tudom, te hogy vagy vele, nekem – bár tudatosan törekszem erre, pl. 10 éve nem nézek híradót a TV-ben egyik csatornán sem, azaz igyekszem a kezem, a lábam, az egész testem mellett az agyamat is magam mosni – nem megy könnyen beletörődni olyan disznóságokba, amelyek léteznek, de megszüntetésükre nincs közvetlen befolyásom.
Évtizedeken keresztül a közoktatás, az iskola eléggé zárt világában, mintegy burokban éltem. Talán az átlagnál szélesebb volt a kitekintésem a környező világra, de miután dolgozhattam 4 évig a létező legmagasabb szakmai vezetőként, majd 5 év óta - jelentős részben más területen – az egyéni vállalkozók világában élek, fokozatosan rá kellett jönnöm, hogy korábban én is nagyon keveset láttam az ország, a világ működéséből.
A matematikában a 2x2 az 4. (Na jó, néha egyesek szerint egy kicsit több vagy kevesebb, de azt akkor egyértelműen el tudjuk dönteni, hogy nem igaz.)
Az életben viszont általában nem olyan kristálytisztán fehérek vagy feketék a dolgok, mint a matematikában.
Az információ hatalom – ezt sokan vallották és vallják ma is. Sokáig azt hittem, hogy az internet a legklasszabb dolog a Földön, hiszen az információhoz való hozzáférést sokkal igazságosabbá teszi. Mert ugye ezen a téren nincs túl nagy különbség a város és a falu között. A legeldugottabb kicsi településre is nagyon gyorsan el tud jutni minden, amit ma a világról tudni lehet, tudni érdemes. Nem kell megvárni a postakocsival a levelet.
Manapság azonban, amikor hatalom megszerzési és/vagy hatalom megtartási érdekből tele van a média (közte jelentős szerepet vállalva az internet világa is) álhírekkel, az emberek többsége túlságosan könnyen manipulálható. Mert az emberek többsége nem néz utána a hír valódiságának (nem hajlandó, vagy nem akar, vagy nincs rá ideje stb).
Különösen a bálványimádók működnek úgy, hogy csak azt hallják meg, ami az ő már kialakult, nehezen befolyásolható véleményüket erősíti. (Arra is erős központi törekvés van sok országban, hogy bizonyos - az aktuális hatalom érdekét nem szolgáló - hírekhez ne is jussanak hozzá széles tömegek.)
Ráadásként erre még ráerősít a Facebook világa is, hiszen a Facebook „látja” milyen információkat olvasunk, és a hírfolyamunkban olyanokat tol elénk. Így azoktól az ismerőseinkről látunk napi posztokat, megosztásokat, akik hozzánk hasonló híreket olvasnak, lájkolnak. Így szép lassan eltűnnek előlünk a másmilyen álláspontok, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a többség azt gondolja az adott dologról, amit mi.
Sajnos egyre szélesebb körben megszűnik az információkban a tényszerűség (igény is egyre kevesebb van erre), és ennek óriási veszélyei vannak. Egy vitás kérdésben a szemben álló felek mindegyike annyira biztosra véli, hogy ő tudja a tutit, hogy nem is érti, hogy hogyan lehetnek emberek más véleményen. Óriási esélyt adva ezzel a tömegek könnyű manipulációjához.
Ilyenkor kéne eszükbe jutnia Mark Twain mondásának:
’Valahányszor a többség pártján találod magad, ideje megállnod és eltöprengened.’
De nem állunk meg, és nem töprengünk el a következményeken.
Így aztán lényeges - pl. az adott ország vagy akár az egész Föld működésével kapcsolatos - kérdésekben ma már nagyon nehéz (és az internet világával mára még nehezebb lett) eldönteni, hogy mi az igazság. Azaz könnyen manipulálhatóvá válunk. A manipulált ember pedig elveszíti az egyik legfontosabbat, a szabadságát. Az információi foglyává válik.
A matematika ebből a szempontból sokkal biztonságosabb terület. Ha most eltekintünk attól az egyébként fontos ténytől, hogy a matematika kiindulásként például a geometriában a hétköznapi életünkben nem létező, nem megfogható dolgokkal (mint pl. pont, egyenes, sík, amelyeket alapfogalomként, definíció nélkül használunk) kapcsolatban fogalmaz meg állításokat, akkor azt mondhatjuk, hogy ott feketén fehéren el lehet dönteni a dolgok igazságát. (No azért a matematikában is van még pár eldöntetlen kérdés. De amit az emberek többsége megismer belőle állításként, az vagy igaz vagy hamis.)
A matematikában nem nézőpont, nem értékrend kérdése a legtöbb kijelentés helyességének megítélése. Ott mondhatja neked valaki, hogy szerinte 2x2 az 5, és ha ezt ő nem viccből mondja, és te esetleg nem vagy biztos a dolgodban, akkor neked csak a szorzás (esetleg még az összeadás) definíciója után kell nézned, és nyugodt lehetsz abban, hogy neked van igazad, és – az esetek többségében – ő is könnyen és gyorsan belátja, hogy neki meg nincs.
A való világ (szándékosan nem nagybetűvel írtam) azonban nem így működik.
Pl. jó-e most az neked, nekünk vagy sem, hogy Donald Trump lett az USA aktuális elnöke? Erre aztán sokféle szempontból sokféle válasz van. (Az elmúlt hetekben olvashatott és hallhatott is rá mindenki, aki akart sokfélét.) Bármelyik is a legszimpatikusabb számodra, nem lehetsz (ne is legyél) nyugodt abban, hogy te az igazság pártján állsz, mert ez nem feketén-fehéren eldönthető kérdés.
Nekem évtizedeken keresztül a matematika és a matematika tanítása egy olyan lelki megnyugvást, egy olyan belső békét, egy olyan jó érzést adott, hogy van egy világ, amelyikben biztosan a jó, az igaz, az értékes érvényesül, és én annak az oldalán állok, és hogy mindenki állhat ott, aki akar, senki sincs szándékosan kirekesztve belőle.
A matematika számomra óriási szabadságérzetet adott és ad, a gondolat szabadságának felemelő érzését.
Megtanított arra, hogy ezt a szabadságérzést csak a – mindenkire egyformán érvényes, mindenki által megismerhető, senki elöl nem titkosított – játékszabályok betartásával érem el.
Most ötödik éve ismerkedem a futás, a futók világával. Itt már nem olyan egyértelműek a fogalmak, mint amilyen pl. a matematikában a kör meghatározása. Itt már nem lehet olyan egyértelműen eldönteni egyes állításokról, hogy igazak-e vagy hamisak-e minden emberre vonatkozóan (pl. hogy milyen mértékben és mikor töltsd fel egy maraton előtt a szervezetedet szénhidrátokkal).
De egy biztos: a futás és a futók világa, közössége számomra egy olyan csoda, amit nem is reméltem, hogy a mai világunkban még létezik. (Az ezen csoda részbeni megismerése után íródott Fuss, hogy érezd: élsz! című könyvem is „az élet egy különleges ízéről, egy életérzésről szól. Arról, hogy mit tud adni a futás idősnek és fiatalnak, nőnek és férfinak, szegénynek és gazdagnak, ateistának és hívőnek, vékonynak és testesebbnek, lustának és fürgének, egészségesnek és betegesnek egyaránt. Hogy mit tudsz adni te magadnak.” – ahogy ezt a könyv előszavában meg is fogalmaztam.)
Mindenkinek egy kicsit mást ad a futás.
Hogy akkor számomra hogyan kapcsolódik egymáshoz a futás és a matematika?
Mindkettő egy életérzést ad, a szabadság életérzését.
Érzed, hogy élsz. Szabadon élsz! Szabad vagy!
Hogy miből érzed ezt futás közben? (Részlet az előbb említett könyből.)
Amikor
Amikor futás közben észreveszed, hogy a sarki zöldséges a fekete táblájára fehér krétával kiírta, hogy mennyibe kerül ma a burgonya,
amikor felismered a hátulról rohamosan közeledő zúgó hangból, hogy motor vagy autó fog nemsokára megelőzni,
amikor meghallod a lágy őszi szellő által susogásra késztetett sárguló falevelek hangját,
amikor úgy véled, hogy az élénk dunai szél meglibbenti a (dús vagy kevésbé dús) hajkoronádat,
amikor érzed, hogy a tested büszkén, egyenesen feszít,
amikor meg tudod különböztetni a belélegzett levegőt a kilélegzett levegőtől,
amikor észreveszed, hogy a lépéseid és a légzésed szaporaságát össze tudod hangolni,
amikor kényelmesen, lazán, egyenletes tempóval, nagyjából állandó pulzussal, erőlködés nélkül bírsz futni,
amikor érzékeled, hogy milyen kényelmes annyira begörbítve tartani futás közben a tenyered ujjait, hogy egy közepes méretű paradicsom beférne közibük,
amikor a lábujjaiddal vígan tudsz zongorázni futás közben,
amikor a frissítő kútnál érzed, hogy a lecsorgó víz lágyan simogatja a nyelőcsövedet,
amikor meglátod a száradó kukoricatábla szárain csüngő aranyló kukoricacsöveket,
amikor megérzed az út mentén frissen kaszált fű illatát,
amikor meg tudod különböztetni, hogy a folyó túlpartján a lágyan hullámzó víz tetejére sirály vagy kócsag szállt le,
amikor nem reménytelenül állni, hanem határozottan közeledni látod a távoli templom napfényben csillogó tornyát,
amikor el tudod kapni a szembejövők tekintetét, hogy melléd érve irigykedve mérik végig tetőtől talpig a testedet,
amikor nem azon görcsölsz, hogy megjavítod-e az eddigi legjobb félmaraton idődet, mert nem az számít,
amikor semmid nem fáj,
amikor a futásod utolsó kilométerén is észreveszed, hogy ki bólint neked mosolyogva a volán mögül,
amikor a napi edzésterv szerinti adag végén – hogy nehogy már rögtön véget érjen ez az örömérzés – vígan futsz még egy ráadás kilométert,
no, akkor érzed azt, hogy a természet, a téged körülvevő világ szerves részeként tudatosan, saját magad, mindenki mástól függetlenül kontrollálod a testedet. Érzed, hogy élsz!
Szabad a tested, szabad a lelked!
Ezt a fenti szabadságot adja nekem a futás is, a matematika is.
Persze mindenkinek más és más a szabadság igénye. Így kerek a világ.
Neked mekkora?
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép őszi napokat kívánok!
2016.11.06.
Segíteni jó. Futni jó. Futás közben segíteni? Még jobb érzés!
Baja, II. Alkonyat Félmaraton vagy Negyedmaraton.
Lehetett volna 10 km is, lehetett volna kerékpárral is, lehetett volna váltóban is.
Persze, hogy a futást és egyéniben és a félmaratont választottam!
Kíváncsi voltam, hogy mennyire bírják már a combjaim. Nem terveztem semmi időeredményt, de azért úgy gondoltam, hogy 6:30 körüli km-ekkel szépen, kényelmesen futok / kocogok addig (remélhetőleg a félmaraton végéig), amíg esetleg nem fájdul meg újra a bal combom.
Aztán élőben egészen másképp alakult.
Először is nagy örömömre végre személyesen is találkoztam a Facebookon már megismert "földijeimmel": Juhász Marcival és Juhász Judittal. Szép 6 percen belüli km-eket futottunk, közben jókat beszélgetve.
Aztán az első frissítő pont előtt lehagytunk egy fiatal - később kiderült, 4. osztályos - legényt, aki láthatóan nehezen bírta már. Rögtön eszembe villant, hogy tavaly ezen a versenyen, ugyanitt, ugyanennyi km-nél egy hasonló korú kislány járt így, és neki is tudtam segíteni, hátha most is így lesz.
Megkérdeztem a sráctól, hogy mennyit akar ma futni. Egy kicsit megijedtem, hogy félmaratont, de szerencsére azt mondta, 5 km-nél váltja a kosaras társa. Kiderült, hogy életében nem futott még ennyit, és egy kicsit elméretezte a tempót. Kicsit lassítva, a pulzust lecsendesítve, vele beszélgetve el is jutottunk a váltópontig. Kb. 100 m-rel előtte megkérdeztem tőle, hogy milyen erőben érzi magát, futja-e még egy sprintre a végén, mert hogy egy váltásnál az nagyon jól mutatna. Erre olyan sprintet lenyomott a végén, hogy csak néztem! :-)
Persze közben jól lemaradtam a sükösdi "különítménytől", viszont éppen utolért Gorjanáczné Kiss Ildikó, akivel 5 km-től kezdve egy jót beszélgettünk közben. Annyira, hogy a maradék 16 km-t együtt futottuk, és csináltunk vele egy holtversenyes befutót. Előtte számolgattuk, hogy a félmaraton távon olyan kevesen futottunk egyéniben, hogy látva a néhány leelőzött futót, benne leszünk az első 10-ben. Ő a nők közt 3. helyezett lett, innen is gratulálok neki.
10 km után, a 2. körben megjött az, amit napokkal előbb már jósoltak, de reggel már reménykedtünk, hogy megússzuk. Az eső.
Előbb csak csendesen szemerkélt, aztán a Duna-partra érve már rendesen rázendített!
Viszont 15-16 fok körüli tavaszias meleg volt, így igazán jól esett! Onnan kezdve jó volt a hűtésünk, frissítő alig kellett.
A végén az erdőben már kezdett csúszós lenni az avar, de így is remek volt ilyen N vitaminos környezetben lenni órákon át.
Jól esett ez a futás! Mint a jó lovat, nagyon megpaskoltam a combjaimat, hogy már újra jól bírják (alig várom már az új cipőmet, hogy gyorsabban is merjek majd futni), és még az a 2 óra 12 perces félmaraton idő is olyan, amit versenyen még sosem futottam. (Igaz, még nem is sok félmaraton versenyen indultam.)
Ráadásul úgy láttam, hogy én voltam a mezőny legkorosabb félmaratonistája. Fiatalok, remélem, ti is megéritek majd ezt 60 év felett! (Most még nem biztos, hogy értitek ezt a jó érzést.)
Szóval, 1 hónappal a maraton után újra jól esett a hosszabb táv. Köszönet a szervezőknek, főként a két főkolomposnak: Radnóti Mikinek és Reményi Lacinak!
Az eredményhirdetés után mondtam Mikinek, hogy 40 év múlva is szívesen jövök a félmaraton versenyre, ha még akkor is szervez. Azt mondta, jó lenne!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép őszi napokat kívánok!
2016.11.01.
Kutyaharapás?
Mire ebéd előtt hazaértünk, csábítóan kisütött a Nap, muszáj volt elmennem futni. Időm nem sok volt rá, így 5 km lett, de állati gazdag (pontosabban állatokban gazdag) futás volt! Egy valóságos állatkert mellett futottam (kocogtam) el.
Volt itt minden: kecskék, birkák, kakasok, tyúkok, libák, hattyúk, varjak.
Na és egy közepes méretű, de nagy hangú kutya, amelyik az egyik tanya közelében túl buzgón (és sajnos a kerítésen kívül, ugatva, támadva) védte a kanális töltésén az ő területét. Miután 1-2 perc kínlódás (kölcsönös félelem) után végre megszabadultam tőle, átkiabált a túlparti kertjéből egy ottani lakó, hogy:
- Lassan kell elsétálni mellette, és akkor nem támad!
Az én kocogásomnál lassabban? Csak nem futásnak nézte azt?!?
Mondhatta volna ezt 1-2 perccel korábban is.
Legközelebb azért kipróbálom a módszerét. Vagy nagy ívben elkerülöm azt a helyet.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is.
Mosolygós szép őszi napokat kívánok!
2016.10.28.
Lesz, ami lesz!
14 km lett, de hogy!
"Van egy kék tó a fák alatt,
Ha beleteszem, lehűti a lábamat."
https://www.youtube.com/watch?v=S1jXMGUGFyw
Estél már bele ősszel a Kék-tóba? Nyáron úszni, ilyenkor ősszel inkább megúszni jó.
Ma délben ebéd helyett (na jó, később a futás után azért ettem is) a nyakamba vettem a lábaimat és várost, és a csábítóan hívogató napsütésben elmentem kocogni egyet. Csak úgy, km-terv és tempóterv nélkül. 12 fok, tökéletes futóidő.
Nyitott szemekkel bámultam, és teli szájjal habzsoltam a sokszínű természet őszi, mámorító N vitamin kínálatát.
Kanálispart, Kék-tó, Sugovica-part, Vonatkert.
Vadkacsák, varjak - volt itt belőlük bőven.
Az első 6 km-en annyit fényképeztem, hogy szépen le is merült a telefonom.
Utána meg élveztem kocogás közben a napsütést, a 12 fokos majdnem meleget.
A Kék-tó partján az előző napok esőzései tartós nyomot hagytak maguk után. Az egyik horgászhelynél megálltam fényképezni, és egy lejtőn, a gazdagon rétegződött zörgő avaron hirtelen úgy megcsúsztam, hogy kis híján a tóban landoltam. Nem esett volna nagyon jól a 7-8 fokos víz. Főként úgy, hogy a tó kb. 4 km-re van a lakásunktól.
Szóval megúsztam. Csak a derekam húzódott meg egy kicsit. Kellett ez nekem?!? Vén fejjel?
Maradtam volna otthon a fenekemen? Az való egy 60 évesnek?
A futás az kell! Az N vitamin is!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép őszi napokat kívánok!
2016.10.22.
Tudod, hogy mi az a J vitamin?
Ma felfedeztem egy új vitamint, a J vitamint!
(A Nobel-díjas Szent-Györgyi prof a C vitaminnal lett elismert. Lehet, hogy én is híres leszek egyszer?)
Mindjárt megtudod, mi az a J vitamin!
Már megint a futás!
Baja, a Fu Team SE által szervezett, már hagyományos 6 órás futás.
Minden adott volt: tökéletes futóidő, jó társaság, szép környezet!
A két héttel ezelőtti maratonon megsérült a bal combom, és azóta csak óvatosan, 6 majd 8 km-eket kocogtam. Ma azzal a tervvel kezdtem neki a 6 órásnak, hogy ha bírok 1-2 órát kocogni, az már nagyon jó. Akkor 10, akár 20 km is összejöhet. De ha érezem a combom, akkor rögtön abbahagyom.
Nagyszerű volt találkozni először, másodszor, többedszer az ország más részein élő futótársakkal, akik közül már néhánnyal jó barátságban is vagyunk.
Hogy jön ide az új vitamin, és miért J vitamin a neve?
J mint "Jó érzést kiváltó emberek társaságában legyél" gyakran, és megtudod, micsoda feltöltődést jelent ez a lelkednek!
A csodálatos N vitaminos természeti környezetben, J vitamint adó emberek társaságában, futás közben sok-sok D vitamint magadra engedve nem is lehetett kérdés, hogy a combom kibír-e 8 kört, egy félmaratonnyit ma a Petőfi-szigeten! Csak az utolsó körben kezdtem érezni a combomat.
Többre nem is maradt időm, mert kellett menni az unokákkal lovagolni.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép őszi napokat kívánok!
2016.10.15.
Okos ember a más kárán tanul!
Futkorászók figyelmébe!
Okos ember a más kárán tanul!
Hátha te is tudsz tanulni valamit az alábbiakból, és akkor elkerülheted azt, ami velem történt.
Úgy néz ki, megtaláltam a combizom húzódásom (és vele a Spar Budapest Maratonon történt kínlódásom) okát!
3 nappal a maraton után egy futótárssal beszélgetve eszembe jutott Zakar Csaba év elején közkinccsé tett Excel táblázata, amit én szorgalmasan vezetek a futásaimról. Ebben - többek között, más hasznosságok mellett - van egy olyan táblázat is, amelynek én eddig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Ez összesíti, hogy melyik cipőmben mennyit futottam.
Eddig ezt nem is néztem meg. Úgy tűnik, hiba volt, nagy hiba!
Most megnéztem. Az előző télen és tavasszal még többször futottam a rongyos régiben (sajnáltam összesározni a szuper jó újat, amit decemberben a Spuri Futóboltban az ingyenes lábdiagnosztikai mérés – amit mindenki számára nagyon ajánlok, hogy az ő lábához leginkább illő cipőben futhasson - után ajánlottak), de a tavasz vége óta kizárólag csak a jó kis Asics GEL-PULSE 7 cipőmben róttam a km-eket. Bizony most kiderült, hogy az idei 2021 km-ből már jóval 1600 felett jár a mutató, hogy mennyit futottam ebben.
A nyár végén elkezdett ugyan rongyosodni a lábfejnél, de mivel a talpán nem nagyon látszott kopás (lásd a csatolt képet), úgy voltam vele, hogy már csak a cipő iránti hűségből is ebben futom még le a maratont, aztán érdemei elismerése mellett nyugállományba helyezem, és majd csak utána jöjjenek az újak, a fiatalok!
Csakhogy - és ezt most a saját bőrömön, sőt rosszabb, mert a saját combomban éreztem – ezeknek az igazán profi futócipőknek van egy nagyon ravasz tulajdonsága. Az igaz, hogy a sarkukon nem látszik különösebb kopás ennyi km után sem, de a cipő talpának ütéscsillapítása ennyi km után annyira elromlik, hogy a gyártó cégek – márkánként és azon belül típusonként eltérő mértékre – jellemzően 1000 (esetleg 1500) km-re teszik a futócipő „szavatossági” idejét, illetve km-állóságát. Ezt a vásárláskor érdemes megkérdezni, ha esetleg az eladók maguktól nem mondanák. (Nekem mondták, de sajnos nem figyeltem rá eléggé.) Ez a km mennyiség természetesen függ attól is, hogy mekkora súlyt cipelnek a cipők, meg attól is, hogy milyen kemény talajt püfölünk vele. (Az én cipőim ketten együtt 83 kg-ot cipelnek, 70-80%-ban betonon, köves úton.) Az igazán profik más-más típusú futócipőben futnak a különböző keménységű talajokon.
Kb. két és fél hónappal a maraton előtt elkezdtem a hétvégi hosszúk keretében félmaratonnál hosszabb távokat – 30-35 km-t – is futni. Az az igazság, hogy próbálgattam magam, tologatni kijjebb és kijjebb a komfortzónám határait. Azt akartam, hogy jól bírjam a maratont, hogy ott majd végig mosolyogva, lazán futhassak.
Görcs nem is jött sose, azonban a kb. 1 hónappal a maraton előtt futott 35 km közben 32 km-nél üzent a testem, csak nem vettem elég komolyan. Egy kis húzódást éreztem a combizmaimban. A legközelebbi hétvégén már kevesebb km után is kezdett fájni mindkét combizmom.
Aztán „szerencsémre” 3 héttel a maraton előtt egy ronda foggyulladás kérdésessé tette a maratonon való elindulásomat is. Ez miatt egy hétig semennyit nem futottam (hiányzott is már nagyon), és gondoltam, hogy a kényszerű pihentetéssel a lábaim is rendbe jönnek.
A foggyulladást csak két fogam bánta, a rossz cipőt azonban a combizmaim. Most már nem csodálkozom azon, hogy a maratonon újra előjött a combizom fájás már 15 km-nél, hiszen mintha - persze kis túlzással - fapapucsban futottam volna a pesti betonon. Az utolsó km-eken, már bent a Városligetben járva / futva, amikor már nagyon fájt futásnál (gyaloglásnál nem annyira) a bal combizmom, amikor a kezem ujjaival megnyomtam, leszorítottam, hogy ne fájjon annyira, úgy éreztem, mintha a talajra érkezésnél az egész bal combizomzat rázkódna, remegett, mint a kocsonya. A másik lábamon nem volt annyira súlyos a dolog.)
Köszönöm Etsberger Teri csuda jó pásztortáska izomlazítóját! A héten sokat segített az is, és 5 nap pihenő után pénteken már futni is mertem! :-)
Szóval röviden:
1. Menj el műszeres lábdiagnosztikai mérésre!
(Ingyenes, pl. Spuri Futóbolt)
2. A cipő ütéscsillapításának van egy km határa, amit tessék komolyan venni. (Ha nem akarsz úgy járni, mint én.) A vásárláskor kérdezd meg és jól jegyezd meg ezt a határt! Utána meg figyeld, mennyit futsz abban a cipőben!
Van egy másik dolog is, ami bajt okozhatott. Lehet, hogy egy kicsit „túltoltam a biciklit”. Lehet, hogy nem kellett volna az utolsó 10 hétben – utoljára 2 héttel a maraton előtt – ötször is 30-35 km-t futni. Az egyik régi kedves tanítványom írt is nekem, hogy vannak olyan új kutatási eredményekre épülő maraton felkészítési elméletek, edzéstervek, amelyek szerint nincs is szükség a magamfajta (4 és 5 óra közti maratont tervező) amatőrök számára 30-35 km-es (3 óránál hosszabb) futásokra, mert nem készíti fel lényegesen jobban a testet a maratonra a 20-25 km-es futásoknál. (Ha ez utóbbiak más, megfelelően változatos iramú futásokkal együtt történnek.) Ráadásul a 3 óránál hosszabb futásoknál a sérülés veszélye is nagyobb. Erről hallottatok?
Hamarosan új cipő után nézek. Aztán hamarosan még egy után, hiszen a jövő őszi maratonig ehhez az éves 2000 feletti km-hez kell legalább két jó cipő egy évre.
Mert hogy jövő ősszel egy nagyon szép, 4 óra 30-on belüli maratont fogok futni, az biztos! :-)
Sérülésmentes futásokat kívánok!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép őszi napokat kívánok!
2016.10.14.
Boldogság van!
Mi az oka?
1. Megfejtettem, hogy a múlt vasárnapi maraton közben miért fájdult meg oly korán a bal combom!
2. Ma visszakaptam magamtól a sportorvosi engedélyemet!
A vasárnapi küzdelem óta 5 napig nem futottam, és már elvonási tüneteim voltak. Etsberger Teri csudajó pásztortáska izomlazítója is javította a bal combom izmait, és ma már úgy éreztem, hogy meg lehet próbálni egy kis kocogást.
Semmi km tervem nem volt, csak a mocorgás vágya vitt ki a szabadba. Úgy voltam vele, hogy ha újra érzem a bal combomat, akkor rögtön be is fejezem.
6 km jóízű kocogás lett belőle, és nem kellett leállnom!
Akikkel találkoztam futás közben, biztos nem értették, miért vigyorgok ennyire! Újra éreztem, hogy élek!
Újra éreztem a Sugovica illatát!
A vadkacsák biztosan hiányoltak már, mert csapatostól, búskomoran pihentek az egyik dokkon. Jöttömre viszont vidám hápogással repültek át a Sugó másik felére.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép őszi hétvégét kívánok!
2016.10.14.
Segítséget kérek valaki számára. Lehet, hogy éppen te tudsz segíteni.
Tegnap reggel 8 óra után különös élményben volt részem, egy különös találkozás keretében.
Vidékre indultam, egy közeli településre Szeged felé, és a Baja táblánál egy ifjú hölgy fázósan dideregve stoppolt. (Nem ő szerepel a képen.)
Gondoltam, elviszem.
Lassítok, megállok. Letekerem az ablakot, és kiszólok rajta, hogy csak ide megyek a közelbe. Azt mondja, az bőven elég lesz neki.
Beszáll, udvariasan bemutatkozik, és majdnem síró hangon nagy lendülettel elmeséli, hogy hirtelen milyen nehéz helyzetbe került a kicsi gyerekével, mert hogy a férje elveszítette a munkáját, és hogy ő tulajdonképpen nem utazik sehová, csak a napi ennivalóra gyűjt, és pénzt szeretne kérni. Itt lakik egy közeli faluban, és próbálkozott már sok helyen munkát keresni, de takarítani sem kell sehová. Ma reggel már majdnem összefagyott, de még csak 1000 Ft gyűlt össze. Kaphatott volna többet is, de többen szexuális szolgáltatáshoz kötötték. (Ezen elszörnyülködtem. Ez borzasztó, hogy ilyen disznó magyar emberek vannak, akik mások szerencsétlen helyzetét is ki akarják használni.)
Mondom neki, hogy én pénzt elvből nem adok senki ismeretlennek, de lehet, hogy tudok mással segíteni.
Elkezdtem vele beszélgetni arról, hogy milyen céljai vannak, hogyan akar élni. Akar-e hosszabb távon gondolkodni, mert hogy ez az útszéli koldulás biztos nem hoz tartós eredményt. Keserves családi háttere volt, iskolai végzettsége, szakmája nincs, de úgy tűnt, fogékony a saját életéről való gondolkodásra. Talán egy kicsit megértett abból, hogy az ő életéért ő a felelős. Hogy soha semmi más nem számít, csak az, hogy miről (pl. önmagáról) mit gondol, hogy mi van a fejében, mit "ad el" magának.
Akkor támadt egy ötletem! Elkezdtem neki a futásról beszélni, a hétvégi maratonomról, meg a könyvem önfejlesztés fejezetéről, meg a célkitűzésről. Mivel érdeklődést láttam a szemében (kiderült róla, hogy a futással már próbálkozott, és tetszik is neki), felajánlottam neki a könyvem egy tiszteletpéldányát („véletlenül” mindig van a kocsimban belőle pár példány), amit ő örömmel elfogadott, és kérte, hogy dedikáljam is neki. Megtettem.
Azt ígértem neki, hogy ha e-mailen bejelentkezik hozzám, és ír magáról, az élethelyzetéről pár sort, akkor én megpróbálok neki az ismerőseimen keresztül munkát szerezni, az általa megadandó információkkal. Nem árulom el a nevét senkinek, de ha adódik munkalehetőség, akkor elkérem az ismerősöm telefonszámát, megadom azt a hölgynek, és ő majd eldönti, hogy rám hivatkozva felhívja-e az ismerősömet.
Azt mondta, hogy ez nagyon jó lesz, és hogy egy bizonyos helyről meg is tudja oldani az e-mail küldést. Írni fog nekem.
Kb. 20 perc utazás, beszélgetés után jelezte, hogy nem megy tovább másik településig, mert arrafelé már félne a migránsoktól (…).
Kiraktam a falu szélén. Kiszálláskor kezet nyújtott, megköszönte a könyvet és a beszélgetést, és azzal búcsúzott, hogy többet kapott tőlem, mintha bármennyi pénzt is adtam volna neki.
Várom az e-mailjét. 1 nap eltelt, még nem írt. Csalódás lenne számomra, ha nem írna a hétvégén sem.
Kérdésem:
Tudsz valami munkalehetőséget ajánlani neki Baján vagy Baja közelében, amellyel azonnal pénzt kereshetne?
Ha igen, megkérlek, írd meg privátban, hogy mi lenne az, és elküldöm neki, ha jelentkezik.
Mosolygós szép őszi napokat kívánok!
2016.10.11.
Egy rendkívüli egyéniség
Amikor tavaly ősszel a Fuss, hogy érezd: élsz! című könyvem írásakor kértem őt, hogy a motivációs fejezetben részletes interjúval szerepeljen, akkor még nem tudtam (valószínűleg akkor ő sem gondolta még), hogy - heti 3 dialízis mellett - idén már futásban Európa-bajnokságon aranyérmes lesz.
De éreztem, hogy rendkívüli egyéniség. Kisbakonyi Fanni.
Kitartása, életfelfogása méltán lehet példa valamennyiünk számára.
Kattints ide a részletekért:
http://www.nlcafe.hu/…/20161010/kisbakonyi-fanni-vesediali…/
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép őszi napokat kívánok!
2016.10.09.
A 2. maratonom, avagy amikor előtte azt érzed, hogy sokkal jobban felkészültél, mint az elsőre, aztán....
Amikor délelőtt elmentünk a nagyobbik unokáinkkal részben a rajtszámokért, részben az ő családi futásukra, már nagyon megérintett a sok, hasonlóan jó ügyben megjelent ember közelsége, kisugárzása. Szikrázó napsütés, nem túl meleg, igazi futóidő!
Tündérek voltak a kicsik, amilyen lelkesen leküzdötték a 600 méterüket! Igaz, már "rutinosak" voltak, hiszen tavaly is részt vettek egy 700 m-es családi futóversenyen. Most mire odaértünk a városligeti rajthelyhez, addigra már lefutottunk velük - a piros lámpáknál némi pihenővel - közel 2 km-t. Büszke vagyok rájuk!
Ez volt az én ráhangolódásom a vasárnapi maratonra.
Mert eljött a NAGY NAP! Másodszor!
Úgy éreztem, sokkal jobban, alaposabban, szisztematikusabban felkészültem rá, mint az elsőre tavaly. Aztán megtanultam, hogy könnyen érhetik az embert meglepetések. No, de ne menjünk annyira előre, a legnagyobb tapasztalást majd a végén.
Remek futóidő volt! Nem hűlt le a levegő annyira reggelre, mint jósolták - úgy látszik megint az történt, mint tavaly, hogy a sok ezer ember sóhaja meghallgatásra lelt odafent! Nem bántuk!
Indulás előtt sok - eddigi virtuális - futótárssal is találkoztam végre személyesen is, nagyon örülök neki!
77 országból 28 000 ember vett részt a hétvégi futófesztiválon! Nem én voltam a legidősebb (most még).
Most is óriási hangulat a maraton startjánál! Egyszerre ezrek melegítettek és - főként az első bálos maratonisták - izgultak. Úgy mint én is tavaly, amikor meglepetésként ért a rajt izgalmai közben mért 200-as pulzusom (mert ritkán futok hosszú távot 130 feletti pulzussal). Most előre felkészültem rá, de csak 175-ig ment fel induláskor! (Hiába, a szokás hatalma!) Az is nagyon biztató jel volt az elején, hogy az Andrássy út végére, kb. 3 km alatt már 140 alá csökkent.
Már a Hősök terén elkezdődött a zenével biztatás, az Operánál folytatódott, összesen 36 helyen köszöntöttek, serkentettek bennünket ismert zenékkel, énekszóval, síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Többször is kedvem támadt táncra penderedni. meg is tettem.
A Lánc-híd előtti zenekar menüjéből éppen a "Bár tudnám, hova, de hova, de hova megyek" ment. Én tudom, hogy hová tartok, és ez remek érzés!
Az út mellett mindkét oldalt szurkolók (barátok, rokonok, ismerősök és ismeretlenek) ezrei segítettek nekünk a teljesítésben.
Köszönöm Fé-Fé-nek a fényképet is!
Tavaly a telefonommal útközben a maraton hangját, zaját vettem fel futás közben, most inkább a látványát. Sokat fényképeztem közben. Mert hogy én futás közben nagyon szeretem megörökíteni környezetünk szépségeit, és az volt az elsődleges célom a tavalyi vádligörcsös futás után, hogy egy jó hangulatú, fájdalom mentes maratonom legyen. Erre készültem egy éve. Hogy így lett-e? Vádligörcs nem volt, helyette lett más. Hamarosan kiderül, hogy mi!
A 4 óra 30 perces irammenőkkel tartottam, úgy éreztem, hogy a felkészültségem alapján az a tempó (kevéssel 6:30-on belüli km-ek) való nekem. Lánc-híd, Alagút, aztán irány a budai Duna- parton északra!
A Szentendrei úti felüljárón kezdtem érezni a bal combom izmait - ez nem jó előjel volt. (Az történt - igyekeztem a futótársak előtt titokban tartani előtte, hogy engem ugyan ne sajnálgasson senki - hogy 4 héttel ezelőtt egy hétvégi hosszú - akkor 35 km-es - futás közben 32 km-nél szinte egyszerre meghúzódott mindkét combom. Nem görcs volt (abban már rutinos vagyok a tavalyi maraton óta), hanem húzódás. Nem tűnt az komolynak, de annál makacsabb lett. Egy héttel később a következő hosszúnál már 28, aztán legközelebb 18, a végén már egy 10 km-es futás közben 8 km-nél is éreztem a kellemetlen fájást. Aztán - "szerencsére" - jött egy randa foggyulladás, ami miatt egy hétig egyáltalán nem futhattam, és a miatta számomra az idei maraton is bizonytalanná vált. Az utolsó hét meg ugye már csak a laza, rövid futásoké, és így azt gondoltam - reméltem -, hogy minden rendben. Kb. 15 km-ig így is történt.
.
Visszafelé jövet a budai rakparton várt ránk egy jó 10 km-es egyenes szakasz. Féltávnál már elengedtem a 4 óra 30 perces iramfutókat (vele a titkon remélt 4:44-en belüli maratont), aztán annyira lelassultam, hogy nemsokára a 4:45-ös iramfutóknak is csak a hátát láttam egyre távolodni.
Mit mondjak, pocsék egy érzés volt!
Előtte Iváncsics Zsolttal megbeszéltem, hogy 30 km környékén bevárom, és segítek neki a nagy feladat teljesítésében, a két gyereket tartalmazó kocsi tolásában. Erre ő már 28 km-nél utolért. Nagyon röstellem magam, hogy talán 100 m-t tudtam csak neki segíteni (pedig előtte km-eket terveztem), mert annyira fájt már a bal combom, hogy alig bírtam futni. Miután a tőlem egyre távolodó Zsoltról hátulról csináltam egy fényképet, el is ment a kedvem a további fényképezéstől.
A Szabadság-hídra már csak felsétáltam, és az utolsó 12 km-re bekapcsoltam a runkeeper programot a telefonomon. Kíváncsi voltam arra, hogy gyors gyaloglással beérek-e még az 5 óra 30 perces szintidőn belül a célba. (Addigra már erre egyszerűsödött a lehetőségem.) Pár km séta után (mert inkább séta volt ez, mint gyors gyaloglás), úgy tűnt, hogy nincs rá esélyem. 10-11 perces km-ekkel? A Bálna utáni fordulónál már balra néztem, hogy látszik-e már a budai rakparton a záróbusz. Akkor még nem láttam.
6 km séta után elkezdtem fázni. No, meg kell próbálni azt a kocogást újra! Hiszen nem adhatom meg magam ilyen könnyen! Különben is, a nyár végén bajai rotarystaként bevállaltam, hogy a rotaristák GIFT OF LIFE (határon túli gyerekek életmentő szívműtétjének támogatása) programjára a maraton futásomhoz kapcsolódóan támogatást gyűjtök. Köszönöm itt is a támogatóknak, hogy bőven összejött a remélt összeg! Ők támogatták előre, én vállaltam a maratont (hogy helyettük is futok), ezért sem adhatom fel!
Hááát! 500 m-t sem bírtam kocogni. A Lánc-híd feljárójánál lévő körforgalomnál már úgy láttam, hogy a kényelmesen sétáló turisták is gyorsabban haladnak nálam.
Hát nem volt már olyan vicces számomra!
Amikor a Nyugati felüljáró jókora kaptatójához közeledtem, visszanéztem, és megláttam a Deák térnél felém kanyarodni a Záróbuszt. Elképzeltem, milyen lehet benne az ülések kárpitja, hányan ülhetnek már benne. Gondoltam, telefonálok a feleségemnek, hogy későbbre várjanak a célban az unokáimmal, mert a legvégén és busszal jövök. De egyelőre még nem tettem ezt meg.
A Nyugatinál lévő felüljáróról lejövet ismét összetalálkoztam a 78 éves Lencsés Évával (sokunk példaképével, Éva nénivel, számtalan maraton és megszámlálhatatlan sok félmaraton 60 éves kora feletti teljesítőjével), aki most fantasztikus kisugárzásával szurkolni jött, erőt adott a fáradóknak. Vele pacsiztam már egyet a budai rakparton, a Batthyányi tér környékén, amikor még jó állapotban voltam. Most viszont?!? Látta rajtam, hogy a halálomon vagyok. Mondtam, hogy a bal combom már 15 km-nél kikészült, meghúzódott, azóta szenvedek. A szemembe nézett, és azt mondta: Ezt a pár km-t most már gyalogolva is kibírod! Köszönöm Éva, hogy erőt adtál a teljesítéshez!
Igen ám, csak már nyakamon a Záróbusz, és még 6 km!
A Lehel tér környékén újra megpróbáltam a kocogást. Nem ment.
A Dózsa György úton az aluljáróig újra. Közben bekanyarodott oda is a Záróbusz.
A Hősök terén nagyon jól esett a szpíker pacsija, biztatása!
Milyen jó, hogy a rajtszámon is rajta volt a Sipi név, ismeretlenek sora biztatott a becenevemen, hogy be tudjak érni. Köszönet nekik innen is!
Tudtam, hogy a Városligetben még jó 4 km kanyargás vár ránk! Erre mi történt? Bent a ligetben a Záróbusz leállt!
Most már beérek akkor is ha besötétedik! Már a szintidő sem érdekel, csak a teljesítés!
Amikor utolértek az 5:30-as iramfutók, megkérdeztem, hogy ti értek be szintidőre? Ezen úgy belelkesedtem, hogy újra összeszedtem minden erőmet, és legyűrve a fájdalmat, ismét elkezdtem futni! Egyre gyorsabban! Utólag megnéztem a telefonon az utolsó km-eket: 8 perc alatt, 7:30 alatt, majd az utolsó km-t 6:45 alatt. Már szinte futottam.
Az utolsó km-en aztán némi csalódással eszembe jutott, hogy hiába futok az
5:30-as iramfutókkal, illetve hogy az utolsó km-en hiába hagytam le őket, én a 4:30-as iramfutókkal kezdtem, és így kb. 4-5 perccel korábban indult az én chippem.Így is lett, 3 perccel túlléptem a szintidőt. De beértem! Teljesítettem a távot!
Az éremnek is nagyon örültem!
No meg annak is, hogy nemcsak a feleségem, hanem a lányom és a vejem (akik két barátjukkal váltóban futották a maratont, és persze már rég célba értek) a nagyobbik unokáimmal (akiknek és két kicsi unokámnak is a lagziján én táncolni akarok az ifjú párral) vártak a ligetben, hanem abban a szakadó esőben is Projkó Gabi is Ratkai Jánossal, akik már rég beértek, és izgultak értem, hogy mi van velem.
Hálás vagyok a családomnak, hogy segítettek, támogattak a felkészülésben is, a teljesítésben is!
Köszönöm a sok biztatást mindenkinek! Hihetetlenül sok erőt adott a nehéz percekben / órákban!
Amikor a lányoméknál a zuhanyozáshoz készülődtem, és elmeséltem az élményeimet, a végén a vejem (és útközben hazafelé telefon Kuritár Zoli is, akinek gratulálok a nagyszerű egyéni csúcsához) megkérdezte, hogy jövőre is jövök?
Nem sokáig kellett rajta gondolkodnom. HÁT PERSZE!
Tanulság? Sérülten nem futunk - örök szabály ez, csak milyen nehéz ezt betartani, ha pluszban még egy jó ügy támogatását is felvállaltad a maraton futásoddal.
Most már - mint akit megérintett a szele - nagyon együtt tudok érezni azokkal, akik sérülés, betegség miatt egy verseny feladására kényszerülnek, akár előtte, akár közben.
Tavaly az első maraton végén egy kicsit én is hősnek éreztem magam.
Érdekes, most nem. De azért nagyon jól esik, hogy nem adtam fel! Büszke vagyok arra, hogy az agyam a nehéz helyzetekben is elég tisztán működött.
Mély gödröket jártam meg útközben, tapasztaltabb futó lettem, jobban megismertem magam.
Most azért több nap pihenő jön! Maraton közben még az idei évre tervezett 2016 km-t is elértem. Így aztán az idén már nem futkározok félmaratonokat. Jóízű 10 km-eket azért igen! Hogy érezzem, hogy élek!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép őszi napokat kívánok!
2016.10.01.
Szeptemberi mérleg
Szeptemberben még úgy is megvolt 211 km-em, hogy a dagi pofim miatt egy teljes hét kényszerpihenőt kellett tartanom. Viszont a két rossz fogamtól való tegnapi megszabadulás után már nyugodtan futkározhatok!
Októberre eljutottam a 2. világháború végéig, hiszen az éves tervem állása:
1945 km / 2016 km.
Remélem, holnap Magyarországon is véget ér a háború. Vagy csak most kezdődik igazán?
Jövő vasárnap jön a NAGY NAP:
Spar Budapest Maraton!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! Kevesebb foggal is!
Mosolygós szép őszi napokat kívánok!
2016.09.30.
Boldogság van!
Ez a dal és ez a videoklip illik hozzá:
Happy
https://www.youtube.com/watch?v=y6Sxv-sUYtM
Közel 2 hete (amiben volt egy elvonási tünetekkel járó teljes hét futásszünet is, amire 4,5 éve nem akadt példa nálam), hogy utoljára futhattam 10 km-t!.
Az elmúlt napokban volt rajtam egy kis nyomás, hogy mi lesz már a dagadt pofimmal, mert túl közel van már az október 9-i Spar Budapest Maraton.
Aztán tegnap megúsztam a szájsebészt 2 rossz fog otthagyásával, amitől lelkileg is megkönnyebbültem, és ma már szabadon szárnyaltam, mint egy madár (persze csak a Földön futkosva)! :-)
Időnként széttárt karokkal futottam, amiért aki látott, bolondnak nézhetett - de kit érdekel! Újra futhatok rendesen!
Nagy-Pandúr-sziget-kör, ahol a nyár és az ősz randija gyönyörű látvánnyal fogadott. (Lásd egy részét a képeken!) :-)
Fuss ki, tekerj ki a hétvégén oda, még te is láthatod! :-)
Az erdőben éreztem az ősz illatát. Fenséges volt. :-)
Egyelőre óvatos, 63 perces 10 km, aztán vasárnap egy félmaraton lesz, hogy a jövő héten már ráhangolódjak a maratonra. :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! Kevesebb foggal is! :-)
Mosolygós szép őszi napokat kívánok! :-)
2016.09.18.
35 km. "Csakazértis". :-)
Mind a 35 km-emet a paralimpia résztvevőinek tisztelettel felajánlva. Mindegyikük elképesztő erőfeszítésekkel éri el kiváló eredményeit. (Az ép emberek nagy többsége – én is közéjük tartozom - sem képes olyan teljesítményre.)
Bajaiként külön kalapemeléssel Vereczkei Zsolt (50 háton bronz, 24 éve minden paralimpián érem!) és Suba Róbert (200 m kajak ezüst) teljesítménye előtt. :-)
Ma megtanultam, hogyan kell 35 km futás után 2 percen belüli km-t menni! Igen, nem elírás! Csak annyit kell csinálni, hogy a végén el kell felejteni megnyomni a runkeeperen a STOP gombot, és be kell ülni egy autóba, és újra elindul magától a mérés. :-)
Ezen a héten szenvedtem az elvonókúrától. Ugyanis a múlt vasárnapi – az akkor 30. km-nél megjelenő - kellemetlen combfájás után mindössze kétszer mentem el hétközben egy-egy laza 10-esre. (Előtte 2 hét alatt kerek 150 km-t futottam, gondoltam, kell egy kis lazítás.) Azaz most kellőképpen rápihenve, sőt valósággal kiéhezve mentem neki a mai 35 km-nek. :-)
Az időjárás? Start 8-kor 16 fokban. Nettó menetidő 3 óra 45 perc.
Az első 12 km nagyon jól esett, akkor még a Nap se sütött. A Nagy-Pandúr szigeten az erdő árnyas fái között igazi élvezet volt a futás. Meg is lett az első 12 km 6:15-ös átlaggal. :-)
Aztán az N vitamin mellé megjött a D vitamin: rendesen és tartósan kidugta fejét a felhők közül a Nap. Amikor 27 km-nél megláttam a Petőfi-szigetre vezető híd lábánál, hogy napon 27 fok van, az pszichésen nagyon rosszul esett. A belső énem át akarta venni a hatalmat. Annyira, hogy nemsokára éreztem, hogy vannak combjaim is. Szerencsére nem álltak be úgy, mint múlt vasárnap. A frissítés módja és gyakorisága jól működött. (Erről eszembe jutott az éppen most iskolába került legnagyobb unokám nyári mondata:
- A papa már 60 éves, és mégis jól működik! :-) )
Én ezen a nyáron leginkább hajnalonként futottam, és ezt a meleget most futás közben nagyon nehezen szokom. Legyűrtem azért. Eszembe jutott a 3 hét múlva kezdődő 2. maratonom (ott se adhatom fel), és eszembe jutottak azok a futótársaim, akik az elmúlt hetekben tikkasztó hőségben nyomták a félmaratonokat vagy még hosszabb távokat. No meg a paralimpikonok, akik rendkívül nehéz kiinduló helyzetből, akadályokat nem elfogadva készülnek éveken, sőt évtizedeken át, nap mint nap.
Így hát én is lenyomtam. Igaz, a legvégén volt már 7 percnél rosszabb km is, de akkor is lenyomtam! (Akartam még a végén egy 6 percen belüli km-t is, de arra már nem volt erőm. Örültem, hogy élek.) :-)
Körbefutkostam párszor a Sugovica-partot, a Petőfi-szigetet, a Nagy-Pandúr-szigetet.
Ma már csak 7 km hiányzott hozzá, és még 3 hét hiányzik a NAGY CÉL-ig!
Az éves km-eimmel pedig már majdnem eljutottam az 1. világháború végéig. :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép napokat kívánok! :-)
2016.09.16.
Nyárbúcsúztató futás
nem vagyok még eltemetve! :-)
A sorsfordító nap
Vannak az ember életében sorsfordító napok. Ma 5 éve történt valami, ami megváltoztatta az én életemet. :-)
Részlet a Fuss, hogy érezd: élsz! című könyvből:
„Éveken keresztül szinte semmit nem mozogtam, viszont egyre nőtt a „tekintélyem” ott lent közép tájt. A magyar nyelvben ezt pocaknak hívják. (Van neked is?) Amikor elértem a 100 kg-ot, akkor mondta is egy régi kedves barátom (aki akkor már 120 kg körül járt), hogy „Végre te is rendes ember lettél!”.
Tényleg jókora pocakom lett. Aminek persze volt egy óriási előnye is. Ugyanis 2010. március 8-án (örökké emlékezetes nőnap) megszületett az első (fiú) unokám. Ahogy nőtt, kezdett a saját lábára állni. Persze sétálgatás közben hamar elfáradt. Ahogy egyre nehezebb lett, egyre jobb volt úgy cipelni, hogy nem az ölembe vettem, hanem menetirányban ráültettem a pocakomra, és így egyúttal ő is mindent látott. És akkor 2014. szeptember 14-én a fiam elvitt magával egy karotinoid antioxidáns szint mérésre…”
„Többen kérdezték már, hogy mi motivál engem a futásra ilyen idős korban. Mi az én „MIÉRT?”-em?
2011. szeptember 14-én volt egy kritikushoz közeli antioxidáns szint mérési eredményem. Előtte azon a nyáron rákos megbetegedésben, alig 56 évesen meghalt a gimis padtársam, aki 3 évig padtársam és egyik legjobb barátom volt. Engem nagyon elgondolkodtatott, sőt rendesen oldalba rúgott ez a két, időben egymáshoz közeli esemény, és – bár lehet, hogy nincs köze az alacsony antioxidáns szintnek az ő bőrrákjához – rögtön aznap hoztam egy döntést:
ÉLNI AKAROK, ÉS TÁNCOLNI AKAROK AZ UNOKÁM LAGZIJÁN AZ IFJÚ PÁRRAL!
Az unokám akkor még csak 1,5 éves volt, így tisztában voltam azzal, hogy várhatóan egy legalább 25-30 éves projektről döntöttem.
Akkor 103 kiló voltam. Előtte 5 éven át nem mozogtam semmit. Viszont most néhány profi étrend-kiegészítőnek köszönhetően egyrészt fél év alatt rendeződött a korábban kritikushoz közeli antioxidáns szintem, másrészt érezhetően szellemileg frissebben, egyre jobb vitalitással éltem, és még – pedig ez eleinte nem volt szándékolt dolog részemről – elkezdtem fogyni is. Fél év után változtattam a táplálkozási szokásaimon is: egyre több friss zöldség, gyümölcs, egyre kevesebb hús mellé egyre kevesebb tele hasig étkezés, egyre kevesebb felesleges kalória.”
Most már 4 év óta 83 kg vagyok, és készülök a második maratonomra. :-)
Érzem, hogy élek! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz! :-)
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyár végi napokat kívánok! :-)
2016.09.11.
Egyre közelebb a maratonhoz.
11 km. Olyan igazi futós, fényképezős, N-vitaminos kirándulás a Duna túlsó partjára.
Mert hát milyen bajai futó az, aki még sosem futott át a Duna-hídon oda és vissza?!? :-)
A sok hajnali, Napot éppen felkelni látó futás után egy napfényes futásra vágytam.
Reggel 8-kor még nem is volt olyan nagyon meleg, 20 fokot se mutatott a hőmérő induláskor.
Gyönyörű, verőfényes napsütés, enyhe szellő, a kanálisparton békés, visszaköszönő horgászok, majd a Duna utánozhatatlan, fenséges illata.
A hídon át futás közben bámészkodva egészen más a természet, mint az autó vagy a vonat ablakán futólag kikandikálva. Új, apró csodákat észlelsz magad körül. ("...de föntről e kő sem látható." - jut eszembe egy vers részlete, emlékezve régi kedves gimis magyartanárnőmre, aki sajnos a következő osztálytalálkozónkon már nem tud ott lenni.)
Nem győztem megállni fényképezni. Néhány pillanat varázsát megosztom veletek is. :-)
Az üdülők kerítései mögötti kutyák hangos csaholással jelezték egymásnak, hogy ritkán látott ember közeledik. Ne ugassatok, jövök én nemsokára újra!
Visszafelé jövet a kanális töltésre kanyarodva látom ám, hogy előttem pár száz méterrel - nálam érezhetően jobb tempóban - egy fiatal férfi fut. No, akkor kapaszkodjunk bele! Nehogy már lemaradjak! Lett is belőle a 9. és a 10. km-en 6 percen belüli km!
Ismét jó volt érezni, hogy élek! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyár végi napokat kívánok!
2016.09.08.
Hajnali felébredős 10 km.
Felül - a Duna-töltésen futva - kitárt karokkal szívtam magamba a csodás hajnal és a frissen kaszált széna bódító illatát. :-)
Alul - a kanális töltésen futva - a tappancsaimnál a szemérmetlenül meztelen csigák tömkelegét kellett figyelni, hogy megússzák az eltaposást.
Az első 8 km maratoni tempóban futós, aztán a 9. km-re valami megszólalt ott belül. A testem nagyobb mocorgást kívánt. Megadtam neki. 5 perces 9. km lett belőle.
A napraforgó fejek alázatosan és végleg megadták magukat. Én nem. Éreztem, hogy élek! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.09.17.
Csacska kacsák
Csak egy kicsike kacsa csapat csoszogott csacsogva előttem a ma hajnali futásomkor a Sugovica partján. Valószínűleg nekik is megkezdődött az iskola, mert láthatóan egyre többen gyülekeztek a túlparton. :-)
Kellemes, hűs hajnal, gyenge szellő, igazi futós idő!
Hétfő: 0 km (a vasárnapi 32 km után meg is köszönte a testem a pihentetést).
Kedd: 12 km, 6 perc körüli km-ekkel.
Szerda: 10 km, a tervezett maratoni tempóban.
A Napot alig sikerült felkelteni, a Sugovicából pedig lassan kifogy a víz. Irány a Duna! Gyönyörű zátonyok várják a fürdőzni, napozni vágyókat! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! :-) 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyár végi napokat kívánok!
2016.09.04.
Szegény légy!
Hétvégi hosszú, ezúttal 32 km.
130 körüli (nekem ez kb. 80%) pulzussal, ami a táv első felén kb. 6:25-ös, a második felén kb. 6:35-ös km-ekre volt jó. Ebből 6:30-as átlag lett, ami épp jó lesz nekem 5 hét múlva a maratonon is. :-)
Ami a legfontosabb, semmi görcs, kényelmesen lazán sikerült teljesíteni. A frissítés is rendben volt.
Indulás vasárnap hajnalban, még sötétben.
Előbb 3 kör a Petőfi-szigeten, aztán Évával egy Nagy-Pandúr-sziget kör (kiderült, hogy hajnalban, kellemes hűvösben ő is lazán végig bírja a 10 km-t, ami ugye 30 fokos délutáni napon tud nagyon komoly nyűg is lenni).
Aztán még 5 kör egyedül a Petőfi-szigeten. Egyre több futó kezdte a köröket, jó volt látni hogy van még néhány nem normális rajtam kívül is. (Mert hát normális az ilyen, aki vasárnap hajnalban nem alszik, hanem órákon át futkározik?!? :-) )
Gyönyörű volt a hajnali erdő! Ahogy besütött a fák közé a Nap, időnként olyan látvány tárult elénk, mint a szentképeken.
A végére már rendesen befűtöttek odafentről! Úgy izzadtam, hogy a cipőmbe is belecsorgott a lábamról a víz, és az izzadtságtól határozottan büdös lettem, annyira, hogy az a légy, amelyik hazainduláskor berepült a kocsimba, ezerszer elátkozta azt a pillanatot. Kegyetlen voltam hozzá, mert hazáig nem engedtem ki. (Szívjad csak a büdöset, te akartál bejönni a kocsimba!) Láttátok volna, hogy hazaérkezéskor milyen megkönnyebbülve menekült ki a friss levegőre! Ez se fog többet berepülni a kocsimba! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyár végi napokat kívánok!
2016.09.02.
Reggelire ajánlott: dombos-combos melegszendvics
A ma hajnali futás egy dombos-combos melegszendvics volt:
1 km bevezető és 1 km levezető futás között 8 km dombról le, dombra fel (8 falatban).
Hozzávalók:
1 jókora domb (pár száz métertől akár 1000 m-ig is terjedhet az emelkedő hossza)
1 pár jó futócipő
1 nadrág (lányoknak feltétlenül póló is, ami 15 fok alatt fiúknak is javasolt)
Javasolt sütési hőmérséklet:
dombról le 80%-os, dombra fel 90%-os pulzuson.
Egyéni ízesítés:
napfelkelte, köd, kakaskukorékolás stb.
Ajánlott időpont:
napfelkelte környékén (éjjeli baglyoknak napnyugta környékén is lehet vacsorára)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyár végi napokat kívánok!
Augusztusi mérleg
Tegnap reggel az augusztust egy kellemes 1 órás 10 km-rel zártam, ma a szeptembert ugyanígy kezdtem.
Augusztus:
Ez a Hosszú Katinka jól megdolgoztatott engem az olimpia alatt! (Minden aranya után – az iránta érzett tiszteletből - rögtön hajnalban lefutottam egy-egy félmaratont. :-) )
Augusztusban összesen: 276 km futás (az eddigi legjobb hónapom).
Közte öt félmaraton és egy 31 km. Volt egy 7 napos időszak – a Hosszú Katinka aranyak kora – , amikor összesen 94 km-t futottam. :-)
Az éves terv állása: 1734 km / 2016 km.
A visszajelzések alapján egyre többen szeretik olvasni a könyvemet (sokan már többször is elolvasták) és az írásaimat. Akit érdekelnek a részletes futás beszámolók, megtalálja őket a www.siposbaja.hu honlapom Blog menüpontjában. Ezek nem csak a futásról szólnak.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyár végi napokat kívánok!
2016.08.30.
Ingyenes antioxidáns szint növelés
A vasárnapi 31 km után hétfőn jól esett a pihenő. Ma viszont már "menni kellett" a szokásos 10 km-re. Ismét Baján.
A második 5 km-en a köszönésváltás után egy 70 körüli idős néni mosolyogva, elismerően biccentett oda felém:
- Nekem is ezt kellene csinálnom!
- Hajrá! Megéri! - válaszoltam neki mosolyogva.
Jó hír a fürdőzni vágyóknak: a Sugovica vize ismét alacsony. Jót lehet fürödni és a kicsi gyerekekkel homokozni a parton.
Tudtad?
A nedves, homokos parton való mezítlábas futkározás, gyaloglás kiváló - és ingyenes - antioxidáns szint növelő! (A Föld felszíni nedves rétegei tele vannak szabad elektronokkal, amelyek hatástalanítják a szervezetre károsító hatással bíró szabadgyökök egy részét.):-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.08.28.
Egy igazi nagy dicséret egy 6 éves gyerektől
31 km.
Miért ilyen sok km?
Egyrészt komolyan készülök az októberi maratonra.
Másrészt meg kellett hálálnom az unokám előző napi elismerését, bizalmát!
Hogy mi történt? 3 napig gyerekek, unokák, felnőttek (rokonság), közel 30-an együtt Várgesztesen, a Villaparkban. Semmi Facebook (mert voltak sokkal fontosabb dolgok), pedig volt ingyen Wifi is. Volt viszont sok régi szép emlék, és jövőkép.
Az egyik idős rokon az 1952-ben gyártott Skodájával érkezett. A saját lábán. Az autó is (a saját 4 kerekén). Mindenki - kicsik és nagyok egyaránt - csodájára járt a veterán kocsinak. Egy másik rokon elismerősen meg is jegyezte, hogy:
- 54 éves, és még jól működik!
Erre a 6 éves unokám a világ legtermészetesebb hangján:
- A papa már 60 éves, és jól működik!
Vasárnap korán reggel a heti hosszú futás ismeretlen terepen, erdőn, mezőn, hegyen, völgyön, tóparton, csodaszép tájakon. (Várgesztes, Vértessomló, Majk környéke.) Nem győztem futás közben fényképezni a természet csodálatos hajnali ébredését!
5 órakor, még sötétben indultam, a, a Villapark belső útja menti lámpák fényénél. A lenti bejáratnál lévő biztonsági őr álla még biztosan mindig földre leesve áll.
Gondoltam, hogy egy kicsit fázós hajnali futás lesz ez ott a hegyek között, de nem kis meglepetésemre a hajnali órán meleg levegőt hozott le egy enyhe szellő a hegyről. Az égen mint ezernyi csillagszóró fényesen ragyogtak a csillagok.
Vértessomló felé indultam az autóúton, mert nem akartam ismeretlen erdős terepen kockáztatni egy bokaficamot. Az út menti egyik tanyánál két – sötétben is hatalmasnak látszó - fehér komondor rossz néven vette a közeledésemet, és nagy lármával zavarta meg a háziak álmát.
A pénteki érkezéskor az autóból nem is tűntek azok a lejtők komolynak. Most futás közben jelzett a pulzusmérő rögtön!
5 km után fordulás vissza, hogy 10 km-nél élvezhessem a frissítő pontot a szállásunkon.
Vértessomlóhoz ismét közeledve látom ám, hogy az oszlopra szerelt világító sebességmérő 65-öt jelez! Te jó ég! Ilyen gyors lennék?!? Nemsokára megjelent azonban hátulról egy autó, és utána nekem már csak 9-et mutatott.
10 km-nél tehát frissítés, majd irány át egy földes, homokos, köves úton Majkra!
Útközben a kora reggeli napfény sárgás zöldbe öltöztette a mezőt, ahol csak néhány igazán szép ló legelészett.
A kastély alatti tó környéke gyönyörű a kora reggeli napfényben, nem győztem fényképezni! Felfutottam a kolostorhoz is, mert már régen jártam arra. (Emlékszem, egyszer éppen akkor, amikor a rendszerváltás után Habsburg Ottó tartott ott egy előadást. Akkor még valamennyi párt (no meg persze én is) örült a nyugathoz közeledés, felzárkózás esélyének. Ma kezd sajnos nálunk odafent újra keleti szél fújni, és egyre erősebben, megállíthatatlannak tűnően.)
Melyik bajai embert ismerik ma Magyarországon a legtöbben? Könnyű kérdés! Hamar választ kaptam erre a tó partján is. Már kora reggel ott horgászott egy férfi.
- Szép jó reggelt! – köszöntem rá én futtában, hozzá közeledve.
- Szép jó reggelt! – válaszolta ő felém fordulva, udvariasan, és amikor látta, hogy én futok, mosolyogva megkérdezte:
- Hány km lesz?
- 30.
- Az igen! Honnan jött?
- Most Várgesztesről, a Villaparkból, de egyébként Bajáról. - válaszoltam tőle már távolodva.
- Bajáról?!? Hosszú Katinka szülőföldjéről? – kiáltott utánam ő elismerően, és láthatóan, hallhatóan boldogan.
- Igen! Sőt, még egy gimibe is jártunk! – kiáltottam vissza én büszkén!
A Villaparkba visszatérve már 22 km-nél tartott a számláló. Újra frissítés, és akkor a vejem is csatlakozott hozzám, „domboztunk” egy kicsit. Egy jó hosszú emelkedő fel a faluba, Várgesztesre (tudtuk, hogy a végén ezt majd visszakapjuk lejtő formájában), majd a térképen csak egy enyhén emelkedőnek látszódó erdei út oda és vissza. Hát nem volt az olyan enyhe mindenütt! Úgy a 29. km-nél egy jó kis emelkedőn futva egy kicsit kezdtem érezni, hogy vannak combizmaim is.
Így lett nekem összesen 31 km a futóműveimben, és közben számos csodaszép élmény.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.08.26.
Pulzusidomítás
Mint egy rakoncátlan, vad csikó, úgy indult a ma reggel. No nem a tempóm, hanem a pulzusom volt olyan!
Induláskor 59-en állt a pulzusmérő, aztán az első km-en (6:20-as tempó mellett is) szép lassan felkúszott 182-re (már kezdtem megijedni), majd szép lassan vissza 108-ra. Évente egyszer kétszer szokott ilyent csinálni (lehet, hogy csak a műszer?), mindenesetre rögtön elhatároztam, hogy gyorsan beidomítom. A 3. km-től már szigorú pórázon, 128-on tartottam (nekem ez kb. a max. 80%-a). Úgy is maradt a 10. km végéig. Később már nem hisztizett, beletörődött a sorsába. :-)
Hajnalban lassan ébredező város. Előre (!) köszönő, látásból már ismerős korai munkába menők, a Sugovicán hangos úszóversenyt művelő vidám vadkacsák, a partján pedig a fürdőzők és a sétálók által tegnap eldobált szemetet szorgosan összegyűjtő közmunkások. (Milyen megerőltető is lenne mindenkinek a saját szemetét a kukáig vagy hazáig vinnie!)
A visszaúton már a Napot is sikerült felkeltenem.
A héten egymás után negyedik nap futottam 10 km-t, holnap pihenő a futásban, aztán vasárnap jön egy hosszú, nagyon hosszú kocogás. Kell, mert közeleg az október 9.! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok! :-)
2016.08.24.
Jupijájé2!
Ha egy üzlet beindul!
Ma futottam egy 4:50-es km-t! :-)
A szokásos 10 km-hez reggel 6-kor tökéletes futóidő (15 fok, szélcsend) volt. A Nap is csak akkor volt hajlandó felkelni jó kis puha ágyából, és ezért már csak egy fél Hold köszöntése járt neki.
4 km kocogás után a lustaság kis ördöge felett győzött a VIRTUS nagy ördöge. Tudok-e jobbat a tegnapi önmagamnál?
Az 5. km-en futottam úgy, ami csak belefért!
4:50 alatt meglett!
Igaz, a pulzusmérőm majdnem kiakadt, így utána ezt a tempót nem erőltettem tovább, hanem inkább több km-en át futottam váltakozva 100 m lassút és 100 m gyorsat. Mindkét tempó jól esett. Még egy - a napraforgótáblából riadtan kiugró - őzet is majdnem elütöttem közben. Szerencsémre akkor futottam a lassút.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.08.23.
Jupijájé!
4:59-es km-t is futottam!
Ghost Riders in the Sky (yippie yi ohhh)
https://www.youtube.com/watch…
Ma korán reggel 17 fok, borús, de nem esős idő, enyhe szél - szóval tökéletes idő a futáshoz.
A bemelegítő és a levezető km közt 5 km-ig 90%-os pulzuson 5:30 körüli, visszafelé 85%-os pulzuson 6:30 körüli km-ekkel.
Közben pedig egyszer - életemben először - 5 percen belül!
Hogy érezzem, hogy élek, hogy még tudok fejlődni!
A mai 10 km-t azoknak a magyar olimpikonoknak a tiszteletére ajánlom, akik a köznép egy részétől lekicsinylő, sőt gyakran elmarasztaló véleményeket kaptak. Pl. annak a Gyurta Daninak, akinek önmagához képest most nem sikerült olyan jól az olimpiája, de korábban oly sokszor szerzett örömöt nekünk magyaroknak. Egyúttal neki külön gratuláció, amiért az a megtiszteltetés érte, hogy beválasztották a NOB sportolói bizottságába! Volt már ilyen magyar sportolónk?
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.08.21.
Egy olimpiai 7. helyezett gyalogló és az utolsó előtti maratonista tiszteletére
Normáááális az ilyen? :-)
Az olimpiai események és a családi programok miatt ma úgy alakult, hogy vasárnap csak délben volt elég időm futni.
Vasárnap délben?!?
Amikor a normális ember jól bekajál, aztán egy hűs, árnyékos helyen kinyúlik egyet sziesztázni, esetleg egy hideg sört is kortyolgatva a kezében.
Mivel 10 km hiányzott még a maratoni felkészülés heti terve szerint, nem volt kétséges, hogy nekiindulok.
31 fok (árnyékban), majdnem napsütés. Indulás előtt ebéd helyett egy banán és némi víz.
Úgy terveztem, hogy egy félmaratont megyek, és közben 11 km-nél érek haza frissíteni (banán, víz).
5,5 km-nél egyre jobban kisütött a Nap, ezért lementem a Duna-töltés és a Duna közti hűs erdőbe fényképezni párat.
Csak pár percet időztem, mert ott délben is olyan sűrűn zúgtak a szúnyogok, hogy minden szempillantásnál beszorult közülük egy a szempilláim alá. Az izzadtságom azonban nem tetszhetett nekik, mert kivételesen egy sem csípett meg. :-)
A 7. km-en már nagyon melegem volt. Addig még bírtam a tervezett 6:30-as tempót, utána már egyre nagyobb tisztelettel és szolidaritással gondoltam az olimpia 50 km-es gyaloglásában sokáig vezető, majd rosszul lett, elájult, de csak azért is befutó (sőt a 7. helyen célba ért) világcsúcstartó francia Yohann Dinizre, akinek a gyomorproblémáját több internetes újság gyalázatos, szenzációhajhász, lájkvadász módon, minősíthetetlen stílusban tálalta. Szerintem azok az újságírók életükben nem mozogtak fele akkora távon, fele olyan tempóban sem.
A 8. km-nél már nagyon tudtam értékelni az út menti fák kevés árnyékát is. Legszívesebben minden fával északról délre szembe futottam volna, hogy sokáig árnyékban lehessek.
Ha vizet nem is ittam közben, a pólómból csavarni lehetett volna azt, így kívülről megvolt a vízhűtés. :-)
A 10. km-nél már úgy éreztem magam, mintha a maraton utolsó km-eit futnám, így aztán fájó szívvel meghoztam a döntést, elég lesz mára 11 km is.
A városba visszaérve furcsán nézett rám az a pár járókelő, mert a házfalak mentén kezdtem elferdített nyakkal futni, hogy a fejem minél tovább árnyékban legyen. :-)
Leküzdöttem a 11 km-t, de majdnem elájultam, mire hazaértem.
Pulzusmérőt nem vittem, de biztosan azt mondta volna, hogy ebből elég mára.
Éppen most megy az M5-ön az olimpia férfi maratonja. Az élen haladók 3 percen belüli km-eket futnak a vége felé, 24 fokban. A célban nagy hajrák, drámai összeesések, gratulációk, boldogság. Még az 50. helyezett is kétszer olyan gyorsan futott, mint amit én tervezek a második maratonomra. Elképesztő!
Nem lett volna az olimpiai eszméhez méltóbb, ha az M5-ön a 70. helyen befutó után még várnak pár percet a többire is, és az unalomig ismételt reklámok és a félelemkeltés 1 perce helyett az utolsóként befutó maratonistákat is mutatja a TV?
Aztán szerencsére az interneten megtaláltam a maratonfutás teljes közvetítését. Sosem fogom elfelejteni a 139. helyen, utolsó előttiként, a győztes után közel fél órával célba érő kambodzsai - japán Takizaki határtalan örömét, a két utolsó helyezett egymás nyakába borulását, a közönség ünneplését! :-)
Nagy főhajtás minden olimpiai maratonistának! A 140., utolsó helyezettnek is! (15-en nem tudtak célba érni.)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok! :-)
2016.08.18.
Nekem mindegy
A ma reggeli 10 km nekem mindegy volt:
1 óra 1 perc 11 másodperc.
A csupa jeles, 5:55-ös km-átlagot csak az első 6 km-en bírtam tartani. Ma reggel ugyanis oxigén helyett inkább víz volt a levegőben. Akkora köd ereszkedett le, hogy a gólya tévedésből a szomszéd fészekbe szállt vissza kelepelni. :-)
(Vagy ahogy tavaly írta valaki hasonló esetben: akkora köd volt, hogy a kutyát meg kellett fordítani a kapunál, mert befelé ugatott az udvarba. :-) )
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.08.17.
Jó kis N-vitamin dózis volt! (Ugye, tudod, mi az az N-vitamin?)
Megcsináltam az este egy újabb félmaratont (a riói olimpia első 10 napja alatt ez már az 5. volt) - nemcsak a Kozák-Szabó kettős, hanem több másik kiváló sportember, de érmet nem szerzett magyar olimpikon előtt is tisztelegve. :-)
Naplemente előtt 27 fok induláskor, 22 érkezéskor. Nem fáztam.
Szándékosan pulzuskontrollos félmaraton 135-140 közötti - ez nekem kb. 85%-os - pulzussal, 6:30-on belüli átlag km-erekkel. Amit majd októberben, a Spar Budapest Maratonon is akarok futni.
Na jó, azért a 20. km-en futottam egy 5:30-as tempót is, hogy érezzem, hogy élek! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.08.13.
Hullócsillag helyett igazi állócsillagok, egyéni csúcs, korinthoszi hősök és egy kis téves gondolkodás a fagylalt körül.
Ez Hosszú lesz! :-)
Se csütörtökön, se pénteken hajnalban nem volt Hosszú Katinka döntő, így pihentem egy kicsit a futásban. A csütörtöki pihenőnap után azonban pénteken délután már nem bírtam ki, és elmentem egy bő 10 km-es terepszemlére Baján, a Nagy-Pandúr-szigetre futni. Oka volt, hogy éppen oda, nemsokára elmesélem.
Szombaton hajnalban emlékeztem arra, hogy tavaly ilyenkor, a hullócsillag időszak tetőpontján elindultam éjjel futni, és számoltam közben a hullócsillagokat. (Rá is jöttem arra, hogy rettenetes úgy futni a sötétben, hogy közben az eget bámulod, soha többet nem teszem.)
A ma hajnali úszódöntők előtt 3 óra előtt pár perccel kimentem az udvarunkba hullócsillagot nézni, de bizony most Baján a felhők eltakarták ezt a lehetőséget. 3 óra után nem sokkal viszont hullócsillag helyett egy igazi bajai állócsillagot láthattunk újra, hiszen egy héten belül megszületett a negyedik Hosszú Katinka érem! 3 arany után most egy ezüst! Minden elismerésem, és szívből gratulálok innen is Katka! Elképesztő sok munka van mögötte! :-)
Egy héttel ezelőtt megfogadtam, hogy ha Hosszú Katinka aranyat nyer, akkor utána hajnalban lefutok egy félmaratont az ő tiszteletére. Ez háromszor már meg is történt! :-)
Most akkor hogy is vagyunk ezzel a negyedik futással? Nem kell futnom? Nem is futhatok?
Eszembe jutott a matematikában a logikai műveleteknél tapasztalt (de a hétköznapi életben is sokszor előforduló), általam is matematika órákon gyakran tanított gondolkodási hiba. "Ha, akkor ..." Implikáció, azaz következtetés (maga után vonás).
Egyszer a következő esettel példálóztam jó 10 évvel ezelőtt Kalocsán a tanévnyitó előadásomra váró pedagógusoknak is. Elmeséltem nekik, hogy aznap kicsit késve indultam Budapestről Kalocsára, viszont nagyon szeretem a soltvadkerti fagyit, ezért Soltvadkert mindig útba esik nekem, ha a környékén járok. (A csokis gesztenye fagyijuk én előttem verhetetlen, mindig csak azt eszem náluk. Télen 3, nyáron 4 gombóccal.)
Megfogadtam, hogy ha fél 3-ra a Soltvadkert táblához érek, akkor most is eszem fagyit. Nyomtam a pedált rendesen (szerencsére nem volt traffipax a közelben), mégis 2 perccel fél 3 után értem csak oda. Mit tesz az ember ilyenkor? Elkezd gondolkodni! Mit is fogadtam meg? Most akkor nem ehetek fagyit?!? Miért is nem?
Hiszen arra az esetre nem fogadtam meg semmit, hogy ha nem érek oda fél 3-ra, akkor mit fogok majd tenni+ Tehát szabad a vásár. :-)
Természetesen ettem fagyit, amivel nem szegtem meg az ígéretemet sem. (Igaz, pár percet elkéstem az előadásom kezdésével, amiért elnézést kértem, cserébe elmeséltem nekik ezt a logikai problémát, amelynek a megoldása többségüket láthatóan meglepte.) Persze akkor sem szegtem volna meg az ígéretemet, ha nem ettem volna fagyit. :-)
Most már könnyű kitalálni, hogy voltam-e ma is - hogy Katka hajnalban nem aranyat, hanem ezüstöt nyert - félmaratont futni vagy sem! Szerinted voltam? :-)
Úgy döntöttem, hogy a Hosszú Katinka és a Cseh Laci ezüst, a Kapás Boglárka és a Mártont Anita bronz együtt megért egy 4. félmaratont! A hullócsillagok helyett ezeknek az állócsillagoknak a tiszteletére. Csak nem hajnalban megyek el futni, hanem délután. Így is lett. :-)
Így aztán 7 nap alatt 4 db félmaraton, meg egy 10 km-es futás, azaz összesen 94 km. Ez nekem is egyéni rekord! :-)
A runkeeperem szorgalmasan küldte is a gratulációkat, hogy soha nem futottam ennyit egy hét alatt. :-)
A mai félmaratonomat délután 4-től futottam két Nagy-Pandúr-sziget kör formájában, szándékosan szembe futva a korinthoszi futás utolsó befutóival (segítve, buzdítva őket), akik elképesztő teljesítményt hajtottak ma végre. A korinthoszi futáson 81 km-t futottak! Az majdnem két teljes maraton! :-)
Szívből gratulálok Zakar Csabának is, aki fájós lábbal is 51 km-t leküzdött, akkor viszont a térde sajnos felmondta a szolgálatot!
Reggel 7-kor indultak ők közel 100-an egyéniben és még néhányan kettes, hármas, négyes illetve ötös váltóban Szekszárdról, és délután 2-től már sorban érkeztek Bajára a Petőfi-szigetre, majd a Nagy-Pandúr-szigetre az utolsó 10 km-re.
Az én szememben ők is minden elismerést megérdemelnek, mert egy hosszú, kemény felkészülés után legyőzték önmagukat!
Nem olimpiai érmesek, viszont nagy bajnokok ők is valamennyien! Lányok, fiúk, fiatalok, idősebbek. Nem hétköznapi hétköznapi hősök. Többükkel hosszú interjút is készítettem tavaly a könyvemhez. Érdemes abból is megismerni őket, a miértjüket, a futásról és az életről való gondolkodásukat!: Méltán példák ők is sokak számára. Lehet, hogy neked is az lesz némelyikük, ha elolvasod a könyvet! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.08.10.
Megvan a 3. is!
Hosszú Katinka 4 nap alatt a 3. aranyát szerezte (ezért a győzelméért egy kicsit azért izgulnunk is kellett), nekem meg utána a 3. félmaraton következett. :-)
Indulás ismét 5-kor. Minden hajnal egy kicsit más. Az Oktogon környékén nagyon sok, buliból hazatérőben lévő, fáradt fiatallal találkoztam. Az egyik páros ifjú, 20 év körüli hölgy tagja - láthatóan nem a meghatódottságtól homályos szemmel - összecsapta a két kezét, és megszólított:
- Mondja már meg, hogy tudja magát rávenni arra, hogy ilyenkor hajnalban fusson?!? Nekem ez nem megy.
- Egyszerű: én már 60 éves vagyok.
Erre ő gyorsan:
- Én is!
- Én ezt nem úgy látom! Viszont nekem már 4 kicsi unokám van, és táncolni akarok az ő lagzijukon az ifjú párral. Másrészt most hajnalban nyerte Hosszú Katinka a 3. aranyát, és én bajaiként megfogadtam, hogy minden aranya után rögtön futok egy félmaratont.
Erre ő tátott szájjal csak annyit tudott mondani:
- Őszinte tiszteletem!
Ajánlottam még nekik a honlapomat, hátha kedvet kapnak a jó vitalitású élethez. Aztán ők erre, én arra.
A Parlament környékén elkezdett esni az eső. Sebaj! Mi ez ahhoz képest, amiken Katinka keresztül ment éveken át?!?
6 perces km-ekkel megtett 8 km után a Margitszigeten az egy kört ismét Rudas Andrással futottam, kocogtam, egy kellemes beszélgetés közben.
Utána vissza 8 km. Ma csak 6:30-as km-ekkel. (Gondolni kell a következő félmaratonra is!) De azért futottam egy 5:40-es km-t a 19. km-en, hogy érezzem, hogy élek.
Jöhet a negyedik arany! Hajrá Katka! :-)
Mert a legjobb pia az OLIMPIA! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
016.08.09.
Ez a Hosszú Katinka jól megdolgoztat engem!
2 arany - 2 félmaraton :-)
Ki melyiknek örül jobban? Amikor akkora fölénnyel és akkora világcsúccsal nyer, mint 400 vegyesen, vagy amikor ekkora versenyt nyer, mint ma hajnalban 100 m háton? :-)
Ahogy megfogadtam, a második aranya után 2 nap alatt lefutottam a második félmaratonomat is, és szerda hajnalban biztos vagyok a harmadikban is!
(Azért nagy szerencsém van, hogy a 200 m pillangótól visszalépett :-) )
Ma hajnalban 5-kor indultam. Olyan kevesen gyalogoltak még a majdnem sötét pesti utcákon, hogy az első 8 km futás közben alig találkoztam néhány lélekkel, és közben kipróbáltam, hogy milyenek a pestiek. Hát meglepődtem! Kellemesen! Az első 12 visszaköszönt! Az egyikük ráadásul a "Szép jó reggelt!" köszönésemet mosolygós "Morning!"-gal viszonozta, valószínűleg ő angol volt. Még a Parlament előtti őr és 3 rendőr is udvariasan visszaköszönt! A 13. köszönésemnél szakadt meg a sorozat.
Rudas Andrással előzetesen megbeszéltük, hogy reggel 6-kor a Margit-híd közepén találkozunk, és futunk együtt egy szigetkört. Kicsit hamarabb érve oda, a híd közepén várakoztam (illetve lassan kocogtam ide-oda), és egyszercsak ismerőst láttam közeledni! Nagyon megörültem a könyvem motivácós részében is jó példának ajánlott Nagy Gábornak, akivel lassan egy éve találkoztam utoljára, és futottam vele együtt az őszi 6 órás bajai bulifutáson! Ő is futni ment a szigetre korán reggel. :-)
Andrással lenyomtunk egy beszélgetős szigetkört, aztán még nekem hátra volt a vissza 8 km, hogy meglegyen a Katka tiszteletére bevállalt 2. félmaratonom is. Oda is, vissza is 6 perces km-eket futottam, kivéve a 20, km-t. Ugyanis a Városliget szélére érve a villanyrendőr még éppen zöldet mutatott, és a jóval előttem futó ifjú lány belehúzott, nehogy pirosat kapjon. Én méginkább. Aztán kiderült, hogy éppen arra fut a Stefánián, mint én, és micsoda tempóban! Na hajrá utána! Mit bírok a 20. km-en? Egy 5:08-as km-t. :-)
Úgy látszik, maradtak bennem tartalékok. Ez jó előjel az októberi Spar Budapest Maratonra gondolva.
Szerda hajnalban 6-kor kivel találkozunk?
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.08.07.
Hosszú hajnal
Ha esetleg élőben nem is, de interneten vagy a TV-ben felvételről azóta már a magyarok többsége biztosan látta a 400 m-es női vegyes úszást, benne Hosszú Katinka elképesztő világcsúccsal megnyert olimpiai aranyérmét .
Ma hajnalban a nagy győzelem után rögtön mentem futni egy félmaratont, és mivel Pesten vagyok, a legtermészetesebb volt, hogy Katka tiszteletére a margitszigeti uszoda felé vettem az utam, ahol 11 évvel ezelőtt, 2005-ben az ifjúsági úszó EB-n találkoztam egy fiatal, akkor még középiskolás bajai lánnyal. Szurkolni mentem oda, mert azt hallottam, hogy ő az egyik esélyes. A 400 m vegyesnek akkor is győztese lett.
Azóta 11 év telt el, és aki most az ő győzelmére fogadott, nem sokat nyert vele a fogadóirodáknál. Hajrá Katka! Itt is szívből gratulálok! :-)
Azoknak is, akik az elmúlt évtizedekben segítették a felkészülésedet! :-)
Hogy jött össze az a félmaraton? A maratonra készülés jegyében most már minden hétvégén futok egy hosszút, legalább félmaratont. (Nem Hosszút, hanem hosszút! :-) )
A lányomék lakásától a Margit-híd közepe 8 km. Futottam odáig egy kocogós 6:30-as átlagot. A szigeten az egyik hölgy láthatóan nagyon jó kis tempóban nyomta, és úgy döntöttem, elfogadom felvezető nyúlnak. Lett is belőle egy szigetkör 5:40-es km-ekkel. Köszönet neki utólag is! (No meg Zsuzskának, akinek egy 20 perces edzését a héten két nap is végig dolgozva ennyit erősödtem.)
Aztán a Margitszigetről hazáig, az egy újabb 8 km, Ez már ismét az októberi maratontra tervezett 6:30.as átlaggal.
Hogy mi történt közben?
Indulás 5-kor.
A Hold még nem nőtte ki magát teljes egészében, sovány D betűként tengette iéletét a keleti égbolt alján.
Az éjszakai bulikból visszamaradt sörösdobozok több nem túl friss fiatal kezében várták a teljes kiürítést. A Felvonulási téren a galambok százai lesték reménykedve a túristák ajándékát, az ingyenkaját. Visszeflé jövet már nagy volt a nyüzsi a városban. Néhányan elismerősen bólintottak felém, sőt többen vissza is köszöntek! (Nem Baján, hanem Budapesten! :-))
Vittem maggamal banánt és egy mini kulacsban vízet. Ahol találtam ivóvizet, rögtön teletankoltam.
A tavalyi maraton útvonalának egy részét most is lefutottam. Remélem, itt fog meni az útvonal most is.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is. :-)
Mosolygós szép nyári napokt kívánok!
2016.08.05.
Fárasztó volt
Reggel úgy indultam el, hogy futok egy jó gyorsat a Nagy-Pandúr-szigeten.
6-kor már 20 fok volt és elég párás levegő..Az erdő csendes volt, madaraim is nyaralni vannak valahol. Csak egy óriási bögöly kergetett meg. Állandóan a hajam helyére akart leszállni. :-)
De nem ez volt az oka, hogy csak 5 km-t sikerült elég jó (5:40 körüli) tempóban menni. Félúton kezdtem érezni, hogy egy kicsit sok volt nekem az elmúlt 4 nap: minden reggel 10 km és az utóbbi két napon még Zsuzskával is 20 perc. :-)
Szóval a 6. km-en már úgy éreztem, hogy ólomlábakon mozgok, aztán a 8. km-re megint egy kicsit felgyorsultam.
Úgy döntöttem, szombaton pihenőnap. A futást is, Zsuzskát is félre teszem. Lecserélem őket a 4 kicsi unokánkra. :-)
Szombaton délután 2-kor szurkolás a férfi vízilabda válogatottnak, vasárnap hajnalban szurkolás Hosszú Katinkának, utána rögtön futás Pesten! Ki jön? :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.08.04.
Felfedezett új izmokkal
Tegnap kíváncsiságból majd virtusból megcsináltam ezt a 20 perces gyakorlatsort! Köszönet érte Dia Martinkának, hogy felhívta rá a figyelmet!
https://www.youtube.com/watch?v=fnxtgr-wZuI
Már közben is éreztem, ma reggelre pedig rendes kis izomlázra ébredtem, és a ma reggeli 10 km futás közben is megtapasztaltam, hogy egészen új izmok köszöntek be az életembe. Én meg szeretettel fogadom őket. :-)
Az minden bizonnyal jelentős részben placebo hatás is, hogy úgy éreztem, futás közben egyszerűen nagyobb a tolóerő, jobban segítenek az izmaim a testem mozgatásában. :-)
Kicsit lustán indultam, annyira, hogy a Napot már felkeltette valaki. Te voltál? :-)
A szokásos 10 km első felébe beiktattam 10 db "1 perc sprint + 1 perc lassú kocogás" váltakozó iramú futást. A Sugovica-parton még egy-két km lassú futást, majd úgy éreztem, tolnak előre a lábaim, alig bírtam visszafogni magam, sorban jöttek az egyre gyorsabb km-ek: 6:29, 6:19, 6:02, 5:50.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.08.03.
Egy menekülős reggel
Erdő, mező, jó levegő,
nyári Nap is gyorsan kelő.
Hűvös hajnal, 15 fok, tiszta levegő, szélcsend. Tökéletes idő a futáshoz! :-)
Két nyúl, két fácán gyorsan az utamba akadt..
Az erdő szélén vezető utamon egyszer csak mágikus vonzást éreztem arra, hogy bevessem magam az erdő sűrűjébe, olyan számomra új erdei utakra, amelyeken ember alig-alig jár.
Olyannyira sikerült, hogy azon a részen, ahonnan korábban többször láttam szarvasokat, őzeket felbukkanni, zsákutcába kerültem. Hamar kiderült, miért. Volt egy vadetető a zsákutca végén, mellette egy magasles. Ügyesen (orvul?) beterelték, beszoktatták a táplálék lehetőségével a vadakat a vadászles közelébe.
Alig hogy visszafordultam, a keresztúton hirtelen megjelent egy terepjáró autó. Lelassított, megállt mellettem. A sofőr letekerte az ablakot,és udvariasan megkérdezte, hogy minden nap szoktam erre futni?
kiderült, hogy aggódik értem, mert erre vadászni szoktak (augusztus már a szarvasbőgés kezdete), és a sűrű erdőben nehezebb észre venni, hogy mi mozog.
Több se kellett nekem! Nem futok én erre mostanában! Még hogy a végén egy részeg vadász kecses őzbaknak nézzen, és kilőjön! Akkor utána már csak az örök vadászmezőkön futhatok! Hogy fogok én akkor táncolni az unokáim lagziján az ifjú párral?
Kiérve az erdő szélére - hogy minél hamarabb távol kerüljek attól a helytől - gyorsan futottam egy 5:30-as kilométert. :-)
Aztán kint a mezőn, a szőlőtáblák mellett futva egyszer csak feltűnt egy felém közeledő traktor, amelyik nagy sugárban permetezte a szőlőt. Még hogy megmérgezzenek?! Inkább a futástól mérgeződjek meg! Spuri innen is másfelé! :-)
A hajnali harmattól vizes fűből a szőlők melletti homokba érve megváltozott a futócipőm színe is, súlya is. Jó vastag homokcsizma került rá, nem győztem otthon lemosni.
Az utolsó két kilométeren Csaba járt az eszemben, hogy mekkora nagy futásra készül, és az utolsó 10 km-ére neki ígért tempóban, neki most is erőt küldve fejeztem be a ma reggeli testébresztős 10 km-t:
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.08.02.
Augusztus.
Reggel.
Csend, csak a fecske csicsereg, mindent kifecseg.
Jó hír a lustábbaknak: már érezhetően rövidülnek a nappalok.
5 órai kelés, fél 6-os indulás, de ma nem sikerült felkelteni a Napot, mert olyan vastag szürke takarót húzott a szeme elé, hogy visszafelé már azért kellett szurkolnom, hogy eső előtt hazaérjek.
A Sugovica-parton néhány ismerős futótárssal, és sok vadkacsával találkoztam.
Kellemes hűvös, tiszta levegőjű, enyhén szellős reggel. 18 fok.
Az elmúlt 1 hónapban nem sok ilyen adódott a futáshoz.
Nagyon frissen indultam, már-már azon gondolkodtam, hogy futok egy jó tempósat, talán csúcsot is, amikor az első km-en a buszmegállóban rám köszönt, leszólított egy férfi, hogy mennyit futok, és 10 perces beszélgetés és mobilszám csere lett belőle.
64 éves. Ő is élni szeretne. (Vagy akar? Ez még nem derült ki egyértelműen. Majd a következő találkozáskor. Ha lesz. Kíváncsi vagyok, hív-e, vagy csak a pillanatnyi irigysége szülte a kora reggeli kíváncsiságát.)
10 km, többnyire 6 - 6:15-os km-ekkel. Felébredtem. Élek.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.08.01.
Július, a hajnalok hava
A júliusi mérleg:
20 hajnali futás (egy hónapon belül még sosem segítettem ennyiszer felkelni a Napnak).
A táv többségében 10 km, de ötször (minden hétvégén egyszer) volt legalább félmaraton táv is (egyszer 33 km).
Összesen 269 km, messze az idei legjobb hónapom.
Hogy nagyon meleg volt júliusban? Hajnalonként nem annyira! :-)
Időarányosan nagyon jól állok az éves terv teljesítésével: 1458 km / 2016 km.
Akit érdekelnek a részletes beszámolók is, itt a blogomon egy csokorban megtalálja őket.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok! :-)
2016.07.31.
33 km
váratlan találkozások – nosztalgia - állatkert
Ma hajnalban a szokásos heti hosszú következett. (Kell ez is, mert közeleg az október 9.! :-) )
Ezúttal 30 km-t terveztem.
Szülőfalum tegnapi falunapja futás közben is megmozgatta a gondolataimat. Ma is az ottani hétvégi események, a rokonokkal, a gyerekkori barátokkal, ismerősökkel való találkozások, a beszélgetések során látott – néha keserű, máskor vidám – életsorsok, tapasztalatok, újra átélt régi események jártak az eszemben.
Kovács Kati volt a sztárvendég az iskola udvarán rendezett esti szabadtéri koncerten. Az ő régi dalai és az egykori iskolám épülete, udvara valóságos nosztalgia élményözönt zúdított a nyakamba, ami részben mára is megmaradt.
Még a hajnali futásom közben is énekeltem, hogy:
„Kék az ég és zöld a fű,
Mily egyszerű az élet!”
Ismered, ugye?
De sokat táncoltunk rá, de sokat énekeltük fiatal korunkban!
Most meg rájöttem, hogy nagyon jól lehet rá ütemre, ritmusra futni is! (Ez már a megmérgeződés biztos jele.) :-)
https://www.youtube.com/watch?v=n2ccfIwft3Y
Egy másik régi, kedves dalánál pedig egyszerűen előbb a bal, majd a jobb szememből egyszerűen elkezdtek csorogni a könnyeim:
„A régi ház körül élni kezd minden,
A kert, a fák, a fal, a bútorok.
Egy kisgyerek dereng emlékeimben,
Egy kisgyerek, ki már nem én vagyok.”
https://www.youtube.com/watch?v=vl2jfQga8yc
Nem győztem nyelni a könnyeimet a sötétben.
Miért ilyen keserű a könny íze? A szép emlékek édes könnycseppeket érdemelnének! :-)
A nagy dolgok elintézése, majd víz és pár falat (zabpelyhes bélflórás kefir, mézzel, banánnal, őszi barackkal) után ma hajnali 5-kor indultam. Kb. 20 km-re saccoltam az első kör útvonalát. (A házunktól kezdve Duna-part, érsekcsanádi Révcsárda, kanálistöltés, vissza haza.) Ezért vittem magammal egy banánt és egy fél literes palackban vizet, mert tudtam előre, hogy csak kb. 15 km-nél lesz először kút (az érsekcsanádi szabadidő parkban).
Szinte sötét volt még, hajnalonként a Nap most már érezhetően egyre lustábban kel fel.
Fantasztikus volt a Duna-töltésről látni az ébredő természetet, hallgatni a csendet, amit néhány rosszul alvó madár dala tört csak meg. Embernek se híre, se hamva.
Útközben napkelte után szinte egy egész állatkertnyi állattal találkoztam:
hattyúcsalád, szürke gém, kócsag, birkanyáj, kecskék, libák, varjak, verébsereg, fecskék.
No és a persze a Duna-töltésen a szúnyogok! Amikor megálltam fényképezni, rögtön megtámadtak, és persze egy-két kényes helyen össze is csipkedtek.
Volt egy 10 km-nyi szakasz, amin kocsival már sokszor jártam, de gyalog, futva még soha.
Hát így egész más világ tárult elém! Nem győztem megállni fényképezni!
6:15 körüli első 5 km-rel kezdtem, de a párás Duna-töltésen hamar lejjebb kellett adnom. A 6:30 körüli km-et gondoltam megtartani. Csak gondoltam, mert a kanális partján már melegebb és még párásabb volt a levegő, így bizony becsúsztak 7 perces km-ek is.
Különösebben nem zavart, mert nem az időre hajtottam. Azért jól esett, amikor újra visszaérve a városba ismét 6:30-as km-eket futottam.
Sőt! Miután hazaértem a kb. 21 km-es első körből, és tankoltam, újra sikerült több 6:20-as km-t futnom.
Megdicsértem magam útközben a tervezésért, mert 7 óra után, az egyre melegebb időben már nagyrészt a városban és többnyire árnyékos helyen, a házfalak tövében vezetett az utam.
Micsoda véletlen találkozás! Úgy 25 km környékén járva, bent a Sugovica-hídnál két sportosan öltözött férfi sétált velem szemben. Ahogy közel értünk egymáshoz, látom ám, hogy közülük a szemüveges egy régi katona- és egyetemista társam, akit vagy 30 éve nem láttam, mert őt a sors Franciaországba sodorta (na jó, ő maga akarta így, mert ott élt az egyik testvére). Lelassítottam és rá is köszöntem gyorsan (hátha ő nem ismer meg engem):
- Szép jó reggelt! Csak nem Kovács úr Dávodról?!? :-)
De bizony ő volt! Beszélgettünk egy kicsit, és mivel nem volt nálam névjegykártya, megadtam neki az egyszerűen megjegyezhető honlapcímemet, ahol a többi elérhetőségemet is megtalálja. Aztán usgyi tovább!
Addigra már a bolhapiacon nemcsak az eladók pakoltak ki, hanem szépen szaporodtak a vevők is. No, nem ők gátoltak meg a gyorsabb futásban. A Sugovica partján már végig jó kis párás, árnyékban 26 fok körüli levegőben és gyakran napos járdán vezetett az utam.
Gondoltam egyet, és eldöntöttem, hogy a tavalyi (első) maratonomon 32 km után jött vádligörcs tiszteletére egy kicsit megtoldom a 30 km-t. Legyen 33 km! Jöjjön az a görcs, ha mer! :-)
30 km után már nagyon figyeltem a testem minden rezdülését (pulzusmérőt most szándékosan nem vittem magammal).
Egyre gyakrabban kortyolgattam a vízből. A Sugovica-parton kétszer tankoltam is a palackba. Figyeltem a neten a nagyatádi verseny élő közvetítésénél, hogy tegnap Flander Marci (bajai, a régi iskolámban érettségizett!) Ironman bajnok is így frissített. (No, én nem öntöttem a fejemre is vizet, hiszen azért még nem volt 30 fok meleg. Meg persze nem is olyan gyorsan futottam, mint ő.)
Már az utolsó előtti km-re értem, amikor a görcs szerencsére továbbra sem jött,de a közeli kövesútról rám kérdezett a biciklijéről egy hozzám hasonlóan nem annyira fiatal férfi, hogy mennyit futok, meg hogy jó-e ez nekem?
Ebből aztán egy hosszú beszélgetés lett.
Kiderült, hogy ő éppen szeptember 14-én született, és nekem meg 2011. szeptember 14-én történt az életemben sorsfordítónak bizonyult esemény: aznap mérték meg az antioxidáns szintemet (tudod, amit én is meg tudok már mérni neked, ha akarod), és a pocsék, kritikushoz közeli mérési eredményem miatt hoztam meg rögtön akkor a döntést:
Élni akarok, és táncolni akarok az unokám lagziján az ifjú párral. Azóta egy kicsit másképp nézek ki, és más vitalitással élek.
Éppen a szomszéd utcába tartott, én meg (amikor mondta, hogy fiatal korában ő is futott) egy kicsit fokoztam a tempót, hogy lássuk, van-e benne még egy kis kurázsi. Éppen egy enyhe emelkedőn haladtunk, kezdett lemaradni, de azért nyomta becsülettel, és a honlapom címével váltunk el. Hátha ő is kedvet kap a futáshoz! Még csak 63 éves! Csak rajta, az ő döntésén múlik az ő életminősége!
Az időm? A nettó futóidő úgy 3,5 óra lehetett. Görcs nélkül. :-)
Milyen jól esett, amikor a hűs zuhanyvíz a hajam helyét csapdosta!
Kék az ég és zöld a fű,
Mily egyszerű az élet! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó! 60 évesen is! :-)
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.07.29.
Köd előttem, köd mögöttem.
A ma hajnali futás nem a csúcsjavításról szólt. Nem volt rá esély sem.
Akkora köd volt a Duna felé, hogy a fehér lepel alól a távoli fáknak szemérmesen csak a feje búbja látszott ki.
Ilyenkor érti meg az ember, hogy mekkora különbség van a H2O és az O2 között. Mindkettő kell, csak másra. :-)
Szapora, apró lépésekkel azért csak lenyomtam a 10 km-t. A tempó? Az bizony alig volt jobb a maraton általam tervezett iramánál, 6:30-nál.
A végére nagy nehezen azért a Napot is sikerült felkelteni. :-)
A frissen aratott búza tarlóján százasával nyaraltak a varjak. Finom ingyen reggelit találtak, de a futás után az enyém is fenséges (igaz, nem ingyen) vol:
zabpelyhes bélflórás kefir mézzel, banánnal és őszibarackkal. Kóstold meg, nagyon jó! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.07.27.
Hajnali sörök
Kilométerszaporítós 10 km.
Egy férfi mosolyogva odaszólt a biciklijéről:
- Gyerünk! Messze van még Budapest!
Erre én:
- Különösen akkor, ha erre futok! :-)
Hajnali 5-kor már hárman ültek a Non-stop bolt előtt. Egyik kézben cigi, a másikban sör, és alig morogtak vissza valamit köszönésképpen.
1 óra múlva, mikor visszafelé futottam, már mosolyogva üdvözöltek. Mi változott közben? Én lefutottam addigra közel 10 km-t, ők elszívtak pár cigit, és elkezdett hatni a sörük. És ez így megy majdnem minden reggel. A "törzsgárda" gyakran napközben is ezt csinálja. Azon merengtem, hogy hol, mikor alakul ilyenné egy ember élete?
Akkora köd volt a kanális és a Duna között, hogy a jegenyefák csúcsa látszott csak ki belőle, ezért a belváros felé vettem utamat. Jobban jártam, mert a Petőfi-szigeten csak bokáig érő köd fogadott.
Úgy látszik, ma reggel a sör volt a legerősebb motívum, mert a szigeten az út közepén egy magányos sörös doboz talpára állítva jelezte, hogy a gazdijának az éjjel arra már nem maradt ereje, hogy 10 m-rel odébb a kukába dobja.
Olyan párás volt a levegő a szigeten, hogy előtte is, utána is 1 perccel gyorsabb (6 perces) kilométereket futottam, mint ott.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.07.26.
A Dunánál
Hajnali testébresztős 10 km.
Az első felében olyan bámészkodós-fényképezős-kocogós futás.
Mágikus erőmmel ma reggel ismét sikerült megállítani és eltéríteni a közeledő vihart. Pedig fenyegetően közeledett dél felől.
Mivel a Duna-partra érve eszembe jutott A Dunánál című vers ("A rakodópart alsó kövén ültem...", az egyik kedvencem volt a gimiben), ezért lefutottam a Duna-híd lábához, és lefényképeztem egy ilyen alsó követ. Erő és méltóság áradt a hömpölygő folyamból. Ahogy József Attila írta: "zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.".
A töltésre visszaérve a második 5 km-emen egy rakás 100 m sprint + 50 m lassú, csak hogy érezzem, hogy élek.
Erre még a fecskék is felébredtek.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.07.25.
Azt a pacsirta-kakukk-rigó-fülemüle dal nélküli rézhajnalát!
Hétfő van...
Hétfő van?
Hétfő van! :-)
Zavard össze a világot, és mosolyogj hétfőn reggel! :-) :-) :-)
Testébresztő 10 km. Jó kis lábizmot erősítő, homokos úton. 63 perc alatt.
Hajnali 5-kor még majdnem sötét volt, de már 22 fok. Fullasztó volt a meleg, szinte megállt a levegő, a madaraknak se támadt kedvük benne röpködni.
Már hetek óta nem futottam az északkeleti átjárómon, erdő-mezőn Bajaszentistván és Érsekcsanád közt. Most arra támadt kedvem.
Mindjárt az út elején friss nyúl, őz, szarvas lábnyomok.
De hová lettek az én madaraim?!?
Se a pacsirta a mezőn, se a megszokott erdei madárkórus a fák között. Szinte halotti csend. Tán elmentek nyári szabadságra?
Egyszer csak az erdőből szarvasbőgés hallatszott. Arrébb két fácán rebbent fel előttem a bokor mögül. Egy őzet is láttam. Szóval azért volt ott élet! :-)
Bent az erdőben a július eleji vihar tartós nyomokat hagyott. Kidőlt, kettéhasadt fák, letört és már elszáradóban lévő ágak jelezték pusztító útját.
Félúton járva a Duna felől égmorgás hallatszott. Már megint el akar kapni a vihar?!
Ma azonban én győztem. Hazaértem eső előtt. Annyira, hogy végül el is kerülte a házunkat a zuhi.
Katona Bea figyelmébe ajánlva visszafelé találtam egy nyári alma fát! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép hetet kívánok!
2016.07.23.
Végig ugyanolyan lazán
"Egész úton hazafelé
Azon gondolkodám,
Hogy' futottam félmaratont
Ugyanolyan lazán." :-)
A szokásos hétvégi hosszú.
Az első felét 6:15 körüli, a második felét (addigra már jól befűtöttek felülről is) 6:30 körüli km-ekkel.
21 km után kipróbáltam, hogy tudok-e még a végén 6 percen belüli km-t futni. Tudtam. Így lett a végén 24 km. :-)
Induláskor a kanális vizén még a Hold fénye tükröződött. (Vigyázat! Lopják a sajtot! Napról napra egyre kisebb.)
A Sugovica gyorsan apad, még egy-két nap és a fürdőzők (köztük a nagyobbik unokáim) örömére újra lesz homokos part. A vadkempingezők sátrai és csónakjai is szaporodnak, az áradás elvonultával újra tarkává varázsolták azt a partszakaszt.
A 24. km végére már jól befűtöttek az égiek, és egyre párásabb lett a levegő. Nem fáztam. Zuhi lesz?
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép hétvégét kívánok!
2016.07.21.
Ma hajnalban már megint nem bírtam magammal.
5:11-es utolsó km.
De ez is kevés volt, mert az 54:56-os idő 4 s-al elmarad a legjobb 10 km-emtől.
Ha nem állok meg a második 5 km-en 2 fényképet is készíteni, akkor meglett volna a csúcs is. Egyszerre a kettő nem megy. (Érdekes, a második fénykép készítése közben mondta is egy férfi mosolyogva, hogy szaporodnak a másodpercek! Ő volt az égi jel? :-) )
Tudom, a "Ha..."-val kezdődő mondatok a vesztesek mondatai, én mégis győztesnek érzem magam. Azért is, mert 5 km-en viszont 4 s-et javítottam, és 26:48 lett a csúcsom. :-)
A Sugovica partján reggel 6 körül egy fiatalember éppen a cáparuhájába bújt bele. Flander Marci Ironman bajnokunk volt. A 3 km-es úszást kezdte. A nagy bajnokok korán kelnek.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.07.20.
Lopják a sajtot!
5 km-en át lassú testébresztős kocogás, majd 5 km-en át pulzusugráltatás (100 m sprint, 100 m lassú).
Volt benne néhány 24 másodperces 100 m és 5 percen belüli km is.
Micsoda tartalékok vannak bennem! A második 5 km-t 3 perccel gyorsabb átlaggal futottam, mint az elsőt! Így belefértem az 1 órába.
Ma hajnalban kakaskukorékolás, fecskeröpködés, kacsaúszkálás.
Valaki nagyon szeretheti a sajtot, mert napkelte előtt még egy hatalmas kerek sajt virított a délnyugati égbolt alján, és mire futni mentem, valaki gyorsan lelopta azt onnan. Ebben az országban még azt is ellopják?!?
A Sugovica-part viszont ismét gyönyörű volt hajnalban!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.07.19.
Hajnali ébredés
Gyönyörű reggel, friss levegő, enyhe szellő, lustán felkelő Nap, még lassabban ébredő város, a Sugovicán semmi homokpart, vígan úszkáló vadkacsák.
Egyenletes első 5 km, 10 db 100 m-es sprinttel tarkított második 5 km. Hogy felébredjek.
1 óra mocorgás. Jól esett.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép napot kívánok!
2016.07.17.
A ma reggeli mind a 21 + 1 km-emet Andi Mné N részére ajánlom.
Hogy én micsoda mázlista vagyok!?!
A mai futásom közben a csütörtök reggeli katasztrófafutás tetthelyére érve döbbentem erre rá. Miből?
1. Hogy azokban az őrült percekben a Belvárosi Templom cserepei éppen nem az én fejemen törtek szét.
2. Hogy a Nagy István Képtár kerítése melletti fák öles ágai a kerítésre és nem a fejemre zuhantak.
3. Az egész városban földből kitépett, kettéhasadt évszázados vagy éppen fiatal fák sorakoznak. Van dolguk a romeltakarítóknak.
4. Ma korán reggel nem esett az eső, mire befejeztem a futást és megfürödtem a 22 km után, újra esni kezdett.
Honnan jön ennyi víz?
A Sugovica partjáról ismét eltűnt homokpart jelzi, hogy már megint a víz az úr.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok! .-)
2016.07.14.
A katasztrófafutás az még nem biztos, hogy katasztrofális futás
Avagy Ének az esőben.
Futottál már viharban? Emlékezetes maradt, ugye?
Ami elmaradt – pedig akkor nagyon készültünk rá – az októberi Spar Budapest Maratonon, az megtörtént ma kora reggel Baján.
Ha a hét 4. napján már a negyedik 10 km-es futásodnak indulsz neki, akkor se hidd azt, hogy a futás az egy unalmas dolog.
Fél 6 után indultam el. A Nap akkor még kíváncsian dugta ki fejét néhány sötét felhő mögül, hogy megnézze, az éjjeli csihi-puhi dörgős tűzijáték milyen károkat okozott.
A látóhatár alján észak-nyugat felől már csúnya, sötétszürke felhők kezdtek gyülekezni. A Nap ijedten el is bújt előlük.
Na, jól van, akkor csak addig futok be a városközpont felé, amíg el nem kezd esni, utána megfordulok, és spuri haza.
Majdnem 4 km-nél jártam már, amikor egyértelműen látszódott, hogy nem jutok el 5 km-ig, hogy oda-vissza összesen most is meglegyen a 10 km.
A főtér sarkához érve ugyanis egyik pillanatról a másikra olyan viharos erejű szél kerekedett, hogy a sétáló utcában lévő szórakozó helyek előtti utcai székeket játszi könnyedséggel, megsárgult falevelekként sodorta magával. Felborította a reklámtáblát is, járművestől.
A pékség fehér köpenyes hölgy dolgozói is kétségbe esve rohantak ki az utcára, és elkezdték kergetni a székeket. Muris jelenetek voltak.
Az eső meg úgy szakadt, hogy pillanatok alatt tetőtől talpig bőrig áztam.
A Nagy István Képtár melletti fákról akkora ágakat tépett le a szél, hogy hirtelen úgy éreztem, könnyen életveszélybe is kerülhetek. Az eső vízszintesen verte, keményen, csípősen ütögette az arcomat, egy igazi katasztrófa filmben éreztem magam.
A Jelky tér sarkához érve a viharos szél hirtelen úgy meglökött, alig bírtam talpon maradni.
A vasúti alagútnál egy autó hátulról annyira beterített az útszéli hatalmas tócsából felfröccsenő vízzel, hogy a fejem tetejéig vizes lettem. De mit számított ez már akkorra! A zoknitól a fejem búbjáig csupa víz voltam. (Még szerencse, hogy a hajam nem lett vizes, mert ugye az nincs.) Máskor bizonyára szidtam a volna az autóst, de most eszembe jutott a dal, és inkább azt kezdtem el énekelni: (Ezt ősszel az esős maratonra készülve többen terveztük együtt futva énekelni, de most lett aktuális.)
„I’m singin' in the Rain”
Komolyan élveztem! :-)
Az okostelefonomat a kezemben vittem (a tokját sajnos szokás szerint otthon hagytam, hogy könnyebb legyen majd fényképezni), így most a póló alá dugva tartottam, hogy ne ázzon át, és futás közben percenként csavartam ki a pólóból a vizet. Mire 20 perc múlva hazaértem, így is már eléggé rekedten mondta a tempót.
Felgyorsultam rendesen, szép kis 6 percen belüli km-ek kerekedtek, a runkeeper szerint a második leggyorsabb távomat futottam 7-9 km-en. Mert ugye ma nem lett meg a 10 km, csak 8. De legalább túléltem! :-)
Örökké emlékezetes marad!
A feleségem izgult értem otthon nagyon, mert ez a vihar persze a szobából is látszódott, és onnan is csúnyának tűnt. Fákat, villanyoszlopokat csavart ki a környékünkön a szél, és fél napig nem volt áram.
Így aztán a zuhanyozás is a sötét fürdőszobában, furcsán tapogatózva történt. Tulajdonképpen felesleges is volt zuhanyoznom! Hiszen csurom víz volt mindenem előtte is. :-)
És a cipőm? Még mindig folyik belőle a víz, de legalább gyönyörű tiszta lett - igaz, legalább 2 napig száradnia kell.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.07.13.
"Baja-bícs" hajnalban
Már reggel 6-kor 23 fok volt, és pára. Nem csúcsjavítós körülmények 10 km futáshoz.
A Sugovica partján az előző napi műalkotások - homokvárak formájában - még ott sorjáztak a fürdőzők utáni maradékot kereső és találó dolmányos varjak valamint a reggelire inkább friss halat kutató vadkacsák között.
Ha nem vagy túl fiatal, akkor még biztosan emlékszel a régi slágerre:
"Mikor gyermekfejjel homokvárat építettem én,
Csinos szökőkúttal, alagúttal szépítettem én," (Apostol együttes)
Tegnap mi is építettünk néhányat a nagyobbik unokáimmal.!
Olyan csábító volt az elmúlt egy hétben csökkenő vízállás miatt újra kibukkant és jelentősen megnőtt homokpart, hogy nemcsak fényképezni mentem le a víz mellé, hanem futottam is egy jót (kb. 500 m-t) a nedves homokban is. Erősíti az ember lábát rendesen! Tudtad, hogy mindezt mezítláb csinálva még egy jó antioxidáns szint növelő program is? :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.07.12.
Nyomok
Időnként az embert a kis dolgok is boldoggá tudják tenni. Hát még a nagy dolgok! :-)
Ma a nyomok hajnala volt.
Nyomok az égen. (Vagy 20 fehér kondenzcsíkot számláltam meg futás közben az ébredő Nap felőli égbolton.)
Nyomok a földön. (A kanális töltés homokja ezernyi állatnyommal volt tele, az egyiket le is fényképeztem. Ilyent még nem láttam. Mint egy lánctalpas, de csupán 1,5-2 cm széles talppal. Mi lehet ez?)
Nyomok, nyomok. Mindenütt nyomok. De az volt a legizgalmasabb, hogy én mikor nyomok! :-)
Jártál már így?
Futás előtt nyomtam egy entert. Túl kicsire sikerülhetett, mert a második km-en újra megindultak a "szülési fájások". Előbb 10, majd 5, aztán 2 és 1 percenként. Biztos, ami biztos, kinéztem magamnak egy töltés melletti kukoricatáblát is. Szerencsére már jó magasra nőtt a kukorica.
Az 5. km környékén úgy tűnt, hogy megúsztam, de a 6. km-en újra nekikezdte. De akkor már rögtön 5 perc alatti ismétlődéssel indult. Igyekeztem úgy futni, hogy a súlypontom szinte ne is emelkedjen. Az utolsó km-en már úgy - olyan laposan - futottam, mint a sífutók.
Mekkora öröm volt, amikor egyben hazaértem! :-)
A ma hajnali 10 km-es futásom közben sokféle nyommal találkoztam (birkák, kecskék, libák jártak arra előttem a töltésen). Egy száz fős seregélycsapat nagy lármával repült át felettem, és egy lompos farkú róka is megijedt tőlem.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.07.11.
Hajnali 10-es egy több napos tészta (és egyéb) parti után
Ez a hétvége nálunk nem a mozgásról, hanem a barátságról szólt.
Kivágtuk a 21-et: a kertünkben ennyien ünnepelt együtt a Bajai Halfőző Fesztivál alkalmából 2 évestől a 69 évessel bezárólag több generáció.
Közülünk a nagyobbik fele 20 évvel ezelőtt is részt vett az első nagy bajai halászléfőző banzájon is. Akkor is én főztem nekik halászlét, azóta is így van ez. Mondtam a vendégeinknek, hogy még 40 évig vállalom. :-)
Többeknek ígértem a múlt héten, hogy a neten küldök majd nekik is a finom halászléből. Hát tessék, csatolom! :-)
A szombat délelőtti séta során véletlenül (?) összefutottam régi kedves tanítványommal, Gáborral és az ő helyes kis családjával, akikkel Svédországból jött haza pár napra. Véglegesítettük akkor, amit a Facebookon már terveztünk: hétfőn hajnali 5-kor nekivágunk együtt egy 10 km-es Nagy-Pandúr-sziget körnek.
Így is lett!
A hétvégi banzáj nyomait még nagyban takarították a városban. Volt mit...
Egy kellemes, beszélgetős, Napot felkeltős 10 km az enyém. Gábornak még több lett, mert utána a Sugovica partján ő még nosztalgiázott több km-t egyedül is. Nekem viszont igyekeznem kellett haza, mert a hétvégén 3 hétre itt maradtak nálunk a nagyobbik unokáink, és fél 7 körül már ébredeznek.
Megvolt a testébresztés, hamarosan folytatjuk a kicsikkel egy jó kis rollerezéssel. :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.07.08.
Baján már több tonna hal reszketve várja hétvégi sorsát!
A mai futásom egy se-se-se futás volt. Egy összeragasztott félmaraton. :-)
Ma hajnalban 10 km-t akartam futni. 21 lett. Maradhat? :-)
Az első 3 km-en 5:20-as átlaggal repültem. Aztán bent a városban eszembe jutott, hogy a hétvégén 20 vendégünk lesz a bajai halfőző fesztiválra.
Így könnyen lehet, hogy se szombaton, se vasárnap nem lesz időm lefutni a szokásos hétvégi hosszút. Azaz 10 km-nél hazaérek, tankolás, és irány még 11 km!
Így is lett!
A félmaratonra gondolva a három gyors km után (nehogy túltoljam a biciklit) visszavettem a tempóból, de azért az első 10 km így is megvolt 59 perc alatt.
A telefonom azonban a 12. km-en lemerült, így utána se időmérés, se sebességmérés, se fényképezés. Jött közel 10 km-en át a se-se-se futás.
Onnan kezdve új dimenzió nyílt előttem: kütyük nélkül futni! :-)
Remek volt! Semmi sem vonta el a figyelmemet a gyönyörű, élő környezetről, a magam benne elfoglalt helyéről.
Jó kedvemben előbb 1000, majd 500, aztán 300, a végén már 200 m-enként lenyomtam egy-egy 100 m-es sprintet. Olyankor könnyű lábakkal szálltam mint a sas! 60 évesen!
Élveztem, hogy élek! :-)
Nemsokára jönnek az első vendégek. 20 vendégre és persze magamra főzöm szombaton este a finom bajai halászlét. (Tésztaparti utólag. Futás legközelebb hétfőn hajnalban.)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép hétvégét kívánok!
2016.07.07.
Állati kalandok
Kellemes, hűvös hajnal, 13 fok, szélcsend, üde, tiszta, friss levegő. Ideális futóidő! :-)
A tervezett maraton tempójában egy testébresztő 10 km.
Messziről nyugtalanul néztem, hogy kint a határban az egyik elkerített telepet - gyakran hangos ugatással - őrző három nagy fehér komondor közül az egyik kint, a bekötő úton sétál. Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de nekem valahogy jobban tetszenek a kerítés túlsó oldalán. Mikor odaértem, fél szemmel rásandítottam, hogy lássam a szándékát, de folytattam az utamat. Ő biztos megérezte az én jó szándékomat, mert mikor elmentem mellette, nem morgott, hanem csatlakozott hozzám a futásban. Azért nyugodtabb lettem, amikor nemsokára úgy döntött, hogy visszamegy! :-)
A Duna-parton elkapott a méltósággal hömpölygő víz csodálata, és féltávnál lebotorkáltam a köveken a vízpartra.
Az egyik nagy kő megbillent alattam, és én kis híján belepottyantam a Dunába. A töltésre visszamászás közben pedig egy hajnali nyugalmában megzavart szúnyog bosszúból jó nagyot csípett belém. Na, hol?
Odébb már megint nem volt esélyem az úton átszaladó nyúl ellen. Hogy tud a nyúl ilyen gyorsan szaladni? A feleségem otthon megadta a választ:
Négy lábbal sokkal könnyebb. :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.07.06.
Szoftverhiba?
Ma korán reggel szégyenlősen elbújt a Nap a felhők mögé, nem engedte, hogy vöröslő pizsamájában lássuk.
Aztán miután jobban kinyitotta a szemét, és átöltözött, csak megmutatta a fényesebb reggeli ruháját is. :-)
Mire a Sugovica partjára értem, a piacosok már kipakolták áruikat (megyünk is nemsokára bevásárolni), egyébként meg lassan, álmosan ébredezett a város.
A benzinkút melletti pékségből messzire kanyargott a friss kenyér csábító illata, és egy megkésett hársfa is megpróbált versenyezni vele, de már nem volt esélye. Majd jövőre, júniusban.
Már csak 3 hónap van hátra a Spar Budapest Maratonig, ezért elhatároztam, hogy a ma reggeli 10 km-et a maratonra tervezett 6:30-as km-ekkel futom. Ment is ez jól a táv nagyobbik részén, aztán a hetedik km-en elromlott bent valami. Biztosan szoftverhiba történt. Egyszerűen maguktól elkezdtek hosszabbak, magasabbak, szaporábbak lenni a lépteim, és azt vettem észre, hogy sorban futom a 6 percen belüli km-eket!. Ilyen is ritkán van, hogy a második 5 km-t 2 perccel hamarabb futom le, mint az elsőt! :-)
A Sugovica partján romjaiban még látható óriás homokponty után a főtér sarkán most már egy jókora farakás is jelzi, hogy Baján hamarosan nagy esemény lesz. :-)
Ez nem én vagyok. Csak a tükörképem.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.07.05.
Fázott a fülem!
Még hogy hőség van?!? :-)
A mai futásomnál fázott a nagy, elálló - ámde nem vörös - fülem, és didergett a karom! Igaz, már hajnali 5-kor mentem a szokásos 10 km-re, de azért akkor is rég volt már ilyen.
Kárpótlásként bőségesen meglett a jutalmam mára is:
- a fák közt az erdei útra beszűrődő napfény varázslata
- két szarvas (egyikük a fényképen is látszik fent az út közepén)
- két nyuszi
- 4 búbosbanka
- 1 pacsirta
- 1 gólya és sokan mások.
Gólyamama már 5-kor ment a piacra beszerezni a friss reggelit a családnak.
A homokos erdei út nyúl tappancsokkal, őz patákkal, cserebogár lyukakkal, fácán nyomokkal volt gazdagon megterítve.
Úgy látszik, az erdei madárkórus nyaralni ment, vagy még szundikált, mert a szokásos helyen meglepő csend fogadott. Se kakukk, se fülemüle, se rigó.
A fák lombja között beszűrődött a felkelő Nap egyre erősebb fénye, amely aranyszínűre festette a gabonatáblákat. Több helyen már az aratás utáni friss tarlóillat takarta be a tájat.
A ma hajnali 10 km-emet azoknak a kicsi unokáimnak az egészségére ajánlom (most igen nagy szükségük van rá), akiknek a lagziján táncolni akarok az ifjú párral.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép napot kívánok!
2016.07.03.
Van olyan, hogy a jó láb helyett örül az ember a lólábnak is
A ma reggeli félmaraton közben az átlagosnál gyakrabban jutott eszembe az álmom, amiért 60 évesen is rendszeresen futok. Ma az adott erőt.
A hosszúra nyúlt német-olasz 11-es párbaj miatt későn fekvés, de azért hajnali kelés. A 21,1 km-es táv első harmadán a vékony felhők mögül fáradtan sütögető Naphoz illően én is bágyadtan bóklásztam. A már sárgán tündöklő napraforgó tábla sem ébresztett fel.
A tempóm csak némi jóindulattal volt nevezhető futásnak. Az egyik biciklis oda is szólt kedvesen mosolyogva, hogy „Gyorsabban!”. Csak annyit válaszoltam neki, hogy még 40 évig csinálom, be kell osztani az erőmet. :-)
Aztán pár km-en át egy hadirokkant reumás csigához méltó csoszogás, majd a szelek szárnyába két kézzel kapaszkodva kocogás.
Az út szélén lesben álló trafipaxba mosolyogva integettem, nem volt olyan veszély, hogy gyorshajtás miatt lefilmeznek.
A 15. km után a Sugovica partjára érve már vakítóan csillogó víztükör fogadott. A gyönyörű látvány egy kicsit fel is gyorsított, már szinte futottam. :-)
Szerencsére a lábaim – mint a jó ló – hazataláltak maguktól is. Ma a jó láb helyett örültem a lólábnak is.
Remélem, ma este a francia-izland meccsen már nem lesz hosszabbítás.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép vasárnapot kívánok!
2016.07.01.
Halihó! Itt a július, a nyár, sokak számára a szabadságok hónapja.
Július elsején mindig ez a régi sláger jut eszembe: Július.
https://www.youtube.com/watch?v=0JnAXU_Utck
Magyarul Poór Peti énekelte.
„Július tüze égett, két karom ölelt téged.” – ismered?
(Az eredeti egy olasz dal: Luglio - Riccardo del Turco)
Ma hajnalban megerősödött bennem, hogy mi is kell legjobban a futáshoz.
Persze az akarat meg a lábad! No jó, de utána? :-)
A ma hajnali 10 km-es futásom során újra megbizonyosodtam arról, hogy oxigén.
Ugyanis akkora köd volt a Nagy-Pandúr-sziget közepén, hogy tejfehérbe borult a táj. A fák - ha nem is ködsapkába öltöztek (mert azért a fa tetejéig nem ért fel a ködlepel), de - ködsálat tekertek a nyakuk köré, és a fehér ködlepellel szemérmesen eltakarták testük alsó részét is.
Csodálatos volt a hajnal!
A Sugovica partján már szép számban sátorozók még békésen szundikáltak.
Láttam egy olyan pici sátrat is, amilyen nekem volt egyetemista koromban, ami nagyon jól bevált a későbbi dunai kenutúrákhoz is, mert kicsi helyet foglalt el a kenuban. (Na jó, csak hason kúszva lehetett bemászni belé aludni, de 50 km evezés után már nem azt keresed, hogy milyen puha-pihe ágyikót találsz, hanem örülsz, hogy ledőlhetsz, nem kell altató sem.)
Az erdőbe érve vidám és hangos madárkórus üdvözölt - mintha tényleg nekem készítették volna szebbnél szebb dalaikat.
Az erdő tényleg egy oxigéngyár! Oda nem hatolt be a köd, ott bent volt rendes (oxigénben gazdag) levegő, így ott már futotta 6 percen belüli, sőt a végén 5:30-on belüli km-re is.
Ahogy kezdett beszűrődni a Nap fénye a fák lombjain keresztül, csodálatos színekben pompázott az erdő!
Éreztem, hogy élek. Felébredtem.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép napot kívánok!
2016.06.30.
Búcsú a júniustól.
Ma hajnalban 10, összesen 231 km-rel. (Már majdnem 200 km-rel előre vagyok az éves - stílszerűen 2016 km-es - terv időarányos részéhez képest!)
Ma a dombozást gyakoroltam:
"Fenn a csúcson és lenn a völgyben is jártam."
https://www.youtube.com/watch?v=enpwil79hkA
450 m dombról le, aztán 450 m vissza. A bajaszentistváni kanális hídra vezető rendes kis lejtőn.
Ezt 10-szer, plusz még azért kellett a 10 km-hez még egy 1 km-es sík terep is (ami van erre bőven, elvégre az Alföldön lakom).
Mindezt 75-85% közti pulzussal.
Az elején nem tudtam, hogy mennyire fogom bírni a dombot, így óvatosan kezdtem, de a végén már 6 percen belüli km-ek is voltak.
A mai extra jutalom:
- a hajnali mező illata
- egy hattyúcsalád a kicsinyeivel a kanálisban
- sárgán virágzó napraforgó tábla
- láthattam, hogyan kúszik egyre magasabbra az égen a felkelő Nap.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.06.28.
Van olyan, hogy az ember nem bír magával! :-)
Ma futás közben belém bújt a kisördög. Mi lenne, ha?
A végeredménnyel kezdem: óriási egyéni csúcsot javítottam ma 10 km-en (54:52), és közben 5 km-en is (26:52)!
Ha érdekelnek a részletek, itt megtalálod:
A ma hajnali futásomat elmosta az eső. (Igazából nem esett nagyon, de nem volt kedvem esőben elindulni.)
De aztán reggel, amikor elállt, már indultam is futni a szokásos 10 km-re. Az eső és a hidegfront után tiszta volt a levegő, kellemes hűvös, borús idő, 18 fok, enyhe szellő - szóval ideális futóidő.
Már az első 500 m-en éreztem, hogy ma valahogy olyan könnyűek a lábaim.
No, mit bírtok? - kérdeztem tőlük.
5:14-es 1. km.
5:19-es 2. km.
Ez igen! Ha ezt így bírjátok, akkor nézzük, mit bírtok 5 km-en!
Jóval 5:30-on belüli átlagot!
Na jó, akkor nézzük, mit bírtok 10 km-en! Bírjátok-e még ezt a tempót? Úgy éreztem, hogy ebből bizony jó kis egyéni csúcs lehet 10 km-en is. Akár 56 percen belül is. Ha bírom a tempót. Pulzus? Azt most nem is figyelem, mert szerencsére nem raktam fel a pulzusmérőt.
A 6. km-en érezhetően kezdtem lassulni, és akkor eszembe jutott Éder Anita Zizi nekem szánt tavaszi jóslata. Amikor 7 percet javítva az addigi legjobbamon 2:06 alatt futottam egy félmaratont, azt írta, hogy ha egy kicsit kilépek a komfortzónámból, akkor meglesz az a 2 órán belüli félmaraton is! (Amire én - korábban - gondolni sem mertem. Azóta most már azért mocorog bent a fejemben a gondolata.)
No, nézzük akkor azt a bizonyos komfortzónát! :-)
Fogat össze, levegőt be, tekintet előre!
A 10. km volt a kritikus, mert abból az első 500 m egy rendes nagy dombra fel.
Még jó, hogy nem hoztam magammal pulzusmérőt! Kiakadtam volna magamra biztos! :-)
Az utolsó – sík – 500 m-en még egy jókora sprint, mert látszódott, hogy akár 55 percen belüli 10 km is lehet ebből!
Az lett! 54:52 (5:29-es átlag kilométer)
Sikerült! És még csak nem is fájt!
Lehet, hogy több is van még abban a komfortzónában elrejtve? :-)
A végén - mint a zsoké a győztes lovát - elégedetten paskoltam meg a lábaimat (és a szívemet) a kezemmel.
Mitől lettem ilyen jó?
1. Megfelelő időjárás.
2. Hónapok óta plank gyakorlatok (is).
3. AKARTAM a csúcsjavítást. :-)
Ma még fényképeket sem készítettem közben, mert ilyen csúcsdöntögetős kedvem volt, amikor minden másodperc számít.
Nem vagyok egy időeredmény hajszolós futó, a futás által adott jó érzésért, a szabadságérzetért futok.
De azért azt kívánom nektek, hogy majd amikor 60 évesek lesztek, éljétek meg ezt a jó érzést, ami nekem ma megadatott! (Az a néhány ember pedig, aki már elmúlt 60 és fut, az úgy is tudja. :-) )
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok! :-)
2016.06.25.
Brexit, boys vagy Backstreet Boys?
Szombat hajnali 4 óra 45 perc. Ébredező természet. 22 fok árnyékban. (No persze könnyű volt árnyékban indulni, hiszen addigra a Nap még fel sem kelt.) Országos rekord meleg hajnal.
Indulás futni!
Egy félmaraton volt a mai adag.
Nem fáztam már hajnalban sem!
Egy – fogalmazzunk nagyon pozitívan – fegyelmezetten lezajlott, szép pulzuskontrollos futás volt, 75%-80% közti pulzuson. (Nekem ez 130 alattit jelent.) Az utolsó km-en már lógott a nyelvem, mint a kutyámé napok óta.
Közben 10 km-nél és 16 km-nél itatás, 10 km-nél és 14 km-nél etetés. (Csak banán, mert induláskor vettem észre, hogy a múlt vasárnapi 30 km-es futás közben kifogyott a szőlőcukor készletem.)
Én futottam át elsőként a mai bajai triatlon verseny célvonalán!
(Ma kora reggel, úgy 17 km tájékán jártam a futásomnak, amikor a Sugovica partján találkoztam Bajai Petiékkel, akik akkor építették a verseny pályáját.)
Futás közben azon gondolkodtam, mennyire szabad beengedni az én hétköznapi világomba az alapvetően a brit vidéki nyugdíjasok szavazatai miatt kialakult új helyzetet.
BREXIT.
Előző nap, június 23-án, pénteken („Fekete Péntek”?) kora hajnaltól egész nap követtem az eseményeket, a kommentárokat. Az európai embert - britettet nem brittet egyaránt - most megint ijesztgetik. Zajlik az újabb félelemkeltés. Hogy ez lesz meg az lesz. "Ne hidd, hogy téged nem érint!" -harsogja a média.
Mi is történt?
Pár éve egy Cameron nevű brit politikus mindenáron meg akarta nyerni a választásokat, és beígérte az EU-ban maradásról való népszavazás lehetőségét. Akkor megnyerte, most megkapta. Visszahullott rá. Miért kellene őt sajnálni?
Esik a font (és persze a forint) árfolyama? Igen.
A sokak által nem szeretett (irigyelt?) Soros György megint nyer egy rakás pénzt a következményeken? Persze. Ért hozzá. Más is befektethetett volna (persze, ha lett volna neki mit, és lett volna mersze) pár nappal korábban egy rakás pénzt aranyba.
A legfontosabb, legjelentősebb dolgokban számomra mi lesz a változás, az újdonság? (Persze, kinek mi a fontos!)
Nézzük, mi volt ma másképp?
Nem élek? - Dehogynem! Sőt! Érzem is, hogy élek! :-)
Talán nem maradtak lábaim, amin futni tudtam volna? - Dehogynem! :-)
Nem egészségesek, nem fejlődnek szépen az unokáim? – Tudják azok a dolgukat! :-)
A gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek? – Ez zajlik sajnos a világban már régóta, nincs ebben semmi újdonság.
Nem kelt fel a Nap? – Dehogynem! (Sőt, aludhatott volna még nyugodtan tovább.)
Nem érett tovább a búza? Nem lesz mit enni? – Hiszen már sárgán aranylik a búzatábla!
Nem nőtt tovább a napraforgó? – Dehogynem! Fél métert is, mióta utoljára arra jártam. Lesz bőven magja, jut majd belőle étolajra is a főzéshez.
Nem találkoztam útközben őzekkel? - Hárommal is! Olyan kecsesen ugráltak, szökkentek, hogy öröm volt nézni őket! :-)
Nem daloltak a madarak az erdőben? - Már hajnalban valóságos madárkoncert fogadott. Biztosan egy nyári szabadtéri programra gyakoroltak.
Neked is megvannak ugye a fontosságaid?
Az emberek gondolkodását, hétköznapi döntéseit alapvetően a félelem (valamitől) vagy a vágy (valami iránt) határozza meg. (Írok erről részletesebben a könyvem önfejlesztés fejezetében. Érdemes elolvasnod!)
A mindenkori hatalom (igaz, különböző mértékben) el is követ sok mindent, hogy az emberek bizonytalanság érzetét, félelem érzetét növelje, hogy aztán a megmentő szerepét elhitesse velük. Hogy nem kell félni, majd a hatalom megvédi az embereket. És ezt sokan el is hiszik. Hogy az ő életminőségük nem saját magukon múlik.
Ne feledd: a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál!
Én nem hagyom, hogy az én életemet a félelem vezesse. A tiédről te döntesz. Te hagyod a magadét?
Szóval akkor mi legyen a téma:
Brexit, boys vagy inkább Backstreet Boys?
Nekem inkább az utóbbi. Hallgasd a zenéjüket, ha szereted!
Ha nem, akkor másét. Foglalkozz a te fontosságaiddal.
Backstreet Boys - I Want It That Way
https://www.youtube.com/watch?v=4fndeDfaWCg
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok! :-)
2016.06.23.
Ráfért már erre az országra egy kis (nagy!) közös boldogság!
Bár reggel fél 6-kor már 21 fok volt a Sugovica partján, azért a magyar csapat továbbá Dárdai és Storck, az egész stáb - akik bámulatosan rövid idő alatt megtanították a mieinket a német precizitással, szervezettséggel, fegyelmezettséggel CSAPATként játszani - tiszteletére a ma hajnali futásomnál rátettem +2 km-t a szokásos 10-re.
Bent a városban fél 6 körül találkoztam még piros-fehér zöldre kifestett arcú, félig kómában bóklászó fiatallal. Rám mosolygott, én meg vissza. Egy fél mosolyból megértettük egymást.
1966-ban kis srácként üvöltöttem a magyar-brazil VB meccsen háromszor is, hogy GÓL!!!!!! Tegnap este mit kiabáltak az unokáim velem együtt a magyar-portugálon? Hát persze, hogy: GÓL! GÓL GÓL!
A fiam - eddig - egész életében nem érezhette át ezt, most már - ő is felnőttként, sőt apaként - igen. Remélem, az ő gyerekeinek (az én kicsi unokáimnak) nem kell majd évtizedeket várnia erre.
Csoportelsők lettünk! Ki gondolta volna ezt az EB előtt?!?
Egy közösségnek szüksége van a közös örömökre (most a magyarok többségének van is oka rá). Hogy a nehéz időszakokat is könyebben átvészelje. Mert minden elmúlik egyszer.
Hány vadkacsa lustálkodott ma kora reggel a Sugovica partján? Hát persze, hogy 3! (Le is fényképeztem őket gyorsan.)
Hány varjú ült a csónakkikötő dokkján egy rakáson? Hát persze, hogy 3!
Ha visszatér a középpályára a Gera-Nagy szűrő, akkor a belgák is kínlódni fognak ellenünk!
(Azért az a CR7 - bármilyen hisztis is - beférne a csapatunkba! Persze csak akkor, ha a szabadrúgásokat továbbra is Dzsudzsák rúgja!)
Ezután Kis Grófo is másképp fogja kezdeni a dalát:
"Magyar vagyok, magyar vagyok, magyarnak születtem!"
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.06.21.
A világ legnagyobb pontya
Ma hajnalban 10 km futás kevés volt ahhoz, hogy felkeltsem a Napot. (Sütni fog az még így is eleget, meleget.)
Cserébe viszont elhoztam nektek a világ legnagyobb pontyát. Nem ő a nap "fémpontya", hiszen homokból készült.
Baján, a Sugovica partján található.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép napot a leghosszabb nappalon!
2016.06.19.
Az októberi Spar Budapest Maraton jegyében
Egyéni rekordot állítottam fel abban, hogy egy hét alatt négyszer mentem el hajnalban futni.
Mára 30 km volt a terv. (Nincs mese, közeleg az októberi Spar Budapest Maraton! Hetente egyszer kell legalább egy félmaraton, idén először most 30 km.)
Indulás napkelte környékén, 5 órakor.
Útvonal:
Baja-Érsekcsanád-Sükösd a kanális töltésén, aztán Sükösd túlsó végén fel a faluba,
és a főutcán vissza,
Érsekcsanádon újra le a kanális töltésére, és ott vissza Bajaszentistvánra.
Sükösd és Csanád közt, a töltés egy részén a madár sem jár, és jó nagy fű volt, így a reggeli harmattól pár km alatt csupa víz lett a cipőm. Arrafelé nem ajánlatos hajnaltájt futni.
Frissítések:
Kaja: Kézben egy jókora banán (10 km-nél az egyik fele, 15-nél a másik) és szőlőcukor (20 km-nél a fele, 24-nél a maradék.)
Víz: 7 km-nél Érsekcsanádon a szabadidőparkban lévő ártézi kútnál,
utána reménykedtem abban, hogy Sükösdön is van még a főutcán artézi kút. Sajnos nem volt a korábbi kiskocsma előtt sem már. Ezért aztán egy-két szem meggyet futtában lekaptam több meggyfáról is. (Elnézést kérek, és utólagos köszönet a lakóknak, de életmentő volt.)
7 km után legközelebb csak 18 km-nél találtam vizet, ártézi kutat Érsekcsanádon.
(A múltkori futásomból ott már tudtam hol keressem, sőt találtam egy új lelőhelyet is a főúton. El kell ismerni, ebben jobbak a csanádiak a sükösdieknél.) Aztán 20 km-nél utoljára ismét a szabadidőpark kútjánál.
Így aztán – mivel 7 óra után már jó meleg volt (14 fokban indultam, 24 fokban értem haza), és a 25. és a 30. km között a Nap is előbújt az addigi napernyő mögül – az utolsó kilométereken bizony alig pihegtem már. Eszembe jutott Zakar Csaba, aki augusztus 13-án a tűző napon fogja lefutni a korinrosz.hu 80 km-ét, hogy mit fog érezni az utolsó km-eken.
Tempó:
Pulzuskontrollal 80%-on (130-as pulzussal) az első 15 km-en, kb. 6:30-as tempóban, a második 15 km-en gyakran kicsúszva a 7 perc/km-es tempóból is. Sőt az utolsó 4 km-en már csak 85% körüli pulzussal bírtam tartani azt is. Addigra már szikrázó napsütés, 24 fok volt. Bizony akkor már nagyon jól esett, frissítően hatott az enyhe szembeszél is!
Élmények, „jutalomfalatok”:
A hajnal, a napfelkelte varázsa égen és földön.
Egy Érsekcsanádon lakó gólya épp a reggelit készítette be a mezőről a családjának.
A kanális töltése melletti gazdag állatvilág részeként Sükösdnél még egy hattyú lelőhelyre is rábukkantam! Hattyú mama és hattyú papa békésen sziesztázott vasárnap reggel még szürke hátú kicsinyeivel.
Egy szürke gém szállt fel épp ott a csatornából méltósággal.
A birkanyájat arra jártamkor terelték ki a tanyáról a töltésre, de most lelassítottam, nehogy megint megkergessem őket, mint múltkor.
A kanális töltésén Csanád és Baja közt egy sötétszürke vízisikló siklott át előttem, és tekergés közben fenyegetően emelte fel fejét a magasba. (Lehet, hogy egy kisebb méretű kígyó volt?)
Milyen régi emlékeket is eltárol az emberi agy, és hogy elő tudnak jönni a „tetthelyen”!
Hosszú évtizedek után újra megálltam Sükösdön a régi Veréb tanyára vezető alvégi kanális hídon, és csak új zuhantak rám a fél évszázaddal korábbi gyerekkori élmények! 10 éves koromig ott laktunk alvégen a fűút mellett, és sokat jártunk le a hídhoz fürödni. Sőt! A 60-as évek első felében az asszonyok még gyakran ott mosták házi szappanjaikkal a ruhákat és a lepedőket is a kanálisban, és mi kisgyerekek lepedőkkel próbáltuk a víz szélén úszkáló kishalakat kimerni, megfogni. Gyakran sikerült is!
Kár, hogy a sükösdiek nem csináltak oda egy érsekcsanádihoz hasonló szabadidőparkot. A híd feletti öblöt most már hínár és békalencse borítja.
A fölvégi Bakos-híd már nincs meg a kanálison, de örömmel láttam, hogy a vízügynek az a szolgálati lakása még áll. Ott lakott annak idején anyai nagyanyám és mostoha nagyapám, aki megtanított kispuskával lőni. (Sajnos mindig a pár évvel idősebb unokatesóm, Béci nyert, ő nálam egy kicsivel jobban lőtt.)
Egy idő után már annyi fényképet késztettem nosztalgiából, hogy kezdtem félni attól, hogy lemerül a telefonom, és akkor nem tudom majd a végén, hány km-t futottam.
A reggeli melegben így is megbolondult egyszer a runkeeper. Futás közben azt állította, hogy én az előző 5 percben 0 km-t futottam. Szerencsére a km számláló azért ment tovább.
Tanulságok:
- Ezen az útvonalon 30 km-t futni nem egyszerű, nem is ajánlatos (csak ha vinnék magammal legalább fél liter vizet is, de azt nem szeretek cipelni magammal).
- Jól sikerült leragasztanom a mellbimbóimat, ezúttal nem esett le útközben a ragasztó, és így a végére az izzadtságtól mindig vizes póló nem is dörzsölte pirosra és nagyra. (Tényleg! Tudja valaki, hogy mire jó a férfiaknak a mellbimbó? A nőkét én is tudom!)
- A 30 km sokkal, de sokkal több, mint a félmaraton 21 km-e! (Melegben különösen.)
- Attól, hogy egyszer már lefutottam a maratont, a második maratomat is úgy kell előre tisztelnem, mint ahogy tettem azt tavaly az elsővel.
- Van idő még rendesen felkészülni a maratonra, de szűk 4 hónap van már csak odáig! Jól meg kell terveznem minden részletet, hogy a célomat (örömfutás a teljes maratonon) elérjem.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép nyári napokat kívánok!
2016.06.01.
Május: összesen 236 km futás (az idei legjobb hónapom)
Ma reggel ébredéskor belém hasít: Jézusom, már június van! A leghosszabb nappalok időszaka!
5-kor kelés, fél 6-tól 10 km-es futás.
Friss hajnali harmattól vizes fű és homok. 80%-os pulzuson testébresztő kocogás.
Közben kiderült, hogy 1 pacsirta, 1 fácán, 2 őz, 3 nyúl és egy egész madársereg biztosan frissebb volt nálam.
Sőt már a Nap is felkelt, csak eleinte még elbújt egy mogorva felhő mögé. De csatájukból hamarosan a Nap került ki győztesen, ragyogva! Az alábbi néhány fénykép is ezt mutatja.
Ez a fénykép meg azt, hogy ha nagyobbnak akarsz látszódni, hosszabb lábakat szeretnél magadnak, kelj jó korán!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép napot kívánok!
2016.05.31.
Önmagam árnyéka voltam
2 óra alvás (hajnali 2-től NBA kosárdöntő 7. meccs, de milyen jó kis meccs is volt!) után mára elkéstem azzal, hogy én keltsem fel a Napot. De úgy voltam vele, hogy mivel az UB-sek többsége is minimális alvással (vagy egyenesen alvás nélkül) lenyomta a hétvégén a maga adagját a Balaton körül, én is kibírom ezt a 10 km-t.
Már indulás után rögtön önmagam árnyéka voltam. (Lásd a csatolt képet, amin jól látszik, hogy hátulról lefényképezett engem az ébredő Nap.)
Belekerült 5 km-be, mire igazán felébredtem! A második 5 km-en viszont már 6 percen belüli km-ek jöttek egymás után sorban.
Lassan ébredő város, a felkelő, de még alacsonyan járó Nap által megvilágított gyönyörű Sugovica part, vadkacsák.
Visszafelé a hárs bódító illata csapott meg, rögtön eszembe juttatva a 40 évvel ezelőtti Jósika utcát Szegeden, amikor júniusban valóságos hársorgia várt bennünket, amikor az egyetemi vizsgákra Bajáról Szegedre visszautazva a Marx (ma Mars) téri buszmegállótól a kollégiumig arra sétáltunk. Mert ott olyan hárs illat volt júniusban, hogy azt nem lehetett kihagyni!
Szegediek! Van ez ott még ma is?
Fuss, hogy érezd: élsz! :-)
Élni jó! :-)
Mosolygós szép napot kívánok! :-)
2016.05.30.
Nyomkereső utódja
A vasárnapi baráti társasággal történt nagy evés-ivás után hétfőn délelőtt nem esett annyira jól a futás, de egymás után 2 pihenő napot már csak nem tartok!
Így aztán nekivágtam erdőnek, mezőnek! Az az én világom!
A 10 km megvolt, de a szombat reggeli félmaraton után egy pulzus kontrollos futásra vágytam. Abban a párás levegőben nem is esett nehezemre betartani a 120-as (nekem kb. 75%-os) pulzust!
Az éjszakai vihar és a kora reggeli zápor után olyan vizes volt a homok, hogy tisztán látszottak a reggel előttem arra járt állatok lábnyomai. Annyira szépen kirajzolódtak az erdei úton, hogy az öreg Nyomkereső indián kései leszármazottai is könnyen felismerhették a nyomokat.
Végre sikerült egy lepkét is közelről lefényképeznem. Éppen napoztatta a szárnyait lent a földön, és fél méternél közelebbről megörökítettem.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép napot kívánok!
2016.05.28.
A felkelő Nap háza
Ma hajnalban 5-kor indultam, hogy a hétvégi hosszú (egy félmaraton) még kellemes időben történjen meg.
Sikerült felkelteni a Napot megint. Bár a Balatont éppen most körbe futó UB-sek nem biztos, hogy annyira örülnek ennek. (Hogy ők miért futják körbe a Balatont? Mert ott van!)
Még a Hold fele is látszotta a csodaszép jázminbokor felett.
A Sugovica partján egy fej nélküli, magába roskadt, barátai által éjjel itt felejtett fiatal mellett egy - bizonyára üres - sörös doboz búslakodott.
Amikor sikerült a felkelő Napot több helyről lefényképezni futás közben, azt gondoltam ennél több csodás pillanat ma már nem érhet futás közben! :-)
De mit szóljak akkor a hajnali fényben méltósággal fénylő búzatáblához?
Mit szóljak akkor a vöröslő pipacsmezőhöz?
Mit szóljak akkor a bekötő út melletti kis erdőnél a fülemüle dalához?
Mit szóljak akkor a Duna-parti töltés oldalán kilométer hosszan érezhető frissen kaszált széna illatához?
A világ tele van csodákkal! :-) Az élet szép! :-)
És akkor még semmit sem szóltam azokról az emberekről, akik ma-holnap - mindegy, hogy egyéniben vagy csapatváltóban - ilyen hőségben körbefutják a Balatont!!!
„Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb.”
A ma reggeli 21 km-t nekik ajánlom.
Ma reggel 5 és fél 8 között küldtem nekik sok-sok energiát! Remélem, elég lesz! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép hétvégét kívánok!
2016.05.26.
Egy nagyszerű ember emlékére
Tegnap délután hatalmas mellberúgásként ért a hír: fiatalon meghalt egy kedves orosházi ismerősöm, akit az ország egyik legjobb pedagógusának tartottam / tartok ma is, és akit emberileg is nagyon tiszteltem / tisztelek továbbra is.
Sokszor emlegettem őt pozitív példaként pedagógusoknak konferenciákon (a Fuss, hogy érezd: élsz! című könyvem 99. oldalán is írok róla), mert ő nem csak versengésre, hanem együttműködésre is tanította a kicsiket. Mert az életben sem egoista szólisták versengenek egoista szólistákkal, hanem együttműködő csapatok együttműködő csapatokkal.
Amikor meghallottam a hírt, csak ültem, és nyeltem a könnyeimet. Nem akartam elhinni.
A mai futásom mind a 2x5 km-ét az ő emlékének szántam.
Mivel a hozzá legjobban illő szám az 5 (jeles, példás), igyekeztem az ő emlékére ma minél több 5-öst behozni a futásomba.
Fél 5-kor keltem, hogy 5-kor elmehessek futni, és hogy segíthessek felkelni a Napnak. Sikerült!
Erre még a Hold megmaradt fele is kíváncsi volt fent az égbolt tetején! :-)
Csodálatos hajnal, hűvös, tiszta levegő, lassan ébredező város. Álmosan imbolygó vadkacsák a Sugovica partján.
Az első 5 km-t megnyomtam rendesen (90-95 % közti, 150 körüli pulzuson), és az eddig leggyorsabb 5 km-es távomat futottam (27:05 alatt, ami stílszerűen 5x5 perc + 5x5x5 másodperc). Volt közte 5 perc 5 másodperces km is! :-)
Jó-jó tudom, a kerek 5 perces átlag méltóbb lett volna hozzá, de annyit még nem tudok 5 km-en. Viszont érik az 55 perces 2x5 km-em!
A második 5 km-t szándékosan pihenősre fogtam, a pulzusom: 125 (ez ugye 5x5x5). Ezzel megkínlódtam rendesen, nehezebb volt féken tartani magam ilyen lassú pulzusra, mint az első 5 km-t olyan gyorsan megfutni.
A házunkhoz közeledve a villanydróton ülő, kedvesen csacsogó pici madarak fogadtak. Le is fényképeztem őket gyorsan!
Ma futás közben végig azon gondolkodtam, hogy mekkora nagy érték ez az élet!
Milyen kár, hogy a jó emberek közül is sokan ilyen korán elmennek!
A jók azonban ha el is mennek, nem örökre mennek el.
A jók örökké velünk maradnak.
Velünk maradnak az emlékeinkben, a napi gondolatainkban. :-)
Fuss, hogy érezd: élsz! :-)
Élni jó! :-)
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok! :-)
2016.05.25.
Megvadítottam egy birkanyájat!
Hajnali futás helyett hajnali NBA kosármeccs.
Így a futás délelőttre került.
A tegnapi sok eső után addigra kisütött a Nap, és valósággal gőzölgött a mező, így aztán a 4 óra alvás és a párás levegő együttes hatására hamar világossá vált, hogy ma csak kilométergyűjtés lesz, az időt jobb lesz nem is mérni. :-)
Olyan lassan futottam, hogy amikor az erdő szélén közeledtem a nyáját a kutyájával terelgető juhászhoz, ő azt gondolhatta, megijedtem a juhaitól vagy a kutyájától, és a köszönésem fogadása után békésen odaszólt nekem:
- Nem kell félni tőlük!
Erre mi történt? Amikor melléjük értem, a birkák mintegy vezényszóra csináltak egy hátra arcot, és hirtelen elkezdtek egyszerre ellenkező irányba szaladni. Rémisztően lassan futhattam, ha így megijedtek tőlem.
Tán még mindig szaladnak, ha a kutya utol nem érte őket! :-)
Mi volt a jutalmam a mai 10 km-emért?
- A gyönyörűen tarkálló mező.
- A végtelen nyugalmat és szabadságot sugárzó sík alföldi táj.
- A hűvös árnyat adó erdő.
- A szabadtéri állatkert:
füleit hegyező nyuszi, tőlem 3 méterre váratlanul felrebbenő színes fácánkakas, fülemüle, fekete rigó, hangosan rikácsoló százas seregély raj, a szelek szárnyán láthatóan élvezettel vitorlázó réti sas, a csigatempómat látva nekem ma „Lassú-lassú!”, „Lassú-lassú!”-t éneklő kakukk. :-)
Egy tarka lepkét le akartam fényképezni, de hiába sikerült kivárnom, hogy leszálljon, a közeledtemre mindig gyorsan tovaszállt.
Éreztem az élet ízét! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz! :-)
Élni jó! :-)
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok! :-)
2016.05.24.
A tripla érintés
Látszik, hogy régen futottam már hajnalban!
Volt egy nagy tévedésem: azt hittem, hogy ha fél 6-kor elindulok futni, akkor még segítek felkelteni a Napot. Hát addigra már valakik rég felkeltették! :-) (Bár ha figyelmesebben olvasom Martinka Dia tegnapi 4:40-kor felkelős posztját, akkor tudhattam volna...)
Az éjjeli zuhi után hajnalra kitisztult a levegő, és nagyon frissen vittek a lábaim: az első 5 km-en 5:40-es km-eket futottam. (Nekem ez száguldásnak számít! :-) )
Aztán a Sugovica partján jó párás volt a levegő, rendesen lelassultam. A vége egy 1 órás 10 km lett.
Jól esett!
Az utolsó km-en az eső is! Minden cseppje - mintha ütné a zongorát - kopogott a kobakomon a hajam helyén! :-)
Ma futás közben kitaláltam egy triplát, a "tripla érintéses" köszönést.
Az történt, hogy már az első km-en kellemes meglepetés ért, mert egy távolsági busz sofőrje félreérthetetlen kézmozdulattal és mosolyogva üdvözölt a volán mögül. (Tavaly, amikor sokat futottam hajnalban tavasztól őszig, akkor sokszor találkoztam vele szemben, és úgy tűnt, most megismert. Lehet, hogy hónapok óta hiányolt a kora reggeli életéből?)
Ez adta az ötletet a tripla érintéses köszönéshez:
1. hanggal (Szép jó reggelt kívánok!)
2. mosolyogva (hogy kedves legyen)
3. kézzel is intve (hogy ha nem hallható a zaj vagy a távolság miatt, akkor is könnyebben észrevegyék)
Hogy hogy vált be? 43 korán kelő emberrel találkoztam futás közben, és 41 köszönt (2 meg is előzött vele)!
Úgy bírom, hogy amikor egy ismeretlenre mosolyogva ráköszönök, és még álmosan nem tud mit kezdeni vele! A legtöbb gyorsan visszaköszön, és lehet, hogy egész nap azon rágja magát, hogy honnan ismer ez az ember engem?!? (Pedig csak köszöntem neki. Emlékszem, gyerekkoromban a szülőfalumban, Sükösdön nem volt mese, ott megszólták az embert, ha nem köszönt mindenkinek!)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
Ma lettem 60 éves!
Fussunk le együtt aznap összesen egy maratont, én vállalom egyedül az egyik felét! :-)
Ma eljött a napja!
Amit tavaly kértem, ma délelőtt bőven meg is csináltuk. Én a vállalt félmaratont futottam, és 47 km lett az összeg. Ehhez persze nem ma kellett nekik sem először futniuk, készültek is régóta becsülettel. :-)
Nyáriasan meleg, szikrázó napsütésben, közel a 30 fokhoz, de megcsináltuk! (A második 10 km-en 6 perc alatti km-eket futottam, ami a Sugovica partján hirtelen 6:30-ra nőtt, mert olyan párás volt ott a levegő, hogy az oxigén helyett harapni lehetett belőle a vizet.) :-)
A csatolt grillázstortás fénykép is mutatja, hogy a rokonságom is nagyon kreatív dolgokkal lepett meg a 60. születésnapomon, és az üdvözletek közt is számos ilyen van. Köszönet mindenkinek, akinek eszébe jutottam!
Amikor 10 évvel ezelőtt 50 éves lettem (mintha tegnap lett volna), akkor azt mondtam a velem együtt ünneplő rokonoknak, barátoknak, hogy megkezdődött számomra a második félidő. 10 év múltán be kell látnom, hogy akkor tévedtem. Most sokkal fiatalosabban, jobb vitalitással élek, és úgy érzem, csak most kezdődött meg a második félidő. :-)
Azóta tudom azt is, hogy a tudósok szerint az ember genetikailag mintegy 120 évre van kódolva. Ha már egyszer bennünk van a lehetőség, akkor én élek is vele! :-)
Sokan tudják már rólam (különösen, mióta a Fuss, hogy érezd: élsz! című könyvemben ezt meg is írtam), hogy én táncolni akarok az unokáim lagziján az ifjú párral, és érdekes, mióta októberben lefutottam a maratont, azóta rajtam kívül egyre többen el is hiszik, hogy én ezt meg is fogom csinálni! :-)
Ma is éreztem, hogy nemcsak létezem, hanem élek is! :-)
Fuss, hogy érezd: élsz! :-)
Élni jó! :-)
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok! :-)
Vasárnap reggel. A legtöbb ember ilyenkor sokáig alszik, hogy kipihenje a hét fáradalmait. Sokan nem is tudják, hogy a legjobb kipihenés (micsoda jó stresszoldó) a futás!
6 órakor csúnya sötét fellegek látszódtak jönni dél felől, és mivel hosszabb, több órás futást terveztem, nem akartam nekiindulni, nehogy bőrig ázzak már az elején. Aztán 7 órára már látszott az idokep.hu-n is, hogy felénk nem lesz ebből a következő órákban eső. Így aztán gyerünk! Legalább egy félmaratont!
Ahogy átértem a Baját kelet felöl elkerülő út túlsó oldalára, a fák mögötti mezőn ismét az én magasra felszálló pacsirtám dala fogadott. Kihívóan, hívogatón repdesett és fütykörészett, mintha csalogatni akart volna maga után, de hát én nem tudok repülni (milyen kár), így csak addig követtem, amíg a mezei úttal párhuzamosan jött. Alig hogy elváltak útjaink, váratlanul, közelről egy gyönyörű, színes fácán kakas rebbent fel, és elhúzott sebesen, be az erdőbe.
"La-pulj! La-pulj!"
Egy őz nagyokat szökellve sietett át a tisztáson, be az erdőbe. Nemsokára két újabb követte. Megpróbáltam velük tartani, de nem csak sebességkülönbségbeli gondok adódtak, hanem az is, hogy ők bevetették magukat az erdő sűrűjébe.
Mindenesetre az egyik nyúl meghallotta és komolyan vette a kakukk figyelmeztetését, mert a gyorsan növő, gyönyörűen zöldellő búzatáblába rejtőzködve csak két hegyes füle kandikált ki.
Arrébb egy másik nyúl kihívott az erdei úton egy futóversenyre. Könnyű neki! Olyan gyorsan szalad, mint a nyúl!
5 km után számomra ismeretlen terep kezdődött. (A héten mindig ott fordultam vissza, hogy meglegyen a szoksásos 10 km-em. De most ugye legalább egy félmaratont akartam futni.)
Az ismeretlen tájak felfedezése mindig is mágnesként vonzott. (Téged is?) Így volt ez most is.
Aztán véget ért a rossz szakasz (minden elmúlik egyszer a jó is, a rossz is), és bekerültem egy fantasztikus akácillatot ontó erdőbe. Szinte csavarni lehetett a mézet a levegőből!
Meg is láttam rögtön 3 marslakót, akikről persze sejtettem, hogy földi lények, csak éppen szkafanderbe öltözve a kaptárakkal dolgoznak a méhek körül.
Több helyen is találkoztam méhkaptárakkal. Persze, itt már javában virágzik az akác, amiből az egyik legfinomabb mézet készítik szorgos kezek.
8 km-nél megettem a banánomat, amit addig a kezemben cipeltem szorgalmasan. (A héját bedobtam az erdőbe, de nincs lelkisimeretfurdalásom, mert ha a vadak nem eszik meg, az akkor is gyorsan elbomlik.)
Mivel nem tudtam, merre járok, de azért sejtettem a km-ek alapján, hogy Érsekcsanád körül lehetek már, ezért az egyik elágazásnál arra vettem az irányt, ahol az 51-es főutat gondoltam. Éppen 10 km-nél jártam, mire kiértem oda. De bizony még Érsekcsanád előtt, a Baja felé eső nagy kanyarban kötöttem ki, így aztán futhattam még közel 1 km-t a főút szélén, szemben a vasárnap reggel lassan ébredező forgalommal.
Tudtam - mivel egy tavaszi futásomon felfedeztem -, hogy Érsekcsanádon a szabadidőparkban van artézi kút kint a szabadban, így arra vettem az irányt. Amikor az előtte lévő focipálya területére befutottam, sokan megbámultak, mert két csapat már szerelésbe beöltözve éppen melegített. Biztosan focsimeccsre készülődtek. (Remélem, 3-an együtt azért futottak annyit ma délelőtt, mint én egyedül!)
Közel 12 km-nél jártam (bocsánat: futottam) már, amikor végre inni tudtam. A szabadidőparkban meglepetésemre vasárnap reggel fél 9 körül sokan voltak. Úgy láttam, hogy egy nagy létszámú sátoros társaság töltötte ott kellemes környezetben a hétvégét. (Szépen megcsinálták, és karban is tartják ezt a parkot a csanádiak, dicséret nekik érte! Más falvak is követhetik a példájukat!)
A főuttal párhuzamos utcában futottam át hosszirányban a falun. Úgy láttam, sokan már a gyülekezetbe igyekeztek. Én meg csak futottam, és köszöntem, és jól esett, hogy ismeretlenül is mindenki visszaköszönt. Úgy látszik, ez még mindig működik falu helyen.
Örömmel láttam meg a falu túlsó végén ismét egy artézi kutat, gyorsan tankoltam is magamba vizet, ki tudja, mikor lesz legközelebb!
Gyerekkoromban Sükösdnek a tőle csak pár km-re lévő Érsekcsanád felőli végén laktunk. Imádtunk focizni, kint az utcán is! Jó széles utcák voltak akkor még (ezek persze most is ilyen szélesek), de nem voltak kövesutak, csak a főutcán. (A 60-es években csak 1-2 személyautó volt a faluban, a lovas kocsiknak meg nem csináltak.) Néha előfordult, hogy a környező házakból nem jött össze két foci csapat. Olyankor többször felültünk a biciklira, átkerekeztünk Érsekcsanád északi részére, és mindig találtunk annyi új társat, hogy lehessen egy jót focizni. Nem nagyon volt még akkor bőrlabdánk sem, így aztán ügyesnek kellett lennünk, mert a gumilabda váratlan kanyarokkal, kiszámíthatatlan útvonalakon tudott repülni. Ügyesek is voltunk!
(Ha évtizedekkel később találkoztunk - többnyire Baján - ezekkel a szomszéd falubéli srácokkal, felnőttként is tudtuk, honnan ismerjük egymást. Ezek a barátságok megmaradtak későbbre is.)
Szóval nagyon vonzott a dolog, hogy nosztalgiából a két falu közti földes út átjárón fussak, és most, közel fél évszázad után is megtaláltam! Az erdei útról a mezőre kiérve azonban váratlan akadályba botlottam.
Úgy döntöttem, nem fordulok vissza. Nagyon lassan, óvatosan, szinte lábujjhegyen (mintha tudnék úgy járni, mint a balettáncosok), lélegzetemet is visszatartva lépkedtem. Az a pár másodperc óráknak tűnt, de sikerült úgy átosonnom köztük, hogy megúsztam szuri nélkül. (Bár egy darabig úgy éreztem, mintha viszketne egy helyen hátul a fenekem.)
És akkor a távolban megláttam szülőfalum, Sükösd házait, és a víztoronyot, amelynek közelében laktunk 10 éves koromtól kezdve.
Csak a falu déli részét érintettem.
A két falu közti köves szélén a futással vigyázni kellett, mert közben már jelentősen megnőtt a forgalom. Alig várom már, hogy elkészüljön a Baja-Érsekcsanád-Sükösd kerékpár út! Gondolom, a mostani sükösdiek és az érsekcsanádiak közül sokan még jobban várják ezt. (Emlékszem, 10 éves koromig a főút mellett laktunk alvégen, és akkor még olyan kevés autó járt az 51-es úton, hogy nemcsak fociztunk a házak mellett, hanem télen, amikor ráfagyott a hó az útra (bizony, havas, jeges volt az akkoriban nagyon sokszor napokig), akkor a főúton korcsolyáztunk. Tudod, olyan cipőre tekerős, cipő sarkát könnyen leszakító fajta korcsolyában.
Érsekcsanádon a gólyák élvezték a kellemes vasárnap délelőtti napsütést (én már egyre kevésbé, mert a futáshoz már ez nekem túl meleg volt).
- Gyalog jöttél Bajáról?
- Nem, futva! És már Sükösdön is voltam!
- Ez igen!
Úgy leesett az álla, hogy még mindig úgy lehet.
Vissza a szabadidőparkba vizet tankolni, aztán meg irány a kanálispart! Addigra már majdnem 20 km-nél jártam.
Összességében az első 20 km 6:30-as átlaggal volt meg a sok fényképezés ellenére. A pulzus pedig az első 10 km-en 130 körül (nekem ez kb. 80%), később 135-140 között (kb. 85%).
Most azonban a vízparthoz közeli párás melegben hirtelen becsúszott két 7 perces km is!
Ekkor elővettem a 3+2 "együttest":
"Egy-két-há" (be, mély hasi lélegzéssel)-"négy-öt"(ki)!
"Jó-srác-vagy" (be)-"Si-pi"(ki). "Jó-srác-vagy" (be)-"Si-pi"(ki).
A pulzusom rögtön megmerevedett 138-nál, és a tempó? 6:50, 6:40, 6:30 volt a következő 3 km.
A nagy légzésfigyelés közben alig vettem észre, hogy egy jókora vízisikló (gyerekkoromban az ilyent mindig kígyónak gondoltam) kúszott át előttem a töltésen, nagy sebesen, dupla S-betűt alkotva.
Bajaszentistván, kanális híd. 25 km. Választhattam: vagy fel a jókora dombra és haza (akkor otthon meglesz 26 km-em már), vagy irány tovább!
Melyiket válaszottam? Hát persze, irány ki a töltésen a Duna hídig, mert így a végére meglesz otthon a 30 km-em!
No, az utolsó km-eken már a párás melegben nagyon érződött a frissítő víz hiánya (20 km előtt ittam utoljára), és lelassultam rendesen, 7 percnél is hosszabb km-ekre.
Szóval, mire hazaértem, meglett a 30 km. Az idei leghosszabb!
Találtam több gyönyörű útvonalat Bajáról Érsekcsanád, Sükösd felé (a falvakat kelet felől, erdőn, mezőn megközelítve, illetve a kanális partján).
Gyere, fussunk együtt! Csatlakozz hozzám futás közben Érsekcsanádon és / vagy Sükösdön pár (akár 5-6 vagy több, amennyi jól esik neked) km-re!
Gyere, ne csak létezz! Érezd, hogy élsz!
A tempó 6 perc illetve 6:30 közötti km-ek, pár km lehet akár lassabban is, igény és kedv szerint. Általában vasárnap reggel. (Én 6 óra körül indulok Bajáról, 7 óra körül érek Érsekcsanádra, és 3/4 8 körül Sükösdre. Ha érdekel, írj a Facebookon privátban vagy e-mailben (siposbaja@gmail.com).
Meghallgattad, megnézted a fentiekben ajánlott dalt?
"Az élet szép, az élet minden!"
A futás az mi fölemel!
Szívesen elolvasnád a Fuss, hogy érezd: élsz! című könyvemet is?
Ha igen, akkor csak ide kell kattintanod, és meg tudod rendelni: IGEN
2016.05.06.
A hét 5. napja az én 5. 10 km-em.
Ma reggel nem volt időm, napközben pedig az igazán nyárias melegben nem volt kedvem futni, így aztán kora este, 1 órával naplemente előtt indultam neki.
Először nem értettem, hogy miért csak ilyen döcögősen, öregurasan haladok. (No jó, nemsokára 60 éves leszek, de én nem olyan öreguras 60-as vagyok!)
Aztán menet közben lassan kitisztult az agyam. (Neked is szokott futás közben?)
1. Délután terven felül benyomtam 6-ot a feleségem frissen kisült krumplis pogácsájából. (Olyan finom volt, mint amilyent csak drága jó anyám tudott sütni!) A hatodik csak a 6. km-nél törődött bele, hogy neki bent a helye. (Tudom, hogy nem kellett volna annyit enni, de hetente egyszer - néha kétszer - olyan jól esik pszichésen is egy kis bűnözés!)
2. Az éjjel csak 3 órát aludtam. Nem álmatlansággal küszködöm. (Már 5. éve nagyon jól, egyben, pihentetően alszom, elég 6-6,5 óra alvás, és frissen, tettre készen ébredek.)
NB A kosármeccs volt hajnalban, és kedvem szottyant az elejétől kezdve megnézni.
A kettő együtt azt eredményezte, hogy a ma este csak km szaporítás zajlott. Nem volt se pulzusmérés, se légzésgyakorlás. Viszont mivel a táv második felére elmúlt a 6. pogácsa kíváncsisága, sikerült ugyanolyan 6:30-as átlagú második 5 km-t futnom, mint a táv első felén.
A mai jutalom?
1. Bódító akácillat! (Érdekes, a városban nem fagytak el az akácfák, mint kint a határban.)
2. Fehér menyasszonyi ruhájukat lassacskán szúrós kicsi zöld gömböcskékre lecserélő gesztenyefák sokasága
3. Hazaérve a háztetőn megint az a szürke vörös farkú madár fogadott, csak most sokkal szebb muzsikával.
4. No, meg éppen megvárt még a Nap. Gyorsan be is szaladtam a fényképezőért.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép hétvégét, a szekszárdi dombokon futkorászóknak pedig csak a dombokra felfelé futva kívánok szelet, azt is hátulról!
2016.05.05.
3+2
2016.05.03.
2016.04.29.
Hogy mik meg nem történtek ma futás közben!?!!
Dél körül 14 fok, majdnem napsütés – szóval ideális futóidő!
1. Idén először láttam kivirágzott akácot. Le is fényképeztem, éppen rajta egy szorgos méhecskével. Nézd csak, látszik a kép közepén!
2. Új útvonalon futottam: erdőn, mezőn – ahogy Havasi Imre szokta. Fantasztikus élmény volt! A szabadság mámorító érzése!
Baja és Érsekcsanád közt, a MOGYI új hatalmas tartályai mögötti, még sárgában pompázó repceföldek és a szigorú rendben telepített szőlősorok közötti földút az esők után nem porzott (sáros sem volt), így – bár nagyon jó futócipőm van, amiben a betonutat is jól bírja a lábam – igazán lazának, ruganyosnak éreztem a „futószőnyeget”!
3. 5 km után hazamentem frissíteni (víz, banán), mert éreztem, hogy visznek a lábaim, lesz kedvem hosszabbat mocorogni.
Lett is belőle - a 85-ben érettségizett osztályom (azok, akikről a napokban tettek fel az internetre egy engem még sok hajjal ábrázoló bolondballagásos képet) tiszteletére – összesen 85 perc futás és közben 13 km. Úgy vittek a lábaim, hogy jóval többet is kibírtak volna, csak nem maradt több időm.
A jutalmat is bőven megkaptam már futás közben is! Fácánok, libák, kacsák, tyúkok, az erdőben pedig – mint Farkas Gábornak a minap – egy igazi kakukk hangja próbálta elnyomni a csicsergő madarak koncertjét! Az egyik útszéli bokorból olyan hangos és vidám madárdal szállt felém, hogy lelassítottam, és a kedvező széljárást kihasználva sikerült óvatosan közvetlenül a bokor mellé lopóznom. A madarat (fülemüle) ugyan a sűrű bokor leveleitől nem láttam meg, de eszembe jutott, hogy az okostelefonnal nemcsak fényképet, hanem filmet is tudok csinálni. Gyorsan felvettem pár másodpercet kb. 2 m-ről a hangszálait vidáman rezegtető madár dalából!
Ahogy Arany János írta (Ugye emlékszel erre?):
„Istenem uram,
Beh szépen
Fütyöl ez az én madaram!”
Te vetted már fel élőben a fülemüle hangját? Hallottad már kint a természetben? (A Facebook-on Az ÉN időm zárt csoportomba ki tudtam rakni a felvételt. Ha érdekel, jelentkezz be oda. Ott a téma: futás, táplálkozás, önfejlesztés.)
Én abban a pillanatban szerettem meg igazán az okostelefont.
Nélküle ezt az élményt nem tudtam volna így elraktározni.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
Szívesen elolvasnád a Fuss, hogy érezd: élsz! című könyvemet? IGEN
2016.04.23.
Akit az erdő varázsa megcsapott
Amikor ma a piacról hazaértem, és megnéztem a neten a hétvégére szóló időjóslást, annyira megijedtem a beígért sarkvidéki hideg, esős időtől, hogy ijedtemben beültem a kocsiba, hogy még a nyárias időben lefussam újra azt a csodaszép 10 km-es Nagy-Pandúr-sziget kört.
Valami mágikus erővel vonzott vissza az erdő!
Hangok. Nyugalom. Illatok. Színek. Fények. Árnyak. ERDŐ!
A kocsit a Petőfi-szigeten hagytam, ahol már gyülekeztek a motoros találkozóra érkezők.
Indulás: verőfényes tavasz, 14 fok.
Tudtam, hogy frissítő csak 10 km múlva lesz (újra a kocsiban), ezért nem hajtottam meg nagyon. 6 perces km-eket terveztem, vagy ami jól esik.
Alig hogy a kis hídon átértem a Nagy-Pandúr-szigetre, egy valami nagyon jó torkú madár köszöntött olyan gyors dallal, hogy lefordítani se tudtam.
Kint a Duna-parton, a Futrinka utcában jutott először eszembe, hogy minden bajainak minden héten legalább egyszer erre kellene sétálnia / futnia / bicikliznie, mert ilyen csodálatos békét, nyugalmat nem sok helyen találni.
Az erdőbe beérve ez csak megerősödött bennem.
Erre hány emberrel találkoztam? Mindössze hárommal! Pedig az erdei út is jól járható még kerékpárral is.
Már kezdtem kicsit szomorú lenni, hogy az én kedves „Sipi-Sipi!” hangon köszönő madarammal ma sem találkozom, amikor éppen az erdei út vége felé hirtelen rám köszönt kedvesen:
„Sipi-Spi-Sipi-Sipi!”
Visszaérve az autómhoz meglett 1 óra alatt a 10 km, de még mehetnékem támadt, így aztán egy kis frissítés (sok víz, banán, szőlőcukor) után irány a Sugovica-part, megkerülni a Türr-kilátót. Szikrázott az egyre melegebb napsütésben a víz, jól esett az árnyékos helyeken futni.
Az is jól esett volna, ha a kakasos játszótérnél megnyitották volna már a vizet. (Tudja valaki a bajaiak közül, hogy ez nappali hőmérséklethez vagy dátumhoz van kötve?)
Gyönyörű volt a Sugovica-part, bár az evezős edzés résztvevői nem biztos, hogy annyira élvezték, nyakukban a motorcsónakos kísérő edzővel.
Újabb frissítés nélkül a már 22 fokos melegben egyre lassult a tempóm. Azon gondolkodtam, hogy a hétvégi versenyeken indulók mikor járnak jobban? Ha 22 fokos melegben futnak, vagy ha kapnak a nyakukba egy kis esőt is 10-13 fokkal.
A kocsihoz visszatérve a motoros találkozóról éppen egy ritmusos Szandi dal szólt, így aztán a 15,2-t egy rövid oda-visszával csak felkerekítettem 16 km-re. A 16 mégiscsak egy négyzetszám!
Így aztán ma 100 perc alatt 16 km lett az enyém.
Többet már nem akartam, mert a ritka frissítések miatt az utolsó 100 m-en kezdtem érezni a bal lábam szárában egy kis görcsöt. Jelzett a testem, én meg komolyan vettem.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016.04.21.
Mai megállapításom: kevesebb palacsinta – gyorsabb futás!
Muszáj volt futni menni, mert a Ratkai János posztjából sugárzó életérzés engem is elkapott, és letepert. :-)
Egyszerűen vágytam ki a szabadba futni! Ráadásul erdőbe! Mivel csak egy órás futás fért bele (mára eredetileg pihenőnapot terveztem), így az erdő kedvéért kivételesen nem kaputól kapuig futottam, hanem kocsiba ültem, és irány a Petőfi-sziget!
Egy 10 km-es Nagy-Pandúr-sziget kör! Csodálatos volt!
A Nap már elég laposan sütött, így sárgás-zölden világított oldalról a fű, az erdőben futva a tavasz buja illata csapott meg, és a vegyes kar, a madárkórus, amelyikből most hiányoltam a „Sipi-Sipi!” szólamot. Biztosan egy rokona fújta helyette az „Öcsi-öcsi!” dallamot.
A tempó? Ebédre feleannyi palacsintát ettem, mint tegnap, így a 10 km-es időm is majdnem hajszálpontosan félúton volt a keddi csúcs és a tegnapi „csúcs lassú” közt. Szinte modellezni lehetne vele az átlag fogalmát (a palacsintára precízen is, az időeredményre is majdnem másodpercre pontosan).
3 egymás utáni futásnap után holnap már tényleg pihenőnapot tartok! (Ha kibírom futás nélkül!)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016.04.20.
Ma is csúcsot döntöttem!
Délben, palacsintaevésben!
Azért egy öreguras 10 km csak megvolt! Néha 6:30-on belüli km-rel.
A tempómra jellemző, hogy amikor leelőzött a Duna-töltésen egy triatlonos futó, akkor olyan gyorsan távolodott tőlem, mintha ellentétes irányban futnánk!
A reumás csiga tempója annyira elaltatta az okostelefonomat is, hogy néhány fénykép után lemerülve elaludt útközben. (Pedig nagyon fentem a fogamat egy-két naplementés képre! Sebaj, majd egy másik nap bepótolom!)
Azért a mai futásomért is megkaptam már útközben a jutalmamat:
A Duna-hídnál a kanális töltés felé kanyarodva – az autók zaját elhagyva – hirtelen a Kanális Parti Szimfonikus Zenekar koncertje fogadott, legalább öt különböző hangszeren megszólalva, elképesztő vidám madárzene formájában!
Hogy ezek a madarak milyen jól érezték magukat kint a szabadban, a jó levegőn?!? Az emberek többsége meg bent ücsörög a TV előtt.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016.04.19.
Új egyéni csúcs 10 km-en is!
Van, aki április közepén az eső utáni hűvös, kicsit szeles 13 fokban fázik és mérgelődik, van, aki egyéni csúcsot fut 10 km-en és repes a boldogságtól!
56:49!
Még sosem futottam 57 percen belül! 58 percen belül is csak 1-szer.
Pedig nem is a csúcsért mentem el futni, hanem csak a fejemet akartam kitisztítani!
De ha már ilyen ideális futóidő volt, megnyomtam egy kicsit. Eszembe jutott, hogy milyen jó érzés volt vasárnap a legjobb félmaraton időmet magamnak tudni, és a tegnapi pihenőnap után újra virgoncnak éreztem magam.
Megnyomtam az első 5 km-t, és bírtam tartani az 5:30-as km-eket!
Csak 10 km volt tervezve, a csúcs nem, és így nem is gondoskodtam frissítőről, így aztán a 6. km után kezdtem érezni, hogy fogy az oxigén, éreztem, hogy lassulok, és a 8. km-en becsúszott egy 6 perces km is.
Vasárnap egyéni csúcs félmaratonon, ma 10 km-en! Ha egy üzlet beindul!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép napot kívánok!
2016.04.17.
Sipicsíta: a legjobb félmaratonom
Budapest – Vivicitta, Baja – Sipicsíta! :-)
Vajon miért vigyorgok ennyire a fényképen? :-)
A Vivicitta futóival azonos hullámhosszon rezegve ma délelőtt óriási egyéni csúcsot futottam Baján félmaratonon!
Az eddigi legjobbam – az októberi első maratonom első felében futott – 2 óra 13 perc volt.
Ma 2:06:10!
Hol az a madár, amit meg kell fognom?!?
A Nagy-Pandúr-sziget egyik madara már 14 km-nél érezte a csúcsjavítást, mert így üdvözölt:
„Sipi-csíta! Sipi-csíta!”
A múlt szombati bajai Kikelet Félmaraton távján futottam újra (csak a Városháza épületén nem lehetett keresztül futnom, de futottam cserébe máshol többet, hogy pontosan meglegyen a 21,1 km).
Tökéletes futóidő: 14 fok, nem sütött a nap, enyhe szellő fodrozta néha egy kicsit a Sugovica vizét.
A kocsit (a csomagtartóba előre bekészítve vizet, ennivalót) leraktam a Halászpart szélén, hogy az arra történő 3 futásnál (kb. 7 km-nél, 14 km-nél illetve majd 18 km-nél) legyen frissítő pontom. Víz, banán, szőlőcukor, mazsola. (Ez utóbbit végül nem is ettem, mert olyan jó részidőket mentem, hogy sajnáltam rá az időt.) Bekészítettem egy 25 ml-es magnézium italt is - vész esetére. Nem volt rá szükség.
Éreztem, hogy van bennem erő. Azt terveztem, hogy mindenképpen 2:15-en belül, lehetőleg 2:10-en belül érjek célba.
Éva is besegített, az első szakaszban kb. 4 km-en keresztül jött velem. Azt hiszem, 4 km-en ő is egyéni csúcsot ért el! :-)
Sikerült egyenletesen futnom, és bírtam a második 10 km-t is ugyanabban a tempóban. A kicsit macerás frissítések (ugye a kocsim csomagtartójából kellett ennem és innom, nem lehetett futtából, szinte megállás nélkül, ezért el is ment ezekkel összesen közel 2 perc) ellenére az első 10 km 1:00:02, a második 10 km 1:00:16 alatt lett meg (ez is csak az eggyel több frissítő megálló miatt lett picivel több), és az utolsó 3 km-re sem fáradtam el, sőt 5:30-as km-ekkel zártam! :-)
Ami a legjobb, hogy igazából el sem fáradtam!
Lehet, hogy fogok én még 2 órán belüli félmaratont futni? Sosem gondoltam erre. Eddig. :-)
A pulzusom az első 7 km-en 135 körül, a második 7 km-en 140 körül, az utolsó 7 km-en 140-145 között volt.
Vidám zenét hallgattam hazafelé a kocsiban, szinte táncolva vezettem!
https://www.youtube.com/watch?v=PAzH-YAlFYc
Hogy mi lehetett az alapvető oka ennek a nagy egyéni csúcsjavítsának? Az alábbiakra gondolok:
1. Akartam a csúcsjavítást.
2. Két hónapja majdnem minden nap csinálok plankgyakorlatokat, így erősebb, izmosabb lettem.
3. Előző este rendesen megvolt a tésztaparti: alaposan bepakoltam bajai tésztás halászléből. (Nagyon finomat fűzött Radnóti Miki a rotarysoknak a jótékonysági koncert utáni vacsorára!)
4. Tökéletes futóidő volt.
Fuss, hogy érezd: élsz! :-)
Élni jó! :-)
Mosolygós szép napot kívánok! :-)
2016.04.15.
Biciklisek üldözése
Nálunk már a gesztenyefa is virágzik!
A bajai félmaratonon fukar kezekkel mérték a napsütést, mára viszont jutott bőségesen, így küldök belőle a fényképek által azoknak is ízelítőt, akik április 9-én nem tudtak belőle magukkal vinni semennyit. :-)
Mára egy kellemes, kocogós, tavaszillatot élvező, fényképezős 10 km-t terveztem.
Közben azonban kétszer is előbújt belőlem a kisördög.
Amikor a párhuzamos kerékpárúton leelőzött egy kerékpáros, akkor úgy döntöttem, hogy ezt nem hagyhatom. Mindent bele! Követtem kb. 5 m távolságból, és szerintem észre sem vette. Szerencsémre (mivel már nem sokáig bírtam volna) 500 m után elkanyarodott másfelé. Ez két biciklissel is megtörtént. Jól esett a tempósabb futás (is)!
Egy 63 perces 10 km mára, hogy érezzem, hogy élek! :-)
Éreztem! :-)
Élni jó! :-)
Mosolygós szép hétvégét kívánok! :-)
Jó futkorászást itt és ott, de kint a szabadban! :-)
2016.04.13.
A Flow-élmény.
Amikor elkap az áramlat. Amikor a természet szerves részének érzed magad.
Amikor ma hazaértem a piacról, megcsapta az orromat a frissen kinyílt orgona jellegzetesen erős és tömény illata.
Egyből tudtam, hogy nemsokára ki kell mennem a szabadba, beleszimatolni a tavaszba. Persze futva. Hogy érezzem, hogy élek!
Nem volt sem távolságban, sem sebességben, sem pulzusban semmi célom, csak mentem. Hirtelen eszembe villant, hogy mi lenne, ha a megszokott útvonalaim helyett (van ilyen 4-5) most egész más felé kanyarodnék?!?
Így lett belőle tömény élményekkel teli fantasztikus 101 perc!
Közben pedig - ha 101 kiskutyával nem is, de - elképesztően sok és nagyon sok féle állattal találkoztam. Mintha egy állatkertbe csöppentem volna bele:
hattyú, őz, fácán, gólya, szürke gém, lovak, birkák, kisbárányok, libák, pulykák, tyúkok, kakasok és persze sok-sok madár, amelyeknek csak a vidám dalárdáját hallottam.
Közben meg – az útvonal miatt is – százával törtek rám a gyerekkori élmények. Néha úgy éreztem, úgy körbe vesznek, úgy elállják az utamat, hogy nem látom, merre fussak tovább.
Kezdődött azzal, hogy a bajaszentistváni kanális hídnál se nem egyenesen a Duna felé, se nem balra a töltésen, hanem jobbra a töltésen, a szomszédos falu, Érsekcsanád felé vettem az irányt.
Bajaiak figyelmébe: a kanális töltésén az a rész jól futható, meglepően egyenletes, kicsit homokos (biciklivel ezért már nem lehet annyira jó)!
Közben egyre melegebben sütötte a kobakomat (a hajam helyét) a Nap. A kanálissal szinte párhuzamosan haladó 51-es főút olyan messze volt, hogy szerencsére az autók csak a távolból, kicsi mozgó pontoknak látszottak, és a hangjuk nem ért oda el hozzám.
Csend volt, béke és nyugalom. És TAVASZ!
A kanális menti tanyák állatai ebéd előtti sziesztájukat töltötték, a távolban már „sárgán virágzik a repce” (de nem volt rajtam a világ nyelve).
Egyszer csak gondoltam egy nagyot, és úgy döntöttem, elfutok egészen Érsekcsanádig (a töltésen kb. 5 km-re lehet).
Az érsekcsanádi kanális hídig egy teremtett lélekkel sem találkoztam.
A falu alatti hídon jobbra vissza, a falu szépen kiépített és karban tartott szabadidő parkján át.
Szerencsémre ott (szemben a bajai Sugovica parttal) már megnyitották az utcai ártézi kutakat, így kb. 7 km után tudtam frissíteni. Rám is fért már, mert addigra már 20 fok feletti meleg volt.
A jól eső frissítés után (milyen kicsitől boldog tud lenni az ember!) irány keresztül a csanádi focipályán, ahol gyerekkoromban – úgy kb. 40 évvel ezelőtt – voltam utoljára meccset nézni. Egy-egy Sükösd-Érsekcsanád szomszédvár rangadón (általában a megye II-ben) gyakran volt 4-500 néző! Ez a meccs mindig igazi rangadó volt, függetlenül attól, hogy aktuálisan melyik csapat áll előrébb – és mennyivel – a tabellán. Kellemesen meglepődve láttam, hogy mennyivel jobb (és milyen jó) minőségű a pálya talaja, mint régen. (Na, jó, az Ajax stadion gyepével – 15 évvel ezelőtt láttam azt is közelről - azért nem vetekedhet!)
Ha már így rám törtek a gyerekkor nosztalgikus emlékei, eszembe jutott az is, hogy a két falu között hátul földutakon gyakran átbicikliztünk a szomszéd faluba, hogy egy alkalmi focimeccsre ellenfelet találjunk. Mindig összejött. Ha nevekre már nem is emlékszem, de néhány csanádi férfi fiatalkori arca még mindig előttem van. Nem láttam őket vagy 40 éve.
Gondoltam, ilyen földút biztosan létezik Érsekcsanád és Baja között is. Sosem kerestem. Eddig. (Úgy emlékszem, hogy a rendszerváltás utáni emlékezetes taxis sztrájk idején, amikor a főutakat lezárták a taxisok, a jó helyismerettel rendelkező bajaiak erre hátul, az erdei földutakon találtak kitérőt.)
Így aztán a falu végén hátul neki vágtam az erdőnek. Milyen jól tettem!
Nemsokára egy őz ugrott ki az erdőből a földútra. Kb. 50 m-re lehetett tőlem, és kővé meredtek a lábai.
Én is megálltam, és gyorsan lefényképeztem. Ott álltunk, és néztük egymást mozdulatlanul. Gondoltam, közelebb megyek hozzá, hogy jobban, nagyobbnak látszódjon majd egy másik képen. Ezt azonban már nem várta meg. Lehet, hogy azt hitte, valamelyik divatlapnak dolgozom, mert kecses szökelléssel, a fenekét vidáman emelgetve, hívogatóan elkezdett szaladni az erdei úton. Még hátra is nézett! Gyorsan felmértem, hogy nincs esélyem tartani vele a tempót. (Már csak azért sem, mert addigra már közel 10 km a lábaimban volt.) Így aztán „engedtem, hadd menjen”! Én meg szép komótosan kocogva kanyarogtam az erdei utakon.
Mivel ez akácerdő volt, egyből eldöntöttem, hogy egy hónap múlva, május közepén többször is erre fogok futni a majdani tömény akácillat kellős közepén!
Amikor már úgy gondoltam, hogy közel lehet Baja, akkor az erdőn keresztül (többször nem is kitaposott utakon, hanem a fákat kerülgetve), kifutottam a főútra. Sajnos még volt 1 km Bajáig, és ebből pár száz métert mindenképpen közvetlenül a főút mellett kellett futnom.
Rettenetes élmény volt: dübörgő kamionok, nagy zajjal, mellettem 1-2 méterre sebesen száguldó személyautók – hogy is tud az ember ilyen felgyorsult világban, ekkora zajban élni??!
Ráadásul egy - az útpadka melletti gazban megbúvó - drótcsapdába beakadt a lábam, és kinyúltam, mint egy béka. Szerencsére nem törtem össze magam, de az éppen szembe jövő autós számára örömteli pillanatokat szerezhettem.
Alig vártam, hogy az út másik felén lefuthassak az erdősáv mögé, és a valamivel csendesebb földes úton gyönyörködhettem a virágzó almáskert fáiban, a hatalmas, már sárgán virágzó repce táblákban,
az előttem apró léptekkel, fürgén átszaladó fácánban, vagy – már közvetlenül a város szélén – a bekerített területen pajkosan szaladgáló barna csikókban.
Úgy döntöttem, hogy az utolsó km-t is kerülő úton (nem a zajos főút mellett) fogom megtenni.
Addigra már „tüzesen sütött le a nyári nap világa”, és bizony meg is szomjaztam rendesen.
Néhány gyönyörű szép színes virágot, fát még lefényképeztem,
és éppen délre értem haza. Éhesen, szomjasan, kellemesen elfáradva.
A fehér zoknim persze olyan poros, koszos lett, mint gyerekkoromban Sükösdön, amikor kint az utcán a homokban fociztunk. (Mert akkor még volt hozzá hely bőven, hiszen nem voltak kövesutak a mellékutcákban.)
Úgy látszik, nagyon lassan futottam, mert még egy apró csiga is velem tartott. Hogy került a cipőm belsejébe? Most sem tudom!
Szóval 101 perc, 15 km és sok-sok élmény és fénykép. Azt hiszem, semmilyen versenyt nem nyertem volna meg ezzel a tempóval, viszont nem is ez volt a célom. Éreztem, hogy ÉLEK!
Milyen jó volt!
Kívánom, hogy sok ilyen élmény dús futásotok legyen!
Fuss, hogy érezd, élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016.04.11.
A Költészet Napja
A szombati bajai Kikelet Félmaraton után ma már mocoroghatnékom támadt.
Lett belőle egy laza 63 perces 10 km.
Közben muszáj volt megállni fényképezni is, mert nemcsak a Golden State Warriors nyert ismét az éjjel a San Antonio ellen, hanem megint győzött a ragyogó napsütéses tavasz is a borongós, hűvös felett. A déli alig 15 fokból késő délutánra 20 fok lett, és a szikrázó meleg napsütés futásra csábított.
A futás közben utamba eső meggyfák hófehér menyasszonyi ruhába bújva köszöntötték a Költészet Napját!
Az almafa adta hozzá a rózsaszín koszorús lány kíséretet.
A galambrajt meg mintha karmester vezényelte volna az égen, olyan fegyelmezett csapatban keringve üdvözölte az arra futókat.
A madarak vidám trillázásairól már nem is beszélek!
Nagyon érdemes mostanság kimozdulni, és a gyorsan változó természet csodáiban gyönyörködni!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016.04.09.
A bajai Kikelet Félmaraton
Ez jó hosszú lesz, csak a legszívósabbak fogják elolvasni!
Bevallom férfiasan, lázas izgalommal készültem a MOGYI SE által szervezett eseményre. Elsősorban nem is a saját futásom miatt (ez a harmadik félmaraton versenyem itt Baján, és már tudtam, mi vár rám). Maga az esemény öltöztette ünnepi díszbe a lelkemet. Miért is?
1. A családomból is sokan részt vettek rajta. (A félmaraton előtti jótékonysági futáson az unokáim - akiknek a lagziján én táncolni fogok az ifjú párral - és a lányom is ott volt, valamint a vejem is futott 10 km-en.)
2. A 21 éves bajai vak lányért, Dóriért szervezett jótékonysági szigetkör miatt. (Eljönnek-e elég sokan a nyárias napok után hirtelen hűvösre fordult időben?)
3. Találkozhattam kedves futótárs ismerősökkel végre személyesen is (Projkó Gabriella, Ratkai János, Nyakas Erika), és a már régebb óta személyesen is ismert sok-sok futótárssal. (Köztük például a magyarkanizsai Sátai Róberttel és családjával, a pécsi Gosztolya Józsival, a dunaújvárosi Tóth Fecóval, és persze a bajaiakkal.)
4. Itt Baján mindig sok régi bélás diákunkkal és helyi ismerőssel futhatok együtt. (Láttam a rajtlistáról, hogy ez most is így lesz.)
5. Elkerül-e bennünket a szombatra ígért eső? (Nem sokkal volt rá több esélyünk, mint az októberi Spar Budapest Maratonon. Akkor megúsztuk.)
Előző este szomorú üzenet érkezett számomra: Sátai Robi mégsem tud eljönni a családjával az otthoni sűrű események miatt Magyarkanizsáról. Ők hiányoztak nekem. Sebaj, majd máskor találkozunk! (A rajtcsomagjukat azért felvettem, és remélem, nem marad nálam egy egész évig.)
Az eső ismét megkönyörült rajtunk, délelőtt elállt. Úgy látszik, hogy ha több ezer ember egyszerre fohászkodik egy jó dologért, akkor az meg is valósul. :-)
A versenyközpont méltó helyre, a Petőfi-szigeten tavaly átadott Turisztikai Központba költözött. A MOGYI SE szervezőgárdája és lelkes segítő csapata igazán jól vizsgázott, köszönet érte mindenekelőtt Borbély Mikinek és Szekeres Tibinek! :-)
A Dóriért futás 1600 m-ét a – Fuss, hogy érezd: élsz! könyvem címlapján szereplő – két kicsi unokám rollerrel nyomta le (a célban a 6 éves lehajrázta a 4 évest). Örültem neki, hogy a hűvös idő ellenére most is elég sokan összegyűltünk, és itt is köszönöm mindenkinek Dóri nevében is a támogatást! A MOGYI SE-nek is, hogy idén is lehetőséget adott erre a jótékonysági szigetkörre. Dóri életében óriási dolog készülődik, hamarosan beszámolok róla!
Volt egy jó kis bemelegítés, szakember segítségével. Köszönjük!
Még a start előtt összetalálkoztam Projkó Gabival, Ratkai Jánossal, Nyakas Erikával. Erika kb. olyan időt tervezett futni, mint én, és gondoltam, Gabival hármasban, szóval egy jó társaságban fogjuk végigbeszélgetni ezt a mai futást. Aztán 1-2 km után kiderült, hogy Gabi (aki hajnalban Nyíregyházáról indult, hogy Bajára érjen!) volt már frissebb is a mainál, így erről a hármas tervről hamar le kellett mondani. Vele lassabb tempót mentünk, mint amit én terveztem, viszont Gabi olyan pozitív egyéniség, hogy bőségesen kárpótolta ezt a társasága!
Erikával meg majd egy másik alkalommal futok együtt.
Jót mosolyogtam azon, hogy egy-két - jó helyismerettel rendelkező - futó menet közben néhány vendéglátóipari egységet is meglátogatott. Nem vízhiányuk volt!
Rendben voltak a frissítések, az aznapi táplálkozásom is jól sikerült, szóval egy kellemes, beszélgetős, laza félmaratonom volt.
Az útvonal melletti ismerősök, a frissítő helyeken segítő fiatalok és a versenyen résztvevő futótársak szurkolása, buzdítása nagyon jól esett!
A szervezők és a résztvevők is megérdemelték volna, hogy legalább a végére kisüssön a Nap, de az nagyon makacsul hallgatott.
A futás után fényképezkedés, nyakunkban az éremmel,
majd egy kis sorban állás után jött a tészta parti (túrós csusza vagy bajai halászlé). Igazán jó társaságba keveredtem! Örültem nektek nagyon, Projkó Gabi és Ratkai János!
Volt egy kis idő beszélgetni Tóth Fecóval, aki rendbe jött mára és nagyon jót futott, és Gosztolya Józsival, aki sérülten is egész jó időt ment.
Végül az eredményhirdetés. Jó érzés volt, hogy sokan ottmaradtak erre is! A legjobbak megérdemelték ezt!
A fiúknál a bajai Faldum Gábor nyert, aki fél 2-re még angol nyelvvizsga szóbelire volt behívva, de még éppen ideért a startra. A lányoknál a pécsi Süti (Adrienn Szatmári szedte a leggyorsabban a lábait. Gratulálok nekik!
A leggyorsabbak megemlítése mellett legalább olyan fontosnak tartom, hogy kb. ezer embernek jelentett igazán kellemes sportélményt ez a nap. Tudom, hogy sokan futottak egyéni csúcsot. Szóval éreztük, hogy élünk!
Remélem, a kísérők és a szurkolók közül is többen kedvet kaptak a mocorgásra!
Nagy-nagy köszönet a bajai szervezőknek!
A saját maga által választott távot sikeresen teljesítő valamennyi futótársnak szívből gratulálok!
Jövőre ilyentájt ugyanitt!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016.03.30.
A vasárnap délutáni emlékezetes – uborkasaláta utáni – 21 km és a keddi 12 km után mára pihenőnapom volt. Legalább is a tervemben.
Aztán délután jött egy nagyszerű hír a fiamtól (ebben már napok óta nagyon bíztam), és még történt két kisebb fajsúlyú jó dolog is, és amikor este 6 óra után hazaértem, jó kedvemben olyan mozoghatnékom támadt, hogy egyszerűen nem bírtam magammal.
Mi lett belőle? Egy keretes versbe foglalt szendvics futás!
A szendvics külső részét a 1,5 km-es bemelegítő és a 1,5 km-es levezető futás alkotta. Közte a sűrűje pedig 8x(500 m dombról le + 500 m dombra fel). Ez így lett összesen 11 km 65 perc alatt. Meglepően jól bírtam! (Pedig rendes domb az a kanális hídnál, biciklisek se nagyon tudnak felhajtani rá. Eszembe jutott, hogy amikor 4 évvel ezelőtt elkezdtem futni, és először futottam erre hazafelé, azt hittem meghalok, mire felsétáltam (mert kocogva még nem ment) erre a dombra. Most meg 8-szor egymás után, megállás nélkül föl és le. Eleinte 120 és 140 közti, a vége felé 130 és 150 közti pulzussal.
És mi volt a keret?
A csatolt kép mutatja. A két kép között kb. 1 óra telt el.
Ez mire volt elég?
A Napnak arra, hogy elköszönjön tőlünk mára.
Egy részeg idős párnak arra, hogy hosszú és nagy vita után eldöntsék, felkelnek a padról, és eltámolyognak haza.
Nekem meg egy jó kis dimbes-dombos mocorgásra. Éreztem, hogy élek!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016.03.29.
Megállapítom, hogy ma - előzetes uborkasaláta nélkül - sokkal jobban (tökéletesen jól) esett a futás!
A vasárnap délutáni félmaraton után most egy kellemes 72 perces 12 km.
Ez már igazi TAVASZ volt!
Indulás ebéd előtt 16 fokban, érkezés 18 fokban.
Közben meg szikrázó napsütés melengette a karomat.
A hosszú futónadrág most már melegnek bizonyult, elő kell keresni a rövidet!
Barátságosan visszamosolygó (sőt többnyire visszaköszönő) emberek, gyönyörűen virágzó, tömény illatot árasztó, másutt meg már zöldellő fák, vígan daloló madarak és a föld illata.
ÉLET.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016.03.27.
Kinek mi jut eszébe a nyúlról? Nekem a futás.
Ma tudományos kísérletet végeztem, és megállapítottam, hogy az uborkasaláta a legkíváncsibb kaja.
Hogy miért? A szokásos rokonjárás miatt ma csak úgy volt időm a tervezett heti hosszabb futásra, hogy már másfél órával ebéd után el kellett indulnom futni egy félmaratont. Az ebédhez ez persze túl közel volt még, és az ebéd sem annyi volt, mint szokott.
Az 5 km után jelentkezett be először az ebéd egyik közbülső fogása, az uborkasaláta.
11 km-nél ivás, szőlőcukor tankolás. No, ez aztán arra jó volt, hogy onnan kezdve az uborkasaláta (és érdekes, hogy csak az) állandóan érdeklődött, kíváncsiskodott, hogy merre futunk.
Nagy nehezen azért sikerült bent marasztalnom...
A végére még a nap is kisütött.
Közben jutalomként a kanális partján madárdal, egy tollászkodó fehér hattyú, sok bégető birka, néhány remegő lábakkal szaladó kisbárány (mintha ők futottak volna félmaratont). És a tavasz illata!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016.03.26.
Ezt el kell, hogy meséljem!
Itt van egy új plank gyakorlat!
Sosem a nagy ruganyosságomról voltam híres, és ez most is kiderült. A 4 éves Sára unokánk – látva a plank gyakorlataimat (amelyek közben a maga 16 kg-jával gyakran rám feküdt mosolyogva hason) – azt kérdi tőlem:
- Papa! Ezt meg tudod csinálni?
(Csatolt kép, békaláb tartás, a test hason a talajon, hátul a talpak egymáshoz simultak. Az alsó karján támaszkodva nézett előre, és közben tündérien mosolygott.)
Megpróbáltam… Csak akkor sikerült, ha a fenekemet felemeltem a szőnyegről.
- És ezt a spiccet? A Madách tánciskolában tanultuk!
(És ezzel elkezdett lábujjhegyen járni.)
Na, ezt nekem már próbálni is felesleges volt…
Ő gyorsan felmérte az erőviszonyokat, és hogy sikerélményhez jussak (nagy pedagógus lesz belőle!) ezt ajánlotta:
- Gyere Papa! Ezt igazán meg fogod tudni csinálni!
És azzal egy kb. 1 m-es sugarú körben kellett utána futnom. Jelentem, ez ment! Ez mégis csak futás!
(No, nem sokáig ment ez sem, mert hamar elkezdtem szédülni.)
Mosolygós szép napot kívánok!
2016.03.24.
Javul a kondim!
Tegnap már a 3., ma csak a 4. plank gyakorlat közepénél estem össze! Akkor is csak azért, mert az addig a hátamon békésen fekvő 16 kg-os, mosolygós élősúly hirtelen zsokénak képzelte magát, és elkezdte biztatni a lovát a cél előtti hajrára.
Ma is volt egy jól eső 10 km-es futás ebéd előtt (kicsit szeles, de futásra azért még nagyon jó, kellemes 10-11 fokban, napsütésben. Éva is jól bírta a tempót!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016.03.23.
Ma futásban pihenőnapot terveztem és tartottam, különleges keresztedzésem azonban volt bőven! Egy 16 kilós élő súlyt dobáltam a planfonig gyors egymásutánban 10-szer.
Utána viszont összecsuklottam a mai plank gyakorlat közben!
Azt hittem, jobban bírom! :-)
Mi történt? Egy vigyorgó 16 kilós súly a hátamra mászott, és a 3. plank gyakorlatot így már nem bírtam 30 másodpercig sem kitartani. Félidőben összecsuklottam.
Megjöttek a kicsi unokáink (a könyvcímlap két szereplője)! Húsvétig most megáll az idő! :-)
Mosolygós szép estét kívánok!
2016. 03.20.
A boldogság világnapja
Előre elhatároztam, hogy vasárnap ebéd után futok egy hosszabbat.
Futtában sokat fotózgatós, jól eső 20 km lett belőle.
A boldogság világnapjához méltó, csodálatos tavaszi időben tettem egy próbát az április 9. szombat délutáni bajai Kikelet Félmaraton leendő (a korábbiakhoz viszonyítva részben új) terepén.
7,5 km és 14 km körül tankoltam a kocsimból (víz, szőlőcukor).
Végül 20 km lett, 2 óra 5 perc alatt, az első felében 135-140 közti, a második felében 140 körüli pulzussal.
Készítettem vagy 40 fényképet is (később kirakom őket), hogy akik esetleg éppen Baján futják majd életük első félmaratonjukat vagy most futnak először Baján, előre rá tudjanak hangolódni arra, hogy mi vár rájuk.
Hogy mi? Egy csodaszép környezetben kanyargó útvonal. Szintkülönbség szinte semmi. Csak egyszer – még az elején – kell majd felfutni a hosszú emelkedőn a Sugovica-hídra, és lesz egy kb. 1 km hosszú, apró kövezéses új szakasz 13 km környékén. A félmaraton többi része sima terep, kemény kő (beton), néhol lehet a köves melletti földön vagy fűben is futni.
Verőfényes napsütésben több száz sétáló a Sugovica-parton, néhány futó a Petőfi-szigeten.
Vasárnap délután, a boldogság világnapján. Baján boldogság volt!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016.03.18.
Mondtam, hogy itt a tavasz! Irány ki a szabadba!
Jó munkát végeztek a Sándorok, köszönet nekik érte!
Ma ebéd előtt 12 fok (a végén már 14 fok), 12 km, 72 perc.
Az első 4 km 5 perc 30-as, a második 4 km 6 perc 30-as, a harmadik 4 km 6 perces km átlaggal.
A pulzus 135 és 140 között, majd 140 körül. A 10. km-en meghajtottam egy kicsit, mert annyira beállt már a pulzusmutatóm 140-re, hogy azt hittem, lefagyott. Amikor felment 145-re, akkor éreztem, hogy élek!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi hétvégét kívánok!
2016. 03.17.
Rámjött a száguldás!
Pihenőnapot terveztem, de aztán a napi események hatására estefelé elmentem egyet futni ki a Duna irányába. Általában 10 km-t szoktam, de most menet közben – miután láttam, hogy a gyorsan lemenő Napot már nem érem utol – kitaláltam, hogy nem a táv a lényeg, megacélosítom egy kicsit a testemet, kell egy kis változatosság.
Futottam egy „szendvicset”.
A két szelet "kenyér" egy-egy laza 6 perc 30-as 1,5 km volt bemelegítésnek illetve levezetésnek. A „töltelék” pedig 4 km így: 20 x (100 m-es sprint + 100 m-es laza futás). A sprinteket átlag 24 másodperc alatt (ez 4 perces km-nek felel meg), a lazákat 36 másodperc alatt, átlagban tehát ezt a 4 km-t 5 perces km-ekkel tettem meg.
Hú, de élveztem a - nekem száguldásnak számító - 24 másodperces százakat! Úgy éreztem magam, mint fiatal tanár koromban, amikor a Petőfi-szigeten válogató versenyt rendeztünk a tanárok között, hogy ki kerülhet be a tanárok közül a III.Béla Gimnázium sportnapján szervezett különleges váltóba (1500 m, 100 m, 100 m, 100 m) 100 m-en. No, akkor azért jobb idővel futottam a 100-at, viszont az ÉRZÉS most is ugyanolyan jó volt! A száguldás öröme! Éreztem, hogy élek!
Persze a pulzusom az első ilyen százas után felszaladt 170-re, de utána megbékélt, és a gyorsnál kevéssel 160 alatt, a lassúnál 140 alatt maradt.
Tudott mi lepett meg igazán? Az, hogy a huszadik 100 m-es sprintet is ugyanolyan jól bírtam!
Igaz, még nem vagyok egészen 60 éves.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
03.16.
A tavasznak is jár egy pihenőnap!
Tegnap azt megkapta, így aztán ma újraéledt!
Szikrázó napsütésben, 10 fokban, szinte ideális futóidőben, természetesen már rövid ujjú pólóban, ebéd előtti 12 km, 72 perc alatt.
A Duna parton azért egy-egy széllökés rendesen oldalba lökött (Éva időnként már attól félt, hogy felkapja a szél), de legalább nem lett olyan vizes a pólóm!
A vadkacsáknak talán már melegük is volt a Sugovicában, vígan lebuktak a víz alá. Gondolom, ebédet kerestek.
A 10-11. km közben még 7 db sprintet is belenyomtam. Csak hogy érezzem, hogy élek!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
03.13.
Sokféle mocorgás
A mai mocorgásaim mérlege:
1.
Reggel a szokásos plank gyakorlatok (az egyes gyakorlatokat már 60 helyett 70 illetve 30 helyett 35 másodpercig csinálom, továbbra is 30 s szünetekkel, és már "kocsonyaremegés" nélkül).
2.
A 2 unokánkkal lovaglás a hátamon. (Érdekes, ezek a 4 illetve 6 éves zsokék sosem fáradnak el.
3.
Távlati célú sajátos keresztedzés:
2 gyümölcsfa (egy cseresznye és egy sárga barack) elültetve, hogy a most még -3 hónapos két unokámat is könnyen megtaníthassam majd fára mászni!
4.
16 km futás.
Kellenek most már a szokásos 10 km-nél hosszabb távok is, hiszen már csak 4 hét van a bajai Kikelet Félmaratonig!
10 km után otthon egy kis víz, egy körte, aztán újabb 6 km.
Menni fog ez! A 15. km-en futotta még 4 sprintre is!
A 11 fok és a majdnem napsütés egy kis gyenge szellővel tökéletes idő volt a futáshoz!
És nehogy lefogyjak:
a futás végén feleségem frissen sült krumplis pogácsájából (ilyent és ilyen finomra csak drága jó anyám tudott sütni) minden egyes km-emért egy-egy pogácsával megjutalmaztam magam. Tehát 16 km - 16 krumplis pogácsa.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
2016. 03.09.
Amikor a befőtt teszi el a nagymamát
No, ilyen mozgalmas, eseménydús futásom sem volt még az idén!
A szokásos 10 km helyett 12 lett. Micsoda tavaszias időben, mennyi élménnyel!
Kezdődött azzal, hogy alig hogy elindultam, amikor utolértem egy nyugdíjas ismerősömet, aki a kutyájával sétált. Amikor melléjük értem, mi történt? Nem a kutya futtatott meg engem ugatva, hanem a kutya is kedvet kapott a futásra: otthagyta a gazdit, és se szó, se beszéd, békésen usgyi utánam, jött velem! A gazdi – aki korábban sokáig veterán atlétaként sportolt – persze nem hagyta annyiban, és jött, futott utánunk. Nagyon mulatságos volt a szituáció! Aztán amikor kiértünk a főútra, akkor ők nem arra jöttek, amerre én, abbamaradt a követés.
Úgy látszik, már nem csak az emberekre vagyok hatással a futás terén...
Aztán bent a fő utcai malomnál ott állt (illetve ült a kocsijában) lesben a trafipaxnál a rendőr. Ösztönösen lassítottam, remélem, nem kapok két héten belül egy csekket!
Még jó, hogy nem mentem el futni kora reggel abban az 1-2 fokos „melegben”! Úgy voltam vele, hogy ha már egyszer hadat üzentem a télnek (kesztyű, sapka már két hete elrakva a következő télre), akkor már csak kivárom, hogy igazat jósolnak-e a meteorológusok! Napfényre vágytam, mint minden ami él!
Kora reggel valaki nagyon jó munkát végzett, köszönöm! Sikerült felkeltenie a Napot, ami büszkén ragyogott az égen. Délelőtt 10-kor már 7-8 fok körül volt, mire hazaértem a futásból már lett 11 is.
Rájöttem, hogy megváltozott a kedvenc futó hőmérsékletem. Eddig 10 és 15 fok közötti hőmérsékleten (közelebb a 15-höz) szerettem a legjobban futni, most már a 8-10 fok a kedvencem. Ilyenkor már nem kell kesztyű, sapka, lehet már rövid ujjú pólóban is futni, és még nem is izzadok túlságosan. Mire elérem a 100 évet, lehet, hogy addigra már az Antarktiszon fogom magam legjobban érezni futás közben?!
Az első 4 km után bent a városban csatlakozott hozzám Éva is, és már annyira jól bírta, hogy rátettünk még egy lapáttal, és a mai adag a szokásoshoz képest 2 km-rel több lett (kifutottunk a Türr emlékműig és vissza).
A Sugovica híd város felőli végénél Szekeres Tibor (Mogyi SE) éppen a bajai Kikelet Félmaraton nagy plakátját rögzítette.
Eszembe jutott, hogy mekkora nagy élmény volt számomra a 2 évvel ezelőtti első félmaratonom, ugyanitt! És hogy azóta mennyi csodálatos dolgot adott nekem a futás! (Sok-sok felejthetetlen élményt, jó barátot, egy maratont, a Több ezer km Dóriért jótékony célú futást, a Fuss, hogy érezd: élsz! könyvet.) A fényképről a pontos dátum lemaradt, ezért ideírom: április 9. szombat 14 óra.
A Sugovica partján futva láttuk, hogy lesz itt utánpótlás! A kacsákból sok volt eddig is, de most a szép tavaszias idő kicsalogatta a szabadba az óvodásokat is (vagy inkább az óvónéniket?) .
Hazafelé még súlyt is emeltem futás közben! Hogy hogyan? A fő utcán a háza előtt kínlódott egy idősebb férfi egy jókora zsákkal. Láthatóan nem bírta felemelni a kis tologatható kocsijára annak a magas oldala miatt. „Az úttörő ahol tud, segít.” Ezt gyorsan megoldottuk.
Annyira jól ment a futás (a végén is 6 percen belüli km átlaggal), és olyan gyönyörű idő volt, hogy majdnem még többet ráhúztam. De nem akartam mohó lenni. Hagyni kell fejlődési lehetőséget a későbbi napokra is.
Röviden: annyira jó volt érezni, hogy élek!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavaszi napokat kívánok!
20016.03.03.
Ébresztő a Napnak!
Jól beindultak a futóműveim ebben az új hónapban!
3 nap. 3 futás. Összesen 32 km.
Holnap már tényleg tartok egy pihenőnapot, legalább is a futásban. Erősítés az kell holnap is, azért is, mert nagyon közel már az április 9. szombati bajai Kikelet Félmaraton!
Még erőlködik a tél, de hiába!
Ma hajnalban Baján majdnem fagyott, de csak azért is sapka és kesztyű nélkül vágtam neki (jelentős részben új útvonalon) a futásnak. Lett is a szokásos 10 km-ből majdnem 12 km!
Jól le is fagytak az ujjaim a táv második felére!
Jó volt Csábi Bettinával is, Kővári Ferivel is korán reggel találkozni!
Évával futás közben felébresztettük a Sugovica parti kacsákat. No meg a Napot is, hogy mire a többség ébredezik, nagyobb kedvük legyen munkába menni. (Már akinek van munkája. Akinek nincs, annak meg jobb hangulata legyen a világosságban.)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép napot kívánok!
2016. 03.02.
Kell egy kis áramszünet!
A futók szendvicse: a tegnapi és a holnapi 10 km közé mára pihenőnap volt tervezve.
Autózaj helyett madárcsicsergésre vágytam. Már régen futottam a kanális töltésen, itt volt az ideje újra!
2016. 03.01.
Ideje volt!
Megá-zotta-hajam-helye,
Heje-huja-hó!
Itt a március! Ideje van a tavasznak!
Ideje volt a megázásomnak is. Negyedik éve futok, és még sosem áztam el! Máig.
A hajnali sötétségben (mert ma nagyon korán lekapcsolták Baján a közvilágítást) ma is összetalálkoztam Bettinával is, aki épp a kutyájával rótta a reggeli adagját.
A ma reggeli 10 km első felének vége felé, éppen, amikor találkoztam Évával (örülök, hogy ő is jön rendszeresen futni, egyre jobban bírja!) elkezdett esni az eső. Aztán csak esett, esett, egyre csak esett. Apró, sűrű cseppekben gyöngyözött, kicsit kopogott is a frissen nyírt hajam helyén, és lassan csorgott le az arcomra.
Olyan jó kedvem támadt! A visszafelé 5 km-en még sprinteltem is néhányat. Csak úgy, az ízéért.
Még a csatolt dal refrénjét is énekeltem! Ez a ritmus volt a pulzusszabályzóm:
Táncolnék százegy éjen át,
s dúdolnám szívünk dallamát,
Míg az esõ csak hull,
Mintha minden cseppje ütné a zongorát.
https://www.youtube.com/watch?v=kTu_2jkD3n0
Egyébként meg annyi víz volt a levegőben, hogy alig maradt hely az oxigénnek. Nem a csúcsjavításnak volt itt ma az ideje.
Az utolsó km-emen egy, a főúton őrülten száguldó autóstól kb. 6 m-re voltam a járdán, amikor elsuhant mellettem, és jól beterített oldalról is vízzel. Jót nevettem rakta, mert:
- Sokkal vizesebb már nem lettem.
- Ő még biztosan nem úgy él (nem is hallott róla), hogy: „Minden nap szánj magadra egy órát. Vagy ha úgy érzed, nincs rá időd – akkor kettőt!”
Én szántam magamra ma is egy órát.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavasz közeli napokat kívánok!
2016.02.28.
Hónapzárás
Ma sokan futnak ezekben az órákban sok-sok km-t (szurkolok és nagy-nagy HAJRÁ! nekik, sok energiát is küldök).
Én a tegnapelőtti 10 és a tegnapi 18 után ma is a szokásos 10 km-t futottam.
Ez a hét már egész tavaszias volt futásban: 58 km.
Ami ennél is fontosabb! Jól esett minden km-em!
Februári összesítés (mert, hogy holnap biztosan pihenőnapom lesz): 168 km
Január és február összesen: 301 km!
(100-100 km volt a terv a két téli hónapra, de hát - nem én tehetek róla - nem nagyon volt tél!)
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép napot!
2016. 02.27.
Az az egy szál ibolya!
Itt a tavasz, menjetek ki a szabadba mocorogni!
Nem a régi slágerben szereplő „egy szál harangvirág”, hanem egy szál ibolya a bűnös!
Mára nem volt tervezve futás, mégis lett 18 km!
Hogy miért?
Ebéd után csalogatóan sütött a nap, ki is mentem a kertbe a virágaim közé egy kicsit gazolni. Mit látok? A már régóta virágzó krókuszok mellett egy szál ibolya is nyújtogatja a vékony hosszú nyakát, büszkén felemelve azt a gyönyörű kis kék fejét! Annyira megörültem neki, hogy elhatároztam, körülnézek egy kicsit kint az erdőben is. Persze futva!
Csodálatos és ritka élményekben volt részem! Például a nevemen köszöntött egy madár!
Gyorsan felöltöztem, a feleségemet elvittem a Konyhatündér programra. Úgy döntöttem, hogy ma 10 km-nél többet futok, mert közel az első versenyem. (Már csak 6 hét, és itt a bajai Kikelet Félmaraton!). Először irány a 10 km-es Nagypandúr-szigeti kör, aztán a többit majd meglátjuk.
Mindjárt az elején szembe találkoztam Kővári Ferivel, akiről kiderült, hogy már éppen ezen a 10 km-en van túl. (Jó volt látni, hogy szedte a lábait rendesen!)
Az első 4 km olyan bámészkodós, szép dolgokat lefényképezős, laza futás volt. A csatolt képeken lévő környezet ismerős lesz majd annak, aki jön április 11-én Bajára futni.
A Duna-partra érve gyors egymásutánban három fekete kormoránt is láttam úszni, majd gyorsan felrepülni. Megcsodáltam, hogy milyen precíziós belső gépezetük van, hiszen majd egy km-t repültek állandóan kb. fél méterre az enyhén fodrozódó Duna hullámai felett.
Az erdőbe beérve először a déli fekvésű töltésoldalon láttam meg nem egy szál, hanem egy egész hadsereg kék ibolyát. Valósággal kék szőnyeget terítettek a domboldalba.
Az erdei úton a fák hűvösében a természet csendje köszöntött madárdalokkal.
Két kicsi cinke rebbent át gyorsan egyik fáról a másikra. Arrébb meg a nevemet énekelve köszöntött egy madár, valahogy így, gyors ti-ti jelekkel:
„Sipi-Sipi!”, „Sipi-Sipi!”, „Sipi-Sipi-Sipi!”
(Farhas Gábort kérdezem: milyen madár lehetett ez?)
A 10 km-es kör után beültem a kocsiba (most kivételesen nem otthonról indultam futni), hogy a nedves pólót lecseréljem egy szárazra, ittam vizet, ettem egy banánt, és irány a Petőfi-sziget nagy köre (2,7 km). Körönként egy kis víz, egy kis szőlőcukor, és még a 3. kör végén is úgy éreztem, hogy akármennyi ideig tudnék futni! Abban a 6 perc körüli km tempóban.
De nem! 18 km mára elég. Miért nem mentem tovább? Én óvatos duhaj vagyok. Az idén még csak 10 km-eket futottam, nem akartam mindjárt egy félmaratonnal elkezdeni a hosszabb futásaimat. Csak nyugi.
Büszke vagyok magamra, hogy kibírtam, hogy nem futottam le csak azért is a félmaratont. Eszembe jutott ugyanis az egyik edzéselméleti alapelv, a fokozatosság. Én sokáig akarok örömmel, jó érzéssel, sérülések nélkül futni.
Ráadásul holnap, vasárnap reggel 8-kor jön a tervezett 10 km!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép napot!
2016. 02.24.
Már a plankingolás hatása?
Ma reggel csak fél 8 után tudtam menni futni a szokásos 10 km-emre. Mindjárt induláskor jól oldalba bökött a szél! Én azonban egyből visszaböktem, engem nem lehetett megállítani!
A város közepén Éva is csatlakozott, futottunk egy jót a Sugovica partján.
A mai jutalmunk néhány szép vadkacsa, és több hófehér sirály volt.
No meg ez a jó érzés, ami a futás után megmaradt!
Vadgalambot most semmilyent nem láttam (biztosan nem szeretik ezt a nagy szelet), a nagy zajban rigókat se hallottam.
Lehet, hogy most még csak a placebo hatás (vagy a nagy szél emelő ereje?), de két nap plankingolás (így kell mondani?) után nagyon könnyűnek, ruganyosnak éreztem magam, szinte szárnyaltam, az utolsó 4 km-en is futotta 6 percen belül km-ekre!
Fuss, hogy érezd, élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavasz közeli napokat kívánok!
2016. 02.22.
A világ legnagyobb sajtja
A hétvége olyan családi programokat hozott Pesten, hogy a futás nem jött össze. 3 pihinap után már elvonási tüneteim voltak.
A ma hajnalban, a napkelte előtti sötétben futók viszont gyönyörű jutalmat kaptak / kaptunk!
Ahogy kiléptem a nagykapun, és elindultam először nyugati irányba, a Duna felé, mindjárt megkaptam a ma hajnali futás jutalmát: a még sötét látóhatár alján egy óriási, nagy kerek, sárga sajt virított. A világ összes egere jól lakhatott már belőle, és még mindig szinte tökéletesen kerek volt!
Remek napkezdés volt, a főtértől sarkától reggel 6-tól már Gabi és Éva társaságában kocogtunk tovább az ébredező Sugovica part felé.
A hajnali rigók vidám trallalája kísért bennünket végig a városban. (Farkas Gábor, köszi, hogy szóltál múltkor! Tényleg feketék voltak, nem sárgák, most meg is álltam, és láttam is némelyiküket a sarki villanyoszlopról sugárzódó lámpafényben!)
Már kora reggel éreztük a tavasz közeledtét, pedig akkor még a nap sem sütött, és 17 fok meleg sem volt. (Sapka, kesztyű már reggel is száműzve!)
Mire a 10 km-em végén hazaértem, már kivilágosodott! Hárman olyan erősek voltunk, hogy együtt sikerült felkeltenünk a napot!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tavasz közeli napokat kívánok!
2016. 02.18.
A kertek alatt készülődik a tavasz!
Hajnali kelés, sötétben indulás, de már sapka és kesztyű nélkül! (Úgy döntöttem, hogy hadat üzenek a télnek! :D)
Nagyszerű volt, hogy Éva is jött reggel futni!
Sokkal több (fekete) rigó köszöntött bennünket a gyönyörű füttyével, mint amikor egyedül futottam!
Jól esett a 10 km ismét! (Ez már a februári túlórám, amiért pénzt nem adnak, de egészséget igen!)
Figyeljetek!
A kertek alatt készülődik a tavasz! (Az én lelkemet már el is érte.)
Fuss, hogy érezd, élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép napot!
2016. 02.15.
A sapka mint kopogásgátló
Már megvan a februárra tervezett 100 km-em!
Tudod mikor kezdett el bennem tudatosulni, hogy kopaszodom? Amikor először hallottam a fejemen kopogni az esőcseppeket! (Pár évtizeddel ezelőtt!)
Ma reggel futás közben ez jutott eszembe, pedig ma ez nem is történt meg. No, nem azért, mert hirtelen kinőtt a hajam, hanem azért, mert szerencsére sapkában mentem futni.
Pedig határeset volt, hogy húzok-e sapkát, mert reggel fél 6-kor 5 fok meleg volt. És még nem esett az eső sem. Az este a ma reggeli futásra gondolva még azt írtam Gabinak, hogy „Ma leesett annyi eső, hogy talán reggelre már nem maradt tartaléka.”
Sajnos maradt. Éppen beértem a Jelky-szoborhoz, amikor elkezdett szemerkélni, aztán a téren találkoztam Gabival, aki újra jött futni (lesz belőle valaki!), és addigra elállt az eső. Hogy aztán visszafelé jövet alaposan rázendítsen! Bajaszentistvánra érve már nagy szükség volt a fejemen a sapkára mint kopogás gátlóra! Szóval megáztam rendesen, de nem számít! Így is jól esett a reggeli 10 km! Gyors zuhanyozás, mert a héten délelőttönként én vagyok a bébiszitter a két kicsi unokámmal! Tudod, akiknek a lagziján táncolni fogok az ifjú párral!
A szép napsütéses Sugovica parti kép nem ma készült, hanem még vasárnap délelőtt.
Ez most a JÖVŐKÉP. Mert, hogy csak kifogy a víz egyszer már a felhőkből, és utána jön újra a tavaszi hangulat!
Ma kora reggel, már napkelte előtt sokfelé fütyörészett a sárgarigó!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép napot!
2016. 02.13.
A nem tervezett futás
Ezen a héten – idén először – ötször futottam a szokásos 10 km-emet! (5x10 km = 50 km)
Ezt az ötödiket Dia Martinka motiválta, és neki ajánlom!
Az történt, hogy vasárnapra pihenőnap volt tervezve. (A Teremtő is megpihent a 7. napon.) Aztán reggel kinéztem az ablakon kelet felé: ragyogón süt a nap. Felhő? Dél felöl se, nyugat felöl se. Elkezdett ott belül valami mocorogni. Nem, nem megyek el futni. Futottam a héten már négyszer, és különben is, időm már nem sok, mert 10 órától programom van. Gabival sem tudok már a Sugovica parton együtt kocogni, nincs annyi időm.
Egyszer csak olvasom 8 óra körül Az ÉN időm Fb csoportban, hogy Dia futni készülődik. Nem is akrámilyen előzmények után!
Hogy mivel motivált és miért ajánlom neki a mai 10 km-emet?
„Hajnali 3-ig bálozós, keveset alvós de nemsokára futni indulós madárcsicsergős gyönyörű szép napot! 10 km a terv. Megcsinálom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
Erre én:
- Hajrá Dia! Menni fog! (Mert AKAROD!)
Dia: „Az utolsó 2 km nekem már nagy küzdelem, én még évek múlva sem "rázom ki könnyen a kisujjamból" ezt a 10km-t. Csodálatom azoké, akik még többet is bírnak, nagyon jó érzés a célba érni.”
„Közben is élvezet, de a vége mindig küzdés, és talán pont ezt szeretem benne. A fiaim anyukáméknál aludtak, alszanak, a férjem még a tegnapi bált piheni, én meg....hajnali bagoly...nem sikerült sokat aludni, de majd a futás felébreszt.”
„Most ez az ÉN IDŐM!!!!!!!”
„Szép napot! Gondoljatok rám az elkövetkező 60-65 percben! Küzdés indul!”
Akkora kedvet kaptam, hogy ezt írtam neki:
- Tudod mit Dia? Elmegyek én is most egy 10-esre! Elindultam!
De ezt ő már valószínűleg nem látta, mert akkor már futotta az eddigi leghosszabb távját!
Viszont elhatároztam, hogy kb. abban a tempóban futok, hogy én is 60-65 perc alatt érjek vissza.
Gyönyörűen sütött a nap, a belvárosban éppen jöttek ki a 8 órás mise után az emberek a templomból. Három – nálam nem sokkal idősebb - ismerősöm is mosolyogva integetett nekem a templom lépcsőiről. Én is nekik. Közben arra gondoltam, hogy remélem az imádkozás mellett cselekednek is azért, hogy ők egészségesen éljenek.
A Sugovica vizén vakítóan tükröződött a reggeli nap fénye.
Mintha már tavasz lett volna. A tegnap hangos kacsasereg most valahová elbújt. A bolhapiacra szorgalmasan igyekeztek az emberek. Élveztem, hogy ÉLEK!
Futás közben sokszor gondoltam arra, hogy küldöm az energiát Diának, hogy jól bírja majd az utolsó 2 km-t is, Mert, hogy mióta a napokban az emberiség egyik legfontosabb tudománytörténeti eredménye megszületett (akit érdekel, hogyan igazolták az Einstein által 100 évvel ezelőtt megjósolt gravitációs hullámok létezését, az itt talál róla egy elég jól érthető írást:
http://tldr.444.hu/2016/02/11/uj-fizika-kezdodik-megtalaltuk-a-gravitacios-hullamokat ),
azóta az én hitem még jobban megerősödött abban, hogy a rezonancia törvénye az emberek életére vonatkozóan is működik.
Az utolsó 2 km-en szándékosan 6 perc 30 körüli km-eket kocogtam, hogy Dia várható tempójában küldjem neki az energiát. Erre hazaérek, és kicsit később mit olvasok?!? 10 km helyett mennyit futott?
„13 km 13 km 13 km! Rekordoooom!”
Az eddigi leghosszabb távját futotta, 13,3 km-t!
Nagyszerű volt Dia! Szívből gratulálok! Ismét legyőzted önmagad! 3 óra alvás után egyéni rekord! Ez igen! Mire nem képes az ember, ha AKARJA!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tél végi napokat kívánok!
2016. 02.13.
Eső után köpönyeg? Nem! Futás!
Egy kellemes 10 km 60 perc alatt.
Nem lesz ennek jó vége! Még a végén 20 nap alatt teljesítem a 30 napra tervezett februári futásmennyiségemet!
A ma reggeli futásomat elmosta az eső. Azért persze nem győzött le, csak időben tolta el későbbre. 11-kor már jó volt futni. Eső után annyi volt a víz a levegőben, hogy szinte nem is volt szükség frissítóre, hiszen inni lehetett futás közben a levegőből!
Egy kellemes 10 km 60 perc alatt.
Több jutalmat is kaptam a mai futásomért::
1. Színes vadkacsa sereg üdvözölt hangosan a Sugovica parton. (Igazolás csatolva.)
2. Nyirati Béla hangos „Hajrá!” kiáltásai az utcai túlsó feléről (nem sokkal dél előtt akkora volt a Dózsa György úton a kocsik zaja, hogy lehet, hogy Béla be is rekedt, mire meghallottam a hangos kiabálását és megláttam a vidám integetését! Jól esett vidáman visszaintegetni neki!
3. Vidáman, mosolyogva előre köszönő szomszédasszony, hasonlóan - sőt integetve - köszönő környékbeli ismerős férfi (már megszokták, hogy futok, sőt úgy látom, most már – mióta a helyi TV-ben is szerepeltem a könyvem bemutatójával - többen büszkék is rám).
4. Jól esett, éreztem az ÉLET ÍZÉT.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép hétvégét kívánok!
2016. 02.11.
Mint a szélvész!
Ma reggel életem eddigi leggyorsabb első 4 km-ét futottam! 5 perces km-eket átlagban! ÉN! Én, aki 6-6.30 közti km-eket szoktam kocogni. Mi történt most velem? Mi volt az az extra motiváció?
Nem akartam égni azzal, hogy elkések.
Az OKosan Élők klubja (OKÉ) keretében ugyanis ma 8 órakor volt bent a városban találkozóm Gabival, hogy onnan indulva megyünk közösen futni. Indulás előtt még „belekeveredtem” egy Facebook-s üzenetváltásba, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már csak 20 percem maradt, hogy beérjek a 4 km-re lévő találkozóhelyre.
Egy valamit nagyon utálok: elkésni (no meg persze várakozni sem szeretek). A tény viszont az, hogy 20 perc – 4 km. Tisztában voltam vele, hogy ez bizony 5 perces km-eket igényel tartósan. Én ennél sokkal kényelmesebben (6 perces vagy még több idő alatti km-ekkel) szoktam futni a 10 km-eket. Menjek be autóval? No nem, én futva szeretek futni menni! Mi lenne, ha megpróbálnám? Miért is ne?
Az első km megvolt 5 perc alatt. A második is. A harmadik már nehezebben ment, de az is. A negyediknél már biztos voltam benne, hogy sikerülni fog! Így is lett! Mire megkondultak 8 órakor a közeli templom harangjai, épp oda értem. :D
Gabinak előzetesen kölcsönadtam a pulzusmérőmet, hogy a mai futásnál lássuk, hogy áll ezen a téren, így abba "beöltözve" jött már futni. Gyorsan kiszámoltam neki, hogy mivel csak most a héten kezdte a mocorgást, még nem ajánlott neki 130-nál nagyobb pulzussal futni (120 és 130 között elmegy).
Így is lett. Olyan iramot mentünk, hogy az 1 perc kocogás közben 120 és 130 között legyen a pulzus, és a 2 perces séta közben vissza is állt 100 és 110 közé.
Gabi hihetetlenül gyorsan reagált! Gyorsan és pontosan megérezte a fejében a 130 körüli pulzust, és pár perc után már szinte az órára nézés nélkül is kezdte érezni, hogy futás közben szabad-e gyorsítani vagy inkább lassítsunk egy kicsit. Nagyon gyorsan tanulja fogadni a teste üzeneteit! A legtöbb ember képtelen erre.
Jó levegő, gyönyörű, szikrázó napsütés, a Sugovica víztükrén lustán himbálódzó sirálycsapat volt a mai jutalmunk! Remélem, megint lesz egy jó kis egészséges izomláza Gabinak!
Futás után még gyorsan irány a Lidl, és jutott a nagyon kedvezményes árú TRX kötelekből! (Köszönet László Beának, hogy előzetesen felhívta a figyelmünket erre a mai akcióra!)
A nyárra olyan izmos leszek, hogy nem fogtok rám ismerni! :-)
Ráadásul - még bent a Lidl-ben, de már a TRX dobozával a kezemben - egy kedves ismerősömmel is találkoztam, és pár pár perc beszélgetés után nemcsak a Fuss, hogy érezd: élsz! könyvemet akarja megvenni, hanem az OKosan Élők klubja (OKÉ) iránt is komolyan érdeklődik. Remélem, pár napon belül már ő is jön velünk kocogni! :-)
Folytatás Gabival szombaton reggel fél 8-kor! Indulás a Szentháromság tér sarkáról, a Tapintható-Láthatatlan bronz domborműtől.
Jössz te is akkor futni? OKÉ? Miben tudok segíteni, hogy OKosan Élj? Lásd itt, a második képen:
Fuss, hogy érezd: élsz! Élni jó!
Mosolygós szép napot! :-)
2016. 02.08.
OKÉ!
A ma kora reggeli futást a szokottnál nagyobb izgalommal vártam. Nem magam miatt.
Különleges esemény történt. Az első és az utolsó 4 km a megszokott volt, a közte lévő kettő azonban egészen más!
Elkezdődött valami.
A február 3-án szerdán este a bajai városi könyvtárban telt házas könyvbemutatóm volt. A végén bejelentettem, hogy a mai napon – egyelőre egy taggal, saját magammal – létrehoztam az OKosan Élők klubját (OKÉ) Baján. Bárki csatlakozhat.
Hogy miben tudok segíteni? A köny 3 témájában: futás, táplálkozás, önfejlesztés.
Részletesebben:
Érdekel téged is a fentiek közül valami? Egy részével csak Baján, sok mindenben másutt is tudok segíteni. Hívj vagy írj e-mailt, ha téged is érdekel valami az ÉLET ÍZÉBŐL!
Az egyik résztvevő rögtön a szerda esti 2 órás könyvbemutató végén végén megkeresett, hogy olyan nagy hatással volt rá az előadásom, hogy nemcsak a könyvet akarja elolvasni, hanem ő elhatározta, elkezd futni is. Hétvégén nem tudtunk kezdeni, mert elutaztam Pestre unokázni, de pénteken megbeszéltük, hogy ma, hétfőn reggel 6-kor találkozunk a Rotary Club Baja által állíttatott Tapintható-Láthatatlan bronz domborműnél (amit minden arrafelé futásom során kabalából megsimogatok), a Szentháromság tér sarkán, és segítek neki elkezdeni a futást. Előtte küldtem neki e-mailen kétféle edzéstervet, hogy dönthessen, melyik ütemben kezdi el a kocogás-séta menüt reggelire.
Hajnalban keltem, hogy időre odaérjek (nekem 4 km futás odáig). Mivel pár perccel hamarabb értem oda, Kővári Feri a szokásos reggeli biciklizése közben meglepődve látta, hogy nem futok, hanem várakozok. Biztosan nem értette, miért!
6-kor már izgultam egy kicsit, hogy jöjjön Gabi, de abban a pillanatban megláttam, és megnyugodtam, hogy tényleg komolyan gondolja. (Amikor pénteken délelőtt beszélgettünk a céljairól, láttam a szemén, hogy véresen komolyan gondolja. Nemcsak szeretné, hanem AKARJA az életmódváltást.)
Gabi tehát ma reggel el is kezdte a kocogást. 1 perc kocogás, 2 perc gyaloglás, mindezt 10-szer egymás után. A második kocogás kicsit gyorsra sikeredett, de az első két kocogás közben belőttük azt a beszélgetős tempót, amely mellett a tervezett számban meg tudtuk ismételni az „1 perc kocogás, 2 perc gyaloglás” menüt!
A jutalmunk is megvolt: a lassan világosodó Sugovica-parton a vadkacsák hápogása és egy korán ébredő sárgarigó kellemes fütyörészése. Persze – de ez így természetes - Gabi ezt még nehezebben vette észre, mert néhány kocogás után örült, hogy kap elég levegőt!
A Napot még nem sikerült felkeltenünk, de annak is eljön az ideje!
Közben persze eszembe jutott (mondtam is neki), hogy 4 évvel ezelőtt 2 km után le kellett állnom sétálni, mert elfogyott a szufla. Azóta történt egy és más velem. Most meg másoknak segíthetek. Nagyszerű érzés nekem is!
Gabi, nagyot nőttél a szememben! A legnehezebben túl vagy! A munka miatti késői fekvés ellenére képes voltál korán reggel felkelni az ágyból, felöltözni, és elkezdeni mocorogni! Gratulálok! Menni fog! Mert AKAROD!
Szerdán reggel 6-kor folytatjuk, ugyanott! Lehet másoknak is csatlakozni!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép tél végi napokat kívánok!
2016. 02.07.
No, kivel találkoztam ma futás közben?
Ezen a héten a 4. alkalommal futottam 10 km-t. Benne 12 db „100 m sprint – 100 m lassú kocogás”. Mert hogy Dia azt írta ma reggel, hogy milyen jól esett ez neki!
Itt-ott kikandikált a tavasz a felhők mögül, megnézni, szabad-e már jönnie. Mondtam neki, hogy szabad!
Már megjelentek a horgászok is a kanális parti halastó mellett.
Reménykedtem abban, hogy már nem dagonyás a kanális töltése, és a kedvenc útvonalam felé vettem az irányt. No, azért még nem az igazi, mert még itt-ott szökdécselni kell a sár elöl. Még így is mennyivel más volt nem betonon, hanem a töltés földjén, de különösen a füvén futni! Mintha futószőnyegen suhantak volna a lábaim, úgy be-be süppedt alattuk a talaj!
Megcsodáltam a természet erejét. A töltés melletti kiserdő fái nem bírtak ellenállni a gyakori szélnek: az uralkodó széliránynak megfelelően bedőlve némelyek ferdébben állnak, mint a Pisai ferde torony! Micsoda erő lehet a gyökereikben, hogy nem dőlnek ki a fák!
A Duna-töltésen aztán jól jött a remek futócipőm, mert ott sem éreztem a beton kemény ütéseit alulról.
Vasárnap volt, délelőtti napsütés, enyhén fújt a szél. Mit is lehet ilyenkor mást csinálni, mint futni?!? És akkor a távolban szemből megjelent egy gyors léptű futó. Közelebb érve látom ám, hogy egy ismerős! Nem más, mint a már többszörös országos bajnok triatlonistánk (régi kedves iskolám régi diákja) Flander Marci! Mindjárt szaporábban szedtem a lábaimat! Persze az én sprintem is csak olyan tempó volt, mint az ő átlagos futása! Egy kölcsönös „Hajrá-hajrá!” után még jobb kedvvel futottam a váltakozó iramú tempómat. Olyannyira, hogy a második 5 km-t 2 perccel hamarabb tettem meg, mint az első 5 km-et. No, ilyen is ritkán van!
Milyen jó látni testközelből, hogy a nagy bajnokok is hús-vér emberek!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós tél végi napokat kívánok! :D
2016. 02.04.
A faltörő kos
A tegnap esti igazán jó hangulatú (a résztvevők mondták), a bajai könyvtárban teltházas könyvbemutató olyan jól esett a lelkemnek, hogy ma délben az időnként viharos szél ellenére is muszáj volt elmenni futni!
Sapka, kesztyű. Ma nem izzadtam így sem! Sőt! Időnként úgy átfújt rajtam a szél, hogy olyankor szitának éreztem magam!
Kifelé, a Duna-töltés felé futva időnként viharos erősségű széllökések próbáltak megállítani, de én – előre dőlt felső testtel, leszegett fejjel mint egy faltörő kos – fejjel nekimentem a szélnek! Mindezt olyan erővel, hogy az idei legjobb 10 km-emet (idén először 1 órán belül) futottam!
Igaz, visszafelé a szél is belátta, hogy nem tud legyőzni, és nem állt el, hanem hátulról támogatott. (Na, az azért már kényelmesebb futás volt! Akkor is alkalmazkodtam a szélhez: visszanöveltem a mozgásra merőleges homlokfelületemet maximálisra, hogy most jó nagy legyen a közeg támogató ereje. A fizika alkalmazása a gyakorlatban.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016. 02.02.
Láttál már ilyent február 2-án?!?
Nem akartam elhinni, pedig igaz. Tudom, sokszor nem szabad hinni a saját szemünknek sem, de le is fényképeztem.
Én még ilyen korán sosem láttam barkát. Meg is álltam, hogy csak a szemem káprázik-e, vagy tényleg az.
Ezt is a futásnak köszönhetem!
Bár mára pihenőnap volt tervezve, de látva / érezve délben a tavaszt, a majdnem napsütésben is 15 fok meleget, egyszerűen muszáj volt elmenni futni!
Elragadott a hév, és bizony elkövettem egy nagy hibát! Úgy az 5. km közben már nagyon éreztem. Hogy mit? Azt, hogy nem a hőmérsékletnek, hanem a naptárnak megfelelően öltöztem. Nem kellett volna felülre a hosszú ujjú futó felső, de nem ám! A zipzárt teljesen lehúzva is annyira izzadtam, mint a nyári 38 fokban az ujjatlan felsőben. Bizony meg is történt egy kicsit ugyanaz, mint ami akkor, amikor a 6 órás bajai buli futáson leöntöttem magam vízzel, és úgy futottam még 5,4 km-t. A vizes póló most is kidörzsölte a mellbimbómat. No, most még nem nagyon, de férfi létemre újra éreztem, hogy van cicim!
Szóval máskor vagy öltözzek a hőmérsékletnek megfelelően, vagy ragasszam le a mellbimbómat.
Érdekes, biztosan a tavaszias szellő, a madárcsicsergés, a kellemes meleg okozta, de mintha ma mosolygósabbak lettek volna az emberek!
Februári mérleg eddig. 2 nap – 2x10km.
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép „téli” napokat kívánok!
2016. 01.30.
Magyarkanizsa, Sátai Robi (Robi tata) köszönöm!
Könyvbemutató és közös futás Magyarkanizsán!
Örökké emlékezetes élmény volt számomra ez a két nap!
A tavaly nyár óta tartó - futás révén kialakult - barátságunk okán Sátai Róbert a Magyarkanizsai Maratonisták nevében meghívott, hogy tartsak nekik egy előadást a Fuss, hogy érezd: élsz! című könyvemről. Napokon át nagyon készültem a prezivel, hogy minél érdekesebb és minél hasznosabb legyen számukra a találkozásunk.
Aztán pénteken eljött a cselekvés napja nem várt és nem kívánt izgalmakkal! Majdnem veszélybe került a kiutazásom!
Reggel még örömmel nyugtáztam, hogy Kuritár Zoltán munkatársai tartották az ígéretüket, és meggyógyult az autóm az egy hetes műtét után, így semmi akadálya nem volt (legalábbis reggel még nem látszott) annak, hogy én kora délután elmenjek Magyarkanizsára a feleségemmel.
Aztán délelőtt 10 óra körül jött a nem várt fordulat!
Az utasbiztosítás kiváltásakor azt mondta az ügyintéző, hogy természetesen kell a határon az autóhoz a zöldkártya is, nem elég a kötelező felelősségbiztosítást igazoló szelvény. A szerb határőrökkel pedig nem érdemes ujjat húzni.
Semmi gond, megyek a biztosítómhoz, és ők ezt majd kiadják rögtön, ingyen. Igen ám, de kiderült, hogy – hiába van kint még a honlapon címmel, telefonszámmal – Baján már megszűnt az Uniqa irodája. Akkor majd irány Szekszárd! Csak 40 km, van még idő megjárni az utat. A biztosító honlapja alapján telefon, ott sem veszik már fel a telefont…
Legközelebb Szegeden van még irodájuk. Addigra már elmúlott 10 óra, és először arra gondoltam, hogy semmi gond, a feleségem 1 órára hazaér az iskolából, majd Szeged felé megyünk (nem nagy kerülő), útközben megcsináltatjuk a zöldkártyát, és simán odaérünk időre Magyarkanizsára, hogy 5 órakor el tudjam kezdeni az előadást.
Meddig van nyitva a biztosító pénteken Szegeden? 13 óra 40 percig. Mennyi a Baja-Szeged távolság? 100 km…
Akkor korábban kell indulnom Szegedre! Hagyjam itthon a feleségemet?!? Nem, azt nem lehet, megbeszéltük, hogy őt is viszem!
Akkor mi marad? Én most rögtön elmegyek Szegedre, megcsináltatom a zöldkártyát, utána vissza Bajára (ki érti ezt, vissza is éppen 100 km, azaz oda-vissza 200 km), majd irány újra Szeged felé Magyarkanizsára!
Szegeden az interneten látható Petőfi sugárút 5. alatt mi van? Unqa iroda? Á, dehogy! Már megszűnt!!!
Szerencsére az üzletben lévő hölgy tudta, hogy van még Szegeden Uniqa iroda, csak már elköltözött máshová, és azt is tudta, hogy hová! (Kossuth Lajos sugárút 72. Még jó, hogy Szegeden jártam 5 évig egyetemre.)
Irány oda! És lőn csoda! Ott volt!
Egy kis sorban állás azért még kijárt… Végül meglett a zöldkártyám, irány vissza Bajára (nem biztos, hogy mindig betartottam a sebességkorlátozást…), Baján elintézni még azt, amit becsületbeli ügyként el kellett intéznem délelőtt (még egy jókora sorban állással, hogy még izgalmasabb legyen), aztán a tervezetthez képest 1 óra késéssel irány Magyarkanizsa! Azzal a reménnyel, hogy még időben odaérek. Mert hogy az egyik ismerősöm gyakran jár Szerbiában, és azt ajánlotta, hogy Bajmoknál menjek át a határon, és Csantavér felé menjek. Arra mentem.
Nem kellett volna…
Bajmok. Egy kis dicséret a szerb vámos hölgy felé a helyes kis fekete kutyáira nézve, és gond nélkül átkeltünk a határon.
SMS Robinak, hogy „Bajmok”, hogy lássa, hol tartunk.
Bajmok után Szabadka felé kanyarodva nemsokára elképesztő jelenet tanúi lettünk. Ilyent én még nem láttam! Muszáj volt a kocsinkból menet közben lefényképezni az előttünk haladó személyautót! Mit szállítottak benne?! Egy frissen leszúrt hatalmas disznót egészben!
Aztán a leszúrt disznó további üldözése helyett lekanyarodtunk Csantavér felé.
Pocsék utak, és ami még nagyobb gond, egy rakás jó hosszan elnyúló falu, max. 50 km/óra, sőt sok helyen még kevesebb. Szóval Csantavér környékén már látszott, hogy ebből lesz akár egy fél óra késés is. Felhívni gyorsan Sátai Robit! (Mert ugye gondosan elkértem előtte pár nappal a mobilszámát, hogy ha valami váratlan eset adódna, akkor tudjam értesíteni! A váratlan eset pedig itt volt a nyakunkon!)
Számomra némi döbbenetre Robi hangja helyett egy női hang szerbül valamit üzent, ami valami olyan lehetett (csak sejtettem), hogy ez a szám nem stimmel!
Te jó ég, akkor Robi azt az SMS-t sem kapta meg, amit a megbeszéltek szerint a határ átlépésekor küldtem neki, amelynek időpontjából már sejthette, hogy elég necces az 5 órai odaérkezésem!
Lassan fél 5, nyomom a gázt, én már tudom, hogy nem fogok odaérni, ő meg kezd izgulni, hogy vajon csak elfelejtettem SMS-t küldeni, vagy még nem léptem át a határt?!
Akkor eszembe jutott, hogy hátha van internetkapcsolat! Mert hogy akkor tudok neki Facebookon üzenni az okos telefonomról. (Na jó, menet közben nem olyan egyszerű ez sem, ha neked kell írnod, mert a feleséged nem látja jól az apró betűket a rázkódó kocsiban, sötétedés környékén. Megállni meg nincs idő.)
Szóval üzenet, hogy „Fél 6 előtt valószínűleg nem tudunk kezdeni. Hívj fel most!”)
Innentől maradt a szurkolás, és a remény, hogy hátha okos a telefonja, hátha veszi az üzenetemet, hátha tudja az én számomat, stb.
Közeledtünk, de vészesen közelgett az 5 óra is! Nem hív.
Zenta előtt már sötétedni is kezdett, és hirtelen – valami elképesztő gyorsasággal - megjelent a köd. Egyre sűrűbb köd. Onnan kezdve bizalmi alapon ment a vezetés. Az országút irányát abból sejtettem csak, hogy mivel nem volt még teljesen sötét, a fák teteje időnként még kilátszott, és reménykedtem abban, hogy köztük megy végig az út!
Egyszer csak (már 5 óra körül) megszólalt a telefonom! Sátai Robi hangja! Hú, de megörültem neki! Ő is, hogy már csak 15 km-re vagyunk!
Negyed óra késéssel megérkeztünk a megbeszélt helyre, az Art Garni Hotelbe a belvárosban. Kint az udvaron gyors átöltözés a sötétben (a nagy ködben úgy sem lát senki semmit), mert már vár a helyi média egy interjúra. Egy gyors interjú,
majd bemutatkozás, és sűrű elnézés kérés a megjelentektől, röviden elmondva ezt az egész zöldkártya mizériát.
Erre ők azt mondják, hogy egészen biztosan nem is kell már a zöld kártya náluk sem…
No, ennyi izgalom után akkor jöhetett az előadás! Az biztos, hogy másmilyen lett, mint terveztem. Persze a sok színes diát és a pár rövid filmet (az utolsót kivéve, mert azt egyszerűen lefelejtettem a nagy izgalom után) levetítettem, és a legfontosabbnak tartott dolgokat is elmondtam. Jól bírták a közel 2 órás kiképzést!
Nagyon örültem neki, hogy a nézőtéren ott ültek többen olyanok is, akiket a Facebookról már virtuálisan ismertem, és sokak számára példa lehet az életük!
Például Kiss Judité, aki a nyáron általa kitett (utóbbi két évben bekövetkezett testsúly- és testalkatváltozását mutató) fényképpel óriási tetszést aratott a futók zárt csoportjában.
Az előadás után a többséggel közös vacsora. Bizony a késésem miatt néhányszor újra kellett melegíteni a borjúpörköltet, amit Vlado főzött nekünk! (Igazán remek munka volt, köszönet neki!)
De először el kellett jutni az előadás helyszínétől pár km-rel arrébb lévő vacsora helyszínre. Kocsival nem nagy gond! Gondoltuk mi.
A köd másképp gondolta! A helyiek sem láttak még ilyent! A kocsi orrát sem láttuk! Robi autója „a jó ló a járt úton hazatalál vakon is” alapon haladt előre, nagyon lassan. Oldalirányban sem lehetett látni az utca menti házakat, nem hogy előre!
Csoda volt, hogy baleset nélkül odaértünk! (Szombat reggel mesélte az ifjú recepciós hölgy, ilyent még nem láttak Magyarkanizsán, és több baleset is történt. Gyalog is veszélyes volt közlekedni, nemhogy kocsival! Amikor a pénteki esti megérkezésünkkor a sötétben a hátsó bejárati ajtón keresztül beléptünk az Art Garni Hotel belső terébe, akkor én azt kérdeztem Robitól, hogy ekkora csodálatos zárt aulája van a szállodának?!?
Másnap reggel lefényképeztem azt a részt.
Akkor láttam, hogy szemben ott utca, járda, kövesút van, csak az este olyan vastag ködtakaró volt a járdán is, hogy a fényesen megvilágított belső térből én azt fehér belső falnak véltem. Elképesztően sűrű köd volt péntek este!
Vacsora közben volt lehetőségünk a baráti beszélgetésekre is. Éltünk is vele!
A békés beszélgetés, poharazgatás közben (mert ugye a vörös bornak antioxidáns szint növelő hatása is van) számos értékes embert megismertem, akinek pár év alatt a futás jelentősen megváltoztatta (jó irányban) az életét. Például megismerhettem Gömöri Józsit, aki tavaly több mint 5000 km-t futott!!! Elképesztő emberi teljesítmény! (A fényképen kékben.)
Nagy megtiszteltetésben volt részem, mert én is kaptam tűlük az új pólójukból. Meg is ígértem nekik, hogy ebben fogom futni április 9-én Baján a félmaratont!
A vacsora végén találkozott a múlt a jelennel és a jövővel. A még ott lévőek közül hárman, akik különböző időszakokban jobbak voltak a másiknál futásban, egymás közt egy nagy kihívást tettek, versenyt hirdettek: hármuk közül melyikük fog gyorsabb 10 km-t futni 9 hónap múlva! (Ennyi idő alatt egy gyerek megszületik, ennyi idő alatt van idő felkészülnie annak is, aki jelenleg már nem nagyon mocorog, de régebben jó sportoló volt. Kíváncsi vagyok az eredményre! Ez egy igazi baráti kihívás!)
A vacsora és a baráti beszélgetés végére - legnagyobb meglepetésünkre - olyan gyorsan, ahogy jött, felszállt és távozott a köd nagy része! Visszafelé már láttuk is, hogy pár órával előtte merre jöttünk oda!
Még előzetesen megbeszéltük, hogy szombaton 9-től futunk is egyet együtt a magyarkanizsai Tisza-parton. 10 km-t.
Így is történt. A korai reggeli után 9-kor találkoztunk, és szép számban nekivágtunk a töltésnek. A legfiatalabb 12 éves, a legidősebb 64 éves (én ebben csak ezüstérmes voltam a korommal).
Persze hamarosan kiderült, hogy Gömöri Józsi azért nincs ott induláskor, mert ő már 20 km-t lenyomott előttünk, és utána nemsokára be is ért bennünket.
Nagy élmény volt nekem a közös futás, köszönet érte a magyarkanizsai futóknak!
Aztán Robival és kedves feleségével egy órás séta a belvárosban. Sok érdekességet megtudtunk a város történelméből, épületeiről, parkjáról. Köszönet érte!
Városháza
Art Garni Hotel
A hotel kávézója belülről ilyen szép
A cigánylány szobra a parkban a gyógyfürdő előtt
Egy cifra homlokzatú régi épület
A Tisza-parti halászcsárdában elfogyasztott ebéd igazán ízletes volt! Méltó lezárása a programnak.
Baráti beszélgetés, jövőtervezés. Folytatás, közös futás Baján április 9-én a Mogyi SE által szervezett Kikelet Félmaratonon!
A hazafelé út már nem tartogatott izgalmakat. Persze nem is Csantavér felé jöttünk! (Bevallom, az előző napi izgalmak egy csöppet sem hiányoztak!)
Hajrá Magyarkanizsa! Jó volt veletek! Köszönet nektek mindenért!
A futás nélkül ez a barátság sem jött volna létre!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
Nem rossz, ugye?!? :D :D :D
2016.01.25.
016.01.23.
Palacsintás keresztedzés
Még napsütésben indulós, de szürke hófelhők felé, majd visszafelé jövet azok elöl menekülve, vékony kesztyűt a vége felé már testmeleggel lehelgetve futós 10 km.
Ma elértem a januári futásra – óvatosan - tervezett célomat (100 km), de nincs megállás a jövő héten sem! Már csak azért sem, mert a Magyarkanizsai Maratonfutók meghívására megyek pénteken délután a Vajdaságba könyvbemutatóra, és másnap reggel – ha már ott vagyok, és ahogy az illik ilyen közegben – közös futásunk lesz a Magyarkanizsai Tisza-parton Sátai Robiékkal. (Már nagy izgalommal várom!).
A mai mocorgásom élményei előbb csak vázlatosan, röviden:
- Egy jó hír a jeget - nemcsak viszkiben - szerető bajaiak számára
- Már harmadik napja új életformát gyakorlok
- Madárgyűjtemény
- Palacsintás keresztedzés
1.Egy jó hír a jeget - nemcsak viszkiben - szerető bajaiak számára:
A Duna-híd felett a bal parton a Duna-töltés oldalában – ma délután éppen arra futva - 30 autót megszámoltam meg! Mit csináltak ott ennyien? Az autók? Azok csak várakoztak a gazdijukra. Viszont rengeteg ember korcsolyázott, sőt hokizott a Kék tón! Ezek szerint már biztonságosan befagyott.
2. Már harmadik napja új életformát gyakorlok.
Harmadik napja autó nélkül élek (mert autókórházban van szegény, ráadásul az én hibámból „betegedett” meg). Mivel éppen 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, van még 5 autómentes napom. Azért se ülök helyi járatra! (Úgyis olyan ritkán jár az Baján felénk, kutya nehéz hozzá igazodni.)
Az eddigi eredmény? Természetesen több mozgás, és sokkal többet látok meg a városból!
1. nap: 12 km gyors gyaloglás (ebből 4 km inkább kocogás volt)
2. nap: 8 km gyors gyaloglás + 10 km futás
3. nap: 2 km gyaloglás + 10 km futás + egy különleges keresztedzés, de erről majd később.
3. Madárgyűjtemény
A mai futásom gazdag madárvilág mellett játszódott. Sosem láttam még egy futás közben Baján ennyiféle madarat a kanálisnál!
- 2 békésen úszkáló hófehér hattyú (tolla tiszta hó)
- 3 nagy sebességgel felszálló és tovarepülő, koromfekete kormorán
- 1 riadtan felröppenő, majd távozásom után a kanális partjára méltósággal visszaszálló szürke gém
- 1 gyönyörű színekben pompázó, ebéd után sziesztázó vadkacsa
- sok-sok, csúnyán károgó dolmányos varjú.
Micsoda gazdagság! „De föntről e kő se látható.” A természet ajándéka nekem. A futásomért.
4. Palacsintás keresztedzés
A másik nagy mai mozgásos élményem pedig egy új találmányom: a PALACSINTÁS KERESZTEDZÉS. :D :D :D
Imádom a palacsintát! Nemcsak enni, sütni is! Drága jó anyám gyerekkoromban megtanított arra, hogy hogyan lehet kés nélkül, a levegőbe dobálva palacsintát sütni. (No persze nemcsak feldobni kell azt, el is kell azt kapni, ráadásul úgy, hogy épp a másik felére essen. :D)
Hogy érdekesebb, változatosabb legyem, az első palacsinta elkészülte után kitaláltam ma egy új mozgásformát (még a mai 10 km futásom előtt): a PALACSINTÁS KERESZTEDZÉST. Hogy mi a csuda ez?
Amíg a palacsinta egyik fele sül, addig 10 guggolás tarkóra tett kezekkel, amíg a másik sül, szintén. Azaz 1 palacsinta 20 guggolás árán készül el.
Összesen 14 palacsintát sütöttem. Hány guggolás is született akkor közben? (Szőcs Gábor, óvatosan a válasszal! :D )
Köszönöm Martinka Diának a nagyszerű - és egészséges - palacsintát adó receptet! Én - mivel mákmániás vagyok - mákkal, mézzel és próbaképpen görög joghurttal ízesítettem. Csuda jó!
A délutáni 10 km futás előtt óvatosan csak 1 palacsintát ettem meg. Utána viszont mindjárt zuhany előtt egyet, utána még 3-at. (Megtehettem. Lefutottam előre!)
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.01.19.
Te láttál már parázsló jeget?
A mai futásomra úgy indultam, hogy semmilyen kütyüt nem vittem magammal. Nem akartam mindenáron előre eldöntött távot futni, sem adott időre, sem adott pulzussal futni. Azt is csak indulás után döntöttem el, hogy melyik útvonalon futok. Csak semmi kötöttség! Érezni és élvezni akartam azt az érzést, hogy teljesen SZABAD vagyok. Édes kettesben a természettel. Hogy semmi se zavarjon meg bennünket. Így is lett.
Az elmúlt két – szokásaimtól eltérően – nem 10 km-es futás után az első 500 m-en a darts játék szabályai jutottak eszembe, és mivel januárra csak kerek 100 km-t tűztem ki célul, és az utolsó két futásom 8 illetve 5 km volt, most „lekerekítettem”. A havi maradékot 7 km-rel 20-ra. Maradt két 10-es (pl. két dupla ötös). A héten meglesz. Azután majd persze futok még a jövő héten is. Mert futni jó! :D
A mai futásom viszont – ezen a télen először - kedvenc terepemen, a bajaszentistváni kanálisparton zajlott. Mert ott a legcsendesebb (egy éppen felröppenő és elrepülő szürke gém törte csak meg a természet háborítatlan csendjét). És az egyik legszebb táj.
Meg is lett a jutalmam! A halastóhoz leérve szembe találkoztam a lemenő nappal. Nyáron ugye vízparti naplemente környékén megfelelő szögben állva gyönyörű aranyhidat látni. Most ennek egy ritka téli változatához volt szerencsém. A laposan járó, vöröslő napkorong az éppen frissen és vékonyan befagyott halastó jegén úgy tükröződött, mintha valaki izzó parázsból terített volna vörös szőnyeget a tó felszínére! Szinte csábította az embert arra, hogy átkeljen rajta. (Mondjuk parázson még nem jártam, de már érdekel a téma mezítláb is. Most már hiszem, hogy én is meg tudnám csinálni égési sérülés nélkül.)
Persze mivel nem volt nálam az okostelefon sem, így lefényképezni sem tudtam. (Hja kérem, a szabadságnak nem titka, hanem ára van!) Úgy hogy megfogadtam, holnap ugyanekkor, ugyanott, ugyanaz! Fényképezővel! Csak süssön a nap is!
Visszafelé pedig – hogy érezzem, hogy élek – olyan jól meghajtottam magam, hogy még a vonatot is leelőztem! (Na, jó! Azért – is – mert megállt a vasúti felüljárónál. Mintha engem várt volna szándékosan. Pedig ott nem is szokott megállni.)
Persze a vonat csak párhuzamos síneken tud közlekedni (ott is csak akkor, ha engedik), én meg szabadon szárnyalhattam tovább, és megállnom sem kellett!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.01.11.
Beszélő fák?!?
Alkalom szüli a – futót! :D
Januárban 14 fok, gyönyörű napsütés – mi kell még ahhoz, hogy az ember fusson?!?
Ma délelőtt – látva az alakuló tavaszt – gyorsan átprogramoztam a napom egy részét, hogy dél körül elmehessek futni egy 10-est. Mert hát ki tudja, lesz-e még valaha lehetőség január 11-én ilyen időjárásban futni?!
Az elmúlt hetek kemény, fagyos, hideg, havas, ónos esős, esős, zord napjai után ajándék volt ez a nap, ki kellett használni!
Persze a szép új cipőmet megint hagytam itthon melegedni, nehogy már összesározzam!
Egy jól eső 10 km, meg-megállva fényképezni a természetet, ami hihetetlen gyorsan megváltozott. Hiszen 4 napja még 15 cm friss hó esett, ma meg már csak nyomokban látni ezt.
Te képes vagy ilyen gyors változásra?
A Duna-parthoz közeledve egyre erősebb szél fogadott, és a bekötő út melletti kiserdő mellett elfutva olyan hihetetlen érzésem támadt, mintha ezek a fák beszélnének! Így együtt, a szél segítségével felerősítve egymás hangját, számomra is hallható zúgó morajlással fogadták a közeledtemet. Mintha igaziból megtették volna ezt a beszélgetést! Hasonlót átéltem már 8 évvel ezelőtt Bonnban (olvashatod a honlapomon a Könyv rovatban a Bonni élményeim közt a 9. napnál) a tengeri halakat bemutató See-Life hatalmas akváriumban, amikor olyan érzésem támadt, mintha azok a halak beszélnének, csak mi emberek nem értjük őket. Erre 3 évvel később olvasom, hogy egyes kutatók szerint vannak halak, amelyek tudnak beszélni!
http://index.hu/tudomany/2010/07/08/tudosok_szerint_a_halak_beszelnek_eg...
Lehet, hogy pár év múlva a fákra is bizonyítják ezt?!?
Küldöm a mai bajai ízeket fényképen.
Fuss, hogy érezd, élsz!
Élni jó!
Mosolygós szép téli napokat kívánok!
2016.01.10.
No, melyikünk nevet tovább?
„Oly’ jó ez a vasárnap!
Az ember örül az ágynak.”- ismered ezt a régi slágert?
Itt hallhatod Kazal László előadásában 3 perc 20 s-tól (1 perc sincs):
https://www.youtube.com/watch?v=Gphw0F6I_Ac
Ez jutott eszembe ma reggel, amikor megláttam, hogy milyen idő van. Olyan „esik-nem esik” – vagy ahogy gyerekkorunkban az akácfa leveleit számoltuk: „szeret-nem szeret, szeret-nem szeret…”
Aztán csak nekiindultam, és még az égiek is megkönyörültek rajtam, hiszen nemsokára elállt az eső.
A Sugovica-hídnál egy sereg vadkacsa úszkált, és amikor megláttak, úgy tűnt, mintha rajtam nevetnének, valami nagyon csúnya, kárörvendő hangon.
Na, várjatok csak vadkacsák! Az nevet igazán, aki utoljára nevet!
Hazaérve utánanéztem a Wikipédián:
„A récék többsége 2–3 évig él csak, a ludak valamivel tovább, 5–6 évig, a nagy testű hattyúk még tovább. Ezek azonban csak várható középértékek. Fogságban sokkal tovább élhetnek a madarak. A tőkés révénél 29 év, míg a nyári lúdnál 26 év a rekord.”
Ti már rég az enyészet martaléka lesztek, amikor én még mindig vígan fogok szaladgálni! (Még szerencse, hogy az akár több száz évig is elélő tengeri kagylók nem tudnak hangosan röhögni!)
A mai 10 km kényelmes, kocogós, több helyen – a plusz 6 fok ellenére - jégbordákon táncolós futás volt. Hogy miért? Baján csütörtökön reggelre esett le kb. 15 cm hó, és vasárnapig még néhány helyen nem takarították el a fő utcán sem. Eszembe jutott, hogy gyerekkoromban, Sükösdön, a szülőfalumban mekkora szégyen volt, ha valaki nem kelt fel korán reggel eldobálni a havat a háza előtt a járdáról (már ahol volt egyáltalán betonból vagy cementlapokból készített járda). Vagy amikor 1993-ban Baja – korábban önálló faluként létező – Bajaszentistván városrészébe költöztünk. Amikor leesett az első hó, akkor mi történt? Reggel hatkor már nem tudtam dobogós lenni a hólapátolásban, mert a környékbeli idősek már rég ellapátolták a házuk előtt! (No meg persze az is, amikor előtte télen a Lőkert sori lakótelepen a lépcsőház 11 lakójából csak ketten (természetesen a két legidősebb) mentünk ki a havat eldobálni, hogy a buszmegállóig el lehessen jutni 7-kor munkába menet.)
Ez a hét nem volt egy nagy durranás a mocorgásban! Két 10 km-es futás, és egyszer kb. 6 köbméter hó ellapátolása. No meg az unokákkal (tudod, akiknek a lagziján táncolni fogok az ifjú párral) egy hatalmas hóember építése, és két óriási „hóhordó” görgetése.
Fuss, hogy érezd: élsz! Élni jó!
Mosolygós szép napot!
2016.01.02.
Újévköszöntő futás
Boldog újesztendőt annak is, aki nem mocorog!
Hát még azoknak a csoporttagoknak, akik sokat mocorognak!
Újév napján volt egy kis lelkiismeret furdalásom magammal szemben, mert nem futottam. Ma ebéd előtt viszont megvolt az újévköszöntő 10 km!
Már csak 2006 km van 2016-ra!
Mindössze 1 km-rel növeltem meg az idei célomat a tavalyihoz képest, de én hosszabb távra tervezek, ezt az évenkénti 1 km-rel növelést még 41 éven keresztül meg akarom csinálni! Ezt tartom én fenntartható növekedésnek!
Megígérem, hogy az idén beírom a közösbe a km-eimet, hogy a fiúk és a Felnőtt 2 csapatát erősítsem velük!
Egy kicsit csipdeste az arcomat a fagy és a szél, de cserébe gyönyörű volt az 1 cm-es hólepel alá bújt természet!
Ez a kevés hó is arra elég volt, hogy világossá váljon: Fradi-drukker a természet, hiszen az őszi vetések zöld szálai vígan kikandikálnak a hótakaró alól, zöld-fehérbe öltöztetve az egész világot!
Óvatosan, vigyázkodva futkossatok, mert az 1 cm-es hó és a hideg hatására sok helyen csúszós a talaj!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
2016.01.02.
Kaposvári ráadás
Szerdán nem mondtam igazat „A futás hizlal!” végén, de egyáltalán nem bánom!
Akkor azt hittem, hogy az volt az óév utolsó futása részemről. Erre mi történt?
Kaposváron szilvesztereztünk (szokás szerint a gyerekkori barátokkal, 4 család, a 4-ből kettőben a férj már futkos), és a pécsi barátom is elhozta a futófelszerelését („véletlenül” az enyém is nálam volt), és szilveszterkor sötétedés környékén még lenyomtunk egy 10-est 59 perc alatt a kaposvári kosárcsarnok melletti futópályán! (Elkelne egy ilyen Baján is!)
Először lelkileg nehezen barátkoztam a körözéssel (nem szoktam én így futni, nem akartam én körözött túró lenni), de a pálya minősége miatt nagyon jól esett! (No, persze volt is mit ledolgozni. A déli káposzta is időnként meg akart jelenni a felszínen, de szerencsére maradt a helyén.) Találkoztunk 5 hasonlóan futóbolond kaposvári futótárssal is.
Így azután nem 2035, hanem 2045 km-rel zárult az óév. Jöhet az új!
Fuss, hogy érezd, élsz!
Élni jó!
2015.12.30.
A futás hizlal!
Vigyázz!
A futás hizlal!
Nem tudtad?
Na, figyelj!
Egy héttel ezelőtt 83 kg voltam, ma 85 kg. Azaz két kilóval több vagyok, miközben lefutottam a maival együtt 60 km-t. Következtetés:
A futás – főként a sok futás – hizlal!
(Két mennyiség változásakor a dolgok együttállásának tényét és az ok-okozati összefüggéseket is gyakran így keverik össze az emberek.)
No, persze valójában a sok futásnak köszönhetem, hogy az elmúlt egy hét test elleni merényleteit megúsztam plusz 2 kilóval. Mennyivel lennék több kiló, ha nem futom le közben ezt a 60 km-t?!
Emlékszel? Írtam karácsony előtt, hogy ha sokat akarsz enni, és nem akarsz maradandó alakváltozást szenvedni, akkor fuss sokat!
Te mennyit híztál ebben az egy hétben? Rá mertél állni a mérlegre?
És mennyit futottál közben?
A mai 10 km futás szikrázó napsütésben történt meg. Búcsúfutás az óévben, ami összesen 2035 km-t hozott a futóműveimbe. (Ezzel Bajáról elfutottam volna Berlinbe és vissza.)
Jövőre is lesz ennyi!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
2015.12.26.
Idei cél kipipálva!
A ma reggeli 13 km-rel megvan az idei km célom!
Jó érzés!
Úgy látom, jóban leszünk az új cipőmmel is!
Az utolsó kilométer felváltva sprintelős-kocogós-táncolós-szökdelős-fütykörészős bolondos futás volt. Nézett is rám az a kevés korán kelő, hogy ki ez a bolond!?
Én viszont éreztem, hogy élek!
2015.12.25.
Most elbúcsúzom
A futócipőmtől.
A régitől.
Pedig tudom, nem ezt érdemelte, mert hűséges társam volt az idén sok csodás élményben (pl. az első maratonom, félmaratonok, jótékonysági futások, sok-sok "szokásos" 10 km).
Szóval "érdemei elismerése mellett" nyugállományba helyeztem.
Mert hát ilyen az élet, jöjjenek a fiatalok! Megjött a váltótárs!
Ma 1989-től folytattam életem idei regényét. Nem versben, nem prózában. Km-ekben. Örömömre a vejem és a lányom is velem tartott.
A Petőfi-szigeten további karácsonyi futóbolondokkal találkoztunk. Ismerősökkel is. Pl. a FuTeam több élharcosával. Kuritár Zoltán ma nagyon meglógott a többiektől, remélem időben odaért az ünnepi ebédre!
Lehet, hogy a karácsony jobbá teszi az embereket? Ma nemcsak visszaköszöntek az utcán ismeretlenül is, hanem még ünnepi jókívánságokat is kiabáltak utánam többen vidáman!
Miért nincs minden áldott nap karácsony?!?
Hazafelé tartva nosztalgiáztam egy kicsit. Magamban.
Életem egyik legizgalmasabb időszaka volt az 1989-től 2002-ig terjedő, ami akkor nyáron igazán nagy változást hozott nekem a munkámban. De a továbbiakat majd holnap futom le. Meg a mai finomságokat is. Van mit.
Köszönet Dia Martinkának az egészséges és finom mákos beiglit eredményező receptért! Ami miatt persze többet is kellett futnom, hogy ne szenvedjek maradandó alakváltozást.
Mire hazaértem a futásból, 2002-re fordult az idei számlálóm. Mindjárt utolérem magam! Már csak 13 km hibádzik az idei célomhoz!
Ha valaki nekem akár csak 4 évvel ezelőtt azt mondja, hogy én 2000 km-t lefutok egy évben, hangosan kinevetem!
Békés karácsonyt mindenkinek!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
2015.11.15.
Kis falu - nagy lélekkel (a borotai futás részletes beszámolója)
Borota – a tegnapi rövid beszámoló után egy részletesebb.
Ez olyan hosszú lesz, hogy csak a legelvetemültebbek fogják elolvasni!
De akkor is ki kell írni magamból, mert annyi minden jó történt tegnap Borotán, hogy egy könyv egész fejezetét lehetne belőle megírni!
Amivel - mostanra - már elkéstem, mivel „lapzárta”, illetve „könyvzárta” után vagyok!
Először egy rövid vázlat:
1. Lencsés Éva néni
2. Tabajdi Józsi bácsi
3. Futók, ultrafutók (Borotán is, Borota és Baja közt is, Baján is)
4. Vendégszeretet a helyiektől
5. A tegnap ígért különleges recept.
Mindegyik megér egy misét.
Kezdem.
1.Lencsés Éva néni.
Napokig udvaroltam Éva néninek, hogy futhassam vele együtt a 10 km-t Borotán. Ilyenekkel próbált meg lerázni e-mailben, hogy:
„Idén is biztosan én leszek a legidősebb résztvevő, és ennek megfelelően a "záróbusz" is:))))))))))”
Én: szívesen leszek veled záróbusz!
„Merthogy én rettenetes lassú vagyok már, "veterán üzemmódban " működök, s Te ettől úgy fogsz szenvedni, és el is fáradni, hogy ihaj!!!! Gondold Te ezt meg jól!”
Én pedig jól meggondoltam, és makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy márpedig ezt a lehetőséget nem hagyom ki!
Aztán a helyszínen kibújt a szög a zsákból!
Képzeljétek, Éva néni egy nálam sokkal fiatalabb futótársat hozott magával egyik szomszéd településéről párnak! No persze fiút! (Nem egy elveszett hölgy, mi!?!)
Komolyra fordítva, egy régi kedves futótársa is jött vele, és megbeszéltük az elején, hogy hármasban, együtt futunk.
Lenn az Alföld tengersík vidékén, Borotán is találtunk egy kis dombot futkorászás közben. Érdekes módon mind a 6 körben ugyanott!
Egy lassú, kettős emelkedő vezetett fel hozzá, amit persze alföldies túlzással el is neveztem mindjárt Kékestetőnek. A borotai Kékestetőnek. Hiába no, felénk nincsenek akkora nagy hegykupacok. Itt Baja környékén 200 m sincs a legmagasabb domb.
Éva néni indulás előtt azt mondta, hogy ő bizony bele fog sétálni majd, de úgy nyomta, hogy erre alig került sor, sőt az utolsó körökben úgy elbeszélgettünk hármasban, hogy észre sem vette, hogy megállás nélkül nyomtuk, ráadásul 7 perces km-eket mentünk átlagban. (Majd ha én 76 éves leszek, lesz mire emlékeznem!)
Futás közben elárult egy titkot (én nem árulom el, majd ő megírja, ha úgy gondolja), hogy milyen motivációt találtunk neki, hogy még nagyon sokáig fusson!
Nagyon szerencsésnek érzem, hogy a futás előtt is sokat beszélgethettem vele. Akinek még nem volt ebben része, az most irigykedjen rám!
Éva néniből olyan elképesztő életerő, élni akarás, életvidámság, pozitív erő sugárzik, hogy maga körül mindenkit beragyogott vele!
Köszönöm Éva, hogy futótársad lehettem!
2. Tabajdi Józsi bácsi.
A másik ikon. Csak ő férfiben. Tudtad, hogy már közel 200 maraton versenyt lefutott? És hogy fénykorában (kb. 30 évvel ezelőtt) többször futott maratont 2,5 órán belül?!?!
Jó, most már csak a saját maga tempóját bírja kocogni (más ilyen problémákkal az ágyban fekve nyafogna), de ő olyan életerőt sugároz, hogy a kicsi általános iskolások rajongva szurkoltak neki a befutónál. Mind megvárta! (Annyira megfogott az a látvány, hogy csak egy kicsit megkésve kezdtem fényképezni, így a legmeghittebb pillanatokat nem tudom nektek megmutatni. Magamban persze őrzöm. Nem lehet ezt elfelejteni sosem!
3. Futók, ultrafutók (Borotán is, Borota és Baja közt is, Baján is)
A helyi fiatalok mellett
Bajáról a Mogyi SE sok diákja is és felnőtt versenyzője is jött futni.
Figyeltem, hogy Borbély Miklóst, az edzőjüket (mindenki „Mikibácsi”-ját) milyen szeretettel rajongják körül az iskolás versenyzői!
Jó volt látni persze az olyan ászokat is, mint pl. Faldum Gábor, aki éppen most ért haza külföldről Bajára, és minden bizonnyal ott lesz triatlonban jövő augusztusban Rióban, az olimpián!
Vagy Bajai Pétert, aki segíti őt ebben, no meg a fiatal versenyzőket is edzi, és még maga is versenyez. No persze nosztalgiáztunk is egy keveset Gábor húgával, Kittivel (nagyon intelligens hölgy lett belőle!), hiszen annak idején még – tizenpár évvel ezelőtt - diákok voltak ők Baján a III.Béla Gimnáziumban, amikor még én is ott dolgoztam.
Voltak persze bohókás kedvű felnőtt futók is, akik az egyik körben kikérték a sört a sarki kocsmában, és a következőben ismét arra járva meg is itták!
Az egy négyzetméterre jutó ultrafutók és lefutott maratonok száma szombaton minden bizonnyal Borotán, majd Baján a legmagasabbak közt volt az országban.
Németh Zoli (aki a borotai iskola testnevelőjeként a helyi verseny főszervezője is volt) és ultrafutó társai szép számban összejöttek a hétvégén.
Nagyon örülök, hogy több ultrással sokáig beszélgethettem. Érezni lehetett egy olyan pozitív energiát a közelükben, amit ritkán tapasztalsz a szürke hétköznapokon:
Képzeld! Ezekeknek nem volt elég a 10 km, utána közülük többen – ha már ott volt kéznél a lábuk – nekivágtak Borotáról Bajára az evezősházig futva (közel 30 km). Mert hogy nekik ott folytatódott a napjuk…
Soós Petivel beszélni akartam a verseny után, de ő is az olcsó üzemanyagot választotta, a saját lóerőit, én meg nem vettem észre, hogy visszafelé jövet leelőztem (no persze csak autóval voltam gyorsabb nála), és Baján várhattam rá rendesen. De az az időtartam is azokkal telt el Baján, akiktől egy-egy elcsípett mondatból is sokat tanulhatsz.
4. A helyiek. Egy kis falu a nagy Alföldön. Csupa szeretet, csupa jóság sugárzik belőlük! Kicsikből és nagyokból egyaránt. Két régi kedves tanítványom (Anita és Csilla) is itt pedagógus, ők is a segítők között voltak, meg persze – csakúgy, mint tavaly – közös fotót is készítettünk.
Nagyon finom tea, futás előtt vöröshagymás zsíros kenyér, szárított alma, mazsola, futás után pizza is. És csupa kedvesség. Igazgató úr is személyesen sürgött-forgott közöttünk. A diákok pedig nemcsak a futásban voltak lelkesek, hanem a falu több pontján is hangosan szurkoltak, bíztattak bennünket. Körönként a célban pedig kétoldali pacsisorfal. Fantasztikus hangulat!
Megfogadtam, hogy amíg hívnak, és amíg menni bírok, ide is mindig eljövök. Ez más miatt fontos, mint egy több ezres tömegverseny. A lelket gazdagítja, a lelket nemesíti.
Nagy-nagy gratuláció és köszönet a helyieknek ezért a felejthetetlen napért!
5. A tegnap ígért különleges recept.
Ha még ittatok finom teát!
Ilyen egyszerű:
150 l víz
6 kg cukor
6 liter citromlé
2 teljes doboz filteres garzon tea
Ja, hogy ez sok lesz otthonra?!? Bizony, ez nem otthonra való mennyiség, ezt mi ittuk meg ott Borotán pár százan!
Fuss, hogy érezd, élsz!
Élni jó!
2015.11.14.
Borotai, jótákonysági futás (rövid beszámoló)
Borota, 10 km-es jótékonysági futóverseny az iskola diákjai javára. MOGYIS versenyzőkkel, imádni valóan lelkes gyerekekkel, sok-sok ultrafutóval (utána Baján találkoztak ők a hétvégén), köztük LENCSÉS ÉVA NÉNIvel.
Kis falu - nagy lélekkel, sok jó ember kis helyen.
Más miatt volt ez felejthetetlen, mint a Spar Maraton.
Most nincs időm részletesen leírni a sok-sok élményt, jó érzést, egyelőre csak annyit, hogy óriási megtiszteltetés volt Évával egy órát (meg még 10 percet) együtt futni, és még azon felül is jókat beszélgetni. Olyan életerő sugárzik belőle, hogy körberagyog maga körül mindenkit!
Éva (Éva néni), köszönet és hála a szép napért!
A szervezőknek (élükön Németh Zolival) nagy-nagy elismerés!
Tanultam ma Borotán egy fantasztikus receptet, még a hétvégén megírom!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
2015.11.08.
Alkonyat Negyedmaraton, Baja
Ez a futás valahogy mindig tartogat meglepetéseket!
Ma volt Baján az első Alkonyat Negyedmaraton. Kb. 10,5 km futás (lehetett kettes váltóban is, volt külön verseny a bicikliseknek is), egy szép kör a gyönyörű Nagy-Pandúr-szigeten. Start és cél a szokásos helyen, a Petőfi-szigeten. Előtte egy kis beszélgetés néhány bajai futótárssal, közös fotózás Kővári Ferivel, Szőcs Gáborral.
Szőcs Gáborral és feleségével jó ízű beszélgetés keretében kényelmes futás (150 alatti pulzussal), vasárnap délelőtti jólevegőzés, természetbeszippantás.
Egy kis látvány a dunai hajókból és zátonyokból, egy kis erdei színpompa még a lassan már elköszönő ősz utolsó integetéseivel. Kellemes, olyan nemakaromelhinnihogymégmindig 15-17 fokos tavaszias idő, szikrázó napsütés. Kell ennél több, hogy az ember érezze, hogy él?!?
Aztán kedves kis történet kerekedett belőle.
Kb. 4 km-nél utolértünk egy szemmel láthatóan már nehezebben kocogó, törékeny, pici lányt. Mellélassítottam, és megkérdeztem, hogy minden rendben van-e. Azt mondta igen. Javasoltam, hogy egy kicsit lassítsunk le alacsonyabb pulzusra, és aztán még bírni fogja. Szót fogadott. Hamarosan kiderült, hogy az eddigi leghosszabb táv, amit a negyedikes Anna lefutott, a 2 km volt.
Hűha – gondoltam magamban! Ahhoz képest már lassan 5 km-hez érünk! Elhatároztam, hogy segítek neki, amíg bírja. Hátha még a 10-es is összejön. (Nagyon eltökéltnek látszott.) Aztán elmondta, hogy 5 km-nél őt váltani fogják. Biztattam, hogy az mindjárt meglesz. Meg is csinálta gond nélkül!
5 km-nél aztán robban a bomba! Senki sem várta őt váltani! A legtöbb 9 éves ember ilyenkor lelkileg összeomlik, ámde nem Anna! Javasoltam neki, hogy döntse el most, hogy sétálva folytatja, vagy megyünk tovább a 10-es második felére. Fussunk tovább! – mondta ő eltökélten. Egy kicsit alacsonyabb tempó, és bírja, amíg bírja, gondoltam én. Mondtam neki, hogy ha már úgy érzi, nem bírja tovább, előbb számoljon el még 10-ig, és akkor szóljon, megállunk. Olyan 6,5 km körül járhattunk, amikor váratlanul, számára örömteli eseményként szemből megérkezett biciklivel a váltás, és attól kezdve Anna biciklivel fejezte be a távot. Kiderült, hogy a váltó nem tudta, kit kell leváltania, és elindult féltávnál a saját 5 km-erére, mintha váltót futna…
(Utólag a célban derült ki, hogy ismerem Anna édesapját, és gratuláltam neki is, hogy micsoda lánya van!)
A maradék 3,5 km sem telt unalmasan. Immár egyedül maradva, kicsit szaporábbra fogtam a tempót (persze Szőcs Gábort és feleségét már nem volt esélyem utolérni). Nemsokára rám köszönt egy általam utolért kedves fiatal lány, hogy ő az, aki mondta nekem pénteken a Bereczki szakképző iskola egyik 9. osztályában (ahol egy vakok, gyengénlátók, mozgássérültek megsegítését célzó Tapintható-Láthatatlan nevű jótékonysági projektet voltam reklámozni a Rotary Club Baja tagjaként), hogy ő is jön vasárnap futni. Tényleg, emlékeztem is rá, ott ült pénteken az első padok egyikében. Rékával már nagyobb tempót futottunk (ő kajak-kenuzik, elég jó edzettségi állapotban van, most tudtam meg, hogy ő kategóriájában a 3. lett, nagy gratula neki), és úgy tűnik, nemcsak a futásnak sikerült egy újabb partnert szerezni, és a könyvemre egy újabb érdeklődőt találni, hanem ő lesz a 31., aki csatlakozik a Több ezer km Dóriért jótékony célú futáshoz. (Péterfay Dóra 20 éves bajai lány. Vak. Egyetemista az ELTE anglisztika szakon.)
A célban futótársak és további régi kedves ismerősök, jó kis beszélgetések a tavaszias időben.
Németh Anett-re is gondolva, neki energiát küldve szép vasárnap délelőtt volt, köszönet a szervezőknek, Radnóti Mikinek és csapatának!
Fuss, hogy érezd: élsz!
Élni jó!
- siposbaja blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges